Szerkesztővita:Karády
Új téma nyitása| Köszöntünk a magyar Wikipédiában, kedves Karády! | |||
|
|
Figyelmedbe ajánljuk:
Kérjük, különösen ügyelj a felküldött szövegek és képek jogtisztaságára és a forrásaid pontos megjelölésére! Mentor · Ha akarod, akkor melléd áll egy segítő, a te személyes mentorod, és segít a szerkesztéssel kapcsolatos gondjaidban. Ide kattintva találsz erről többet. | Segítség · Bonyolultabb szerkesztési ügyekben a kocsmafalra is írhatsz kérdéseket. Ha egy szerkesztőtársad tudja a választ, ugyanott fog válaszolni. | Tudakozó · Egy tudakozót is működtetünk. Ott viszont olyan kérdésekre kaphatsz választ, amit egy lexikonban keresne az ember. Ha van kedved, mutatkozz be szerkesztőtársaidnak, ide kattintva. A szerkesztői lapodon írjál a érdeklődési körödről, nyelvtudásodról. Az a lap csak a tiéd. Kialakításához segítséget itt találsz. | Ilyen vitalapja, „szerkesztővitája” is van minden szerkesztőnek, mint ez a lap itt. Aki neked üzenni akar valamit, az ide fog írni, téged pedig egy sárga csík a lap tetején automatikusan figyelmeztet az új üzenetre. A cikkeknek is van vitalapjuk, ott a cikk kialakítását tárgyalják meg az érdekelt szerkesztők. | Kérünk, hogy az eszmecserék során így írd alá hozzászólásaidat: ~~~~. Jó szerkesztést és tartalmas szórakozást kívánunk! BáthoryPéter vita 2009. április 12., 00:53 (CEST) If you don't speak Hungarian, please click here. | ||
Az alábbiak miatt szeretném a Póka család lapjára a Záh nemzetség hivatkozását is feltenni. Záh Felicián sikertelen merényletét követően a Záh-nemzetség csaknem teljes kiírtása után, egyes túlélő tagjai a nemzetségnek minden bizonnyal a "Póka"családnevet használhatták a titkolni való "de genere Zaah"helyett.
„II. A Záh nemzetség.
A Záh nemzetséget már a XII. század végén és a XIII-iknak elején a közös törzsre vissza nem vezethető, tehát nagy idő előtt különvált ágazatokra szakadva s nagy kiterjedésü földbirtokok tulajdonában találjuk, melyek a Mátra hegységtől Heves vármegyében, egész a Karancs hegységig Nógrád vármegyében s ettől ismét az Ipoly völgyén át egész az Ipoly folyóig és azon tul terjedtek, itt-ott idegen birtokok által félbeszakitva, de nagyobb részükben folytonos összefüggésben nagy birtoktestté összetömörülve. Ily nagy földterülethez nem juthatott ezen nemzetség királyi adományzás utján, hanem csakis a honfoglalás idejében, az első megszálláskor.
Ezen ősi birtokok magukban foglalták az ágasi várat és Tar falut a Mátrában, továbbá Kutasó, Barkány, Hartyán, Pálfalva, Ság-Ujfalu, Ettes, Karancs-Ság, Kotroczó, Lapujtő, Karancs-Keszi, Gerege, Litke, Tőrincs, Kis-Dályó (Nagy-Dályó a Losoncziaké volt) nevü falukat és pusztákat Nógrád vármegyében s ezek között és szomszédságukban még: Zanás, Ludvég (Ludány?) Berendefölde (Karancs-Berény?) Helinbafalva,* Tenkőteleke, Elesztyén, Mátyásteleke nevüeket, melyek ily nevek alatt ma nem léteznek s vagy nevet változtattak, vagy más helységek határaiba olvadtak. Ezeken kivül birta még e nemzetség Nógrád vármegyében: Marczal, Záhteleke s északon Brezova, Polihna, valamint Fülek közelében Pilis falukat, – továbbá Gömör vármegyében ugyancsak Fülek közelében Bénateleke és Csetnek közelében: Rozlosnya (Rososna), Somkut, Süvéte, Perlász (Prelaz), Lubenyik (Liponuk), Záhi máskép Záhfölde, Gyuche nevü falukat és pusztákat.
Látni való, hogy a Záh nemzetség az ország nagybirtoku ős nemzetségei közt foglalt helyet. Nevét az oklevelek eredetieiben mindenütt Zah és Zaah alakban találjuk, kivételt csupán a Fejér Codex Diplomaticus-ában megjelent egy oklevél tesz, melyben e nemzetség neve Zach alakban fordul elő; de ez, tekintve Fejér kiadásainak pontatlanságát, eredeti oklevelek ellenében nem jöhet tekintetbe. Krónikáink közül a teljes hűséggel kiadott Képes Krónika is Zaah alakban adja e nevet; a későbbiekben, u. m. a Budai és Turócziféle krónikákban felváltva Zaah- és Zaach-nak iratott a név. A Váradi Regestrumban is fordul elő egy Zach nemzetségbeli István nevü pristaldus «de villa Berenta» (229), de ennek a Záh nemzetséghez való tartozása, habár volt a Záh nemzetség nógrád-vármegyei birtokai közt egy Berendefölde nevü falu – nem fogadható el és pedig annál kevésbbé, mivel nevezett István Bánk bodrogi főispán (36, 229) mellett hivataloskodott, ennélfogva valószinübb, hogy a közelebb eső dunántuli Zák, nem pedig a távoli nógrád-vármegyei Záh nemzetséghez tartozott annyival inkább, mivel Veszprém vármegyében, 22a Zák nemzetség egyik törzshelyén is van Berénd nevü falu, Somogy vármegyében pedig Kis-Berénd nevü puszta,* ennélfogva azon István származhatott igen jól ezen két Berénd valamelyikéből. De különben is a Záh név helyes alakját kutatva, csakis eredeti okleveleket és grafikai pontossággal eszközölt kiadványokat ismerhetünk el irányadóknak.
