Szerkesztő:Szatyi12/próbalap

Dominique Grange (Lyon, Franciaország, 1940. –) francia énekes, dalszerző, az 1960-as évek eleje óta aktív.

A 68 májusi események hatására felhagyott korábbi munkáival, és az ellenállók számára kezdett dalokat írni. Később is folytatta politikai aktivizmusát, tagja volt a Gauche prolétarienne nevű maoista szervezetnek, és tevékeny szerepet vállal az egyenlőtlenség és az elnyomás elleni küzdelmekben mind a mai napig.

Dalai a munkások, a szegények, az elnyomottak hangján szólnak, rávilágítanak a társadalmi igazságtalanságokra, sokszor aktuális konfliktusokra reagálnak.

Házastársa Jacques Tardi képregényszerző. Négy közös gyermekük van: Diego, Oscar, Rachel és Lisa.

Pályakép

Első munkái

Dominique Grange már kamaszként elhatározta, hogy énekes lesz. Érettségije után Lyonból Párizsba megy, ahol dráma órákat vesz. Hamarosan főszerepet játszhat egy vígjátékban, és kisebb TV-szerepeket is kap, majd a bal part kabaréiban lép fel dalokkal. A yé-yé hullám hatására a lemezkiadók új tehetségeket keresnek. A Bel Air és a Temporel kiadó 1963 és 1967 között összesen négy kislemezét is rögzítette, melyeken már saját dalai is megjelennek. Eközben rádiós és TV-s szereplései is vannak, és egy franciaországi turnén vesz részt Guy Béart-ral.

68-as események, maoista mozgalom

Aktív résztvevője volt az 1968 tavaszán fellobbanó párizsi diák- és munkáslázadás eseményeinek, amelynek hatására felhagyott minden korábbi tevékenységével, és a kibontakozó forradalom mellé állt. A bal part más elkötelezett énekesével (Leni Escudero, Évariste, Pia Colombo, Jean Ferrat, Maurice Fanon, Francesca Solleville stb.) együtt belépett a Sorbonne művészei által létrehozott Comité révolutionnaire d’action culturelle-be (CRAC, „kulturális forradalom akcióbizottság”), és elfoglalt egyetemeken, sztrájkban álló gyárakban, tüntetéseken énekeltek, ezzel segítve a küzdelmeket. Az általános sztrájk idején a sztrájkbizottságok kérésére vidéki körútra indult, hogy az elfoglalt gyárakban élénkítse a gyűléseket, lelkesítse a sztrájkoló munkásokat.

Grange több a forradalom eseményei által inspirált dalt írt, melyek nagyon népszerűek lettek az ellenállók körében, többet a tüntető tömegek is énekeltek. 1968 nyarán ezekből a dalokból önköltségen elkészítette első saját lemezét, melyet kereskedelmi forgalmon kívül, a sztrájkbizottságokon és az akcióbizottságokon keresztül értékesített (3 frankos darabáron).

1969-ben belépett a Gauche prolétarienne (GP, „proletár bal”) nevű maoista szervezetbe, és az établissement mozgalom hatására egy élelmiszercsomagoló üzemben „telepedett le” Nizza külvárosában. Itt írta az emblematikus Les Nouveaux Partisans (Az új partizánok) című dalát is, amely a forradalmi aktivisták himnuszává vált.

1970-ben egy rendelettel betiltják és erőszakosan üldözni kezdik a baloldali szervezeteket. A GP is illegalitásba szorul, de tevékenységüket tovább folytatják. 1971 novemberében Grange-t letartóztatják egy párizsi tüntetésen, és másfél hónapra egy női börtönbe kerül. 1972-ben csatlakozik a GP titkos szervezetéhez, a Nouvelle Résistance Populaire-hez (NRP, „új népi ellenállás”), és egészen 1975-ig rejtőzködni kényszerül.

70-es, 80-as évek

Már a 70-es évek elejétől közreműködik több képregénymagazinnál fordítóként, szerkesztőként, később szerzőként is. A BD magazinnál ismeri meg későbbi férjét, Jacques Tardit, akivel több munkán is együtt dolgoznak.

1982-ben Hammam Palace címmel jelenik meg első nagylemeze. A borítójához Tardi (akkor már élettársa) készít illusztrációkat. Az album dalainak visszatérő témája az embertelen munka és az erőszak elítélése. A lemez eladása nem hoz túl nagy sikert.

1983-ban Grange és Tardi összeházasodnak. Négy gyermeket fogadnak örökbe Chiléből, tapasztalataikról Grange három könyvet is ír. 1993-ban létrehozzák az AFAENAC egyesületet, amely összefogja a Chiléből származó, adoptált gyermekek szüleit. Chilei civil szervezetekkel együttműködve programokat indítanak el, hogy Chile gazdaságilag elmaradottabb régióiban élő hátrányos helyzetű gyermekeken segítsenek.

2000-es évek

2004-ben dupla albuma jelenik meg L’Utopie toujours (Az utópia örök, szó szerint: „mindig”) címmel, szintén Tardi rajzaival. A dalok témája ugyancsak a lázadás, a száműzetés, a kizsákmányolás és kirekesztés.

