Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Peligro/allap21

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Queen
Crazy Little Thing Called Love
kislemez a(z) The Game albumról
B-oldalWe Will Rock You (Anglia)
Spread Your Wings (Amerika)
Megjelent1979. október 5.
Formátum7", 12", CD
Felvételek1979. június–július
Musicland Studios, München, Németország
StílusRock
Hossz2:42
KiadóEMI, Elektra
SzerzőFreddie Mercury
ProducerQueen, Reinhold Mack
Queen-kronológia
Love of My Life
(1979)		Crazy Little Thing Called Love
(1979)		Save Me
(1980)
A The Game album dalai
Első oldal
  1. Play the Game
  2. Dragon Attack
  3. Another One Bites the Dust
  4. Need Your Loving Tonight
  5. Crazy Little Thing Called Love
Második oldal
  2. Rock It (Prime Jive)
  3. Don’t Try Suicide
  4. Sail Away Sweet Sister
  5. Coming Soon
  6. Save Me
Sablon • Wikidata • Segítség

A Crazy Little Thing Called Love az ötödik dal a brit Queen rockegyüttes 1980-as The Game albumáról. Freddie Mercury énekes a müncheni Hilton szálloda apartmanjában, fürdés közben, akusztikus gitárral komponálta. Az ötlettől felbuzdulva gyorsan a Musicland Studiosba sietett, ahol az addig általuk nem ismert Reinhold Mack producer segítségével gyors fel is vették a dalt.

Az alapok felvételénél Brian May, az együttes gitárosa nem volt jelen – Mercury ritmusgitározott –, ami Mercury szerint kifejezetten hasznára vált a dalnak, mert nem akarta, hogy a gitáros szokása szerint túlbonyolítsa az egyszerűnek induló számot. Mack ugyancsak az egyszerűbb munkastílus híve volt, így a kész dal az együttes korábbi stílusához képest sokkal egyszerűbb lett. May később a gitárszóló felvételénél működött közre, és a producer kérésére a saját készítésű gitárja helyett egy Fender Telecaster gitáron játszott. Az párakkordos, egyszerű szerelmes szövegű rockabilly mű annyira hasonlított Elvis Presley dalaihoz, hogy sokan azt hitték, hogy az énekes egyik kevésbé ismert dalát dolgozta fel a Queen.

1979. október 5-én kislemezen is megjelent, ekkor még csak fel sem merült bennük egy következő album ötlete. Váratlan sikert aratott, Angliában a második, Amerikában az első helyet érte el a slágerlistán, és több millió példányban kelt el. A dalhoz készült klipben a dal stílusához híven az 1950-es éveket idéző bőrruhákban, rövidre igazított hajjal voltak láthatók – akkoriban ez egy új, lazább kiállása volt az addig az extravagáns színpadi kosztümjeiről ismert zenekarnak. Gyakran játszották a koncertjeiken, ilyenkor ugyancsak Mercury ritmusgitározott.

Háttér és felvételek

[szerkesztés]

1979 júniusában az együttes a németországi Musicland Studiosba érkezett, és az ottani alkalmazott Reinhold Mack producerrel akartak kipróbálni pár ötletüket. Mercury akkor még Londonban tartózkodott, és Peter Hince , az együttes roadjának társaságában utazott Münchenbe, hogy csatlakozzon az együtteshez. Megérkezésük után rögtön megszálltak a Hilton hotelban, és Mercury úgy döntött, hogy megfürdik, mielőtt a stúdióba megy. Miközben Hince az együttes tagjaival egyeztetett, Mercury kiabált neki, hogy azonnal hozza oda az akusztikus gitárját, amelyet kifejezetten a komponálás miatt tartott a közelében. Egy szál törülközővel a dereka körül elkezdte játszani a fürdőben eszébe jutott dallamot, miközben hangosan mondogatta az akkordok neveit.[1]

Az eset után azonnal elmentek a stúdióba, hogy még melegében rögzítsék az ötletet. A stúdióban akkor csak Roger Taylor dobos és John Deacon basszusgitáros tartózkodott a producerrel, Brian May gitáros éppen távol volt. Mercury kifejezett kérése volt, hogy azelőtt felvegyék, mielőtt megérkezik May, aki aztán telepakolná a bonyolult szólóival a dalt.[2] A felvételek során ez volt a legelső dal, amelyet Mackkel közösen vettek fel, és rögtön megmutatkoztak a különbségek az együttes korábbi munkamódszere és Mack újdonságnak tűnő stílusa között. Például az első próba után, ahol Mercury ritmusgitározva, a ritmusszekciótól követve elpróbálta a dalt, odaszólt Macknek, hogy „akkor most mehet a felvétel”, mire kiderült, hogy ő már a próbát is rögzítette – neki ugyanis az volt a szokása, hogy gyakran járatta a felvevő berendezést, hogy a jól sikerült próbákat is megörökítse.[3] Mack szerint ez a legelső, véletlenül megmaradt próbafelvétel adta a kész dal alapját.[4] Mercury első alkalommal gitározott felvételen, alapvetően nem volt nagy tudású gitáros, csak pár akkordot ismert.[5]

