Ugrás a tartalomhoz

Uszrúsana

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Közép-Ázsia tartományai és fő települései a 8. században

Uszrúsana (أسروشنة), más változatban Usrúszana (أشروسنة) kora középkori állam volt Közép-Ázsiában, a mai Üzbegisztán és Tádzsikisztán határvidékén. A selyemút mentén fekvő, iráni nyelvű és kultúrájú terület a muszlimok 7. század közepén kezdődő betöréseitől kezdve 893-ig őrizte meg önállóságát, majd a szamarkandi Számánidák hódításának esett áldozatul. A tartományra vonatkozó információk javarészt 10. századi földrajzi íróktól származnak, ezt követően azonban az önállóságát soha vissza nem nyerő térség neve kikopott a használatból.

A tartományra vonatkozó források arab és perzsa nyelven íródtak. Az arab betűs szövegek többnyire Uszrúsana néven említik a területet, de előfordul a csak kis mértékben (pontozás elhelyezésében) eltérő Usrúszana alak is. Egyes perzsa források Surúszana (شروسنه) vagy Szurúsana (سروشنه) néven hivatkoznak rá, de előfordul a Szutrúsana (ستروشنه) változat is, amely kínai forrásokból is ismert.[1] Ez alapján a feltételezett eredeti, helyi neve *Szrósana[2] vagy *Szorusna[3] lehetett.

Fekvése

[szerkesztés]

Az ókori Szogdia területén, Transzoxánia és a Ferganai-medence között feküdt, így átszelte a Szamarkandot és Hudzsandot (középkori nevén: Hudzsanda) összekötő, valamint a Szamarkandból Taskent (középkori nevén: Sás) felé haladó fontos kereskedelmi és hadi útvonal. Északon a Szir-darja folyam nagy déli kanyarulata, délen pedig Pamír-Alaj hegységrendszerhez tartozó Zarafsán (tádzsikul Zarafson, üzbégül Zarafshon; középkori nevén: Buttam vagy Buttamán) hegyvonulat 5000 méternél is magasabb hegycsúcsai határolták. Területének zöme ma Üzbegisztánhoz tartozik (Szamarkand régió, Szir-darja régió, Taskent régió), keleti része pedig Tádzsikisztán Szugd tartományához.

Története

[szerkesztés]

A muszlim hódítás előtt Uszrúsana a Szászánida Birodalom fennhatósága alá tartozott. A muszlimok az Omajjád Kalifátus idején, 712714 folyamán törtek be Horászán felől Kutajba ibn Muszlim helytartó vezetésével, de tartósan nem tudtak berendezkedni. Később, 739-ben Naszr ibn Szajjár helytartó csak részlegesen tudta elismertetni a helyi földbirtokosokkal (dihkánok) a kalifátus fennhatóságát. Az afsín titulust viselő uszrúsanai fejedelem al-Mahdi abbászida kalifa (775–785) előtt névleg meghódolt, de később mind Hárún ar-Rasíd, mind a keleti birodalomfélben őt követő fia, al-Mamún hadjáratokat volt kénytelen indítani a Kávúsz nevű fejedelem ellen. Miután a kalifává váló al-Mamún Mervből Bagdadba települt, az afsín családjában viszály robbant ki, melynek során egy riválisa meggyilkolását követően Kávúsz Hajdar (eredetileg feltehetően Hajdár [Ḫaydār]) nevű fia elmenekült és a kalifánál keresett menedéket (817820 körül). Hajdar iránymutatását követve 822-ben újra kalifai hadak törtek Uszrúsanára, Kávúsz pedig végleg meghódolt és felvette az iszlámot; Hajdar rivális fivére, Fadl pedig északra menekült, a nomádok közé. Így apja halálát követően, amelynek dátuma egyébként nem ismert, Hajdar vált Uszrúsana fejedelmévé, megörökölve az afsín címet. Hajdar a kalifátus egyik befolyásos politikusává és hadvezérévé vált, különösen al-Mutaszim (833842) idején. A horászáni Táhiridákkal folytatott hatalmi harc során azonban kegyvesztetté vált és árulás, valamint eretnekség vádjával kivégezték 841-ben.

