Ugrás a tartalomhoz

Trebitsch Gyula

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Trebitsch Gyula
Született1914. november 3.[1][2][3][4][5]
Budapest[6]
Elhunyt2005. december 12. (91 évesen)[1][2][3][4][5]
Hamburg[7]
Állampolgársága
HázastársaErna Sander
GyermekeiKatharina Trebitsch
Foglalkozása
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Trebitsch Gyula témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Trebitsch Gyula (Julius) (Budapest, Józsefváros, 1914. november 3.[8] – Hamburg, 2005. december 12.) magyar származású német filmproducer, gyártásvezető.

Élete

[szerkesztés]

Trebitsch Márk hitközségi hivatalnok és Rosenbaum Melánia fia.[9] Felsőkereskedelmi iskolában érettségizett, majd 1932 júliusától a német UFA budapesti irodájában dolgozott, ahol kitanulta a filmkészítést.

22 éves korában alapította meg első filmvállalatát, az Objektiv Film Kft-t, és egy évvel később mutatták be első filmjét a Rád bízom a feleségem címmel Vaszary János rendezésében, bankhitelből. Ezt kilenc további produkció követte. 1939-ben a zsidótörvények miatt a cégét névlegesen Ráthonyi Ákos vette át tőle. 1942-ben behívták munkaszolgálatra, mert zsidóként nem teljesíthetett katonai szolgálatot. Többek között árkokat kellett ásnia és aknákat szednie a keleti fronton. Később a bori rézbányákban dolgoztatták. Ezt követően a sachsenhauseni, a barthi (Rostock közelében) és wöbbelini (Ludwigslust közelében) koncentrációs táborokba deportálták. Testvéreit meggyilkolták a holokauszt során, míg szülei Budapesten életben maradtak, és a háború után kivándoroltak Izraelbe.

A nemzetiszocializmus áldozatainak emlékműve

A wöbbelini koncentrációs táborban szabadult fel, majd Itzehoe-ben a brit katonaság gondoskodott róla. 1946-ban ő volt az egyik kezdeményezője Németország első, a nemzetiszocializmus áldozataira emlékező szobor felállításának.[10] A tervet a hamburgi építész, Fritz Höger készítette. Az emlékmű ma Itzehoe központjában található.

Trebitsch a háború utáni brit katonai vezetéstől engedélyt kapott két mozi üzemeltetésére. Nem tért vissza Magyarországra, mert szerelmes lett Erna Sander jelmeztervezőbe, akivel 1947-ben kelt egybe.

1947-ben Trebitsch Gyula társával, a szintén holokauszt-túlélő Walter Koppellel felépítette a Real-Film filmgyártó céget és ennek részeként a Studio Hamburgot, melyek együtt Észak-Németország legnagyobb film- és televíziós szolgáltató központjává, valamint Európa egyik legnagyobb médiabirodalmává váltak.

A háború utáni első filmjét (Die letzte Nacht) 1949-ben készítette, Margarete Haagen és Carl-Heinz Schroth főszereplésével. Néhány vígjáték után, mint a Keine Angst vor großen Tieren (1953), vagy Des Teufels General (1955) Helmut Käutner rendezésében Curd Jürgensszel és Viktor de Kowával hamar nagy sikert hoztak számára.

1957-ben Trebitsch még a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díj kategóriájában is esélyesnek számított Der Hauptmann von Köpenick című filmjével. Ezt a díjat végül Federico Fellini nyerte el a Cabiria éjszakái (Le Notti di Cabiria) című filmjéért.

Sok sikeres film következett ezután, mint például a Die Zürcher Verlobung (1957), Liselotte Pulver, Dr. Crippen lebt (1958) Elisabeth Müllerrel és Peter van Eyckkel, Der Schinderhannes (1958) Curd Jürgensszel és a Frau Warrens Gewerbe (1960) Lilli Palmerrel.

De cége a televízióban is számos népszerű produkciót készített, mint például a Gestatten, Mein Name ist Cox (1961) Günter Pfitzmann, Ellen Schwiers és Paul Edwin Roth főszereplésével,Hafenpolizei (1963) John Olden-től, a Polizeifunk ruft Josef Dahmen-nel és Karl-Heinz Hess-sel (1965), a Hamburg Transit Karl-Heinz Hess-szel és Eckart Dux-szal, (1970) Gertrud Stranitzki (1966) és Ida Rogalski (1969), mindkettő Inge Meysellel és Martin Böttcher zenéjével. A Trebitsch Studio Hamburg legsikeresebb produkciói közé tartozik: Die Bertinis, Diese Drombuschs és a Hafenkrankenhaus Anneli Grangettel .

