Szerkesztő:Viloris/próbalap3
Bérlők a Bayard Street-i bérházban, öt cent egy fekhely című fekete-fehér fényképet Jacob Riis, egy dán-amerikai fotográfus készítette 1889-ben. A kép szerepelt Riis 1890-ben megjelent How the Other Half Lives című fényképes könyvében.[1]
A fénykép
[szerkesztés]Riis New York alsóbb osztályainak nyomorúságos körülményeit dokumentálta. Számos éjszakai felvételt készített, amikor a rendőrséget kísérte, „egyfajta haditudósítónak” tartotta magát. Magnéziumvakuval dolgozott, amely lehetővé tette számára az éjszakai fényképezést. Gyakran vitatott módon, engedély nélkül örökítette meg az embereket a fényképein.[2]
Ez a fotó egy túlzsúfolt bérlakás szobáját örökítette meg, ahol a higiéniai körülmények rendkívül rosszak. A képen szereplő embereket váratlanul érte a fotózás. Az éjszaka folyamán a közegészségügyi rendőrség közbelépett, mert az ágyak ára öt cent volt, ami két centtel alatta maradt a törvényben meghatározott minimumnak. A képen legalább hat ember látható, nagyon szegényes körülmények között, szűk helyen, egy kályhával és néhány személyes holmival. Álmosnak tűnnek, és nem tudják leplezni meglepetésüket, hogy az éjszaka közepén ébresztették fel őket. Riis maga így írja le a szoba nyomorúságos állapotát: „Egy alig négy méter széles és hosszú szobában tizenkét férfi és nő aludt, ketten-hárman egyfajta fülkében elhelyezett priccsen, a többiek pedig a padlón. Egy petróleumlámpa halványan pislákolt a borzalmas levegőben, valószínűleg azért, hogy az éjszaka később érkezők megtalálják az ágyukat, hiszen alig múlt éjfél. Egy csecsemő nyugtalan sírása hallatszott a szomszédos folyosószobából, ahol a félhomályban három fekvő alakot lehetett kivenni. Az apartman egyike volt annak a háromnak, amelyet két szomszédos épületben, fél órán belül, hasonlóan zsúfolt állapotban találtunk.”[3][4]
Riis munkássága (vitatott módszerei ellenére) hozzájárult olyan jogszabályok megalkotásához, amelyek javították a legszegényebb osztályok egészségügyi életkörülményeit.[1][5]
A fénykép nyomatai megtalálhatók a New York-i Modern Művészetek Múzeumában, a New York-i Várostörténeti Múzeumban, a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központban, a San Franciscó-i Modern Művészetek Múzeumában, valamint a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban.[6][7][8][9][10]
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ a b Jacob August Riis. Lodgers in Bayard Street Tenement, Five Cents a Spot. 1889 (angol nyelven). The Museum of Modern Art. (Hozzáférés: 2025. január 5.)
- ↑ Jacob Riis. Digital History. (Hozzáférés: 2025. január 5.)
- ↑ Jacob Riis, How the Other Half Lives (1889)
- ↑ Jacob Riis Paintings, Bio, Ideas. The Art Story. (Hozzáférés: 2025. január 5.)
- ↑ Jacob Riis’ Lodgers in a Crowded Bayard Street Tenement – “Five Cents a Spot” | American History. blogs.shu.edu. (Hozzáférés: 2025. január 5.)
- ↑ Lodgers in Bayard Street Tenement, Five Cents a Spot, Museum of Modern Art
- ↑ Lodgers in a Crowded Bayard Street Tenement - "Five Cents a Spot", International Center of Photography
- ↑ Lodgers in a crowded Bayard Street tenement - "Five cents a spot.", Museum of the City of New York
- ↑ Lodgers in a Crowded Bayard Street Tenement--"Five Cents a Spot", San Francisco Museum of Modern Art
- ↑ Five cents a spot - unauthorized immigration lodgings in a Bayard Street tenement, Library of Congress