Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Samat/JKK

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a lap egy módosítási javaslatot tartalmaz a képek kiemelési és kiemelt státusz megvonási eljárásának módosítására. [1]

A probléma ismertetése

[szerkesztés]

A magyar Wikipédiában indulása óta összesen 10 kép kapta meg a kiemelt státuszt. Hosszú ideje nem működik a képek kiemelési eljárása. Ha valaki vet egy pillantást a Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre oldalra vagy annak archívumába, látható, hogy évente nagyjából egy tucat jelölés érkezik. Ezen jelölések többsége nem kapja meg a minimális 5 támogató szavazatot, amelyik kap, annál van legalább 1 ellenző szavazat. Mindkét esetben eredménytelen a kiemelési eljárás. Az elmúlt fél évben valamennyi javaslat így járt.

Ennek következménye kettős: egyrészt a jelölési hajlandóság lecsökkent, hiszen nincs értelme (akik próbálkoztak eddig, azoknak is elment a kedve), másrészt a szavazási hajlandóság a működőképesség szintje alá csökkent. A két folyamat összefügg. Ma képet azért nem tesz fel ide senki, mert úgyis lesz ellenszavazat, tehát felesleges. Szavazni azért nem járnak, mert egyrészt egy ellenző vélemény is már az egész folyamat végeredményét meghatározta, felesleges odatenni a támogatomot (de még egy ellenzemet is). Ellenzem szavazot pedig azért nem szívesen tesznek (tisztelet a kivételnek), mert rajta van a felelősség, hogy miatta nem lesz semmi a dologból. A másik ok, amiért nem jár oda senki, az pedig éppen az, hogy nem jár oda senki, tehát a lap elfeledett és elfekvő (öngerjesztő folyamat). De ez a folyamat szerintem fordítva is működne.

A kiemelési és kiemelt státusz megvonási eljárást jelenleg a Wikipédia:Szavazási irányelvek és a Wikipédia:Javaslatok kiemelt képekre oldal fejrésze szabályozzák, részben nem egyértelmű és ellentmondó módon (szavazás időtartama). Már a „jogi bizonytalanság” felszámolása érdekében is érdemes tisztázni a feltételeket. A jelenlegi szabályozás azonban egyértelmű abban, hogy megköveteli a teljes konszenzust, azaz a 100%-os támogatottságot. Egy képről nem lehet teljesen objektív véleményt mondani, az legalább részben szubjektív döntésen alapul, hiszen az objektív szempontok mellett (kép felbontása, képleírás, szabad licenc megléte, commonsos feltöltés) számos kevésbé egyértelmű szempontot tartalmaz. Az egyes szavazók különböző szempontjai szerint pedig elképzelhető olyan, hogy semmilyen kép nem mehet át ezen a szigorú szűrőn.

Megoldási javaslat

[szerkesztés]
  1. Az élettelenség legfőbb forrása szerintem a 100%-os támogatottság megkövetelése. Szerintem attól, hogy a 100%-os támogatottságot lejjebb vinnénk, a megszavazott képek minősége nem romlana, de az oldal látogatottsága valószínűleg megnőne. Javaslatom a Commons által kikísérletezett optimális 2/3-os támogatottság követelményének átvétele, vagyis hogy a szavazásnál a támogató/ellenző szavazatok aránya legalább 2/1 legyen. A kiemelt státusz megvonásához ennek fordítottja szükséges: a státusz megvonására/megtartására szavazatok aránya legalább 1/2 kell legyen (legalább 1/3-os támogatás esetén a kiemelt státusz megvonásra kerül).
  2. A jelenleg nem egyértelműen szabályozott szavazási időtartamra a szavazási szokások vizsgálata után a javaslatom: amennyiben 2 hét alatt összejön legalább 5 szavazat valamelyik oldalon (támogató vagy ellenző), úgy a szavazást 2 hét után le kell zárni a szavazati arányok megvizsgálása után. Amennyiben az előző feltétel nem teljesül, a szavazás a jelöléstől számított 1 hónapig tart (nem 28-31 napra, hanem naptári napra nézve), annak végén kell megállapítani eredményét a szavazatok száma és aránya figyelembevételével.

Megjegyzések, részletszabályozás

[szerkesztés]
  • Tervezem felújítani a Wikipédia:Mi az a kiemelt kép? oldal tartalmát, hogy a kiemelt képekkel szemben támasztott követelmények és a szavazás során figyelembe veendő szempontok a lehető legegyértelműbbek legyenek.
  • A szavazáson az indoklási kötelezettség továbbra is fennáll. Így biztosítható, hogy a jelölő tisztában legyen a szavazat okával, hogy lehetősége legyen a továbbiakban annak figyelembevételével még jobb képeket készíteni. (Továbbá, hogy a szavazatok a képre, és ne másra vonatkozzanak.)
  • A szavazás sikerességéhez a minimálisan szükséges támogató szavazatok száma továbbra is 5 db.
  • Jelölni bárki jelölhet (akár anon is), de szavazni csak a WP:SZI-ben előírt feltételeknek megfelelő szerkesztők szavazhatnak.
  • A jelölőnek nem kell azonosnak lennie sem a kép készítőjével, sem a kép feltöltőjével.
  • A jelölő bármikor visszavonhatja jelölését.
  • A jelölő nem szavazhat. Amennyiben mégis szavaz, szavazatát nem szabad figyelembe venni.
  • Egy kép különböző változatai közül csak egy lehet kiemelt: az amelyik a legnagyobb arányú támogatást kapta.
  • A szükséges támogatottság eldöntéséhez csak a támogató és ellenző szavazatokat szabad figyelembe venni, a tartózkodásokat és megjegyzéseket nem.
  • Az eredményességhez szükséges minimális szavazatszámba (5 db) a támogató, ellenző és tartózkodó szavazatokat szabad figyelembe venni, a megjegyzéseket azonban nem.

Lehetséges mellékhatások

[szerkesztés]

A legrosszabb lehetséges mellékhatás az lehet, hogy néhány kevésbé tökéletes kép is „átmegy a szűrőn”. Ez véleményem szerint nem tragédia. A legfőbb cél, hogy minél több, minél szebb magyar kép legyen a Wikipédiában, és ehhez kell a minél jobb feltételeket megteremteni. A gyűlő, szebbnél szebb képek között a kilógóan gyengébb képeket bármikor lehet kiemelt státusz megvonási eljárással szelektálni. A Commonsban naponta sok, szebbnél szebb képet jelölnek kiemeltnek. Annak a színvonalnak az eléréséhez még sokat kell fejlődnünk. Aki azokkal a képekkel hasonlítja az ittenieket, az jogosan elégedetlen. A szomorú az, hogy a kiemelt magyar képeket a Commonsban is egy kézen meg lehet számolni. A maximalizmust támogatom, magam is az vagyok (legalábbis annak tartom magam). Csak olyan szabályok közé kellene terelni az oldal működését, hogy ez pozitív és ne negatív módon hasson.

Ha a javaslatot nem fogadja el a közösség, minden marad a régiben. Amennyiben elfogadja, valami változik. Remélhetőleg jobb lesz. Ha nem, akkor pedig bármikor visszacsinálható, semmi baj nem származhat belőle.


  1. A javaslatban a kép meghatározás alatt fénykép, grafikon, ábra, vagy animáció valamelyike értendő.