May csak napokkal később érkezett meg, és Mercury előre megjósolta: „nem fog neki tetszeni”. May valóban nem volt elragadtatva a dalkezdeménytől, és komolya kompromisszumokat kötve tudott csak részt venni benne. Meglepetésükre mindössze négyórányi munkaidő alatt felvették az egész dalt, Mack ugyanis nem volt híve annak – az együttes által megszokott – megoldásnak, hogy több tízszer felvegyék az anyagot, és a legjobban sikerültet válasszák ki, ő inkább gyorsan szeretett dolgozni, ha probléma akad, akkor nem leragadni, hanem akár átugrani, hogy tartsák a tempót.[6]

Zene és szöveg

[szerkesztés]

A „Crazy Little Thing Called Love” D dúrban íródott, 4/4-es az üteme, és közepesen gyors, percenként körülbelül 160-as a ritmusa. Mercury indítja el tizenkét húros Ovation akusztikus gitáron a D—Dsus4—D akkordmenettel, amely később az egész dal során meghatározza a hangzást.[7][8] A versszakok a C—F—Bb—F akkordmenetre épülnek, a hangszerelést taps és hangulatkeltő „whoo-whoo” vokálok színesítik.[9] Mercury szándékosan egyszerűre, párakkordosra írta, úgy vélte, az egyszerűsége az előnyére válik, a bonyolítással tönkretette volna.[10]Az énekében Elvis Presley stílusát utánozta, és az egyszerű szerelmes szöveg szintén az ő dalait idézi.[11]

Mack megkérte az együttes gitárosát, Mayt, hogy a korhűbb hatás érdekében hagyja el a szokásos Red Special – AC30-as párosítását, és a Taylor gyűjteményéből való, egy Mesa-Boogie-val erősített Fender Telecasteren játsszon.[6] May egyáltalán nem örült az ötletnek, megpróbálta lebeszélni Macket: „nézd csak, meg tudom csinálni ugyanezt a sajátommal is”, de Mack leintette: „Ha Telecaster hangzást akarsz, Telecasteren kell játszani.” Végül csak azért bólintott rá, mert mindenki ezt látta a jó megoldásnak.[12]

Megjelenés és fogadtatás

[szerkesztés]

A dalt még megjelenése előtt bemutatták, amikor Mercury 1979. október 7-én a London Coliseumban a Király Balett Társasággal közösen előadtak egy koreográfiát a „Crazy Little Thing Called Love” és „Bohemian Rhapsody” dalokra. A jótékonysági előadás bevételeit fogyatékos gyermekek számára ajánlották fel.[13] Angliában 1979. október 5-én jelent meg kislemezen, a B oldalán a „We Will Rock You” Live Killersről kimásolt koncertváltozata szerepelt.[14] A második helyet érte el a slágerlistán, és aranylemez lett, ami 100 ezer példány feletti eladást jelent.[15] Amerikában hamarább játszották a rádiók az importált kislemezt, minthogy megjelent volna. Az Elektra kiadó nem is tervezte a kiadását, de miután így is jelentős rádióidőt kapott, mégis kiadták, B oldalán a „Spread Your Wings” koncertváltozatával.[16] A lemez addig soha nem látott sikerre vitte az együttes nevét Amerikában, első helyet érte el a Billboard, a Cashbox és a Record World kislemezlistáján is,[17] és egymillió feletti eladással aranylemez lett.[18]

A kritikusok vegyesen fogadták, sokan úgy érezték, hogy nem valódi művészeti törekvések állnak mögötte, hanem csak pénzéhség. Az Record Mirror dicsérte: „Jól van, Queen. Egyáltalán nem hasonlít egyetlen kislemezre sem, amit eddig kiadtatok. Finom, nyájas, ritmusos, és Freddie hangja épp megfelelően sikamlós,”[19] a Melody Maker pedig azt írta: „kacsatánc ritmusa olyan ragályos, mint a szilfavész. Brian May gitárja Scotty Moore hangzásához hasonlítható, míg Mercury hangja olyan nagyszerűen hajlik és siklik, mint Fred Astaire lábai.”[20] A negatív kritikák közül a Sounds nagyon lesujtó véleménnyel volt: „mind hangzásában, mint üzletpolitikájában nagyon jellemző a Queenre. Pénz, pénz, pénz.”[21] Steve Pond a Rolling Stone-ban szintén szkeptikus volt: „ha túljutunk a ’jé, a Queen ilyet is csinál?’ első megdöbbenésén, a merevség marad a legfőbb ismertetőjegyük.”[22]

