Szerkesztő:Peden Sophie/próbalap

Nagy Elek (1799-1872)

Nagy Elek (Szotyor, 1799. július 17.–Sepsiszentgyörgy, 1872. június 14.) honvéd alezredes jelentős szerepet játszott az 1848–49-es magyar szabadságharcban.

Élete

Családja

1799. július 17-én született a Háromszék vármegyei Szotyorban (ma Románia, Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy része). Édesanyja Nemes Nagy Mária volt, édesapjáról azonban nincs adat, mivel házasságon kívül született.

Korai élete és katonai pályafutása

Nagy Elek iskolai tanulmányait Sepsiszentgyörgyön kezdte a református rektornál, majd ugyanott folytatta a „német normál” iskolában. Az oktatási intézményt azt követően hagyta el, hogy Erdély hadikormányzója Sepsiszentgyörgyre látogatva az ott tanuló, szépen író diákoknak felajánlotta a lehetőséget, hogy írnokként csatlakozhassanak a határőr katonasághoz.

Mindössze tizenöt éves volt, amikor 1814. április 1-én hadi írnoki állást kapott az első székely gyalogezrednél. Kezdetben jelentős nehézségekkel kellett szembenéznie, mivel hiányos német nyelvtudása, valamint az írásbeli és számtani alapismereteinek kezdeti hiányosságai miatt társai gyakran kigúnyolták és megalázták. Az őt ért megpróbáltatásokat kitartással és önálló tanulással próbálta ellensúlyozni, ennek eredményeként rövid időn belül kiemelkedő szorgalmával és tanulékonyságával elérte, hogy 1816 végén Spatsek Gáspár számvevő javaslatára őt bízták meg az 1809 és 1816 között, a francia háborúk idején elmaradt pénzügyi és egyenruha-elszámolások rendbetételével. Ez a felelősségteljes munka közel másfél évig tartott, de olyan precizitással és pontossággal végezte el, hogy ennek elismeréseként 1818. október 24-én egy hivatalos, dicsérettel teljes határozatot kapott.

Ezt követően Fikweiler székely huszárezredes javaslatára 1818 novemberében áthelyezték a Székely Huszárezredhez, ahol a pénzügyi és egyenruha-elszámolások súlyos hiányosságokat mutattak. Az addigi elszámolások zavaros állapota miatt az ezredet több mint 18 534 forint adósság terhelte, ami jelentős pénzügyi teherként nehezedett az egységre. Fikweiler ezredes halála után az új parancsnok, gróf Kálnoky János arra kényszerült, hogy az adósság egyharmadát saját vagyonából fizesse ki. Nagy Elek azonban alapos vizsgálatokat és ellenőrzéseket végzett, amelyek eredményeként sikerült tisztázni az elszámolásokat és megszüntetni az ezredes számára kirótt pénzügyi kötelezettséget.

Miközben az ezred pénzügyi ügyeit rendezte, lehetősége nyílt arra is, hogy részletesen megismerje a székely huszárezred teljes archívumát, valamint betekintést nyerjen a huszárcsaládokat sújtó katonai terhekbe. Számos dokumentumot átvizsgálva világossá vált számára, hogy a székely katonacsaládokat rendkívüli anyagi megterhelések érik, mivel saját költségükön kellett biztosítaniuk a hadfelszerelést és egyéb katonai kiadásokat. Ezt követően céljául tűzte ki, hogy lehetőségeihez mérten közbenjárjon és enyhítse a huszárcsaládok nehézségeit.

1826-ban letette számvevői vizsgáját Nagyszebenben, ahol a próbatétel során olyan bizalmat nyert felettesei előtt, hogy később többször is felkérték különböző számviteli és gazdasági feladatok kidolgozására a főhadikormányzatnál. Minden ilyen alkalmat megragadott arra, hogy felhívja felettesei figyelmét a székely határőr családokat érintő katonai terhek igazságtalanságára.

1827. március 31-én a császári és királyi főhaditanácstól hivatalosan is megkapta számvevői kinevezését. Ezt követően tovább tanulmányozta a székely lovaskatona családokat érintő anyagi terheket, különös tekintettel arra, hogy saját költségükön kellett kiállítaniuk a teljes hadfelszerelést. A katonai terhek enyhítése érdekében 1827-ben, egy hadgyakorlat alkalmával, ezredese jelenlétében jelentést nyújtott be gróf Hardegg erdélyi hadvezérnek, amelyben részletesen bemutatta a huszárok rendkívüli anyagi nehézségeit. A jelentés hatására elérte, hogy a nyereg- és szíjszerszámokat a kincstár ingyenesen biztosítsa a székely határőr huszároknak, ezáltal enyhítve az egyik legjelentősebb kiadási tételt.

