Szerkesztő:Milei.vencel/Kong.

A bantu nyelvű népek a történelem folyamán többnyire kiszorították és magukba olvasztották a régió korábbi lakóit, a pigmeusokat. Néhány bantu királyság – köztük a Kongo, a Loango és a Teke királysága – kereskedelmi kapcsolatokat épített ki a Kongói-medencében.

A portugál felfedező, Diogo Cão 1484-ben érte el a Kongó torkolatát. A kereskedelmi kapcsolatok alakultak a bantu királyságok és az európai kereskedők között, akik árukkal, iparcikkekkel kereskedtek, közben a hátországban elfogott embereket rabszolgaságba vetettek. Miután már évszázadok óta a transzatlanti kereskedelem egyik központja itt volt, a 19. században megkezdődött a Kongói folyó deltájának közvetlen európai gyarmatosítása, amely visszavetette régióban a bantu társadalmak hatalmát.

A Kongó folyótól északra fekvő terület 1880-ban francia fennhatóság alá került a Pierre de Brazza és Makoko batekei királlyal kötött szerződés eredményeként. Makoko halála után özvegye, Ngalifourou királynő fenntartotta a szerződés feltételeit, és a gyarmatosítók szövetségese lett. Ez a kongói gyarmat először Francia Kongóként, majd 1903-ban Közép-Kongóként vált ismertté.

1908-ban Franciaország megszervezte a Francia Egyenlítői Afrikát (AEF), amely Közép-Kongóból, Gabonból, Csádból és Oubangui-Chariból (későbbi Közép-afrikai Köztársaságból) állt. A franciák Brazzaville-t jelölték ki szövetségi fővárosnak. A kongói gyarmati uralom első ötven évében a természeti erőforrások kitermelésére összpontosítottak. Az első világháborút követően a Kongó–óceáni vasút megépítése a becslések szerint legalább 14 ezer emberéletet követelt.

A második világháború alatti Franciaország náci megszállása idején Brazzaville 1940 és 1943 között a Szabad Franciaország szimbolikus fővárosaként működött. Az 1944-es brazzaville-i konferencia a francia gyarmati politika reformjának időszakát jelentette be. Kongó „hasznot húzott” a gyarmati adminisztratív és infrastrukturális kiadások háború utáni bővüléséből az AEF-en belüli központi földrajzi elhelyezkedésének és a szövetségi fővárosnak, Brazzaville-nek köszönhetően. A Negyedik Köztársaságot létrehozó 1946 - os alkotmány elfogadását követően helyi törvényhozó testülettel rendelkezett .

Az Ötödik Köztársaságot 1958-ban létrehozó francia alkotmány felülvizsgálatát követően az Union française (Francia Unió) feloszlott alkotórészeire, amelyek mindegyike autonóm gyarmattá vált a francia közösségen belül. E reformok során Közép-Kongó 1958-ban Kongói Köztársaság néven vált ismertté , és 1959-ben kiadta első alkotmányát

1958-ban Kongó autonóm köztársasággá vált az Union Française -ben , végül 1960-ban a független Kongói Köztársaság (Kongó-Brazzaville) (ellentétben az akkori Kongói Köztársasággal (Kongó-Leopoldville) , a mai Kongói Demokratikus Köztársaság). a folyó bal partja). A fővárosnak akkoriban 100 000, 1980 körül 400 000 körüli lakosa volt.

Mivel a politikai feszültség magas volt Pointe-Noire- ban, Brazzaville-be helyezték át a fővárost.

1963 augusztusában megdöntötték Fulbert Youlou franciabarát rezsimjét, és meghirdették a mérsékelt szocializmus politikáját. 1969. december 31-én Marien Ngouabi kikiáltotta a Kongói Népköztársaságot.

A Kongói Köztársaság 1960. augusztus 15-én vált teljesen függetlenné Franciaországtól. Youlou az ország első elnökeként uralkodott mindaddig, amíg a munkások és a rivális politikai pártok háromnapos felkelést nem szítottak, amely elűzte őt. A kongói hadsereg átvette az ország uralmát, és ideiglenes polgári kormányt állított fel Alphonse Massamba-Débat vezetésével.

[[Kategória:Afrika országai]] [[Kategória:Egykori francia gyarmatok]] [[Kategória:Kongói Köztársaság]]