Unokáink sem fogják látni…
| Unokáink sem fogják látni… | |
 | |
| A műsor szimbolikus alakja Pallasz Athéné volt, akinek a kezéből néha kilopták a lándzsát | |
| Ország | Magyarország |
| Nyelv | magyar |
| Sugárzás | |
| Eredeti adó | MTV1 |
| Eredeti sugárzás | 1981. október 10. – 2010. május |
| További információk | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az Unokáink sem fogják látni… (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) a Magyar Televízió 1980-tól közvetített, Magyarország épített örökségének megőrzésével, védelmével foglalkozó műsora volt. A műsor ötletgazdája és szerkesztője egyaránt Ráday Mihály volt. Az Unokáink sem fogják látni… 2010-ben szűnt meg Medveczky Balázs megbízott tévéelnök vezetése alatt.[1]
Története
[szerkesztés]Ráday visszaemlékezése szerint, amikor operatőrként dolgozott, Szőnyi G. Sándorral kerestek helyszínt a Bánk bán című tévéfilmhez, ám lényegében mindenütt csak lepusztult műemlékeket találtak. Végül az ausztriai Léka vára lett a forgatás helyszíne, ám Ráday elgondolkodott azon, miként lehet, hogy bár sok helyen évszázadokkal ezelőtt szétlőtték a várat, azok Magyarországon vállalhatatlanul pusztulnak, Ausztriában azonban helyreállítva várják a látogatókat. Ekkor született egy olyan műsor ötlete, amely nemcsak bemutatná az értékeket, de agitálna is a megmentésük érdekében.[2] A címet az akkoriban futó Unokáink is látni fogják című, a kortárs építészeti törekvéseket bemutató műsortól kölcsönözték, az adás emblémájává váló városvédő Pallasz Athéné alakját – és a jelmondatot, miszerint időnként az ő kezéből is kilopják a lándzsát – Ráday találta ki, Devecseri Gábor fordításait olvasva.[2] Kő Pál ezt a mottót bronzba is öntötte a Podmaniczky Frigyes téren álló emlékműben, Podmaniczky kezébe adva a lándzsa nélküli városvédő alakját.[3]
Az első adásra – még egyfajta pilotműsorként, kisfilm jelleggel – 1980. február 22-én[4] került sor, az MTV 1-es csatornáján a 20 órakor kezdődő Terefere című műsorában, és mindössze kilencperces volt.[5] 1981. május 28-án volt a következő kisfilm, még szintén a Terefere műsorában, majd ősztől – először 1981. október 10-én, szombaton 18:00-tól 18:25-ig – önálló műsorként, közel fél órányi műsoridővel kéthavonta jelentkezett,[6] majd 1983 áprilisától körülbelül havonta – évente 10-12 alkalommal – került adásba.
Hatása
[szerkesztés]A műsor harminc éven keresztül hívta fel a figyelmet értékes épületek, építmények rossz kivitelezéséből, elhanyagoltságából, pusztulásából fakadó hibákra, hiányosságokra, veszélyekre. Még felsorolásként sem lehet áttekinteni, hány városképi és urbanisztikai szempontból egyaránt értékes épület, építmény köszönheti a megmaradását, apró részleteinek megmentését és a felújítását az Unokáink sem fogják látni… sorozatnak. Ráday a műsor anyagaiból több kötetet is összeállított, van olyan, amelyik közel ezer oldalon át sorolja a műsor anyagait és a visszhangokat, az épületek sorsának további alakulását.[7]
Talán legfontosabb hatásnak a szemléletformálást tekinthetjük, vagyis azt, hogy a műsor nézői másként tekintettek a lepusztult, hajdanvolt szépségüket elvesztő, később számos esetben műemlékké nyilvánított épületekre, díszekre, közterületi alkotásokra, utcabútorokra. Zappe László kritikus már 1981-ben, az adás indulásának évében így fogalmazott:
„Irigylem Ráday Mihályt, alighanem a szemét irigylem. Azt, hogy mi mindent képes meglátni, mi mindent tud védelemre szorulónak gondolni. Mennyi megóvandó értéket lát környezetünkben.[8]”
Göncz Árpád pedig a húsz évvel később, 2001-ben megjelent Városvédőbeszédek című könyv ajánlójában írja:
„1980 óta Budapestet – sőt, jószerivel az egész országot – Ráday Mihály szemével látom. Nem csak azt, amit (…) »unokáink sem fogják látni« jóslattal címkéz, hanem azt is, amit országjáró útjaimon már jómagam is azzal a kimondatlan gondolattal idézek: vajon látta-e Ráday? Írt-e róla Ráday? Ami mögött ott bujkál a remény?[9]”
Ráday saját elmondása szerint az esti, 21 és 23 óra közti idősávba helyezett műsor hajdan kétmillió nézőt ültetett le a tévé képernyője elé.[2] Később, már amikor a délelőtti órákban adták a műsort, emiatt nézettsége szerényebb lett.
