Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Szilas/Kronstadti lázadás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kronstadti lázadás vagy kronstadti felkelés (orosz nyelven: Кронштадтское восстание, Кронштадтский мяте́ж) Kronstadt város haditengerészeti támaszpontján állomásozó baloldali, főleg anarchista nézeteket valló szovjet matrózok és városi lakosok 16 napig tartó felkelése volt a bolsevik államhatalom ellen 1921 márciusában.[1]

Kronstadt a Finn-öböl keleti csúcsa közelében, Kotlin szigetén fekszik 30 kilométerre Szentpétervár előtt. Stratégiai jelentőségű erődítményét, a Balti Flotta támaszpontját és az azt kiszolgáló várost 1703-ban Nagy Péter alapította.

A kronstadti matrózok hagyományosan forradalmi szelleműek voltak, az 1905-ös orosz forradalom idején és 1906-ban is fegyveresen lázadtak a cári hatalom ellen. Tevékeny részt vállaltak az 1917-es oroszországi forradalmak győzelmében is. 1921 márciusi lázadásuk de facto vezetője Sztyepan Makszimovics Petricsenko volt.

Ez az esemény az oroszországi polgárháború idején történt utolsó fegyveres felkelés volt a bolsevik hatalom ellen.[2]

A bolsevik kormányzásban csalódott matrózok – akiket Trockij korábban „a forradalom díszének és büszkeségének” nevezett – átfogó reformokat követeltek: újonnan választott szovjeteket (tanácsokat) a bolsevikokon kívüli szocialista és anarchista csoportok bevonásával, gazdasági szabadságot a parasztok és a munkások számára, a bürokratikus kormányzati szervek feloszlatását, a munkásmozgalom szabadságjogainak helyreállítását.[3]

A felkelés brutális letörését Trockij rendelte el és Dzerzsinszkij vezette.[4]

A felkelés hívei, támogatói a megölt lázadókat forradalmi mártíroknak, a bolsevikok az antant ügynökeinek és ellenforradalmároknak nevezték. A felkelés brutális leverése zavart váltott ki az októberi forradalom külföldi híveinek körében, mint például Emma Goldman esetében.

Bár a felkelés követeléseit nem teljesítették, annak nagy szerepe volt a hadikommunizmus felszámolásában és az új gazdaságpolitika bevezetésében.[5][6][7] Lenin szerint „ez a válság veszélyesebb volt a bolsevikok számára mint Gyenyikin, Jugyenyics és Kolcsak együttvéve”.[8]

Előzmények

[szerkesztés]

Az oroszországi polgárháborúban a bolsevikok 1920 végén már győzelemre álltak, de az ország romokban hevert. A lakosság életkörülményei egyre romlottak, az élelem és fűtőanyag hiánya, az utólag hadikommunizmusnak elnevezett szigorú begyűjtési és elosztási rendszer szította az elégedetlenséget.[9] 1921 februárjában a Cseka 155 különböző parasztfelkelést jelentett Oroszország különböző területeiről. A mezőgazdasági és az ipari termelés egyaránt zuhant, a vasúti közlekedés szervezettsége megszűnt. Petrográd munkásai is sztrájkokat szerveztek, különösen a kenyérfejadag egyharmadával történt csökkentése miatt.[10][11] A kronstadti lázadás az országos elégedetlenség egyik megnyilvánulásaként indult.[10]

A kronstadti tengerészek

[szerkesztés]
A Petropavlovszk csatahajó legénysége a Balti Flotta 1917 márciusi lázadása során. A zászló felirata: Halál a burzsujokra

1917-től az anarchisták nagy befolyással rendelkeztek Kronstadtban. A kronstadti tengerészek részt vettek az 1917-es forradalmak minden jelentős eseményében. Több mint 40 ezer matróz harcolt a fehérek ellen a polgárháborúban.[12] A sziget lakói egyfajta autonómiát vívtak ki maguknak a forradalom során, és azt meg kívánták őrizni maguknak a központi hatalommal szemben.[13][14]

A tengerészek jelentős része a polgárháború különböző frontjain harcolt, helyükbe nagyrészt ukrán parasztfiatalok kerültek, akik kevésbé szimpatizáltak a bolsevikokkal,[15] de még a lázadás idején is a felkelők háromnegyede 1917-es veterán volt.[16]

1921 elején a sziget lakossága mintegy 50 000 civil és 26 000 tengerész és katona volt. A breszt-litovszki béke óta ez volt a Balti Flotta fő bázisa, mivel a a korábbi helsinki és tallinni támaszpontok elvesztek.[17] Bár a támaszpont egészen a lázadásig a bolsevikok támogatójának számított, a tengerészek között a bolsevik pártnak csak 1650 tagja és tagjelöltje volt.[17][18]

A Balti Flotta 1917 nyarán nyolc csatahajóval, kilenc cirkálóval, több mint ötven rombolóval, negyven tengeralattjáróval és egyéb hajók százaival rendelkezett, de ettől kezdve állománya rohamosan csökkent. 1920-ban már csak 2 sorhajó, 16 romboló, 6 tengeralattjáró és az aknaszedő flotta maradt szolgálatban.[19][20] Fűtőanyag hiányában már ezeket sem tudták működtetni.[20][21][22] A sziget ellátása egészében véve is rossz volt,[21] részben a centralizált elosztási rendszer miatt. Sok egység nem kapta meg egyenruháját 1919 óta.[22] A fejadagok mennyiségben és minőségben csökkentek, 1920 végén a skorbut is felütötte a fejét. A tiltakozásokat figyelmen kívül hagyták, az agitátorokat letartóztatták.[21]