Első okleveles nyomára akadunk a Záh nemzetségnek 1227. évben, mikor annak tagjait a «de genere Zaah» jelzéssel, ekkép találjuk elősorolva: Tordas (Turdos) fiai: Kozma, András, Mikó, Torda (Turda), Erazmus (Yrasmeus) és Barakony (Barakvn), valamint Tordas fivérének Gomb (Gumb)-nak fia Ágoston; továbbá Pálfalváról (de Pauli) Konstantin fiai: Sándor comes «Kutya» (canis) melléknévvel, Lénárd, Péter, Feliczián és Endre; Keszi (Karancs-Keszi) szomszédságából Berende fiai: Ugrin, Gyura és másik Péter; Kesziből Kázmér és Ost fia Vata (Watha) comes; Geregéről Póka (Pouka) és Herrand comes; úgy szintén Vid és fia Móka (Movka) s még többen, kik nevük szerint meg nem neveztettek.
Mindezek a mondott évben összegyülekezének a váczi káptalan előtt azon oknál fogva, mert nevezett Tordas fiai közül Andrást és Erazmust különféle féktelenkedéseik s különösen azon tettük miatt, hogy II. Endre király udvari káplánját Nasont megölék, Dénes nádor a latorság bünében elmarasztalá s az ő hartyáni (Harkyan-i) birtokukat, mely nekik osztály utján jutott, a neki járt birságok fejében a maga részére elfoglalván, a templomos keresztes lovagoknak átadá, kik azon le is telepedének. Minthogy azonban azon elkobzott hartyáni birtok egy részéhez Tordas veje, Verébi Hencze (Henche) comes, nejének nevében, de úgy is, mint szomszéd birtokos jogot tartott s a Záh nemzetség fent elősorolt tagjai attól tartottak, hogy ha oly hatalmas embert, minő a nádor, maguk közé bocsátanak, ez a templomos lovagokkal eszközlendő csere czimén birtokaikból még többet is el találna foglalni: ők mindnyájan beleegyezésüket adták ahhoz, hogy amaz elkobzott birtokot nevezett Hencze comes a templomos vitézektől visszaválthassa. Mire Hencze comes, ki szintén jelen volt, felmutatá a káptalan előtt Dénes nádor bizonyságlevelét, melyből kitünt, hogy Hencze comes azon hartyáni birtokot a templomos vitézektől 75 márkáért visszaváltotta s kötelezte magát ezen váltságösszeget nekik akkor lefizetni, ha küldetéséből Ascen bolgár királyhoz – ki tudvalévőleg II. Endre király legidősebb leányát Máriát birta nőül – visszatérendett.
Az ekkép megkötött egyességről a váczi káptalan az érdeklett felek részére bizonyságlevelet állitván ki, abban ama visszaváltott hartyáni birtok határait is elősorolá, mely határleirás szerint azon hartyáni birtok szomszédai valának a Záh nemzetség tagjai közül Berende fiai és Gombfia Ágoston, kinek gyümölcsöse, almása is volt ott, továbbá Luczin föld felől nevezett Hencze comes,* ki e szerint két helyt volt közel szomszéd a Záh nemzetség birtokaival, a föntebbi Luczinban a hartyáni és barkányi birtokokkal, a verébi (ma Verebély) birtokában pedig a Tar és Barkány birtokokkal.
A föntebbi Tordasfia Erasmus úgy látszik, kegyelmet nyert, mert azontul is birtokjogainak élvezetében találjuk.
1244-ben az esztergomi káptalan bizonyságlevele szerint, midőn a Záh nemzetségbeli I. Zaahfia I. Vata az ő hartyáni birtokrészét Ágostonfia Kiliánnak és Abicsk- (Obychk-) fia Miklósnak eladta, a nevezett káptalan előtt Tordasfia Erazmus jelent meg úgy saját, mint a többi Zaah nemzetségbeli szomszéd atyafiak, u. m. Pókafia Folkus, Sándor comes unokái és más rokonok nevében, hogy amaz eladáshoz beleegyezését adja.* Két évvel később, 1246-ban pedig IV. Béla királynak a Simonfia Folkustól elkobzott füleki várra vonatkozó s Mór kir. főasztalnok részére kiállitott adománylevele róla mint a szomszéd Pilis nevü birtok tulajdonosáról emlékezett meg.* Ugyanott a szomszéd birtokosok közt a Záh nemzetség egy másik tagjának Mártonos (Mortunus)-nak a neve is előfordul.