Az 1980-as évek elejére esik, hogy országszerte megalakultak a helyi városvédő- és szépítő egyesületek, köztük a Budapesti Városvédő Egyesület is, aminek Ráday kezdetben alelnöke, majd elnöke is lett. Néhány településen – köztük Kaposváron – már létezett ilyen egyesület, de kétségtelen, hogy a műsor adott lendületet újabbak megalakításához.[10] Az egyesület(ek) és a műsor élete összefonódott, hiszen a számos, a műsorban elhangzó felhívásra mozdultak meg a helyiek, és a helyiek segítségkérésének adott hangot a műsor.
Megszűnése
[szerkesztés]2010. szeptember 20-án a Magyar Televízió Ráday Mihály munkáját oklevéllel ismerte el, egyúttal nyugdíjazták is, és műsorát megszüntették.[1] Őszre tizenötezren írták alá azt a petíciót, ami a műsor megszüntetését kifogásolta, és újraindítását követelte, de eredménytelenül.[11]
Díjak
[szerkesztés]- 1982 – 20. Magyar film- és tévékritikusok díja – televíziókritikusok díja[12]
- 1982 – 22. miskolci tévéfesztivál – az MTV elnökének különdíja (a sorozat létrehozásáért Ráday Mihály operatőr)[13][14][15]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Unokáink sem...: Rádayt kitüntették, a műsor megszűnik. Népszabadság, LXVIII. évf. 220. sz. (2010. szeptember 21.) 18. o.
- ↑ a b c Papp Sándor Zsigmond: A városvédő. Népszabadság, LXVIII. évf. 222. sz. (2010. szeptember 23.) 20. o.
- ↑ Ráday Mihály Hazám-díjban részesült. varosvedo.hu, 2018. november 15.
- ↑ RTV újság. (Hozzáférés: 2019. július 24.)
- ↑ MIT LÁTUNK—MIT HALLUNK. Népszava, CVIII. évf. 149. sz. (1980. június 27.) 8. o.
- ↑ A televízió műsora. Új Tükör, XVIII. évf. 40. sz. (1981. október 4.) 33. o.
- ↑ Ráday Mihály: Új városvédőbeszédek. Budapest: Tarsoly Kiadó. 2001.
- ↑ Zappe László: Nem a lámpák… Népszabadság, XXXIX. évf. 273. sz. (1981. november 21.) 7. o.
- ↑ Ráday Mihály: Új városvédőbeszédek. Budapest: Tarsoly Kiadó. 2001. V. o.
- ↑ Czaga Viktória (szerk.): A Budapesti Városvédő Egyesület 25 éve. Budapest: Budapesti Városvédő Egyesület. 2010. 9. o.
- ↑ Apats Gábor: Ráday Mihály: Velem senki nem beszélt a folytatásról. Origo (2010. október 31.) (Hozzáférés: 2018. szeptember 13.)
- ↑ A kritikusok díjai, Észak-Magyarország 38. évfolyam 26. szám, library.hungaricana.hu - 1982. január 31.
- ↑ 22. miskolci tévéfesztivál A fesztivál díjai (4. old.) Észak-Magyarország 38. évfolyam 116. szám, - 1982. május 20.
- ↑ A miskolci tévéfesztivál A szenvedély jutalma (2. old.), Esti Hírlap 27. évfolyam 117. szám - 1982. május 20. (online: adtplus.arcanum.hu)
- ↑ Kollega Tarsoly István: A magyar televíziózás műfajai - Dokumentum- és rövidfilmek. Magyarország a XX. században (MEK) (2000)