Trebitsch 1951-től a hamburgi zsidó közösség tagja volt, amelyet haláláig pénzügyileg is támogatott. 1992-ben megkapta a hamburgi CDU-tól a Bürgerpreist, annak ellenére, hogy hosszú évekig az SPD tagja volt.

Első felesége (még Magyarországon) a neves mozitulajdonos családból való Décsi Klári vágó volt. Leányuk Trebitsch Júlia, a Magyar Televízió szerkesztője, vágója.

Az 1991-ben elhunyt második feleségétől, Ernától három gyermeke született: Katharina Trebitsch (1949), Markus Trebitsch (1950), akik egyaránt televíziós producerek lettek, és Ulrike.

Egy Hamburg-Tonndorfban található iskola az ő nevét viseli: Gyula Trebitsch Schule Tonndorf.

Filmográfia (válogatás)

[szerkesztés]
  • Rád bízom a feleségem (1937)
  • Édes a bosszú (1937)
  • Tokaji rapszódia (1937)
  • Finale (1948)
  • Die letzte Nacht (1949)
  • Kätchen für alles (1949)
  • Schicksal aus zweiter Hand (1949)
  • Die Freunde meiner Frau (1949)
  • Derby (1949)
  • Gefährliche Gäste (1949)
  • Gabriela (1950)
  • Die Dritte von rechts (1950)
  • Csirkefogók egyenruhában (eredeti címe: Hauptmann Deine Sterne, 1960)

Írása

[szerkesztés]
  • Trebitsch Gyula (Szerk.): Dokumentation 3. Hamburger Autorenseminar über die Erstellung von Drehbüchern. Studio-Hamburg-Atelier, 1981.

Díjai, kitüntetései (németül)

[szerkesztés]
  • 1979: Ehrenplakette des Senats der Hansestadt Lübeck für seine Verdienste um die Nordischen Filmtage
  • 1983: Goldene Kamera
  • 1984: Verleihung des Professoren-Titels durch den Senat der Freien und Hansestadt Hamburg
  • 1985: Ehren-Schleusenwärter
  • 1992: Hamburger Bürgerpreis der CDU Hamburg
  • 1994: Ehrensenator der Hochschule für Musik und Theater Hamburg
  • 1997: Telestar Sonderpreis für das Lebenswerk
  • 2000: Ehrenpreis des Deutschen Films für sein Lebenswerk

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 4.)
  2. ↑ a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
  5. ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 17.)
  7. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 1.)
  8. ↑ Születési bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári születési akv. 6586/1914. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 12.)
  9. ↑ Szülei házasságkötési bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári házassági akv. 1154/1913. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. augusztus 12.)
  10. ↑ Itzehoer Mahnmal für die Opfer des NS-Regimes : Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gyula Trebitsch című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • Michael Töteberg, Volker Reißmann: Gyula Trebitsch, Ellert & Richter Verlag, Hamburg 2004.
  • Kay Weniger: Zwischen Bühne und Baracke. Lexikon der verfolgten Theater-, Film- und Musikkünstler 1933 bis 1945. Mit einem Geleitwort von Paul Spiegel. Metropol, Berlin 2008. S. 349.
  • Wolfgang Bittner, Mark vom Hofe: Der Autor ist für mich der größte Star. Gyula Trebitsch. In: Ich bin ein öffentlicher Mensch geworden. Persönlichkeiten aus Film und Fernsehen. Horlemann Verlag, Bad Honnef 2009.
  • Michael Legband: Das Mahnmal. Erbaut, verdrängt, wiederentdeckt. Verlag Peter Gerbers, Itzehoe 1994.
  • Trebitsch Gyula az Internet Movie Database oldalán (angolul)
  • Personifizierte Filmgeschichte Trebitsch Gyula 85. születésnapjára a Die Welt-ben
  • Löwensohn Enikő: Az igazi Trebitsch (mandarchiv.hu)
  • filmarchiv.hu, Trebitsch Gyula
  • hangosfilm.hu - filmenciklopédia (a Magyar Hangosfilm Lexikon alapján)
  • Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Budapest, Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Trebitsch_Gyula&oldid=27052101”