23Erazmusnak egy fia maradt: Csuda (Chuda), ki Hartyánban birtokolt, de magtalanul halt el.
Tordas többi fiainak avagy ezek maradékainak neveivel az azontuli oklevelekben többé nem találkozunk. Tordas fivérének Gombnak unokája Ágoston fia Kilian, rokonának a Záh nemzetségbeli I. Lőrincznek leányát birta nőül s ezen Lőrincztől, mint ipjától annak hartyáni birtokrészét 1245. évben öt márkáért megvette, a rokonok nevében Ugrinfia II. Kázmér beleegyezésével.* Látjuk, hogy a mint jelenleg két Hartyán (Kis- és Sós-) nevü falu fekszik egymás mellett, a jelzett időben is a hartyáni birtok a Záh nemzetség tagjai közt több részre volt felosztva.
A Záh nemzetségnek 1227. évben a váczi káptalan előtt megjelent tagjai közül a pálfalvai ágon I. Konstantinfia Sándor comes, továbbá Póka és Berende fiai közül I. Ugrin és György (Gyura) terjeszték tovább ágazataikat.
Mielőtt azonban ezekkel foglalkoznánk, adjuk itt a Záh nemzetségnek eddig véglegesen tárgyalt ágazatait:
I. TÁBLA
N., a XII. század közepe táján; Tordas; Gomb; Kozma 1227; András 1227; Mikó 1227; Torda 1227; Erazmus 1227–46; Barakony 1227 de genere Zaah; Leány, férje: Verébi Hencze comes 1227; Csuda †; Agoston 1227; Kilián 1244–1245, Neje: Lőrincz leánya a Záh nemzetségből; Vid 1227; Móka 1227 de genere Zaah; I. Zaah; I. Vata 1244 de genere Zaah; Mártonos 1246 de genere Zach (Fejér);
A pálfalvi ágon 1227. évben emlitett Konstantin fiai közül a kutyának nevezett Sándor comes unokái és a geregei ágon ugyanazon évben emlitett Pókának fia Folkus emlittetnek az esztergomi káptalan föntebbi 1244. évi bizonyságlevelében, a Sándor unokái keresztneveik megnevezése nélkül. Konstantin ágáról azontul mit sem olvasunk többé, de Folkusnak négy fia maradt, u. m. Simon, I. Pál, III. Péter és I. Mihály kikről alább lesz szó. A keszüi ágnak 1227. évben emlitett két tagján, u. m. Kázméron és Vatán kivül, csupán egy sarjáról: II. Pálról nyerünk egy századdal később tudósitást, kit a visegrádi merénylet még életben ért s ki véreinek sorsában osztozván, birtokaitól megfosztatott. Ezen három ágat a következő táblázat tünteti elő: II. TÁBLA Pálfalvai ág. I. Konstantin a XII. század végén; Sándor comes Kutya melléknévvel de Pauli 1227; N.; Unokák 1244; Lénárd 1227; I. Péter 1227 de genere Zaah; I. Feliczián 1227; Endre 1227; Keszüi ág. Ost a XII. század végén; II. Vata comes 1227 de genere Zaah; I. Kázmér 1227; Egy századdal később II. Pál de Kesző 1330; Geregei ág. Póka 1227 de genere Zaah; Herrand comes 1227 de genere Zaah; Folkus 1244; Simon 1299, 1330; I. Pál 1299, 1330; III. Péter 1299, 1330; I. Mihály 1299, 1301, 1330; Fiúk 1301;
Legteljesebben ismerjük a Záh nemzetségnek a váczi káptalan 1227. évi bizonyságlevelében elősorolt tagjai közül Berende fiainak maradékait. Berendének ott három fia van emlitve, u. m. I. Ugrin, György (Gyura) és II. Péter. Ezek közül Péter magbanszakadt s birtokai még egy századdal később is «Berendefia Péter birtokai» néven fordultak elő a Záh nemzetség elkobzott birtokai közt. Györgynek fia volt ama Lőrincz, ki, mint föntebb előadatott, 1245. évben az ő hartyáni birtokát vejének, a Záh nemzetségbeli Ágostonfia Kiliánnak eladta. A harmadik testvérnek Ugrinnak három fiát ismerjük, u. m. II. Ugrint, II. Kázmért és I. Istvánt. II. Ugrin Kereki János comes leányát birta nőül, de ezen házasságából gyermekei nem maradtak. 1284-ben már nem élt, mert azon évben özvegye már magát hitbére és jegyajándéka fejében az egri káptalan előtt, férjének rokonai által kielégitettnek nyilvánitá.* II. Kázmér 1245. évben, mint föntebb el volt mondva, az esztergomi káptalan előtt beleegyezését adta azon átruházáshoz, melyet unokatestvére Györgyfia I. Lőrincz az ő hartyáni pusztáját illetőleg veje Kilián részére eszközölt. 1284-ben 24már sem ő, sem testvére I. István nem voltak életben, mert ekkor fivérük II. Ugrin özvegyét hitbére és jegyajándéka fejében nem ők, hanem fiaik, u. m. II. Kázmér fiai II. Feliczián, III. Zaah és Gönczöl (Guncyl) és I. Istvánfia Domokos elégiték ki.* Ezek közül tizenöt évvel később, 1299-ben II. Feliczián, testvérének Gönczölnek (II. Zaah már akkor talán nem volt életben) és unokatestvérének Domokosnak neveikben is a váczi káptalan előtt megjelenvén, kötelezé magát azon tiz márkát, melyet ők hárman István alországbiró itélete folytán Folkus fiainak s ezek ismét II. Mihály fiainak tartozának fizetni, egyenesen ezen II. Mihály fiainak kifizetni.