Szerkesztő:Szilas/A Mongol Birodalom hadserege
A Mongol Birodalom hadserege a világ legnagyobb szárazföldi birodalmát létrehozó és fenntartó fegyveres erő volt. A korabeli Mongol Birodalom legfontosabb intézményeként teljesen átszőtte a mongol társadalmat és államot.[1]
A kor európai, kínai és muszlim forrásai csodálattal adóztak a hadsereg szervezettségének, fegyelmének és részben felszerelésének is. A mongol hadsereg jellegzetesen nomád lovas hadsereg volt, de több szempontból meghaladta a korábbi nomád birodalmak főleg könnyűlovas íjászokból álló seregeit, és komplex, több fegyvernemből és szervezeti egységből álló rendszert alkotott, ami a leghatékonyabban működő nomád hadsereggé, a nomád hadviselés csúcspontjává tette.[1]
A mongol hadsereg legyőzhetetlenségének mítosza részben megalapozott volt, hiszen csupán Szíriában a mamlúkokkal szemben az Ajn Dzsálút-i csatában illetve a Japán ellen indított tengeri támadásaik során szenvedtek vereséget.[1]
A mongol hadsereg hadművészete nem merült feledésbe, és több szempontból is befolyásolta a 20. századi villámháború elméletét.[1]
A mongol hadsereg szervezete[szerkesztés]
Dzsingisz mongol nagykán hatalomra jutása után legfontosabb feladatának tartotta a hadsereg megszervezését, ami egyben az állami szervezetek gerince is lett. Korábbi ázsiai hagyományok, így az ázsiai hunok és a Türk Birodalom tapasztalatait is felhasználva a hagyományos mongol törzsi rendszer helyett egységes decimális (tízes egységekből álló) szervezetet hozott létre, bár természetesen a törzsi hovatartozás még sokáig élő hagyomány maradt. A puszták népességét tizedekbe (mongol nyelven arban), századokba (dzsagun), ezredekbe (mingan) és tízezer főt számláló tümenekbe osztotta. Ilyen módon minden egység parancsnoka alá tíz ember volt rendelve. Az egykori törzseket felosztották az új katonai egységek között. Ezeket a beosztásokat tilos volt elhagyni, a dezertálást szigorúan büntették.[2]
A tízes rendszer egyben államszervezési elv is volt, egyfajta népszámlálásként is funkcionált, minden mongol beletartozott. A felállított tízes egységek számából egy-egy részterület létszámára is következtetni lehetett, és ezt az adatot az adózás és a közmunkák céljaira is használták.[3]
A mongolok titkos története szerint Dzsingisz kán „az erdők népét” leszámítva 95 ezredest nevezett ki, és hárman közülük – Dzsingisz vejei – ezer főnél is nagyobb törzsi egységeket vezettek (onggirat, ikiresz és önggüt). Rasid al-Din perzsa történetíró megemlíti az ezredesek nemzetségi-törzsi hovatartozását, egységeik létszámát is. Eszerint a sereg központi részét 101 ezer fő alkotta, ami három részből állt, 1000 fős centrum, a 38 ezer fős jobbszárny és 62 ezer fős balszárny. (A jobb-bal felosztás végigvonul a mongol világszemléleten: minden jurta ajtaja dél felé nézett, és a kijárattól nézve különböztették meg a környező világot jobb- és baloldalra, azaz nyugatra és keletre.) Ezeknek az adatoknak az alapján 1227 körül a mongol törzsterületek teljes felnőtt férfi lakosságát 100–110 ezer főre lehet becsülni, de nyilván nem lehetett a teljes létszámot egyszerre mozgósítani.[4]
Bár a tízes szervezet éppen a törzsrendszer megszüntetését célozta, több, eredetileg is Dzsingiszt támogató törzs ezredként továbbra is megtarthatta egységét, sőt az ojrat, önggüt, uruut és qungirat törzsek 4000 harcost számláltak, ezeket azonban egy-egy parancsnok vezette. E törzsek általában Dzsingisz kán „sógortörzsei” voltak, ahonnan a dzsingiszidák feleségei származtak. Egyes törzsek hagyományainak ilyetén megőrzése mellett az is előfordult, hogy a különböző törzsekből „szabályszerűen”, decimális alapon összeállított ezredek a későbbi mongol történelemben új törzsek alapjai lettek.[5]