1828. október 16-án kinevezték tényleges számvevőtisztnek, majd nem sokkal később a 11. (Székely) Huszárezred kötelékében századosi rangra emelték. Közel negyvenévesen, 1838-ban sikeresen letette a hadbiztosi vizsgát, és 1844-ben a főhaditanács hivatalos rendeletével jegyezte be ebbe a tisztségbe.

Háromszék március közgyűlése 1845-ben a régió iránt tett szolgálatai és elkötelezettsége elismeréseként táblabíróvá választotta. Egyhangú felterjesztéssel javasolták számára a „Tollhegyi” előnévvel címeres nemességet, amelyet V. Ferdinánd császár 1847-ben jóvá is hagyott, de a kitört forradalom és szabadságharc miatt nemeslevelét végül soha nem kapta meg.

1846-ban újabb részletes jelentést készített, amelyet báró Anton Puchner altábornagy elé terjesztett. Ebben ismételten rámutatott a székely határőr családokat érő igazságtalanságokra, és mellékelte azokat az intézkedési javaslatokat, amelyekkel enyhíthetők lennének a katonai terhek. Beadványának hatására az altábornagy elrendelte egy átfogó vizsgálat lefolytatását, amelynek célja az volt, hogy pontos képet adjon a székely és román határőrök helyzetéről.

Az erdélyi országgyűlés 1847-ben létrehozott egy bizottságot a székely határőrség ügyének vizsgálatára, amelynek munkájában Nagy Elek is részt vett. Október 23-án kifejtette álláspontját, miszerint az 1764-ben létrehozott határőrség nemcsak jogsértő, hanem rendkívüli anyagi és társadalmi terheket is rótt a székelységre. Javaslata szerint egy olyan katonai rendszerre lett volna szükség, amely nem tesz különbséget nemzet és társadalmi osztály alapján. A bizottság további adatokat kért tőle, és arra kötelezte, hogy 1848 tavaszáig készítsen részletes jelentést az ügyben.

Szabadságharc alatti tevékenysége

Mire Nagy Elek befejezte ezrede számadásait, 1848. március 15-én kitört a forradalom, amely alapjaiban változtatta meg Magyarország politikai és katonai helyzetét.

Nagy Elek az új katonai rendeleteket már nem az osztrák haditanácstól, hanem az 1848. május 23-án Itáliából hazatérő Mészáros Lázár hadügyminisztertől kapta. Az új magyar kormány felkérte őt, hogy ismertesse a székely határőrök helyzetét, eddigi katonai megterheléseiket, és dolgozzon ki egy olyan átszervezési javaslatot, amely figyelembe veszi a határőrök sajátos helyzetét. Ennek megfelelően Nagy Elek 1848. június 20-án előterjesztést nyújtott be a hadügyminiszterhez, amelyben pontos számadatokkal szemléltette a székely katonacsaládok éves kiadásait és azok aránytalanságát az ország más katonai egységeihez képest.

A kormány utasítására Nagy Elek 1848. augusztus 28-án egy átfogó tervezetet is benyújtott, amely a hadsereg reformjára tett javaslatokat. Ebben egy állandó és egy tartalékos hadsereg létrehozását szorgalmazta, hogy az ország védelmi képességei hatékonyabbá váljanak. A hadsereg szervezeti átalakítása ekkor vált különösen fontossá, mivel a magyar függetlenségi törekvések egyre nagyobb ellenállásba ütköztek Bécs részéről.

Augusztus végén Puchner altábornagy Nagyszebenbe rendelte, és szeptember 4-én Nagy Eleket hadbiztosi kinevezésre ajánlotta a magyar hadügyminisztériumnál. Visszatérése után, mint választott táblabíró és ezredkormányának kirendelt küldötte, részt vett a Szentkatolnán megtartott marchális székülésen. Az ott tapasztalt hangulatról röviden, de lényegre törően jegyezte meg: „az ingerültség nőttön nőtt.” A forradalmi események egyre feszültebbé tették a helyzetet, és az országos megmozdulások hatása Háromszékre is elért.