* Hogy II. Kázmér ezen három fia, valamint I. István fia Domokos birtak-e családokkal és gyermekekkel, a további adatokból ki nem tünik; de hogy közülök azok, kik netalán életben voltak, vagy esetleg kiskoru gyermekeik a visegrádi véritélet által sujtva, a Záh nemzetség többi tagjainak szerencsétlen sorsában osztozni kénytelenek voltak, kitünik azon körülményből, hogy azon nemzetség elkobzott javai közt II. Kázmérfia lI. Feliczián és I. Istvánfia Domokos birtokai is emlittetnek. Ezek szerint ezen Berende ágának a nemzedékrende a következő: III. TÁBLA Berende a XII. század végén; I. Ugrin de genere Zaah 1227; II. Ugrin, Neje: Kereki János comes leánya 1284-ben özv.; II. Kázmér 1245; II. Feliczián 1284. 1299, 1330; III. Zaah 1284; Gönczöl 1284, 1299; I. István; Domokos 1284, 1299, 1330; György (Gyura) de genere Zaah 1227; II. Péter de genere Zaah 1227; I. Lőrincz 1245; Leány férje: Kilián Ágoston fia a Záh nemzetségből 1245.
A XIII. század utolsó negyedében a Záh nemzetségnek további néhány ága tünik fel, melyeket a fönt tárgyalt ágak egyikével sem lehet a rólok szóló adatok gyér volta miatt összeköttetésbe hozni. Ezeknek egyike a Marczali ág, melyből Marczali Tiburcz (de Morchol) és fia II. István (II) a Záh nemzetségből, (de genere Zah), 1281. évben a sági konvent előtt Záhteleke (Zahtelequi) nevü földüknek egy részét örökösen átruházák Gyöngy (Gung) asszonyra, Tiburcz leányára s annak férjére Haraszti Simonra.* Ezen II. István alighanem egy személy volt azon Istvánnal a Záh nemzetségből, ki 1274. évben fivérének, II. Konstantinnak (II) özvegyét, Szegi Benedek leányát hozományára és jegyajándékára nézve ugyancsak a sági konvent előtt kielégitette, miről a nevezett özvegy, valamint fia II. Lőrincz és testvére Szegi Apa őt nyugtatták.* A másik ágon állók azon, már emlitett II. Mihály fiai, u. m. III. Mihály, Máté és Agg (Og), kiknek részére mint láttuk, 1299. évben II. Kázmérfia II. Feliczián, testvéreinek és unokatestvérének nevében is, a váczi káptalan előtt tiz márkát lefizetni magát kötelezé. Ezek közül III. Mihály a Záh nemzetségből (de genere Zah), 1322-ben mint királyi ember Balogi Miklós társaságában a Csobánka fiaitól Lambert országbiró által lefoglalt birtokok megbecslésében eljárt.* A harmadik ágon I. Noefia II. Noe Kún László királynak a föntebbi II. Mihály fiaival hű szolgálatokat teljesitett, miért jutalmul tőle a magtalanul elhalt nemzetségükbeli Erazmus fia Csudának hartyáni birtokát adományba nyerék.* Ezek mind a négyen a visegrádi merénylet idejében életben voltak s 1330. évben a visegrádi véritéletnek áldozatul estek. Ezen három ág tagjainak rövidke nemzedékrende ez: IV. TÁBLA Marczali ág. Tiburcz de Morchol de genere Zah 1281; II. Konstantin Neje: Szegi Benedek leánya, 1274-ben özvegye; II. Lőrincz 1281; Péter 1330; II. István 1274, 1281; Gyöngy férje: Haraszti Simon 1281; II. Mihály de genere Zah; III. Mihály de genere Záh 1299, 1322. 1330; Máté 1299, 1330; Agg 1299. 1330; I. Note de genere Zah; II. Note 1272–1290 1330;
25Hátra van még a Záh nemzetség azon ága, melyből Feliczián mester, e néven már harmadik, vette eredetét, kinek merénylete a királyi család ellen, oly végzetessé vált tulajdon családjára és egész nemzetségére nézve. Ezen ágnak is, úgy mint a többinek, csak három izét ismerjük. Úgy látszik, hogy a boldogtalan Feliczián mester visegrádi merénylete, a mely nemzetségnek, melyből származott, nevét történelmivé emelte, de gyökeres kiirtását is eredményezte, ezen nemzetség okleveleinek megsemmisitését is maga után vonta, annyival inkább, mivel azok Róbert Károly király rendelete folytán jogi erejüket vesztették s megfogható, hogy minden család sietett a levéltárában netán létezett s a Záh nemzetségre bármikép vonatkozott oklevelek megsemmisitésével, nehogy azokból valamikép a legyilkolt nemzetséghez való rokonsága kiderittethessék s annak alapján életében és birtokainak élvezetében veszélyeztetve legyen. A Záh nemzetségnek fölötte csekély számban megmaradt oklevelei megmenekülésüket csupán azon körülménynek köszönhették, hogy azokra a Záh-féle elkobzott javak uj birtokosainak – a királyi család megmentőinek és kegyenczeinek – birtokjogi tekintetben szükségük volt. Innen van, hogy III. Feliczián mesternek csak atyjáról, II. Zaah comesről és nagybátyjáról Jób pécsi püspökről, kik a XIII. század közepén és második felében éltek, vehetünk tudomást, de nagyatyjáról és a többi elődeiről nem.