Halála után továbbra is az afsínok uralkodtak Uszrúsana élén, még pénzt is verettek. Ekkor már az eleinte Táhiridák alárendeltségében, később önállóan Transzoxániát igazgató Számánidák főségét kellett elismerniük. 893-ban a legnagyobb számánida fejedelem, Iszmáíl ibn Ahmad emír (892907) felszámolta Uszrúsana önállóságát, amelynek még a neve is fokozatosan kikopott a köztudatból. 999-ben a török Karahánidák fennhatósága alá került Transzoxániával és a Ferganai-medencével együtt, ekkortól kezdődött meg a régió részleges eltörökösödése (ma a lakosság zöme üzbég). Az újkorban a buharai és kokandi üzbég kánságok közti, többször gazdát cserélő határövezetbe tartozott. Oroszország 1866-ban hódította meg a régió korabeli központját, Ura-Tyubét (üzbégül O‘ratepa, tádzsikul Úroteppa; 2000 óta az Uszrúsanára utaló Isztaravsan nevet viseli).

Főbb települései

[szerkesztés]

Uszrúsana uralkodói, illetve helytartói székhelye a forrásokban valószínűleg romlott Bundzsíkasz néven szereplő, eredetileg feltehetően Naumandzskasz[2] vagy Pandzsikasz[4] nevet viselő település volt, amit Vaszilij Vlagyimirovics Barthold az Ura-Tyube (Isztaravsan) közelében lévő, Sahrisztán (tádzsikul Sahriszton) néven ismert romokkal azonosított a 19. század végén.[4] A 10. századi földrajzi leírások szerint a település citadellával, valamint fallal körülvett belső és külső városrésszel rendelkezett, a környékbeli vízforrások pedig öntözhető vizet biztosítottak és malmokat hajtottak meg. A közeli hegyekben, pontosan nem azonosított helyen feküdt Maraszmanda és Mínak/Mánk települése, melyek környékén vasbányák működtek, és az itt előállított vasfegyvereket szerte az iszlám világban nagyra tartották. A számos hegyi erődnek otthont adó környéken aranyat, ezüstöt, szulfátokat és szalmiáksót is termeltek.[5]

A nyugatabbi, síkvidéki részek legfontosabb települései a főbb útvonalak mentén feküdtek. Köztük kiemelt volt a fővárossal vetekedő méretű, hasonlóan termékeny és népes Zámín (ma: Zomin vagy Zaamin, Üzbegisztán) volt, ahol a Sás (a mai Taskent) és Fergana felé vezető utak elágaztak, valamint az ettől keletre, a ferganai út mentén fekvő Szábát (ma: Savat, Üzbegisztán). Uszrúsanai város volt az északnyugati Dízak (ma Jizzax, Üzbegisztán; régebbi nevei: Szúszanda vagy Szarszanda), amelynek vidékén számos, a pogány sztyeppei népek ellen harcoló gázinak otthont adó erőd (ribát) állt.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Barthold. Turkestan, 165. o. 
  2. a b Kramers. Usrūshana, 924. o. 
  3. Bosworth: OSRUŠANA. (Hozzáférés: 2020. január 4.)
  4. a b Barthold. Turkestan, 166. o. 
  5. Barthold. Turkestan, 169. o. 

Források

[szerkesztés]
  • J.H. Kramers: Usrūshana. In Encyclopaedia of Islam, X. kötet. Szerk. P.J. Bearman, Th. Bianquis, C.E. Bosworth, E. van Donzel, W.P. Heinrichs. Leiden: E. J. Brill. 2000. 924–925. o.  
  • C. Edmund Bosworth: OSRUŠANA. Encyclopaedia Iranica (angolul) (2005) (Hozzáférés: 2020. január 3.)
  • Guy Le Strange: The Lands of the Eastern Caliphate: Mesopotamia, Persia, and Central Asia from the Moslem conquest to the time of Timur. New York: Barnes & Noble. 1905. 474–476. o.  
  • W. Barthold: Turkestan down to the Mongol invasion. London: Luzac & Co. 1928. 165–169. o.