A tízes szervezet a mozgósítást is egyszerűsítette: a főparancsnok csak azt szabta meg, hogy egy-egy tízes csoport például egy, két, vagy három főt küldjön az aktuális hadjáratba. A későbbiekben a meghódított és csatlakozott népcsoportok tagjait is tízes rendszerbe szervezték, mint az már 1215-ben megtörtént a kitajokkal, majd han kínaiak csoportjaival is ez történt.[6]
Hasonló folyamat zajlott le a meghódított orosz tájakon is, az Arany Horda területén, ahol az adózó orosz fejedelemségek népességét 43 tümenbe rendezték. Az első összeírások 1257-ben zajottak Szuzdal, Rjazany és Murom fejedelemségek területén, hogy felmérjék a hadra fogható és adózó lakosságot. Vernadsky orosz születésű amerikai történész szerint 1275-ben már 43 tümen volt Oroszországban, és ez alapján az ország lélekszámát 8 600 000 és 10 000 000 fő közé becsülte.[6]
Iránban a mongol hódítók öt tüment hoztak létre, de ezek száma később jelentősen emelkedett Hamdallah Mustawfi Qazvini kortárs perzsa történész 1332-ben már 25 tüment írt le. A tümen szót itt is használták territoriális egységként is.[6]
A mongol hadsereg létszámának meghatározása, a források értelmezése nehéz feladat. Az ezredek és tümenek esetében gyakran nem egyértelmű, hogy katonai vagy adminisztrációs egységről van-e szó, és nem tudható, hogy az adott egység milyen arányban volt ténylegesen feltöltve. A katonai egységekbe a birodalom teljes felnőtt férfi lakossága beletartozott, de nem lehet tudni, hogy milyen arányban szolgáltak katonaként, vagy teljesítettek más szolgálatot (közmunka, posta).
Testőrség[szerkesztés]
A mongol hadsereg létrehozásának egyik első lépése Dzsingisz kán személyi testőrségének felállítása volt. Ebben szolgálni nagy dicsőség volt, kiváló előmeneteli lehetőséget nyújtott az előkelők fiainak és közrendűeknek egyaránt. A testőrség mongol neve (kesig) tükrözi a kiválasztottak szerencséjét.[7]
A testőrség eredetileg a későbbi Dzsingisz kán, Temüdzsin 1000 fős katonai kíséretéből állt, de 1206-ra tízezer fős testületté vált. Feladatai változatosak voltak: elszállásolás, a málhás állatok ellenőrzése, a lakomák alkalmával használt csészék és edények őrzése és tálalás, az ételek felszolgálása és kóstolása, a be- és kilépés ellenőrzése, a hárem őrzése, vadászat és solymászat szervezése, azaz mai szóval széles körű biztonsági szolgáltatást nyújtottak. A testőrség idővel a kán sátorpalotája körül egy mozgó várost alkotott.[7]
A hadsereg felépítése[szerkesztés]
A mongol hadsereg az eurázsiai lovasnomádok hagyományaira épülve főleg könnyűlovas íjász egységekből állt, azonban már megjelentek benne más fegyvernemek, valamint a meghódított letelepült lakosság közéből toborzott egységek is.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ B. Szabó: B. Szabó János: „Magyarországot, amely 350 éven át fennállott, a tatárok hada elpusztította”. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 285–314. o. ISBN 978 963 13 6814 7
- ↑ Csiky: Csiky Gergely (történész): A Nagy Mongol Birodalom hadserege. In B. Szabó János (szerk) – Uhrin Dorottya (szerk): Mongol invázió Európa ellen (1236–1242). Budapest: Corvina. 2022. 38–70. o. ISBN 978 963 13 6814 7