* Ezen II. Zaah comessel majdnem egyidejüleg élt, mint föntebb láttuk, a Záh nemzetségnek egy másik Zaah (III) nevü tagja, t. i. II. Kázmérfia (l. a III. táblán), – de hogy ez a két Zaah nem volt ugyanegy személy, kitünik azon körülményből, hogy ama Kázmérfia Zaah 1284. évben még életben volt, ellenben a föntebbi II. Zaah comes, Jób püspök testvére, 1272. évben már nem volt az élők sorában. Igy tehát III. Feliczián mester atyját, II. Zaah comest és Jób pécsi püspököt az eddig ismert adatok alapján a Záh nemzetség fönt elősorolt ágainak és tagjainak egyikével sem lehet összeköttetésbe hozni. III. Feliczián mester ágán első, a kiről okleveles emlékezés történik, nagybátyja, Jób pécsi püspök. Ez mint egyházi férfiu magasabb tudományos kiképzésben részesült s mester czimet nyert, mely azon korban a tudományos képzettség magasabb fokát jelezte.* Ezért ama Jób dömösi esperes, kiről 1236. évben történik emlités,* nem azonositható vele, mivel nem élt a mester czimmel. Az első okleveles tudósitást 1247. évben nyerjük róla, a mikor bácsi prépost, egyszersmind zágrábi kanonok és a királyi kápolna grófja (comes) volt* s mint ilyen IV. Béla király kedves embere. Négy évvel később 1251-ben a bácsi prépostságot felcserélte a fehérvárival s kir. alkanczellárrá haladott elő.* Ismét egy évvel később 1252-ben a pécsi püspöki méltóságra emelkedett s egy évig még viselte a kir. alkanczellári tisztséget,* de azontul megvált tőle. Testvérével II. Zaah comessel és a Katiz nemzetségbeli Illés fia Péter comessel együtt pört folytatott a Bebek és Csetneki családok ősei u. m. Ákos mester budai prépost és a királyné kanczellárja, valamint ennek testvére Kopasz Detrik comes és fiai s egyéb rokonaik ellenében, a gömör-vármegyei Rozlosna, Somkút, Süvéte, Perlasz és Luponik birtokok végett, melyek közül az elsőt, mint atyai örökséget s testvéreinek birtokaitól elkülönitettet IV. Béla király 1258. évben neki itélte oda,* úgy szintén a Somkút földet neki és testvérének II. Zaah comesnek, a többi három birtokot pedig ugyancsak neki és nevezett Illésfia Péter comesnek,* mely itéleteket István ifjabb király 1262. évben megerősitvén, ezen birtokokra nézve az ellenfélt örök hallgatásban marasztalá el.* Kitünik 26ezekből, hogy Jób mester pécsi püspöknek II. Zaah comesen kivül több testvére is volt, valamint hogy ő és testvérei a Katiz nemzetségbeli Péter comessel, ki Nógrád vármegyében a Záh nemzetség birtokainak szomszédságában több várat és uradalmat birt, talán összeházasodás folytán rokonságban és jogközösségben álltak. Jób püspök ekkor István ifjabb király kegyét is birta, ki 1263. évben neki és testvérének II. Zaah comesnek teljesitett kitünő szolgálataikért a Korzan nemzetségbeli Uza fiaitól elkobzott pest-vármegyei Kartal és Ság, valamint heves-vármegyei Bodony falukat adományozta,* de kinek a kegye csakhamar haragra változott. Azon áldatlan polgár háboruban, melyet István ifjabb király a főhatalomért versenyezve, tulajdon édes atyja, IV. Béla király ellen 1264. évben már másodizben támasztott s melyben magyar magyarnak, testvér testvérnek vérében füröszté fegyverét, Jób püspök IV. Béla király pártján foglalt helyet s ágasi várának kapuját az öreg király hadai előtt megnyitá. Ámde ezért meglakolt, mert a hadi szerencse azon a tájon István ifjabb király fegyvereinek kedvezvén, ez az ágasi várat kemény ostrommal hatalmába keritette s azt a hozzá tartozó Tar, Barkány és Kutasó falukkal együtt Jób püspöktől elkobozván 1265. évben hivének Istvánnak az ifjabb királyné főlovászmesterének adományozá.* Az illető adománylevélben István ifjabb király azzal vádolta Jób püspököt, hogy az ágasi vár az ő hütlensége és hanyagsága miatt veszett el az ő és az ország nagy kárára, mely saját igyekezetével s nem költséges müveletek nélkül, vagyis nehéz ostrommal szerzett vissza. Világos, hogy Jób püspök az ágasi várral mint tulajdonos rendelkezett, mert másként mit keresett volna a pécsi püspök a Mátrában, a kisebbszerü ágasi várban? Az ő hütlensége és hanyagsága István ifjabb király szemében abból állhatott, hogy ő, mint IV. Béla király hive az ágasi várat, mint tulajdonát, nem záratta el IV. Béla király hadai előtt, melynek abban befészkelődvén, ellentálltak István ifjabb király hadainak s melyet ennélfogva ostrommal kellett kézrekeritenie. Ezen időtájban Jób püspököt más oldalról is fenyegette baj. 1264. évben az esztergomi érsek és más egyházi személyek panasza folytán IV. Orbán pápa ellene ismeretlen okból vizsgálatot rendelt.