Távvezérelhető mozdony
A távvezérelhető mozdony olyan vasúti mozdony, amely távvezérlővel működtethető. Abban különbözik a hagyományos mozdonyoktól, hogy a szerelvényen belül egy vagy több mozdonyra távvezérlő rendszert szereltek, amely mechanikus vagy rádiós adó- és vevőkészüléket használ. A mozdonyt egy olyan személy kezeli, aki fizikailag nem tartózkodik a mozdony vezetőfülkéjében lévő kezelőszerveknél.[1] A vasúti iparban már évek óta használják őket az olyan ipari feladatok ellátására, mint például az ömlesztett anyagok kirakodása, a gyártásüzem, a feldolgozás és az ipari tolatás. A rendszereket úgy tervezték, hogy üzembiztosak legyenek, így a kommunikáció megszakadása esetén a mozdonyt automatikusan megállásra kényszerítik.[1]
Története
[szerkesztés]Egyesült Királyság
[szerkesztés]Az egyik legkorábbi távvezérelhető vasúti jármű a GWR Autocoach volt, amely az alacsonyabb üzemeltetési költségek és az egyszerűbb karbantartás miatt felváltotta a GWR-gőzmotorkocsikat. Az „autocoach elöl” üzemmódban a szabályozó egy, a mozdony hosszában futó, a vezetőfülke padlója alatt áthaladó forgó tengelyhez csatlakozó összeköttetéssel működik. Ez egy teleszkópos tengelykapcsolón keresztül egy másik tengelybe kapcsolódik, amely az autocoach padlója alatt fut végig. Ezt a tengelyt egy második szabályozó kar forgatja az autocoach vezetőfülkéjében. A mozdonyvezető egy nagyméretű mechanikus gonggal is jelezheti a vonat közeledtét, melyet az autocoach vezetőfülke felöli végén, magasan, jól láthatóan szereltek fel, és amelyet a vezetőfülke padlóján lévő pedálra taposva működtetnek. A mozdonyvezető, a kalauz és a fűtő elektromos csengőrendszerrel kommunikál egymással.
Észak Amerika
[szerkesztés]Észak-Amerikában a távvezérelhető mozdonyokat az 1980-as évek óta használják. 1988-ban az Egyesült Államok Munkahelyi Biztonsági és Egészségügyi Hivatala (OSHA) veszélyességi tájékoztatót adott ki a használatukról.[2] 1999-re a Canadian National 115 távvezérlő berendezéssel felszerelt mozdonnyal rendelkezett, ezek a sík rendező pályaudvari tolatási feladatok 70%-át és az összes gurítódombos műveletet lefedték. A Canadian National becslései szerint a hagyományos tolatási műveletekhez képest évente 20 millió CA$ megtakarítást ér el.[3]
A Brotherhood of Locomotive Engineers and Trainmen szakszervezet aggodalmát fejezte ki a távvezérlésű mozdonyokkal kapcsolatban. A szakszervezet szerint a távvezérlésű mozdonyok nem olyan hatékonyak, mint a hagyományos, vezetőállásban lévő mozdonyvezetővel végzett rendezési műveletek, ugyanakkor veszélyesebbek is.[4]
2001-ben az amerikai Szövetségi Vasúti Hivatal (FRA) iránymutatásokat ajánlott a távvezérlésű mozdonyok üzemeltetésére vonatkozóan.[5]
A Union Pacific Railroad „vezérlőkocsis távirányítású mozdonyok” (CCRCL) néven kifejlesztette a saját távvezérlésű mozdonyait. A CCRCL egy lecsupaszított mozdony, amely távvezérlő berendezéssel van felszerelve. A CCRCL nem rendelkezik a meghajtásról gondoskodó motorral, így egy hagyományos mozdonyhoz kell csatlakoztatni.[6]
Modern rendszerek
[szerkesztés]A modern távvezérlő rendszerek digitális jeltechnológián alapulnak, a legtöbbjük időosztásos multiplexelés elvű átvitelt használ, hogy csökkentse az integrált vezérléshez szükséges kábelek számát vagy a rádiós sávszélességet.
A brit InterCity 125 volt az első személyvonat, amely időosztásos multiplexelés elvű technológiát használt. 1976-tól vezették be, hogy lehetővé tegye a két 43 sorozatú vonófej közé besorolt nyolc kocsi irányítását.
A GE Transportation által kifejlesztett Locotrol rendszer lehetővé teszi az elosztott energiaellátást (Distributed Power, DP), amely a vezető mozdonyról rádióvezérléssel jeleket küld a távoli egységeknek. A Locotrolt világszerte több mint 8500 mozdonyra szerelték fel.[7] A felhasználói között szerepelnek a BHP Iron Ore, a Westrail és az Aurizon ausztrál vállalatok is.[8][9][10]
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Remote control locomotive című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Safety: Remote Control Locomotive Operations (angol nyelven). Federal Railroad Administration. [2008. október 7-i dátummal az [http://www.fra.dot.gov/us/ content/94 eredetiből] archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Remote Control Plant Locomotives. OSHA Hazard Information Bulletin 19880808. Occupational Safety & Health Administration. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Luther S. Miller: Locomotive remote control - A prize just out of reach. RailwayAge.com . Railway Age, 1999. február 1. [2008. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Brotherhood of Locomotive Engineers and Trainmen Auxiliary: Remote Control Locomotives. www.bletauxiliary.net. [2008. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Recommended minimal guidelines for the operation of remote control locomotives. Federal Railroad Administration. [2010. március 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 7.)
- ↑ Sean Graham-White: UP CCRCL's. www.trainweb.org. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Locomotive Products : Onboard Systems : LOCOTROL Distributed Power. GE Transportation - North America. www.getransportation.com. [2008. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ William C. Vantuono: Control this! how distributed power helps railroads handle the world's longest, heaviest trains. demonstration union train - BHP Iron Ore Australia. Railway Age. findarticles.com, 2002. április 1. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Locotrol Workings. djukin.tripod.com. (Hozzáférés: 2008. november 16.)
- ↑ Railways in the Coal Fields of Queensland. Technology in Australia 1788-1988. www.austehc.unimelb.edu.au. (Hozzáférés: 2008. november 16.)