Bár Nagy Elek nem volt aktív résztvevője sem a szeptemberi, sem az októberi eseményeknek, az agyagfalvi székely nemzeti gyűlést mégis fontos állomásként említette visszaemlékezéseiben. Megjegyezte, hogy a gyűlés eredményeként Háromszéken egy állandó bizottmányt állítottak fel, amely később kulcsszerepet játszott a térség önvédelmi harcában. Valójában a Háromszéki Állandó Bizottmány már korábban is működött Sepsiszentgyörgy központjában, azonban 1848 októberének végére egy háromtagú kormány jött létre Berde Mózes kormánybiztos vezetésével. A testület másik két tagja Nagy Imre, a 11. Székely Huszárezred alezredese, valamint Demeter József, Sepsiszentgyörgy egykori főbírája voltak.

1849. április 17-től őrnagyi rangban Bem tábornok Temesköz felszabadításán munkálkodó seregének hadbiztosa lett. 1849. július 24-től alezredesként a délvidéki magyar sereg főhadbiztosaként szolgált. A világosi fegyverletételnél esett fogságba.

A szabadságharc után

Aradon megfosztották tiszti rangjától, de 1851 decemberében szabadon engedték. Szabadulása után Nagy Elek visszavonult a katonai pályáról, és uradalmi jószáigazgatóként dolgozott.

Felesége és gyermekei

1826-ban házasságot kötött Kiss Juliannával, házasságukból kilenc gyermek született. Közülök öten érték meg a felnőttkort, Jozefin, Elek, Sándor és Róza gyermekekként haltak el. Életben maradt fiai közül Károly, kinek felesége Séra Polixéna volt, gyermektelenül, 1861-ben hunyt el. Fia, László (1834-1904. március 11.), mint sepsijárási dulló kezdte hivatalát, majd városi számvevő lett, aztán mint városi tanácsos és alpolgármester húsz évig szolgálta Sepsiszentgyörgyöt. László kétszer nősült. Első felesége árkosi Mihály Zsuzsa (1839–1863) halála után vette el annak nővérét, Máriát (1830). Első nejétől két gyermeke született, Elek és Anna, a másodiktól pedig hat: László (1864– 1883), Mária (1867-1895. június 26.), Imre, Zsuzsa, Zsuzsanna (1872–1885) és Vilma.

Mária, kinek férje Nagy Kálmán kereskedő volt, fiatalasszonyként halt meg, 28 éves korában, 1895. június 26-án. Az 1874-ben született lányát, Vilmát, Szántó Károly lemhényi körjegyző vette el feleségül, Annát (1863–1928), első feleségétől született lányát pedig Gödri Ferenc, aki Sepsiszentgyörgynek volt a legtevékenyebb polgármestere. Fia, Elek, az életrajzíró Nagy Elek unokája, 1859-ben született. A Székely Mikó Kollégiumban tanult, majd a nagyszebeni hadapród iskolába iratkoztt be, de betegsége miatt le kellett mondania a katonai pályáról.

Nagy Elek (1799-1872) legnagyobb lánya, Julianna 1831-ben született. Első férje, akitől később elvált, Dénes Lajos 1848/49-es honvédfőhadnagy volt, második férje pedig a volt császári királyi huszárhadnagy, majd kereskedő Lász Ignác lett. Középső lányát, Erzsébetetet (1838–1899. febr. 22.) árkosi Mihály Elek (első felesége Rácz Anikó volt) vette feleségül, aki első házasságából két gyermeket hozott a családba: Károly vasúti állomásfőnök és ellenőr lett Medgyesen, Vilma pedig a bölöni Nagy Déneshez ment nőül, aki árvaszéki ülnök volt Sepsiszentgyörgyön. Közös gyermekük összesen kilenc született, öt fiú és négy leány: Elek, Gergely, Pál, József, Béla, Emma, Klára, Berta és Erzsébet. Legkisebb lányát, Máriát (1839–1890. augusztus 21.) Kölönte Antal 1848-as székely huszárőrmester, később dulló vette el feleségül, kitől három gyermeket hozott a világra, a gyermekek: Ilka, Rüóza, Berta.

Források:

• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. Arcanum.
• Demeter Lajos: "Csak a pennám által kerestem keserves kenyeremet..." Nagy Elek (1799–1872), a számvevőtiszt és honvéd alezredes önéletírása. Acta - 2. köt. (2003.) Határvidék 1762-1918 1. rész.