* Jób pécsi püspök és a panaszt tévő esztergomi érsek és egy pécsi kanonok ennek folytán Rómába idéztettek, de ott megjelent megbizottaik az ügyet el nem végezhetvén, két évvel később, 1266-ban IV. Kelemen pápa ujabb vizsgálatot rendelt.* Ugy látszik, hogy ez Jób püspökre nézve kedvezően ütött ki, mert püspöki állásában továbbra is megmaradt. IV. Béla király halálával 1270. évben fia István, a mint a királyi trónt elfoglalá, esküvel biztositá az ország báróit és nagyjait, hogy őket összesen és egyenként jogaikban bántatlanul meg fogja hagyni.* Ennek megfelelőleg Jób pécsi püspököt is kegyeibe fogadá, őt mosonyi főispánnak nevezé ki* s mint ilyennek neki, valamint testvére Zaah comes fiainak 1272. évben a fönt emlitett öt gömör-vármegyei falut ujólag oda itélé Kopasz Detrik és társai ellenében* mely itéletét három évvel később, 1275. évben utóda Kún László király is úgy Jób pécsi püspök, mint testvérének II. Zaah comesnek kiskoru fiai u. m. ifjabb Jób (II) és testvérei részére megerősité.* De az ágasi várat és uradalmat Jób püspök többé nem nyerte vissza, mert annak birtokában az uj birtokost 1272. évben Kún László király is meghagyta.* Jób püspök a mosonyi főispáni méltóságot 1272. és 1273. években viselte. Ez utóbbi év elején, midőn osztrák ellenséges hadak az országba betörtek, a győri várba szorult, melynek parancsnoksága is reá bizatott, de azt megvédeni nem birván, elveszté s maga is fogságba esett.* Miután kiszabadult, még hat éven át, 1279. évig emlékeznek róla, mint pécsi püspökről az oklevelek. Kún László királynak mindvégig birta kegyét. ő1278. év vége felé (október havában) egy ideig kir. kanczellár és baranyai főispán volt s mint szomszéd birtokos irásbeli beleegyezését adta, a lajmeri (Laymer-i) nemesek közt történt bizonyos birtok eladáshoz, minek alapján a pécsi káptalan azon nemese knek rendes bizonyságlevelet állitott ki.* Az oklevélben nincs emlitve, hogy az eladott laymeri birtokrész, melyik vármegyében feküdt; hahogy Pécs környékén, vagy valahol a Dunán tul, ekkor ezen birtok Jób püspöknek csakis szerzett birtoka lehetett, mivel a Záh nemzetségnek ősi birtokai nem ott, hanem, mint láttuk, Heves, Nógrád és Gömör vármegyékben terültek el. Az utóbbiban Kún László királytól adományt is vett, Csákány nevü földre Gömör mellett, melyet halála után 1282. évben előbbeni birtokosai a királytól visszanyertek.* Ezen évszámmal nem egyezik Fejér György azon adata, mely szerint Jób püspök még 1284. évben is helyet foglalt volna az országnagyok között.* Testvére II. Zaah comes még elébb elhúnyt, mert mint föntebb láttuk, 1272. és 1275. években. V. István király itéletlevelében és Kún László király megerősitő oklevelélben már csak kiskoru fiai emlittetnek. Az idézett oklevelek ezen kitételei: «Jób püspök és kiskoru öcscsei (fratres), Zaah comes fiai», oly következtetést látszanak engedni, mint ha Jób püspök Zaah comes kiskoru fiainak testvére s maga is Zaah comes fia lett volna. De hogy ez nem volt igy, kitünik István ifjabb királynak fönt idézett 1262. évi itéletleveléből, melyben mint egyik pörlekedő fél Jób pécsi püspök és testvére Zaah comes neveztetnek meg; ha tehát a későbbi 1272. és 1275. évi oklevelekben ugyanazon pörös ügyben és ugyanazon pörös fél tagjaiként «Jób püspök és kiskoru öcscsei, Zaah comes fiai» soroltatnak elő, ezen nem jelenthet egyebet, minthogy ezek, Jób püspök elhalt testvérének valának a fiai, tehát a «fratres» kitétel tágabb értelemben veendő. II. Zaah comesnek fiai közül csupán II. Jóbot és III. Feliczián mestert ismerjük, a többieknek, ha voltak, neveik nem maradtak reánk. II. Jóbról és viselt dolgairól hallgatnak a kútforrások. III. Feliczián mester nevével 1301. évben találkozunk először, mikor ő mint békebiró (homo arbitrans) részt vett többekkel együtt a Drái (Drahi) Tamás és fiai – valamint a Záh nemzetségbeli Folkusfia Mihály és fiai között felmerült pörös ügy elintézésében s a nógrádvármegyei Pöstény nevü birtok határainak megjárásában.