BMI http://www.bmi.com/press/entry/534585

Videoklip

[szerkesztés]

A dalhoz készült klipet 1979. szeptember 22-én rendezte Dennis DeVallance a Trillion Studiosban.[5] A filmen az együttes tagjai az 1950-es éveket idéző bőrruhákban jelent meg. Míg az együttes többi tagja a háttérben zenélt—és a valódi felvételtől eltérően May ritmusgitározott –, addig Mercury az előtérben két férfi és két női táncos kíséretében énekelte a dalt. A táncukat Arlene Phillips koreografálta. Mercury gördeszkás térdvédőt hordott, mivel abban a korszakban nagy divatja volt ennek a sportnak, és Peter Hince, az együttes roadja szerint Mercury bárhonnan képes volt inspirációt meríteni.[14]

Az egyik jelenetben Mercury ráült egy motorra, az egyik táncosnő pedig mögé ült. A jelenet felkeltette Rob Halford, a Judas Priest énekesének a figyelmét: megrendítette a motor „statikus” szereplése, ezért a Radio 1 műsorán keresztül motorversenyre hívta ki Mercuryt. Halford – aki Mercury nagy rajongója – később azt mondta, az énekes sosem reagált a kihívásra.[23]

Élőben

[szerkesztés]

Már az 1979 novemberében induló, Angliában tizenkilenc állomást érintő Crazy Tour alatt elkezdték játszani (a turné nevét nem a dal adta). A koncertek közepe felé Mercury besétált a színpad közepére egy 12 húros Ovation akusztikus gitárral. A közönség ezt eleinte tréfának vélte, mert nem voltak hozzászokva, hogy Mercury gitározzon. Ettől függetlenül valóban végig ritmusgitározott a dalban, gyakran viccelődve a csekély gitártudásán: egy 1982-es koncerten ezt mondta: „körülbelül tíz évvel ezelőtt körülbelül három akkordot tudtam a gitáron. És most, 1982-ben, három akkordot tudok a gitáron,” egy 1986-os koncerten pedig ezt: „oké, mindenki tudja, hogy kibaszottul nem tudok gitározni.”[24]

May gyakran három gitáron játszott a dal előadása alatt: először akusztikus gitáron játszotta ő is a ritmust, a szólóban – híven a stúdióváltozathoz – Telecasteren játszott, a dal vége felé hallható gitárszólamokat pedig a Red Specialon játszotta. Elmondása szerint a Telecastert a saját, megszokott magashangszín-kiemelőjéhez, és AC30-as erősítőihez csatlakoztatta. A 2000-es években már a Red Speciallal játszotta a szólót, mert túl körülményesnek tartotta a gitárcserét, és úgy érezte, a saját gitárjával megközelítőleg utánozni tudja a Telecaster hangzását.[25] Az 1980-as évek felétől mind Mercury, mind May Telecasteren ritmusgitározott. Előszeretettel nyújtották improvizációkkal, gyakran az öt percet is meghaladta.[24]

A Mercury halála után, 1992-ben megrendezett Freddie Mercury emlékkoncerten Robert Plant énekelte el a Queen kíséretével, és a „Thank You” című Led Zeppelin-dallal vezették be. May tizenkét húros Godin Thinline akusztikus gitáron játszott, és ezúttal a Red Speciallal szólózott. A Queen + Paul Rodgers koncerteken szintén játszották, Paul Rodgers Yamaha gitáron ritmusozott.[24] Az együttes eredeti felállásának utolsó amerikai előadásán, 1982. szeptember 25-én a Saturday Night Live-ban adták elő.[24] Az 1985. július 13-án megszervezett Live Aid segélykoncerten egyike volt a hat dalnak, amit eljátszottak.[26]

Felkerült a Live at Wembley Stadium és Queen Rock Montreal DVD-re, valamint a Queen on Fire – Live at the Bowl, illetve Return of the Champions koncertalbumra és DVD-re. Az 1986-os Live Magic albumra szerkesztési okok miatt nem került fel, de az 1992-es Live at Wembley ’86-ra már igen.[27]

Feldolgozások

[szerkesztés]

A Chipmunks komédia együttes az 1980-as Chipmunk Punk albumán dolgozta fel, jellegzetesen vékony hanggal énekelve.[28] Dwight Yoakam amerikai countryénekes 1999-ben dolgozta fel, az ő változata felkerült az amerikai country slágerlistára, és elhangzott a Szakíts, ha bírsz című vígjátékban.[29] A kanadai Michael Bublé 2003-as debütáló albumára szvinges stílusban vette fel.[30]

Közreműködők

[szerkesztés]

