Sziklagyepek

Budaörsi sziklagyep

A sziklagyepek (lithophyta) a középhegységek csekély talajborítású területeinek pionír társulásai. A sziklák befüvesedését a gyöngyperje (Melica ciliata) készíti elő. A sziklák jelenléte miatt a növényzet csak foltokban fordul elő. A nedves, mohos sziklákon gyakran a ligeti perje (Poa nemoralis) a domináns faj.

Rendkívül különböző növénytársulásokba tömörülnek a szilikátos kőzeteken megtelepülő és a karbonátos kőzeteken (mészkő és dolomit) növő sziklagyepek. Utóbbiak közül a mészkövön létrejött gyepek kevesebb reliktum növényt tartalmaznak, mivel ezeket az élőhelyeket benépesítették a fák, és kiszorították a gyepek fajait. A dolomit nehezebben erdősül be, mert mállása főleg aprózódás. A fás szárú növények nem tudtak gyökeret verni, ezért megmaradtak a ritkaságuk miatt értékes növények.

A szilikátsziklagyepekben a zuzmók és a mohák mellett gyakoriak a páfrányok közül:

• a fodorkák:
  • Asplenium viride,
  • Asplenium septentrionale,
  • Asplenium trichomanes és
• a közönséges édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare).

Sok a pozsgás növény:

• fehér varjúháj (Sedum album),
• borsos varjúháj (Sedum acre),
• kövirózsa (Sempervivum spp.).

Uralkodó gyepalkotó a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), helyenként jellemző a magyar kőhúr (Minuartia frutescens).

A mészkősziklagyepek jellemző fajai:

• deres csenkesz (Festuca pallens),
• nyúlfarkfüvek:
  • erdélyi nyúlfarkfű (Sesleria heufleriana),
  • magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica),
• hegyi gamandor (Teucrium montanum),
• homoki pimpó (Potentilla arenaria),
• fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata),
• hegyi kőtörőfű (Saxifraga adscendens)
• kövirózsa (Sempervivum spp.).

A dolomitsziklagyepekben gyakoriak a reliktum és az endemikus fajok, alfajok. Leghíresebb képviselőik:

• magyar gurgolya (Seseli leucospermum),
• pilisi len (pilisszentiváni len, Linum dolomiticum).

További, jellemző fajok:

• Szent István király-szegfű (Dianthus plumarius subsp. regis-stephani),
• deres csenkesz (Festuca pallens),
• szürke napvirág (Helianthemum canum),
• kövér daravirág (Draba lasiocarpa),
• korongpár (Biscutella laevigata),
• ezüstvirág (Paronychia cephalotes),
• lappangó sás (Carex humilis),
• homoki pimpó (Potentilla arenaria),
• homoki ternye (Alyssum tortuosum).

A fajösszetételre jelentősen hat a morfológiai helyzet és talajok vízháztartása is.

Rendszertani felosztásuk

A sziklagyepeket növénytársulástani szempontból némely pusztai gyepekkel vonják közös rendszertani egységbe: ez a száraz és félszáraz sziklai és pusztai gyepek (Festuco-Brometea Br-Bl. et R. Tx. ex Klika et Hadač, 1944) társulástani osztálya. Ezt az osztályt 3 rendre bontják:

• szubkontinentális sziklai gyepek (Stipo pulcherrimae-Festucetalia pallentis Pop, 1968),
• szubkontinentális száraz gyepek (Festucetalia valesiacae Br-Bl. & R. Tx. ex Br-Bl., 1949),
• szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek (Brometalia erecti Br-Bl., 1936).

Amint látható, ezek közül sziklagyepek az első és részben a harmadik rend társulásai.

1. A szubkontinentális sziklai gyepeken belül erősen különböznek egymástól a mészkerülő (szilikátos kőzeteken növő) és a mészkedvelő (mészkövön, illetve dolomiton megtelepülő) társulások.