* A mint III. Endre királynak, az Árpádok utolsó férfiivadékának holtteteme fölött a sirbolt bezáródott, a magyarság nem kis része a leányági idegen ivadékok jogosultságát a magyar trónra tagadván, Csák Máté körül sereglett, kit mint a honfoglaló hét fejedelem, a «Hétmagyar» egyikének, Előd fejedelemnek sarját a magyar trónra jogosultabbnak itélt. III. Feliczián mester is a magyarság ezen részéhez csatlakozott s Csák Máté pártjának főemberei közt foglalt helyet. De midőn a nemzet nagyobb része 1307. évben Róbert Károlyt királyául elfogadá, neki a következő 1307. évben Csák Mátéval együtt Feliczián is meghódolt.* Az egyetértés azonban a nemzet kebelében nem soká tartott. Károly király nem tudott, vagy nem akart az ország törvényeihez, alkotmányához alkalmazkodni, saját akaratát elébe helyezte a törvénynek s érvényre akará juttatni mindenki ellenében. Lehet hogy ezért, avagy hogy Károly király vele felsőbbségét éreztette, Csák Máté röviden meghódolása után ismét nyiltan fegyvert ragadott ellene, az elégületlenség tágabb körökben is forrongásba hozta a kedélyeket s a polgárháboru ismét az egész felföldön fellángolt, vészt, nyomort, öldöklést és pusztitást hozva mindenfelé, a nemesek kastélyaira és a pórok kunyhóira egyaránt. Csák, vagy a mint akkor nevezék, Trencséni Máté körül összesereglének hivei számosabban, mint valaha. III. Feliczián mester is ujolag hozzá csatlakozott. A zendülők és a király hivei közt a mérkőzés s az elkeseredett véres küzdelem 1312. évben Kassától nem messze, a rozgonyi mezőben ment véghez.* «Oly igen kemény ütközetre kerüle a dolog» – kiált fel Márk barát, a Képes 28krónika szerzője – «a milyen Magyarországon a tatárok idejétől fogva nem vivatott»* s a krónikás itélete nem tünik fel tulzottnak, ha figyelembe veszszük, hogy a felkelők részéről mindkét hadvezér, Demeter és Aba halva maradtak a csatatéren s a királyiak közül is egész sorát nevezik meg krónikáink azon előkelő nemes uraknak, kik életük árán vásárolák meg Károly részére a győzedelmet, köztök Györke fiát Györkét (nem Gyürkit, mint Szalay irja), a király zászlótartóját, kivel, a mint az ellenséges csapások alatt halva összerogyott, a király zászlaja is alá hullott. Ezen vereség a felkelők ügyén nagy csorbát ejtett. Ámde Trencséni Máté hatalma még nem volt megtörve. A felföldön s különösen Hont és Nógrád vármegyékben még a rozgonyi ütközet után is, Trencséni Máténak 1318. évben bekövetkezett haláláig az ő párthivei valának tulsulyban. Oda mutat, hogy a király egyik hivét, Bögöd (Bugud) hont-vármegyei nemest, a mint a királyhoz volt menendő, 1316. évben Máté hivei elfogták s Máté elébe vivék, ki őt fogságba vetve, kegyetlenül megkinoztatá.* De Trencséni Máté halála után pártja szétmállott s bár unokatestvére anyai részről, Cseh István néhánynyal Máté hivei közül még továbbra is lobogtatá a zendülés zászlaját, de tekintve hiveinek csekély számát, a király ellenében győzelemre többé nem számithatott. Károly király hadvezérei a zendülést az egész országban elnyomták s az abban résztvettek közül azokat, kik a csatatéren el nem estek, vagy külföldre nem menekültek, avagy meg nem hódoltak, a király büntető vaskeze sujtotta. III. Feliczián mester a rozgonyi szerencsétlen ütközet után is hű maradt Trencséni Mátéhoz; miért is Károly király 1315. évben összes, bárhol fekvő birtokait Domokos nádornak adományozta.* Utóbb azonban, valószinüleg Trencséni Máté halála után, Károly királynak ujra meghódolt, ki őt ennek folytán birtokaiba visszahelyezvén, családjával együtt kegyébe visszafogadá, leányát Klárát, ki szépségével tündökölt, udvari hölgyei közé vétette, Feliczián mesternek pedig udvarába szabad bejárást engedett, előtte a király ajtaja ellenvetés nélkül nyitva vala, mondja a Képes krónika.* Károly király ekkor hatalmának tetőpontjára hágott, «kedvező szelekkel hajóza és a tenger bodor hullámait szerencséje hajója kedvére hasogatta».* Ellenfelei az ország határain belül egytől-egyig leverve, a polgárháboru elfojtva, a főméltóságok biztos kezekben, vitéz főispánok, mindmegannyi megbizható hadvezér parancsa alatt kipróbált hadcsapatok készen álltak a király parancsainak vak végrehajtására. Csak érdeméül lehet Károly királynak felróni, hogy az öldöklő polgárháborunak, habár vas kézzel, véget vetett. Érdeme növekszik és dicsőséggé fokozódik vala, ha ily korlátlan hatalomnak birtokában az ország fiait, kik tőle várták az ország sorsának jobbra fordultát, bölcs és igazságos kormányzásában részesiti, az ország törvényeit és alkotmányát tiszteletben tartja s a felzudult kedélyek lecsillapitásához