A flotta irányítása

[szerkesztés]

A forradalom idején a Centrobalt nevű forradalmi bizottság vette át a flotta irányítását. 1918 decemberében a vörös flotta támadást indított a függetlenné vált Észtország fővárosa, Tallinn ellen, de az ottani brit inváziós flottától súlyos vereséget szenvedtek. Ezután 1919 januárjában Trockij kereste fel a támaszpontot, leváltotta a helyi vezetést, helyette központilag irányított katonai forradalmi bizottságot nevezett ki.[23] 1920 júniusában Fjodor Fjodorovics Raszkolnyikov lett a flotta főparancsnoka, de ő sem tudott hatékony vezetést kialakítani. Súlyos ellentétei voltak Zinovjevvel, a bolsevik párt egyik vezetőjével a flotta politikai irányításával kapcsolatban. Raszkolnyikov 1921 januárjára elvesztette befolyását a tengerészek felett, akik leváltották hivatalából.[24] 1921 február 15-én a bolsevik párt egyik konferenciáján egy párton belüli ellenzéki csoport erős kritikát fogalmazott meg határozatában a flotta bürokratikus vezetéséről és demokratikus változtatásokat követelt, lázadással fenyegetve.[15]

A harcosok morálja alacsony volt, a tétlenség, az ellátás hiányosságai, a vezetési káosz, a szabadságolás korlátozása miatt. Amikor lehetővé tették a szabadságolást, akkor pedig a hazai állapotok megismerése eredményezett illúzióvesztést, növelte az elégedetlenséget.[25] 1920–1921 telén meredeken nőtt a dezertálások száma.[21]

Megjegyzések

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ Kronstadt and Petrograd in 1917
  2. ↑ Guttridge, Leonard F.. Mutiny: A History of Naval Insurrection. Naval Institute Press, 174. o. (2006). ISBN 978-1-59114-348-2 
  3. ↑ Kronstadt Rebellion, Kronstädter Aufstand In: Dictionary of Marxism, http://www.inkrit.de/e_inkritpedia/e_maincode/doku.php?id=k:kronstaedter_aufstand
  4. ↑ Stalin's Terror of 1937–1938: Political Genocide in the USSR (angol nyelven). Mehring Books (2009. december 17.). ISBN 978-1-893638-04-4 
  5. ↑ Chamberlin 1987, 445. o.
  6. ↑ Phillips, Steve. Lenin and the Russian Revolution. Heinemann, 56. o. (2000). ISBN 978-0-435-32719-4 
  7. ↑ The New Cambridge Modern History. CUP Archive, 448. o.. GGKEY:Q5W2KNWHCQB 
  8. ↑ Hosking, Geoffrey. Rulers and Victims: The Russians in the Soviet Union. Harvard University Press, 91. o. (2006). ISBN 9780674021785 
  9. ↑ Chamberlin 1987, 430–432. o.
  10. ↑ a b Daniels 1951, 241. o.
  11. ↑ Avrich 1970, 8. o.
  12. ↑ Avrich 1970, 62. o.
  13. ↑ Avrich 1970, 58-59. o.
  14. ↑ Avrich 1970, 62-63. o.
  15. ↑ a b Daniels 1951, 242. o.
  16. ↑ Getzler 2002, 207. o.
  17. ↑ a b Getzler 2002, 205. o.
  18. ↑ Stalin's Terror of 1937-1938: Political Genocide in the USSR (angol nyelven). Mehring Books, 359. o. (2009. december 17.). ISBN 978-1-893638-04-4 
  19. ↑ Mawdsley, Evan (1973. december 17.). „The Baltic Fleet and the Kronstadt Mutiny”. Soviet Studies 24 (4), 506–521. o. DOI:10.1080/09668137308410887. ISSN 0038-5859. JSTOR 150800. 
  20. ↑ a b Mawdsley 1978, 506. o.
  21. ↑ a b c d Avrich 1970, 68. o.
  22. ↑ a b Mawdsley 1978, 507. o.
  23. ↑ Mawdsley 1978, 511. o.
  24. ↑ Mawdsley 1978, 515-521. o.
  25. ↑ Avrich 1970, 67-68. o.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Russischer Bürgerkrieg című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Civil war of Russia
A Wikimédia Commons tartalmaz Szilas/Kronstadti lázadás témájú médiaállományokat.
  • Halász Iván: A tábornokok diktatúrái – a diktatúrák tábornokai. Fehérgárdista rezsimek az oroszországi polgárháborúban, 1917–1920; Magyar Ruszisztikai Intézet, Bp., 2005 (Ruszisztikai könyvek)
  • N. I. Szalov-Asztahov: Az orosz forradalom lángjában Istennel és a Bibliával; Evangéliumi, Bp., 2017
  • Hahner Péter: 13 diktátor. Fejezetek a forradalmak történetéből; Animus, Bp., 2017
  • Romsics Ignác: Honmentők/honvesztők; térkép Sebők László; Helikon, Bp., 2021
  • Mihail Heller – Alexandr Nyekrics – Orosz történelem I–II. Budapest, 2003, Osiris ISBN 9789633895467
  • Font Márta – Krausz Tamás – Niederhauser Emil – Szvák Gyula: Oroszország története. Budapest, 2001, Pannonica ISBN 9789639252370

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Szilas/Kronstadti_lázadás&oldid=27693159”