Mészkedvelő fenyvesek

A mészkedvelő fenyvesek növénytársulástani csoportja (Erico–Pinion, illetve Erico–Pinetalia rendje) a dombságokon és alacsonyhegységekben növő, xeroterm erdei- és feketefenyvesek társulásait öleli fel; Magyarországon két-három társulásukat találhatjuk meg néhány, kis kiterjedésű, reliktum jellegű folton a nyugati-délnyugati határvidéken.

Termőhelyük, alapkőzetük

Mindig extrém termőhelyeken, karbonátos kőzeteken, száraz talajon alakulnak ki. A csoport elterjedésének súlypontja az Alpokban és a Dinári-hegység északi részén van, társulásaik Kelet-Közép-Európában mindig reliktumként és csak kis területen jelennek meg. A sekély termőrétegű, meleg, száraz termőhelyeket többnyire délnek néző vagy főnjárta oldalakon találjuk. A mészkő-, illetve dolomitsziklákon, esetleg alluviális mésztörmeléken kifejlődött talajok tápanyagszegények.

A meszes alapkőzet, az erdeifenyő laza lombkoronája miatt jól megvilágított, egyúttal törmelékes talaj és a rossz vízellátás együttes hatása miatt aljnövényzetükre a mészkedvelő és szárazságtűrő fajok jellemzőek. A helyenként erős kilúgzás, a fenyőtűk savanyító hatása és a szubatlanti jallegű éghajlat miatt hazánkban mészkerülő, illetve mezofil karakterű fajok előfordulnak társulásaikban. Valamennyi termőhelyük a Nyugat-, illetve Délnyugat-Dunántúlon van:

• Kőszegi-hegység,
• Észak-Zala.

Jellemző fajaik

• ágas homokliliom (Anthericum ramosum),
• tarka nádtippan (Calamagrostis varia),
• gombos zanót (Cytisus supinus)
• fürtös zanót (Cytisus nigricans),
• sárga len (Linum flavum),
• havasalji aggófű (Senecio ovirensis),
• hegyi zsellérke (Thesium bavarum),

Rendszertani felosztásuk

A rendnek Borhidi (2007) szerint Magyarországon két társulását ismerjük:

• mészkedvelő erdeifenyves (Lino flavi – Pinetum sylvestris) Pócs ex Soó 1964,
• sziklai erdeifenyves (Calamagrostio variae – Pinetum) Wendelberger 1962.

Az Élőhelyismereti útmutató (2.0) szerint a rendnek Magyarországon három társulása nő:

• zalai erdeifenyves — ez az, ami Borhidinál a „mészkedvelő erdeifenyves”,
• sziklai erdeifenyves — mint Borhidinál,
• homoki erdeifenyves (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) — a fenyőfői Ősfenyves#A fenyőfői homoki ősfenyves homoki ősfenyves növénytársulása. Ezt a társulást Borhidi (2007) a kontinentális xeroterm fenyvesek (Pulsatillo-Pinetea Oberd. in Oberd. et al. 1967) társulástani osztályának kontinentális mészkedvelő erdeifenyvesek (Pulsatillo-Pinetalia Oberd. in Oberd. et al. 1967) rendjében említi (a mi felosztásunkban is ott szerepel).

Más szerzők (Tímár et al., 2002) ugyanezen élőhelyek növényzetét az alábbi társulásneveken említik:

• elegyetlen erdeifenyvesek (Dicrano–Pinetum, illetve Myrtillo–Pinetum),
• elegyes erdők (Pino–Quercetum),
• Genisto nervatae – Pinetum

A sziklai erdeifenyves társulás egyes szerzőknél (TERRA, Élőhelyismereti 2.0) pontosított néven (Calamagrostio variae – Pinetum sylvestris) szerepel.

Nem tekinthetők természetközelinek, így nem sorolhatók ebbe a társulástani csoportba a különféle sasharasztos, csalános, magaskórós, cserjeszintes és egyéb, nyilvánvalóan másodlagos erdeifenyvesek.

Források

• Borhidi, 2007: Borhidi Attila, 2007: Magyarország növénytársulásai
• Tímár et al., 2002: Tímár G., Ódor P., Bodonczi L., 2002: AZ ŐRSÉG ÉS A VENDVIDÉK ERDEINEK JELLEMZÉSE
• TERRA: TERRA Alapítvány: Sziklai erdeifenyves
• Élőhelyismereti 2.0: Élőhelyismereti útmutató 2.0