járul. Ámde Károly király az önkény felé hajolt, szükeknek érzé az ország alkotmányának és törvényeinek korlátait, kegyét ezek fölé emelé s az ország ősi törvényeinek szellemével ellenkező intézkedései által a nemzet soraiban ujabb és ujabb elégedetlenséget keltett, mely az egyháznagyoknak a pápához intézett panaszleveleiben nyer kifejezést s hogy a nyilt lázadás, melyet ezek fenyegető veszélyként emlitettek, ki nem tört valóságosan, annak oka részint a hazafiak kimerült voltában s a béke után való vágyódásában, részint pedig a királyi hatalomnak oly nagy mérvü és korlátlan kifejlődésében rejlett, melynek ellenében fegyveres ellentállás semmi kilátást sem nyujtott sikeres eredményre. Bizonyitékokat Károly királynak tulajdon oklevelei szolgáltatnak. Legyen elég itt csak néhány példát fölemlitenünk, melyeknek figyelembe vétele szükséges azon kor viszonyainak megitélésére, melyben III. Feliczián mester merénylete végbement. 1328. évben Hektorfia Miklós mester udvari apródját Győr és Veszprém vármegye tisztviselőinek és biróságainak hatósága alól,* 1330. évben 29pedig Lőrincz mestert, az Ujlakyak ősét és testvéreit, valamint összes rokonait, maradékaikkal s minden jobbágyaikkal egyetemben az ország összes biróságainak, u. m. a nádor- és alnádornak, bán- és albánnak, országbiró- és alországbirónak, valamennyi megyék fő- és alispánjainak, szolgabiráinak és általában az ország bármiféle biróságainak hatósága alól fölmenté s őket minden pörös ügyeikben a király közvetetlen birósága alá helyezé.* Képzelni lehet, hogy ily kiváltságos állapotra emelt hatalmasok – a király kegyenczei – netaláni kihágásainak ellenében mily nehézségekkel járhatott az ország többi lakósaira nézve igazságuk kikeresése. Továbbá Doncs mester zólyomi főispánnak 1327. évben szabadalmat és jogot adott, hogy valahányszor a király kiséretében hadjáratba indul, tetszése szerint bármily czimerjelvényt választhasson magának s viselhesse megaranyozva fegyverzetén, sisakja tetején avagy zászlaján s ha bárkit a többi lovagok közül hasonló arany vagy aranyozott czimerjelvény használatában éri, ez tartozzék azt neki átengedni s Doncs mesternek álljon hatalmába azt tőle minden ellenmondás nélkül elvenni.* Melyik úr vagy lovag, kivel ez meg talált történni, vetette magát alá szivesen ezen rendeletnek? kivált ha figyelembe vesszük, hogy hazánkban azelőtt a czimerjelvények választása és viselése a nemes urak ősi jogához tartozott és nem függött királyi adományozástól vagy megerősitéstől. Ily és hasonnevü törvényellenes kiváltságok osztogatása által sértve érezhették magukat ősi jogaikban a várurak és kisnemesek egyaránt. Ily viszonyok mellett természetes, hogy Károly király kegyenczeinek és udvaronczainak elbizakodása nem ismert határt s oly közszellemet ébresztett, melynek egyik sajnálatra méltó eredményeként tünik elő III. Feliczián mester leányának, a szerencsétlen Klárának meggyaláztatása is. III. Feliczián mesterben, a büszke nemes úrban, ki szokva vala jogaiért karddal kezében helyt állni s kinek érzelmei a mindennapi jogsértések és önkényes rendeletek miatt különben is forrongásban lehettek, a leánya becsületén ejtett sérelem minden indulatot fellángoltatott. Ő ezen időben, 1330-ban már hatvan éven tul lehetett, mert ha fölvesszük, hogy 1272. évben, mikor róla és testvéreiről mint kiskoruakról történt emlités, ő még nem haladta tul az öt évet akkor 1330. évben legalább is hatvanhárom évesnek kellett lennie. Ezen számitással egyezik a Képes krónika előadása is, mely szerint Feliczián mester azon időben már élemedett kora őszbe vegyült vitéz volt.* A király és családja ellen boszujában elkövetett merénylete mindenki előtt ismeretes. Az inditó okra nézve, mely Feliczián mestert merényletének elkövetésére vezérlé, újabb időben az általánosan az elfogadottól eltérő vélemény nyilvánult. Érdemes történetirónk, Pór Antal azon nézetének adott kifejezést, hogy Feliczián mester leányának Klárának a királyi udvarban a királyné tudtával és segédkezésével történt meggyaláztatása valótlanság, melynek rosszakaró rágalmas forrása a nápolyi Johanna feslett udvarában keresendő, továbbá hogy Feliczián mester vérszomjas haimatomaniacus szörny, azaz öldöklési őrjöngésben szenvedett és végre, hogy «nincs alapos ok arra, hogy a hivatalos itélet előadását, mely Záh Klára nevét nem is emliti, kétségbe vonjuk.»* KUBINYI FERENCZ.”