2008 márciusában ismét albummal jelentkezik, amellyel – a 40. évforduló alkalmából – 68 májusára emlékezik. Ebben összefoglalja mindazokat a témákat, amelyek az elmúlt négy évtizedben foglalkoztatták: társadalmi küzdelmek, elnyomott kisebbségek, rasszizmus, nyomor, egyenlőtlenség, ellenállási vagy felszabadító népi mozgalmak, emlékezet, egy másik jövő reménye, forradalmi utópiák… Az album – Tardi ötletére – napvilágot lát könyv+CD formájában is, amelyben még több illusztráció jelenik meg a dalok szövegeihez kapcsolódva. Az egyik dal kifejezetten reflektál egy 68-hoz kapcsolódó korabeli diskurzusra, amely megpróbálja elhalványítani 68 kulturális jelentőségét és politikai örökségét. A dal címe az album címében is megjelenik: 1968 - 2008… N’effacez pas nos traces ! (Ne töröljétek el a nyomokat!)

2009-ben készült el újabb albuma Des lendemains qui saignent (Vérző holnapok) címmel, melynek témája az első világháború. Ezt az albumot is kiadják könyv+CD formájában, de ebben Tardi illusztrációin kívül egy történész, Jean-Pierre Verney kommentárjai is helyet kapnak. Az együttműködésből egy műsor is születik, ahol a zenei produkció és a képek ezzel egyidejű vetítése mellett Grange narrálja is a dalokat. A műsort Franciaország szerte bemutatják.

Dominique Grange a mai napig folytatja politikai aktivizmusát, amely dalainak is gyakran aktualitást ad. A 2000-es évek eleje óta küzd a Confédération nationale du travail (CNT, „nemzeti munkásszövetség”, anarchoszindikalista szakszervezeti konföderáció) oldalán, gyakran lép fel koncerteken, szövegeiben a munkások törekvéseit fogalmazza meg. „Úgy gondolom, hogy a dalaim olyan fegyverek, amelyek képesek segíteni a harcokat, képesek elmondani, kifejezni olyan emberek érzéseit, tapasztalatait, akik nem tudják magukat kifejezni.”

Eddigi utolsó albuma a Notre Longue Marche (A mi hosszú menetelésünk – utalás a kínai Vörös Hadsereg hosszú menetelésére), amely 2013-ban jelenik meg. Ebben az albumban a legismertebb mozgalmi dalainak eredeti felvételeit adja ki újra, azokét, amelyek leginkább beleíródtak a kollektív emlékezetbe, maga is évtizedek óta játssza őket munkások és aktivisták körében, rendezvényeken és tüntetéseken: részei lettek a 68 utáni mozgalmi kultúrának.

Zenéjének jellemzői

Dominique Grange mozgalmi zenéje egyszerű elemekből tevődik össze: Grange énekét egy akusztikus gitár kíséri, és időnként kórussal egészül ki, amely a tömeget reprezentálja.

A szövegek egyik legfőbb eleme, hogy összegyűjti a tüntetések, mozgalmak népszerű szlogenjeit. Egy példa erre, amikor a La pègre (Alvilág) című, 1968-ban íródott dal kórusában felhangzik ez a mondat: „Nous sommes tous les juifs allemands” („Mi mind német zsidók vagyunk”). Ezt a szlogent a tüntetők kántálták jelezve szolidaritásukat Daniel Cohn-Bendit-vel, akit „német zsidónak” titulált az ellenséges sajtó, hogy hiteltelenítsék szereplését. „Az establishment által a baloldali aktivistákra zúdított szitkok halmozása a dal szövegének legfőbb retorikai stratégiája. Az olyan jelzők, mint la pègre (alvilág) és la chienlit (zűrzavar, rendetlenség), a közös identitás forrásaként értékelődnek fel”. A szlogenek beépítése a dalszövegekbe segít fenntartani a mozgalom eszményeit a kollektív emlékezetben. Amikor ez a rész csendül fel a kórusban: „A bas l’état policier” („Le a rendőrállammal”), az aktiválja a szlogen jelentését: a kórussal együtt énekelve „artikulálódik – és újraéled – az eszme, amelyet a szlogen támogat”.

A GP afféle himnuszává vált Les Nouveaux Partisans (Az új partizánok) címe és refrénje utal a francia ellenállás idején született és a baloldali mozgalmak körében később is népszerű Partizándalra. A refrén dallamának eleje viszont az Internacionálé első sorát idézi fel: a ritmus (negyedértékű felütés után pontozott negyed, ami nyolcadokban folytatódik) és a dallamvonal (kvart ugrás az alaphang oktávjára, majd ereszkedő dallam) kisértetiesen hasonlít a két dalban, ami egy újabb kapcsolódási pontot jelez Grange szerzeménye és a munkásmozgalmi dalok hagyománya között.

A Les Nouveaux Partisans szövege elsősorban a munkások érzésvilágát, mindennapjait és nyomorát jeleníti meg, mindvégig egy alapvető ellentétet tételezve: az egyik oldal a munkásosztály és szövetségeseik, a „nép tábora”, a másik pedig a burzsoázia, a főnökök és szakszervezeti vezetők, és az elnyomó hatalom. A munkásélet viszontagságait bemutatva lehetőséget ad a munkások számára is a dal átélésére, miközben a harcra, az ellenállásra való felhívás mozgósít is. E kettősség szoros egysége Grange dalainak legfőbb funkciója: egyszerre szól annak a közegnek a nyelvén, amely számára íródik, viszont egyszerre ad az adott közeg számára lehetőséget, hogy az éneklésben átélje a közösség összetartozását, és erőt kapjon az ellenálláshoz. A dalok többszöri újrakiadásával, feldolgozásával, folyamatos előadásával pedig fenn is tartja a 68-ban gyökerező mozgalmi hagyományt.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Dominique Grange című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.