Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Rev-san/Allapjaim/Magyarországi tömegközlekedési vállalatok listája

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az alábbi táblázat tartalmazza a Magyarország mindenkori területén valaha működött, tömegközlekedést bonyolító társaságok listáját. A táblázatban nem feltétlenül csak a szigorúan jogi értelemben vett, önálló gazdasági társaságok szerepelnek, hanem bármilyen olyan állami vagy önkormányzati szerv, illetve non-profit társaság is, amely tömegközlekedési eszközt vagy szolgáltatást üzemeltet/üzemeltetett. Ugyanaz a vállalat szerepelhet többször is, ha névalakja és/vagy cégformája lényegesen megváltozott.

Jelen listában tömegközlekedési vállalatnak minősülnek a tömegközlekedést megszervező, megrendelő állami vállalatok is, amelyek csak partnereiken keresztül nyújtanak szolgáltatást. Ezzel szemben nem szerepelnek a listában a repülőgépes utasszállítást bonyolító vállalatok, a taxitársaságok, a közösségi kerékpármegosztó rendszert üzemeltető önkormányzatok/cégek, valamint a Budapesten kívül közforgalmú hajó- vagy kompszolgáltatást nyújtó vállalatok.

A társaságok neveinél a cégformára utaló jelzések (rt., zrt., nyrt., kft., bt. stb.) csak akkor kerülnek feltüntetésre, ha ezt a név nyelvtanilag megköveteli, vagy ha külön szükséges kiemelni, hogy nem egy adott rendszerről, hanem az azt üzemeltető vállalatról van szó. A nevek írásmódja a működés idejében használatos, régies alakokat figyelembe veszi (pl. Ferencz József Földalatti Villamos Vasút, Budapesti Autobusz Közlekedési Rt.), a rövidített alakok mozaikszavai viszont a mai szabályoknak megfelelően, csupa nagybetűvel, pontok nélkül kerülnek feltüntetésre (pl. Sz.K.V. helyett SZKV).

Társaság neve Rövidítés,
becenév,
egyéb nevek
Alakulás
éve
Megszűnés
éve
Közlekedési
ágazat
Kiszolgált
terület
XII. Kerületi Tanács (1970) (1977) Jánoshegyi Légpálya
(Libegő)
Budapest XII. kerülete
(Hegyvidék)
1. Számú Autóközlekedési Vállalat 1. AKÖV 1953 ? autóbusz ? megye
n. Számú Autóközlekedési Vállalat n. AKÖV 1953 ? autóbusz ? megye
Budai Hegypálya Rt. 1870? 1919 Budai Hegypálya
(Budavári Sikló)
Budapest I. kerülete
Budai Közúti Vaspálya Társaság BKVT 1868? 1878 lóvasút Buda
Budapest-Budafok
Helyi Érdekű Villamos Vasút
BBVV 1899 1919 villamos Budapest és agglomerációja
Budapest Fővárosi Közlekedési Vállalat BFKV 19?? 19?? autóbusz Budapest
Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. BSZKRT,
Beszkárt, Beszkár
1922 1949 autóbusz, villamos,
metró
Budapest
Budapest-Szentlőrinczi
Helyi Érdekű Villamos Vasút
BLVV 1887? 1919 villamos Budapest és agglomerációja
Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Vasút BURV, Búr 1896? 1919 villamos Budapest és agglomerációja
Budapesti Autobusz Közlekedési Rt. BART 1928 1947 autóbusz megyei:
Pest megye
Budapesti Egyesített Városi Vasutak BEVV 1919 1922 villamos, metró,
HÉV
Budapest és agglomerációja
Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt. BHÉV 1889 1919 HÉV Budapest és agglomerációja
Budapesti Helyiérdekű Vasút BHÉV 1958 1967 HÉV Budapest és agglomerációja
Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. BHÉV 2016 HÉV Budapest és agglomerációja
Budapesti Közlekedési Központ BKK 2011 szervezés Budapest
Budapesti Közlekedési Rt./Zrt. BKV 1996 autóbusz, trolibusz,
villamos, metró,
HÉV, hajó
Budapest és agglomerációja
Budapesti Közlekedési Vállalat BKV 1968 1996 autóbusz, trolibusz,
villamos, metró,
HÉV, hajó
Budapest és agglomerációja
Budapesti Közúti Vaspálya Társaság BPKVT, BKVT 1878 1919 villamos, HÉV Budapest és agglomerációja
Budapesti Városi Vasút BVV 1888 1891 lóvasút, vasút Budapest
Budapesti Villamos Városi Vasút BVVV 1891 1919 villamos Budapest
Ferencz József Földalatti Villamos Vasút FJFVV 1896? 1919 metró Budapest
Fővárosi Autóbuszüzem FAÜ 1951? 1967 autóbusz Budapest
Fővárosi Autóbuszüzem Községi Vállalat FAKV 1949 1951? autóbusz Budapest
Fővárosi Hajózási Vállalat FHV ? ? hajó Budapest és agglomerációja
Fővárosi Helyiérdekű Vasút Községi Vállalat FHVKV 1949 1952 HÉV Budapest és agglomerációja
Fővárosi Kishajózási Vállalat FKV ? ? hajó Budapest és agglomerációja
Fővárosi Villamosvasút FVV 1951? 1967 trolibusz, villamos,
metró
Budapest
Fővárosi Villamosvasút Községi Vállalat FVKV 1949 1951? villamos, metró Budapest
Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút GYSEV,
Repcevasút,
Raaberbahn
? ? vasút megyei:
Győr–Moson–Sopron megye
Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium
Vasúti Főosztálya
KPM VF 1949 1993 vasút, HÉV országos
Magyar Államvasutak Rt. MÁV 1993 vasút, HÉV országos
Magyar (Királyi) Államvasutak Rt. MÁV 1868 1949 vasút, HÉV országos
Magyar Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzeme MÁVAUT 1935 1953 autóbusz országos
Magyar Vasutak Autóközlekedés Rt. MAVART 1927 1935 autóbusz országos
MÁV-Start 2007 vasút országos
MOGÜRT-Taxibusz MOGÜRT 1947 1953 autóbusz Pest megye
Pesti Közúti Vaspálya Társaság PKVT 1865? 1878 lóvasút Pest
Sváb-hegyi Fogaskerekű Vasút Rt. Fogas 1874? 1926? Sváb-hegyi Fogaskerekű Vasút
(Budapesti Fogaskerekű Vasút/
BKV 60-as villamosvonal)
Budapest XII. kerülete
(Hegyvidék)
Székesfővárosi Autobuszüzem SZAÜ 1923 1932 autóbusz Budapest
Székesfővárosi Közlekedési Vállalat SZKV 18?? 19?? omnibusz Budapest
T&J Busz Projekt T&J ? ? autóbusz Budapest és agglomerációja
Volánbusz Volán, VB 19?? autóbusz Pest megye
VT-Arriva Arriva ? ? autóbusz Budapest és agglomerációja
VT-Transman ? ? autóbusz Budapest és agglomerációja