1966-ban a São Cristóvão csapatában kezdte a pályafutását. 1967 és 1969 között a Galícia EC játékosa volt. 1970 és 1975 között a Fluminensében játszott, melynek színeiben három Carioca bajnoki címet szerzett (1971, 1973, 1975). 1975 és 1980 között a Flamengo együttesével szintén háromszor nyerte meg az állami bajnokságot: 1978-ban és 1979-ben két alkalommal is, továbbá 1980-ban brazil bajnoki címet szerzett. 1980 és 1981 között Szaúd-Arábiában az Al-Ahli csapatában játszott, majd visszatért Brazíliába a Bangu együtteséhez, ahol 1982-ben befejezte a pályafutását.