Szerkesztő:Prost Acer/próbalap
Az NBA és a magyar kosárlabda NB I közös játékosai
[szerkesztés]A magyar férfi kosárlabda-bajnokságban először 1985-ben lépett pályára amerikai játékos. Azóta számos olyan kosárlabdázó volt, aki mind Magyarországon, mind az NBA-ben játszott.
A kezdetek (1980-as évek)
[szerkesztés]A magyar férfi kosárlabda-bajnokság első osztályában először 1985. szeptember 28-án lépett pályára amerikai játékos (NS 1985. 09. 28.). A Műegyetemi AFC ekkor hazai pályán 90-89-re győzött a Kecskeméti SC ellen, a hazaiaknál a kezdők között kapott helyet Sylvester Norris (22 pont), csereként pedig Bryan Pollard (10 pont) is pályára lépett. Norris három nappal korábban egy Budapesti Honvéd elleni barátságos mérkőzésen már játszott a MAFC színeiben. A két játékos a Műegyetem ösztöndíjasaként az intézmény angol nyelvű képzésében vett részt, fizetésüket az osztrák FESTO cég állta.
A MAFC nem jutott a felsőházba és végül 7. helyen zárt a bajnokságban. A két játékos csak egy-egy bajnokit hagyott ki, illetve a külföldiekből álló All Star-csapat tagjaként további két mérkőzésen léptek pályára. Norris és Pollard az 1986-87-es idényt is a MAFC-nál töltötték, utóbbit a szezon játékosának választották.
Sylvester Norrist az 1979-es NBA Drafton a San Antonio Spurs eggyel Bill Laimbeer előtt kiválasztotta és karrierje során összesen 17 NBA-mérkőzésen lépett pályára. Bryan Pollard a Washington State egyetemen kosarazott korábban, de az NBA Drafton nem kelt el a játékjoga.
Az 1986-87-es idény alapszakaszában az Oroszlányi Bányásznál pályára lépett a detroiti származású Freddie Bryant, akit barátja, a szintén detroiti Bryan Pollard hozott Magyarországra, ám a MAFC nem tartott igényt játékára. 1987. február 8-án a 83-91-re végződő Oroszlányi Bányász-MAFC bajnokin egyszerre három amerikai játékos is a parkettre lépett. 1989-ben a Körmendi Dózsa Harry Bellt szerződtette.
NBA után az NB I-be igazoló játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2020. november 13.
NB I után az NBA-be igazoló játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2020. november 13.
Név | Poszt | NBA-mérkőzések száma | NBA-s klubja(i) | NBA-ben töltött időszak | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak |
---|---|---|---|---|---|---|
Guy Rucker | Erőcsatár | 3 | Golden State Warriors | 2002 | Debreceni Vadkakasok | 2000-02 |
Rodney McGruder | Hátvéd | 218 | Miami Heat, Los Angeles Clippers | 2017- | Atomerőmű SE | 2013-14 |
Trey McKinney-Jones | Hátvéd | 1 | Indiana Pacers | 2018 | Egis Körmend | 2016 |
Walter Lemon Jr. | Irányító | 11 | New Orleans Pelicans, Chicago Bulls | 2018, 2019 | Egis Körmend | 2014 |
Több időszakban az NBA-ben játszó, NB I-ben is pályára lépő játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2020. november 13.
Név | Poszt | NBA-mérkőzések száma | NBA-klubja(i) Magyarország előtt | NBA-ben töltött időszak | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak | NBA-klubjai Magyarország után |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Dávid Kornél | Erőcsatár | 109 | - | 1999-00, 2000-01 | Budapesti Honvéd, Malév SC, Budapesti Honvéd, Albacomp | -1997, 1998-99, 2000 | Chicago Bulls, Toronto Raptors, Detroit Pistons, Cleveland Cavaliers |
Justin Holiday | Bedobó | 430 | Philadelphia 76ers | 2013, 2015- | Szolnoki Olaj | 2013-14 | Golden State Warriors, Atlanta Hawks, Chicago Bulls, New York Knicks, Chicago Bulls, Memphis Grizzlies, Indiana Pacers |
Draftolt, de az NBA-ben pályára nem lépő NB I-es játékosok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2020. november 13.
Név | Poszt | Draft éve | Draftpozíció | Draftoló csapat | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak |
---|---|---|---|---|---|---|
George Banks | Bedobó | 1995 | 2/46 | Miami Heat | Alba Fehérvár, Egis Körmend | 2006-10 |
Rod Grizzard | Hátvéd | 2002 | 2/39 | Washington Wizards | Atomerőmű SE | 2005-07 |
Edin Bavčić | Erőcsatár | 2006 | 2/56 | Toronto Raptors | Soproni KC | 2015-16 |
Ryan Richards | Center | 2010 | 2/49 | San Antonio Spurs | Egis Körmend | 2014-15 |
Hanga Ádám | Bedobó | 2011 | 2/59 | San Antonio Spurs | Albacomp | -2011 |
Xavier Thames | Hátvéd | 2014 | 2/59 | Toronto Raptors | Egis Körmend | 2018-19, 2020- |
Sir'Dominic Pointer | Hátvéd | 2015 | 2/53 | Cleveland Cavaliers | Alba Fehérvár | 2018 |
Testvérkapcsolatok
[szerkesztés]Utolsó módosítás: 2020. november 13.
Név | Poszt | Magyarországi klubja(i) | Magyarországon töltött időszak | Rokon neve | Kapcsolat | NBA-klubja(i) |
---|---|---|---|---|---|---|
Janis Porzingis | Bedobó | Soproni sÖrdögök | 2005-06 | Kristaps Porzingis | Öcs | Dallas Mavericks |
Alhaji Mohammad | Hátvéd | Alba Fehérvár | 2017-18 | Nazr Mohammad | Báty | Philadelphia 76ers, Atlanta Hawks, New York Knicks, San Antonio Spurs, Detroit Pistons, Charlotte Bobcats, Oklahoma City Thunder, Chicago Bulls |
Egyéb összefonódások
[szerkesztés]Lance Blanks játékosként is megfordult az NBA-ben és az NB I-ben egyaránt, de edzőként, sportvezetőként is jelentős karriert futott be. 2000-től a San Antonio Spurs játékosmegfigyelője volt, 2005 és 2010 között a Cleveland Cavaliers segédedzőjeként dolgozott, majd 2010 és 2013 között a Phoenix Suns általános igazgatójaként (General Manager) vált ismertté.
Az egyetlen magyar játékos, akit az NBA Drafton kiválasztottak, Hanga Ádám, akinek a játékjogát a 2011-es játékosbörzén a San Antonio Spurs foglalta le, de egyelőre nem kapott szerződést a csapattól.
Robert Reid 1977 és 1991 között négy csapatban összesen 919 NBA-mérkőzésen lépett pályára. 2004-05-ben a Debreceni Vadkakasok vezetőedzője volt.
Tarik Phillip 2017-18-ban a Szolnoki Olajbányász KK játékosa volt. 2019 áprilisában, az alapszakasz utolsó napján szerződést kapott a Washington Wizardstól, de végül nem lépett pályára NBA-mérkőzésen.