A The Ballad Hits a svéd Roxette duó második legnagyobb slágerekből álló albuma, mely 2002. november 4-én jelent meg a Roxette Recordings és a Capitol Records kiadó gondozásában. Ez volt az első része annak a „best of” albumnak, melyet 2003 márciusában a The Pop Hits című válogatásalbum követett. Két új dalt készítettek kifejezetten erre az albumra, melyről az első kimásolt kislemez a A Thing About You című dal volt, majd a „Breathe” című kislemez követte. Az album sikeres volt, és számos országban arany vagy platina helyezést ért el.
Az album két új dalt tartalmaz: A „Breathe” és a „A Thing About You” az album vezető kislemezeként jelentek meg 2002. október 14-én. Az albumot Európában valamint Brazíliában, és Oroszországban is megjelentették másolásvédett CD lemezen. A korábban még ki nem adott dalok bónusz EP-jét tartalmazó válogatást limitált kiadásként jelentettek meg bizonyos országokban. Az EP olyan dalokat tartalmaz, mint a „The Weight of the World”, „It Hurts” és az „Every Day”, valamint a negyedik „See Me” című dalt, mely korábban a Salvation című kislemez B. oldalán jelent meg 1999-ben.[1] A kiadás Ausztráliában, az Egyesült Államokban a 2003-as Valentin nappal esett egybe. Az albumot a duó a „Night of the Proms” koncertsorozat keretében népszerűsítette. A koncertsorozatot azonban Marie Fredrikssonagydaganata miatt meg kellett szakítani.[2]
Az album általában pozitív kritikákat kapott. William Ruhlmann az AllMusic-tól a Roxette-t sokkal nagyobb előadónak nevezte Európában, mint Amerikában. Az Egyesült Államokban csak 5 slágerlistás helyezés volt az albumról, de csak három volt a valódi sláger...Lehetséges, hogy az amerikaiak elveszítették az érdeklődésüket a duó iránt, amikor a Nirvana északnyugatról elindult, a Roxette következetes volt a 90-es években, és azon túl is nagyszerű eredményeket szerzett, a vonzó pop hangzásnak, és Marie Fredriksson érzelmes hangjának köszönhetően. Összefoglalva az album rengeteg fülbemászó dallamot tartalmaz, és az 5-ből 3-as csillaggal értékelte.[5] Az Uncut magazin szintén pozitívan írt az albumról, mondván hogy az album nem kifejezetten balladákat tartalmaz, hanem inkább pomp-rock dallamokat, melyek Jennifer Rush alkalmi kedvelőit szomorú érzelmi súllyal zaklatják. Az album 5-ből 3 csillagot kapott, és kötelező darabbá téve a pop rajongók és "drámakirálynők" számára.[6]
Az album egész Európában, különösen Skandináviában volt sikeres. Első helyezés volt Dániában, és Svédországban is.[7][8] Mindkét országban arany minősítést kapott az eladások alapján, melyek meghaladták a 25.000 és 30.000 eladott példányszámot.[9][10] A norvég albumlistán a 8. helyezést érte el.[11] Az IFPI platina helyezéssel díjazta az eladott 40.000 példányt meghaladó eladások végett. Belgiumban,[12] Németországban, Hollandiában, és Svájcban Top 10-es helyezést ért el az album. Az utóbbi két országban arany minősítést kapott a 40.000 és 20.000 eladott darabszámok kapcsán.
a „The Ballad Hits” az Egyesült Királyságban nagy marketing kampány révén lett népszerű, mely magában foglalta az album reklámjainak megjelenését a népszerű brit szappanoperában a „Coronation Street”-ben. Az album a 23. helyen debütált az Egyesült Királyság albumlistáján 2003. február 9-én, majd a második héten a 11. helyre került.[13] A skót albumlistán a 7. helyet sikerült megszerezni.[14] A brit BPI ezüst tanúsítvánnyal jutalmazta a 60.000 eladott példányszám alapján.[15]
Az összes szám szerzője Minden dalt Per Gessle írt, kivéve a 3, 5 és 6. dalok, melyet Gessle ésMats Persson írtak; A 10. számot Gessle ésDesmond Child írták.
↑Thorselius, Robert. The Look for Roxette: The Illustrated Worldwide Discography & Price Guide, 1st, Sweden: Premium Förlag Publishing (2003. május 1.). ISBN 978-9197189484