Hangszerek:

  • Roger Taylor: dob
  • John Deacon: basszusgitár
  • Brian May: elektromos gitár
  • Freddie Mercury: akusztikus gitár

Helyezések és eladások

[szerkesztés]

Helyezések

Ország Helyezés
Brit kislemezlista[31] 2
Amerika Billboard Hot 100[32] 1
Ausztriai kislemezlista[33] 9
Belga kislemezlista[33] 3
Francia kislemezlista[34] 28
Holland kislemezlista[33] 1
Ír slágerlista[35] 2
Kanada RPM Top 100[36] 1
Német kislemezlista[33] 13
Svájci kislemezlista[33] 6
Norvég kislemezlista[33] 12

Eladási minősítések

Ország Eladási minősítés Eladás
Anglia (BPI)[15] arany 100 000+
Amerika (RIAA)[18] platina 1 000 000+

Kislemez

[szerkesztés]

7" kislemez (EMI 5001, Anglia)

  1. Crazy Little Thing Called Love – 2:42
  2. We Will Rock You (koncertfelvétel) – 3:01

7" kislemez (Elektra E46579, Amerika)

  1. Crazy Little Thing Called Love – 2:42
  2. Spread Your Wings (koncertfelvétel) – 4:51

CD kislemez (Parlophone QUECD7)

  1. Crazy Little Thing Called Love – 2:42
  2. Spread Your Wings – 4:26
  3. Flash’s Theme – 2:46

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Sutcliffe 2010, 140. o.
  2. ↑ Sutcliffe 2010, 141. o.
  3. ↑ Blake 2010, 232. o.
  4. ↑ Sutcliffe 2010, 166. o.
  5. ↑ a b Purvis 2007, 131. o.
  6. ↑ a b Blake 2010, 233. o.
  7. ↑ Sutcliffe 2010, 143. o.
  8. ↑ Digital Sheet Music – Queen Crazy Little Thing Called Love. musicnotes.com. (angolul) EMI Music Publishing (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  9. ↑ Scott, Richard J.. Chord Progressions for Songwriters. iUniverse, 143. o. (2003). ISBN 9780595263844 
  10. ↑ Brooks–Lupton 2009, 58. o.
  11. ↑ Prato, Greg: Queen: Crazy Little Thing Called Love. www.allmusic.com. (angolul) Allmusic (Hozzáférés: 2013. július 18.)
  12. ↑ Di Perna, Alan (2002. október 18.). „Reigning Champions”. Guitar World. 
  13. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 106–107. o.
  14. ↑ a b Blake 2010, 234. o.
  15. ↑ a b Certified Awards – Search by parameters. www.bpi.co.uk. (angolul) BPI (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  16. ↑ Blake 2010, 236. o.
  17. ↑ O'Casey, Matt. (2011. november 28). Days Of Our Lives [DVD]. Eagle Rock Entertainment.
  18. ↑ a b Gold & Platinum – Searchable Database. www.riaa.com. (angolul) RIAA (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  19. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 127. o.
  20. ↑ Morris, Trevor (1980. július). „Cutting the cake”. Melody Maker, 16. o. 
  21. ↑ Millar, Robbi (1980. július 5.). „The loser”. Sounds, 38. o. 
  22. ↑ Pond, Steve (1980. szeptember). „The Game”. Rolling Stone (326). 
  23. ↑ Wilkinson, Roy: How Judas Priest invented heavy metal. guardian.co.uk (angolul) (2010. május 20.) (Hozzáférés: 2013. július 18.)
  24. ↑ a b c d Purvis 2007, 132. o.
  25. ↑ Blackett, Matt (2008. január). „Renaissance Man”. Guitar Player. 
  26. ↑ Sutcliffe 2010, 190. o.
  27. ↑ Purvis 2007, 65, 74. o.
  28. ↑ (1980. július 5.) „Chipmunks Return As Punk Rockers”. Billboard, 74. o. 
  29. ↑ Bronson, Fred (1999. június 19.). „Yoakam Reprises Queen After 20-Year Gap”. Billboard, 86. o. 
  30. ↑ Michael Bublé: Michael Bublé. www.allmusic.com (Hozzáférés: 2013. július 26.)
  31. ↑ UK Top40 Hit Database. everyhit.com (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  32. ↑ Queen – Charts & Awards. www.allmusic.com. (angolul) Allmusic (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  33. ↑ a b c d e f Queen – Singles Discography. www.ultratop.be. (angolul) Ultratop (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  34. ↑ Tous les Albums de chaque Artiste. infodisc.fr (franciául) (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  35. ↑ Irish Singles Chart. irishcharts.ie (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  36. ↑ (1980. február 23.) „RPM 100 Top Singles”. RPM 32 (22). 

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Peligro/allap21&oldid=22731313”