Vadnay László
Vadnay László | |
Született | Wolf László 1904. június 6.[1][2] Budapest[3] |
Elhunyt | 1967. április 18. (62 évesen)[1][2][4][5] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Vadnay László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Vadnay László[6] (Kerepes,[7] 1904. június 6. – Budapest, 1967. április 18.) magyar író, humorista, konferanszié, filmforgatókönyv-író; a Hacsek és Sajó-jelenetek, illetve -figurák megteremtője.
Életút
[szerkesztés]Budapesten született Vadnai (Wolf) Hugó (1865–1928)[8] bankhivatalnok és Fried Emma gyermekeként.[9] Apai nagyszülei Wolf Bernát (1831–1901)[10] kereskedő és Fuchs Emma, anyai nagyszülei Fried Márk és Raditz Fanni.
Kezdetben a Fővárosi Serfőző Rt. gyakornoka volt.[11] Újságírói pályáját az 1920-as évek elején, a Reggeli Újság munkatársaként kezdte. Rövidesen mint kabarészerző is ismertté vált. A Hacsek és Sajó-jelenetek és újszerű párbeszédes dramaturgiájuk 1928-as életre hívójaként a magyar kabaré klasszikusai között emlegetik. Állítása szerint a kávéházi bősz vitatkozók jelenetéből több mint ezret írt. Ezen túlmenően a kétszázat is meghaladja a jelenetek, egyfelvonásosok, egész estés darabok és forgatókönyvek száma. A műveit a következő kabarékban, színházakban játszották:
- Apolló Kabaré (1924)
- Terézkörúti Színpad (1924–1938)
- Papagáj Kabaré (1924–1925)
- Rakéta Kabaré (1925)
- Komédia Kabaré (1925, 1932, 1941)
- Talkie Kabaré (1929)
- Clarus Kabaré (1930)
- Omnia Kabaré (1930–1931)
- Femina (1931)
- Komikusok Kabaréja (1931–1932)
- Király Kabaré (1932)
- Terézváros Kabaré (1932)
- Pódium Kabaré (1936–1942)
- Pavillon Kabaré (1936–1937)
- Behtlen téri Színpad (1930–1932)
- Blaha Lujza Színház (1925–1933)
- Kamara Varieté (1947)
- Vidám Színpad (1957–1958, 1963, 1978)
1938-ban az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol szintén sikeres lett. A háború után háromszor látogatott haza Magyarországra (1948, 1960, 1967), ahol annak ellenére, hogy játszották a Hacsek és Sajót, szinte teljesen elfelejtették. 1967-ben budapesti látogatásakor halt meg.
Felesége Blau Klára volt, Blau Mózes Mór és Bak Ottilia lánya, akit 1932. május 26-án Budapesten, az Erzsébetvárosban vett feleségül.[12]
Színpadi művei
[szerkesztés]A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1958-): 19.[13]
Forgatókönyvei
[szerkesztés]
|
|
Kötetei
[szerkesztés]- Hacsek és Sajó. 3. sor.; Reggeli Újság, Budapest, 193?
- Hacsek és Sajó; ill. Temmerné Schillinger Ági; Reggeli Újság, Budapest, 1933
- Hacsek és Sajó összegyűjtött legjobb mókái; Globus Ny., Budapest, 1933
- Hacsek és Sajó a családról; ill. Szigethy István; Hacsek és Sajó Könyvek Kiadója, Budapest, 1935 (Hacsek és Sajó)
- Hacsek és Sajó a politikában; ill. Szigethy István; Hacsek és Sajó könyvek kiadója, Budapest, 1935
- Hacsek és Sajó színházról és sportról; ill. Szigethy István; Hacsek és Sajó könyvek kiadója, Budapest, 1935
- Előkészületek téli háborúra. Emlékirat; Stádium Ny., Budapest, 1943
- Vadnay László leghíresebb Hacsek és Sajó párbeszédei; Foreign Language Book Publishing, New York 1959
- Hacsek és Sajó összegyűjtött legjobb mókái; vál., szerk., utószó Vinkó József; Babits, Szekszárd 1990
- Hacsek és Sajó összegyűjtött legjobb mókái. Válogatott kabarétréfák; vál., szerk. Labányi Ágnes, előszó Bohuniczky Jenő, utószó Vinkó József; Ciceró, Budapest, 2000
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 4.)
- ↑ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 17.)
- ↑ Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967
- ↑ Discogs (angol nyelven)
- ↑ Vezetékneve több forrásban Vadnai.
- ↑ MNL-OL 30808. mikrofilm 300. kép 3. karton Névváltoztatási kimutatások 1913. év 108. oldal 20. sor
- ↑ Vadnai (Wolf) Hugó halotti bejegyzése a Budapest IV. kerületi polgári halotti akv. 1072/1928. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
- ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 79/1897. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
- ↑ Wolf Bernát halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 1111/1901. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
- ↑ (1984. március 21.) „(Vadnai László író életútja)”. Népújság 35 (68). (Hozzáférés: 2023. szeptember 4.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 696/1932. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. december 30.)
- ↑ 2011. április 16.-i lekérdezés
- ↑ Társszerző: Márkus Alfréd
- ↑ Társszerző: Békeffi István
- ↑ Társszerzők: Békeffi István, Márkus Alfréd, Komjáti Károly
- ↑ Társszerző: Vitéz Miklós
- ↑ Hunyady Sándor regényéből
- ↑ Zeneszerző: Ábrahám Pál
Források
[szerkesztés]- Humorlexikon. Szerkesztő: Kaposy Miklós (Tarsoly Kiadó - 2001; ISBN 963-86162-3-7 )
- Vadnay László a Humorlexikon internetes platformján[halott link]
- LPX 16641 borítószöveg
- Vadnay László a Színész könyvtárban. Takács István összeállítása.
- Kalmár Tibor: A nagy nevettetők. Kossuth Kiadó (2010) ISBN 978-963-09-6570-5
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 21.)
- Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 932. o. Online elérés