Türkvíziós Dalfesztivál
A Türkvíziós Dalfesztivál (törökül: Türkvizyon Türk Dünyası Şarkı Yarışması), egy 2013 óta évente megrendezésre kerülő verseny a török népek államai, területei és népcsoportjai között. A fesztivál keretében minden résztvevő benevez egy zeneszámot, amit élő adásban előadnak, majd a szakmai zsűri szavaz a többi résztvevő által benevezett számokra, hogy megtalálják a verseny legnépszerűbb dalát. A résztvevők különböző tévétársaságokon keresztül szerepelnek, melyek feladata az adott török népet képviselő énekes és dal kiválasztása.
2016 és 2019 között nem rendezték meg a versenyt. A dalfesztivál 2020-ban a COVID–19-pandémiára való tekintettel online formában tért vissza. Azóta nem rendezték meg, sorsa kérdéses.
A dalfesztivált Magyarországon nem közvetítették. Egyedül a 2018-ban volt szándék a részvételre, de akkor a fesztivált végül nem rendezték meg.
A rendezvény együttműködik a Nemzetközi Török Kulturális Szervezettel (TÜRKSOY) és a TMB TV-vel is.
Történet
[szerkesztés]Törökország 1975-ben debütált az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az ország – több megszakítással – 2012-ig részt is vett a nemzetközi versenyen, 2013-ban viszont visszalépett, több szabályt igazságtalannak minősítve. Ugyanebben az évben döntöttek a Türkvíziós Dalfesztivál elindításáról, mely végül a törökországi Eskişehirből indult el, és az első két évben a Török Világ Kulturális és Művészeti Fővárosában rendezték meg.
Formátum
[szerkesztés]A verseny formátuma alapjaiban követi az Eurovíziós Dalfesztivál formátumát: a különböző országok, területek és népcsoportok egy-egy dallal szerepelnek a versenyen, majd az összes dal elhangzását követően a résztvevők által delegált zsűritagok szavaznak a dalokra, kivéve az általuk képviselt ország, terület vagy népcsoport dalát. A szavazatok összesítését követően az eredményeket prezentálják, majd győztest, esetlegesen különdíjasokat hirdetnek. Egy döntőt rendeznek hagyományosan decemberben, melyet a résztvevők számának függvényében egy elődöntő is megelőzhet.
Az egyes zsüritagok által kiosztott részletes pontszámok eddig egyetlen alkalommal, 2014-ben kerültek nyilvánosságra az adások során.
Részvétel
[szerkesztés]Eddig 46 ország, terület szerepelt legalább egyszer. Ezek a következők (az első részvétel éve szerint sorba rakva):
- 2013 – Altaj köztársaság, Azerbajdzsán, Baskíria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Ciprus, Fehéroroszország, Gagauzia, Grúzia, Hakaszföld, Irak, Jakutföld, Karacsáj–Balkár[a], Kazahsztán, Kemerovói terület, Kirgizisztán, Koszovó, Krím, Macedónia, Románia, Tatárföld, Törökország, Tuva, Ukrajna, Üzbegisztán
- 2014 – Albánia, Bulgária, Irán, Moszkva, Németország, Türkmenisztán
- 2015 – Szandzsák, Szíria
- ↑ a: Kabard- és Balkárföld, illetve Karacsáj- és Cserkeszföld minden évben közös indulót nevez a versenyre.
Kiválasztási módszerek
[szerkesztés]Minden résztvevőnek be kell küldenie egy dalt a részvétel évében. Az országok, területek és népcsoportok saját belátásuk szerint választják ki a dalokat: lehet ez a televízió belső döntése vagy a televízió közönsége telefonos szavazáson választhat több dal közül.
Visszaléptetett dalok
[szerkesztés]Év | Ország | Nyelv | Előadó | Dal | Magyar fordítás |
---|---|---|---|---|---|
2015 | Kabard- és Balkárföld | karacsáj-balkár | Aris Appajev | Unutma meni | Ne felejts el |
Karacsáj- és Cserkeszföld | |||||
Krími Autonóm Köztársaság | krími tatár | Safiye Denişayeva | Aqın dostlar | Gyerünk, barátaim | |
kumikok | kumik | Gulmira, Fatima és Kamilya | Alğa! | Előre! | |
Moszkvai terület | baskír | Zuleyha İlbakova | Bәlәkәy qıź | Kislány | |
Sztavropoli határterület | nogaj | İslam Satırov | Tuvgan erım | Szülőföld | |
Tatárföld | tatár | Yamle | Miras | Örökség | |
Tuva | tuvai | Arƶaana Stal-ool | Tuvam | Az én Tuvám |
Rendezés
[szerkesztés]Az eredeti tervek szerint a versenyt minden évben a Török világ kulturális és művészeti fővárosa rendezte volna. Ez az első két évben így is történt – 2013-ban Eskişehir, 2014-ben pedig Kazany adott otthont a dalfesztiválnak –, 2015-től kezdve pedig az adott házigazda ország fővárosa vagy egyik nagyvárosa rendezi a versenyt (mint 2015-ben Törökország legnagyobb városa, Isztambul).
A rendezés előkészületei az előző versenyt követően nem sokkal megkezdődnek. Megnevezik a rendező várost és egy megfelelő koncerthelyszínt. A legnagyobb koncerthelyszín az isztambuli Yahya Kemal Beyatlı Kültür Merkezi volt, mely körülbelül 10 000 nézőt fogadott be 2015-ben.
Költségvetés
[szerkesztés]A dalfesztivál lebonyolítása legtöbb esetben szponzorok által biztosított pénzből történik.
Győztesek
[szerkesztés]Év | Ország | Előadó | Dal | Magyar fordítás |
---|---|---|---|---|
2013 | Azerbajdzsán | Fərid Həsənov | Yaşa | Élni |
2014 | Kazahsztán | Janar Duǵalova | Izin kórem | Látom a nyomát |
2015 | Kirgizisztán | Ciydeş İdirisova | Kim bilet | Ki tudja? |
2016–2019 | ||||
2020 | Ukrajna | Natalia Papazoglu | Tikenli yol |
Politikai ügyek
[szerkesztés]Az észak-ciprusi İpek Amber 2014-ben megnyerte a terület nemzeti válogatóját, azonban nem tudott részt venni a kazanyi versenyen, mivel Oroszország nem ismeri el Észak-Ciprus függetlenségét, így a delegáció észak-ciprusi útlevéllel nem léphetett be az ország területére. Versenydalával egy évvel később részt vehetett a dalfesztiválon.
A 2015-ös őszi orosz-török konfliktus következtében az orosz kormány felfüggesztette a versennyel szoros kapcsolatban álló TÜRKSOY oroszországi területeinek tagságát, így az összes – összesen tizenkét – orosz terület kénytelen volt távol maradni a dalfesztiváltól. Emiatt ebben az évben csak egy döntőt rendeztek, mivel az alacsony résztvevői szám miatt nem lett volna célszerű elődöntőt rendezni.
Jegyzetek
[szerkesztés]Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- A Türkvíziós Dalverseny hivatalos honlapja Archiválva 2015. november 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (törökül)