A mészszegény, savanyú kémhatású szilikátsziklagyepek két, vikariáns társuláscsoportja:

• a nyugat-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Alysso saxatilis-Festucion pallentis), aminek egyetlen, Magyarországon is előforduló növénytársulása a
  • sziklai ternyés (Alysso saxatilis – Festucetum pallentis Klika ex Čeřovský, 1949 corr. Gutermann & Mucina, 1993) és
• a kelet-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Asplenio septentrionalis – Festucion pallentis) három növénytársulással:
  • gyöngyperjés szilikátsziklagyep (Asplenio septentrionali – Melicetum ciliatae (Soó, 1940) Máthé & M. Kovács, 1964),
  • magyar perjés sziklagyep (Poëtum scabrae Zólyomi, 1936),
  • nyílt szilikátsziklagyep (Minuartio – Festucetum pseudodalmaticae (Mikyska, 1933) Klika, 1938).

A karbonátos kőzeteken a kőzet típusánál nagyobb különbségeket okoz a növényföldrajzi helyzetük, és ennek megfelelő a három társulástani csoport:

• északi mészkősziklagyepek (Diantho lumnitzeri – Seslerion albicantis (Soó, 1971) Chytry et Mucina 1993) nyolc társulással:
  • gyöngyperjés mészkősziklagyep (Asplenio rutae-murariae – Melicetum ciliatae Soó, 1962),
  • kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo divergentiformis – Festucetum pallentis Zólyomi, 1966),
  • északi zárt mészkősziklagyep (Poo badensis – Caricetum humilis Dostál, 1933 em. Soó, 1971),
  • budai nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum sadlerianae Soó ex Zólyomi, 1936),
  • magyar nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum heuflerianae – hungaricae Zólyomi, (1936) 1966),
  • nádtippan-tarka nyúlfarkfű sziklagyep (Calamagrostio variae – Seslerietum variae Vojtkó, 1998),
  • peremizs-magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Inulo ensifoliae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998),
  • rekettyés magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Genisto pilosae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998);

• szubmediterrán mészkő-dolomitsziklagyepek (Bromo – Festucion pallentis Zólyomi, 1966) hat társulással:
  • nyílt dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Festucetum pallentis Zólyomi, (1936) 1958),
  • árvalányhajas dolomitsziklagyep (Stipo eriocauli – Festucetum pallentis (Zólyomi, 1958) Soó, 1964),
  • karbonátos homokkősziklagyep (Cleistogeni – Festucetum pallentis Csiky, 2003),
  • dolomit sziklafüves lejtő (Chrysopogono – Caricetum humilis Zólyomi, (1950) 1958),
  • magyar rozsnokos dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Brometum pannonici (Mészáros-Draskovits, 1967) Borhidi Attila, 1996),
  • zárt dolomitsziklagyep (Festuco pallenti – Brometum pannonici Zólyomi, 1958);

• nyugat-balkáni mészkő-dolomitsziklagyepek (Chrysopogono – Festucion dalmaticae Borhidi Attila, 1996) öt társulással:

• • dalmátcsenkeszes sziklagyep (Sedo sopianae – Festucetum dalmaticae Simon, 1964),
  • mecseki sziklafüves lejtő (Serratulo radiatae – Brometum pannonici Borhidi Attila, 1996),
  • nyílt mecseki dolomitsziklagyep (Artemisio saxatilis – Festucetum dalmaticae Borhidi Attila, 1996),
  • zárt villányi dolomitsziklagyep (Chrysopogono – Festucetum dalmaticae Dénes in Borhidi Attila & Dénes, 1997),
  • zárt villányi mészkősziklagyep (Inulo spiraeifoliae – Brometum pannonici Dénes, 1998).

2. A szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek társulástani rendjében egy jellemző sziklagyep társulást találunk:

• sziklai perje – hegyi sás félszáraz dolomitgyep (Poo badensis – Caricetum montanae V. Sipos & Varga, 1996).

A száraz gyepek és a sziklagyepek közötti, átmeneti jellegű társulás:

• hegyi szálkaperjerét (Lino tenuifolii – Brachypodietum pinnati (Dostál 1933) Soó Rezső 1971

Források

• Természettudományi lexikon VI. Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. p.137.
• Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén: Növénytan 23. Növényföldrajz: A talajvíz által befolyásolt intrazonális erdők
• Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai