Ugrás a tartalomhoz

Orrszarvú a régi Kínában

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szerkesztő:Tao Kai/Orrszarvú a régi Kínában szócikkből átirányítva)
Orrszarvú alakú bronzból öntött boros edény a Korai Han-korból (i. e. 206 – i. sz. 9)
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Az orrszarvú létezését a régi Kínában régészeti leletek és a legrégebbi kínai írott források is alátámasztják. Az orrszarvút ábrázoló tárgyak már a legrégebbi korokból rendkívül élethűek és pontosak, amely arra utal, hogy a készítőik saját maguk is látták modelljüket, és nem csupán elmesélésekre, legendákra támaszkodtak.[1] A leggyakrabban előforduló orrszarvú fajta a szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) volt, de nem lehet kizárni a jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) egykori kínai jelenlétét sem.

Elnevezései

[szerkesztés]
A sze 兕 írásjegy változatai a Sang-kori jóslócsont-feliratokon[2]

Két kínai írásjegy is létezik, amelyet 'orrszarvú'-ként szokás értelmezni, az egyik a hszi 犀, a másik pedig a sze 兕. (A modern kínai nyelvben az előbbi karakter szerepel az 'orrszarvú' jelentésű szóban: hszi-niu 犀牛). Az első kínai etimológiai szótár, az i. sz. 100-ban összeállított Suo-ven csie-ce szerint a hszi írásjegy jelentése: „egy, a déli határokon túl [honos] bivaly, amely az orrán egy szarvat visel, egy másikat pedig a fején és a sertéshez hasonlít”,[3] a sze pedig „egy vadbivalyhoz hasonló, sötét színű állat”.[4] A feltehetően az i. e. 3. század környékén összeállított Er ja című szótárban az olvasható, hogy a hszi vaddisznóhoz hasonló állat, a sze pedig inkább vízibivalyra emlékeztet.[5] A mű egyik kommentátora, Kuo Pu (276–324) szerint a hszi vízibivalyhoz hasonlít ugyan, de nagyobb hasa van, rövid lábai mindegyikén három ujj található, és a sertészerű fején három szarvat visel, míg a sze csupán egyetlen szarvval rendelkezik.[6] Egyértelműnek tűnik, hogy ebben a két korai forrásban szereplő hszi a kétszarvú szumátrai orrszarvút jelenti, az azonban nem teljesen világos, hogy a sze melyik állat megnevezése lehetett. Egyes kutatók véleménye szerint a sze a jávai orrszarvúra vonatkozott, míg mások inkább a Ming-kori gyógyászati enciklopédia, a Pen-cao kang-mu értelmezését fogadják el, amely szerint a sze a nőstény orrszarvút jelentette. Olyan álláspont is létezik, amely szerint a sze egy vízibivalyszerű állat lehetett.[7], vagy mindkét állat megnevezésére használhatták: gyakrabban a vízibivalyra, ritkábban az orrszarvúra.[8]

Fajtái és elterjedése

[szerkesztés]
Kétszarvú rinocéroszt ábrázoló bronz övkampó a Hadakozó fejedelemségek korából (az egykori Pa állam, a mai Szecsuan tartományban)

A történelem előtti időkben a mai Kína területén élt a hatalmas méretű, egyszarvú Elasmotherium, amely a pleisztocén végén, mintegy 20 ezer évvel ezelőtt halt ki. Akár az is feltételezhető, hogy ennek az állatnak az emléke élt tovább a kínai legendás unikornis, vagyis a csi-lin formájában. 1959-ben a Kanszu tartománybeli Vuvejben egy Nyugati Han-dinasztia idejéből származó sírban egy hatalmas, egy szarvat viselő bikaszerű lény fából készült szobrát fedezték fel, amely feltűnő hasonlóságot mutat az elasmotherium modern rekonstrukcióival.[9]

A legtöbb kínai orrszarvú-ábrázolás az ókori Kínából, vagyis a Sang-, a Csou- és a Han-dinasztia idejéből származik, amelyeken két szarv figyelhető meg, és esetenként az állat szeme körüli ráncok is kivehetők. Ezek az ismertető jegyek egyértelműen a szumátrai orrszarvúra jellemzők (az indiai és a jávai orrszarvúnak csak egyetlen tülke van). Azonban az egy tülköt viselő orrszarvú ábrázolására is található példa, amely alapján néhány történész arra a következtetésre jutott, hogy a szumátrai orrszarvú mellett a jávai orrszarvú is jelen lehetett az ősi Kínában.[10] Másrészről viszont a szumátrai orrszarvú hátsó tülke gyakran fejletlen és nem annyira feltűnő, így az sem kizárt, hogy az egy tülköt viselő orrszarvú ábrázolás modellje is a szumátrai orrszarvú lehetett. Másrészről, a hátulsó szarv a szumátrai orrszarvú gyakran fejletlen és nem feltűnő, így még mindig lehetséges, hogy az ilyen példák egy-szarvú orrszarvú előfordulhat, hogy is képviselik a szumátrai orrszarvú.

A Sang-dinasztia idején messze északon, még a Sárga-folyó völgyében is éltek orrszarvúk, de idővel állományuk lecsökkent és fokozatosan kiszorultak az északi területekről. A Han-korban Észak-Kínában már egyáltalán nem voltak jelen, élőhelyük áttevődött a Jangcétől délre.[11]. A Tang-dinasztia idején (618–907) már kizárólag csak a Jangcétől délre, a mai Kuangtung és Kuanghszi tartományok területén éltek. Az orrszarvúk kínai élőhelyével kapcsolatos utolsó feljegyzések a 17. század végéről származnak, amikor is Szecsuan tartományban még fellelhetők voltak.[12]

Orrszarvúvadászat

[szerkesztés]

A Sang-dinasztia idejéből számos jóslócsont-felirat is a hszinek nevezett orrszarvú vadászatáról számol be,[13] melyek közül az egyik Vu Ting király balesetéről tudósít:

„Csia-vu napon a király orrszarvúvadászatra ment. A kocsisa, Csu azonban eltörte a tengelyt. Az egyik mén megbotlott a köveken és kidőlt a királyi kocsi elől. Jang herceg ugyancsak leesett.[14]”

A Csou-dinasztia idején összeállított, Dalok könyve című antológia is megörökítette a sze néven említett állat vadászatát:

„Íjunkat megfeszítettük,
nyilunkat ráillesztettük,
a kis vadkan összerogyott,
a nagy orrszarvú is halott,
hadd jussanak a vendégnek,
édes borhoz pecsenyének. — Dalok könyve 180.; Szabó Magda fordítása[15]”

Egyes tudósok úgy vélik, hogy a sze valójában egy vadbivalyféle állat lehetett, nem pedig egy orrszarvú, így a jóslócsontokon előforduló karakter sem feltétlenül az orrszarvúra vonatkozik. Ebből az következik, hogy írásos bizonyíték nincs arra, hogy az orrszarvú jelen lett volna a Sang-dinasztia idején, illetve, hogy csakugyan vadásztak volna rá. A régészeti bizonyítékok – az orrszarvú csontok, és az orrszarvú ábrázolások azonban azt erősítik meg, hogy az egykori Sang-Jin főváros környékén éltek orrszarvúk.[16] A legtöbb történész azon az állásponton van, hogy az egykori Sang területeken élt orrszarvú és vadásztak is rá.

A hszi karakterrel írt orrszarvú legkorábban Csou elveszett könyvében (Ji-csou-su 逸周書) fordul elő egy olyan szakaszban, amely az első Csou uralkodó, Vu király egyik vadászatának zsákmányát veszi számba tételesen:

„Vu király levadászott és hálóval befogott 22 tigrist, 2 párducot, 5 235 bivalyt, 12 orrszarvút, 421 vadjuhot, 151 medvét, 118 sárga medvét, 353 vaddisznót, 18 borzot, 16 bikát, 50 pézsmaszarvast, 30 szarvast, és 3 508 őzet.[17]”

Fogságban tartott orrszarvúk

[szerkesztés]

A legkorábbi tárgyi bizonyíték arra nézve, hogy az ókori Kínában fogságban is tartottak orrszarvút, az első Han császár, Han Kao-cu császár egyik ágyasának, az özvegy Po császárné (elh. i. e. 155) sírjából került elő, amelyben egy teljes orrszarvú csontvázat találtak. Ebből arra lehet következtetni, hogy az állat az uralkodói vadaspark különlegessége lehetett.[18] Írott források azonban arra utalnak, hogy már ennél jóval korábban is tartottak orrszarvúkat fogságban. Például a Konfuciusz tanításait tartalmazó Beszélgetések és mondások (XVI/1) című műben a következő olvasható:

„Sőt, amit mondtál eltévelyedés volt. Mert ha egy tigris vagy orrszarvú kiszabadul a ketrecéből, vagy ha egy tekbősbéka-páncél vagy jáde-kő megsérül a ládában, akkor ugyan ki követte el a hibát?”

– Tőkei Ferenc fordítása[19]

A Tang-dinasztia idején nagyszámú orrszarvú érkezett a császári udvarba ajándék formájában Délkelet-Ázsia több országából is. A történeti feljegyzések tanúsága szerint Hszüan-cung császár uralkodása (712–756) idején elefánt és orrszarvú mutatványokkal is szórakoztatták az udvart.[20]

Az orrszarvú a korai kínai művészetben

[szerkesztés]
Orrszarvú alakú boros edény a Sang-kor végéről

A legkorábbi és az egyik legimpozánsabb orrszarvú ábrázolás egy bronz cun típusú boros edény formájában 1843-ban került elő bor hajó előkerült Shandong tartományban, amelyről úgy vélik, hogy az utolsó sang uralkodó idejéből, az i. e. 11. század első feléből származik.[21]

Egy másik, ugyancsak bronzból öntött orrszarvút ábrázoló boros edény a nyugati Han-dinasztia (i. e. 206 - i. sz. 9) idejéből származik, és 1963-ban, Senhszi tartományban találták. Ez még élethűbben ábrázolja az orrszarvút, feltételezhetően valós modell után készült.[22] Ennek a tárgynak az érdekessége, hogy a boros edény teteje az orrszarvú hátára elhelyezett nyeregformájában lett kialakítva. A nyerget pedig pántok erősítik az állat hátára, vagyis elképzelhető, hogy egy szelídített szumátrai orrszarvút formáz az edény.[23]

Orrszarvú páncélzat

[szerkesztés]
Orrszarvú- és bivalybőrből készült testpáncélzat rajza

Már a Csou-korban (i. e. 1045–256) is viseltek orrszarvúbőrből készült vértet, páncélt a katonák, legalábbis erre lehet következtetni a Csou szertartásai című mű egyik részletéből:

„A vadbivaly-páncél (hszi-csia 犀甲) hét redőnysorból áll, az orrszarvú-páncél (sze-csia 兕甲) hat redőnysorból áll, a kettő ötvözéséből elkészített páncél pedig öt redőnysorból áll. A vadbivaly-páncél élettartama száz, az orrszarvú-páncél élettartama kétszáz, a kettő ötvözéséből álló páncél élettartama pedig háromszáz év.[24]”

A Hadakozó fejedelemségek korában a déli Csu (楚) fejedelemségben orrszarvú bőréből készítettek testpáncélzatot a harcosoknak. Erről a filozófus Hszün-ce is megemlékezik művében:

„A Csu-beliek cápa- és orrszarvú(bőrből) készítettek vértet maguknak, olyan keményet, mint a fém vagy a kő; a Van-ból való különféle lándzsák voltak olyan hegyesek, mint a darázs, vagy skorpió fullánkja...[25]”

Az orrszarvú- és a bivalybőr páncélzatot olykor ráöltötték a koporsóba helyezett uralkodó holttestére is, amely alighanem ugyanazt a célt – nevezetesen a holttest konzerválását – szolgálta, mint például a Han-korban a jádelapokból összeállított öltözék.[26]

Az orrszarvútülök

[szerkesztés]
Orrszarvútülköt utánzó jáde ivóedény

A korai időkben az orrszarvútülköt olyan különleges tulajdonságúnak tartottak, hogy példának okáért felpezseg benne a beletöltött folyadék, ha az mérget tartalmaz. Talán épp ezért előszeretettel készítettek belőle ivóedényeket.[27] Orrszarvú tülökből már a Hadakozó fejedelemségek korában biztosan készítettek ivóedényeket,[28] de a Dalok könyve néhány verse alapján feltételezhetően korábban is. Az antológia négy versében is szerepel az 'orrszarvú ivótülök' jelentésű sze-kung (兕觥) kifejezés:

„...áldozom én rinocérosz-szarv edényből,
szűnjék gyötrődésem valahára!”

– Dalok könyve 3.; Szabó Magda fordítása[29]

„...ivótülköt ott emelünk:
határtalan-hosszan tartson életünk.”

– Dalok könyve 154.; Weöres Sándor fordítása[30]

„...Faragott kupák öble
derít hangos örömre.”

– Dalok könyve 215.; Kormos István fordítása[31]

„...Rinocérosz-szarv billikom,
benne bor habzik, lágy-finom...”

– Dalok könyve 292.; Károlyi Amy fordítása[32]

Megjegyzendő azonban, hogy ebből a korai korszakból nem került elő tárgyi bizonyíték, vagyis orrszarvútülökből készült ivóedény. A legkorábbi ehhez a tárgyhoz kapcsolható lelet Nanjüe állam Csao Mo királyának (ur. i. e. 137–122) sírjából származik egy tülköt utánzó, jádéből csiszolt ivóedény formájában.[33] A legkorábbi kézzelfogható tárgyi bizonyíték csak a Tang-korból származik. Ezt, a sikeres császári vizsgát tett írástudók ünneplésére használt orrszarvútülökből készült serleget ma Japánban, Nara városában őrzik.[34] Az orrszarvútülök-ivókupák a Ming-dinasztia (1368–1644) és a Csing-dinasztia (1644–1912) idején rendkívül népszerűek voltak, amelyeket leginkább ünnepi alkalmakkor, szertartási kellékként használtak.[34] Az ivóedényeken kívül olykor természetesen más tárgyakat is készülhettek az orrszarvútülökből, például hajtűk, övkapcsok, vagy az öltözék más kiegészítői.[35]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Sickman 1971 30. o.
  2. ↑ A Chinese Etymology alapján: Character: 兕 (angol nyelven). Chinese Etymology. (Hozzáférés: 2015. május 29.)
  3. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Shuowen jiezi (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. május 24.)
  4. ↑ Laufer 1914 89–96. o.
  5. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Er ya (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. május 24.)
  6. ↑ Laufer 1914 89–96. o.
  7. ↑ Fiskesjö 2001 49–191. o.
  8. ↑ Stephen 1991 186., 187. o.
  9. ↑ Ellis 2005 74–77. o.
  10. ↑ Schafer 1963 83–84. o.
  11. ↑ Laufer 1963
  12. ↑ Rookmaaker 1980 260. o.
  13. ↑ Wang 2007 367. o.
  14. ↑ Chang 1986–1987 1–12. o.
  15. ↑ Dalok 1959 215. o.
  16. ↑ Fiskesjö 2001 49–191. o.
  17. ↑ Shaughnessy 1997 35. o.
  18. ↑ William 1993 33–54. o.
  19. ↑ Tőkei 1986 139. o.
  20. ↑ Schafer 1963
  21. ↑ Sickman 1971 37. o.
  22. ↑ Chapman 1999 37. o.
  23. ↑ Chapman 1999 37. o.
  24. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Zhou li (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. május 29.)
  25. ↑ Lásd az eredeti szövegben: Xunzi (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. május 29.)
  26. ↑ Mackenzie 2005
  27. ↑ Ellis 2005
  28. ↑ Hilary Binks: The Songzhutang Collection of Chinese Rhinoceros Horn Carvings. [2012. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 30.)
  29. ↑ Dalok 1959 8. o.
  30. ↑ Dalok 1959 176. o.
  31. ↑ Dalok 1959 279. o.
  32. ↑ Dalok 1959 416. o.
  33. ↑ Cremin, Aedeen. Archaeologica. Frances Lincoln, 259. o. (2007). ISBN 978-0-7112-2822-1 
  34. ↑ a b Rhinoceros horn cup. British Museum. (Hozzáférés: 2015. május 30.)
  35. ↑ Chapman 1999 114. o.

Irodalom

[szerkesztés]
  • ↑ Chang 1986–1987: Chang, Tsung-tung. „A New View of King Wuding”. Monumenta Serica 37, 1–12. o
  • ↑ Chapman 1999: Chapman, Jan. The Art of Rhinoceros Horn Carving in China. Christies's Books. ISBN 978-0-903432-57-3
  • ↑ Dalok 1959: Dalok Könyve (Si King). 2. kiadás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1959.
  • ↑ Ellis 2005: Ellis, Richard. Tiger bone & Rhino Horn: the Destruction of Wildlife for Traditional Chinese Medicine. Island Press, 74–77. o. ISBN 978-1-55963-532-5
  • ↑ Fiskesjö 2001: Fiskesjö, Magnus. „Rising from blood-stained fields: royal hunting and state formation in Shang China”. Bulletin of the Museum of Far Eastern Antiquities 73, 49–191. o.
  • ↑ Gingell 1852: William Raymond Gingell. The Ceremonial Usages of the Chinese: B. C. 1121, as prescribed in the "Institutes of the Chow dynasty strung as pearls;" or, Chow le kwan choo. Smith, Elder, & co.
  • ↑ Laufer 1914: Laufer, Berthold. Chinese Clay Figures Part 1: Prolegomena on the History of Defensive Armor, Field Museum of Natural History Publication 177 (Anthropological Series Vol. XIII, No. 2). Field Museum of Natural History, 89–96. o (1914)
  • ↑ MacKenzie 2005: MacKenzie, Donald A. Myths of China and Japan. Kessinger Publishing, 2005. ISBN 978-1-4179-6429-1
  • ↑ Meacham 1993: Meacham, William. „Sha Po Tsuen”. Journal of the Hong Kong Archaeological Society 13, 33–54. o.
  • ↑ Rookmaaker 1980: Rookmaaker, Cornelis. „The Distribution of the Rhinoceros in Eastern India, Bangladesh, China, and the Indo-Chinese Region”. Zoologischer Anzeiger 2005, 260. o.
  • ↑ Schafer 1963: Schafer, Edward H. The Golden Peaches of Samarkand: A Study of T'ang Exotics. University of California Press, 83–84. o. ISBN 978-0-520-05462-2
  • ↑ Shaughnessy 1997: Shaughnessy, Edward L. Before Confucius: Studies in the Creation of the Chinese Classics. SUNY Press. ISBN 978-0-7914-3378-2
  • ↑ Sickman 1971: Sickman, Laurence The Art and Architecture of China. 3. kiadás, Pelican History of Art, 30, 37. o (1971). ISBN 978-0-14-056110-4
  • ↑ Tőkei 1986: Kínai filozófia. Ókor. 2. kötet. Válogatta, fordította, a bevezetést és a jegyzeteket írta: Tőkei Ferenc. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986. (Harmadik, változatlan kiadás) ISBN 963 05 4295 1
  • ↑ Stephen 1991: Stephen, Barbara. The Bow-Shaped Bronze Fitting and Its Context in Shang China, Sages and Filial Sons: Mythology and Archaeology in Ancient China. Chinese University Press, 186–187. o (1991). ISBN 978-962-201-469-5
  • ↑ Wang 2007: Wang, Tao. „Shang ritual animals: colour and meaning (part 1)”. Bulletin of the School of Oriental and African Studies 70 (2), 367. o.
  • ↑ William 1993: Meacham, William. „Sha Po Tsuen”. Journal of the Hong Kong Archaeological Society. 1993, 13, 33–54. o

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rhinoceroses in ancient China című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információ

[szerkesztés]
Commons:Category:Rhinoceroses in Chinese art
A Wikimédia Commons tartalmaz Orrszarvú a régi Kínában témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Orrszarvú_a_régi_Kínában&oldid=26584859”