Sziklai erdeifenyves

A sziklai erdeifenyves (Calamagrosti variae–Pinetum sylvesris) a mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportjának (Erico–Pinion), tágabb értelemben a xeroterm fenyvesek (Erico–Pinetalia rendjének) egyik növénytársulása.

Elterjedése

A Kőszegi-hegységben, a Velem melletti Péterics-hegy gerincének egyes szakaszaihoz közel figyelhető meg.

Élőhelye

A tengerszint felett 520–540 m-rel, igen meredek (40–60°-os), észak–északkeletnek néző lejtőkön nő. A köves-sziklás váztalajon a reliktum jellegű társulás fennmaradása a mészfillit alapkőzetnek köszönhető.

Délen gyertyános–kocsánytalan tölgyessel, északon bükkössel, illetve mészkerülő bükkössel határos. Az 1970 táján leírt 5 állományból ma már csak 2 ismerhető fel egyértelműen, a többi a lombos fafajok erős inváziója miatt átalakult. Ahogy az erdeifenyő visszaszorul, a lombszint záródik, a ligetes jelleg elvész. A jellegzetes fajok többsége ma is megtalálható, de példányszámuk és térfoglalásuk jelentősen csökkent.

Szerkezete

Általában négyszintes.

• A koronaszint gyéren (30–50%) záródik; jellemző magassága 12–22 m.
• A cserjeszint hiányzik; a cserjefajok csak elszórtan jelennek meg.
• A gyepszintben több a faj, mint a környező társulásokban; ezt a termőhely mozaikos jellegével és a kőzet mésztartalmával magyarázzák. A gyepszint borítása 40–60%.
• A mohaszint gyengén fejlett, de fajgazdag.

Jellemző fajok

Fajösszetétele a kelet-alpesi sziklai erdeifenyveséhez (Chamaebuxo-Pinetum orienti-alpinum) hasonló, de kevésbé gazdag.

• A koronaszint állományalkotó faja az erdeifenyő (Pinus sylvestris); mellette elegyfaként jelenik meg:
  • közönséges bükk (Fagus sylvatica),
  • kocsánytalan tölgy (Quercus petraea).

Jellemző még:

• lisztes berkenye (Sorbus aria)

Ritka, néhány egyeddel képviselt fafajok:

• csertölgy (Quercus cerris),
• molyhos tölgy (Quercus pubescens),
• szelídgesztenye (Castanea sativa),
• madárberkenye (Sorbus aucuparia).

Szokásos cserjéi:

• közönséges boróka (Juniperus communis),
• mogyoró (Corylus avellana)

• A cserjék közt és gyepszintjében sok a dealpin faj:
  • havasalji rózsa (Rosa pendulina),
  • tarka nádtippan (Calamagrostis varia).
  • havasalji aggófű (Senecio ovirensis (Tephroseris longifolia) ssp. gaudinii),
  • ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
  • piros gólyaorr (Geranium sanguineum),
  • fenyérfű (Bothriochloa ischaemum).

A kelet-alpesi sziklai erdeifenyvesekre jellemző fajok közül hazai társulásból hiányzik többek között:

• tarka nyúlfarkfű (Sesleria varia),
• alpesi hanga (Erica herbacea),
• törpe puszpáng (Polygala chamaebuxus; az Alpokban karakterfaj).

Az aljnövényzet számos faja a környéken nagyobb területen növő társulásokból szivárgott be:

1. A szubkontinentális sztyepprétekről (Festucetalia valesiacae)

• borzas ikravirág (Arabis hirsuta),
• lappangó sás (Carex humilis),
• ujjas sás (Carex digitata)
• szürke galaj (Galium glaucum).

2. A tölgyesekből (Quercetea):

• sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys),
• ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
• bérci here (Trifolium alpestre).

3. A mészkerülő elegyes erdőkből (Pino–Quercetalia), a humuszosabb foltokon:

• macskatalp (Antennaria dioica),
• erdei nádtippan (Calamagrostis arundinacea),
• kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia).
• selymes rekettye (Genista pilosa),
• erdei hölgymál (Hieracium sylvaticum).

A múlt században még bizonyítottan élt itt:

• fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans),
• hármaslevelű macskagyökér (Valeriana tripteris subsp. austriaca).

A társulás mohaszintje gyengén fejlett, csak néhány a mészkedvelő erdeifenyvesekre (Vaccinio-Piceetalia) is jellemző faj említendő: faj (Pseudoscleropodium purum, Rhytidiadelphus triquerter):

• emeletes moha (Hylocomium splendens),
• zöldszárú moha (Pseudoscleropodium purum),
• nagy borzasmoha (Rhytidiadelphus triquetrus),
• Homalothecium philippeanum,
• Distichum capillatum,
• Fissidens dubius.

Források

• Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai
• Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0