Szerkesztő:Milei.vencel/E. O.
Egervári Oszkár | |
Született | 1928 |
Elhunyt | 2012 |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Egervári Oszkár (1928–2012) adventista lelkész, egyházterületi vezető, a Hetednapi Adventista Egyházból kiszakadó ún. Egervári-mozgalom, később az államilag elismert Keresztény Advent Közösség vezetője.
Élete
[szerkesztés]1928-ban született Budapesten egy hívő adventista családban, hat fiú közül a negyedikként. 16 évesen, 1944-ben keresztelkedett, majd a háború után a lelkészképzőbe jelentkezett. Az akkori lelkészhiány miatt egy év tanulmány után szolgálatba is kellett állnia.
1949 nyarán került az egyház dunántúli területének alkalmazásába. Kezdetben Székesfehérvár körzetében lelkészkedett, majd a Rákosi-korszakban Nagykanizsán, majd később Pécsett.[1] Lelkésszé 1955-ben szentelték fel.[2]
Közben az egyházakra a kommunista állam felől erős nyomás nehezedett. Egy 1962-es állambiztonsági jelentés írta róla: A baptistákkal összedolgozva nagy szervezkedésbe kezdett, ahogy ő mondja, eddig is lehetett volna teljes erővel dolgozni, csak az adventista vezetők a saját érdekükben leállították a munkát.[3] Az egyházban fokozatosan kialakuló progresszív irányzattal szemben a TV-használatát is ellenezte.[4]
1964-ben két hónapot töltött Nyugat-Németországban.[5]
Időközben beválasztották a magyar adventista egyháztanácsba és 1967-ben kerületvezetővé választották.[6] 1968-ban egyházterületi titkár lett.[7] Ekkor Pécsről Budapestre, a fő gyülekezetbe helyezték lelkésznek.[8]
1969-ben Szakács Józsefet a Dunamelléki Egyházterület elnökévé, őt pedig a titkárává választották.[9] 1971-ben Szakácsot az adventista egyház unióelnökévé választották, Egervári pedig a Dunamelléki Egyházterület vezetője lett.[2]
Az 1970-es évek elején két irányzat jött létre az egyházon belül: az adventista unióelnök és SZET-alelnök Szakács "egyházpolitikai" és Egervári egyházterületi elnök "lelki" irányzata.[10]
A két tábor közötti feszültséget növelte az is, hogy Szakács az egyházat a MEÖT (Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa) tagsága felé orientálta.[2] A hívők közül sokakat zavart az ökumenikus rendezvényeken való részvétel.[2]
Egervárit támogatta Vankó Zsuzsa teológiai tanár is. Az ő ismertségüket növelte az az 1975-ben elindult tanfolyam, amelyben oktatóként vettek részt. Az ökumenikus problémáról tájékoztatták a SZET lelkészképzőjének adventista diákjait is.[2] Nemsokára Egervári László lelkész, Sonnleitner Károly, továbbá Stuber György és Mayor Zoltán segédlelkészek is mögéjük álltak be.[2]
Az ellentétek 1975. tavaszán, Szakács József beszéde után élesedtek. Az év nyarán Egervári levelet írt az Euro-afrikai Divízió titkárának, azzal vádolva Szakácsot, hogy Palotay Sándorral együtt el akarja szakítani a magyar uniót (egyházat) a divíziótól, és a céljuk az, hogy az unió a MEÖT-höz csatlakozzon.[2]
1990 júniusában a törvényesen működő egyházak nyilvántartásába vették a budapesti székhelyű Keresztény Advent Közösséget az ő vezetésével.[11]
Az Egervári és Vankó vezette tiltakozók fő pontjai a következő voltak: [2]
- Az ökumenikus probléma és az egyház SZET-tagsága
- Az Egyháztanács hatalomgyakorlási módszere és keresztényietlen viselkedése
HN. adv. tört.
[szerkesztés]A két tábor összetűzése miatt számos gyülekezetben botrányos jelenetekre került sor.[2]
Az Egyháztanács diktatórikus fellépése azonban hozzájárult a protestálók számának gyarapodásához.
A divízió próbálta nyugalomra inteni a feleket. 1976 tavaszán megtörtént a budapesti fő („A”) gyülekezet felosztása. Az egyházkerület a „legproblematikusabb személyeket” a gyülekezet látogatásától is eltiltotta.[12] A kizárt tagok rákényszerültek a gyülekezeten kívüli élet megszervezésére.
A vezetőség több helyen, így pl. Pécsett az imaházak bezárásával fenyegetőzött és a „rendzavarókat” a gyülekezet elhagyására szólította fel.[13] A tavasz folyamán újabb gyülekezetek tiltakoztak az Egyháztanács tevékenysége ellen.[2]
1976 nyarán, Szakács és Palotay svájci látogatásán sikerült elérniük, hogy a divízió vezetői is földalatti szervezetnek minősítsék a mozgalmat. Az adventista divízió azt adta fel, amibe az ország politikai helyzete miatt egyébként sem lett volna beleszólása.[2]
Palotay Sándor a Békehírnökben közölt cikksorozatában intézett támadást a mozgalom ellen.[14]
1976 nyarán az Egerváriékat támogatók nagy része még az Egyháztanács irányította gyülekezetekbe járt és a velük teljesen szimpatizáló gyülekezetek is hivatalosan még az unióhoz tartoztak.[2]
A rendszerváltás után
[szerkesztés]Élete végén
[szerkesztés]Élete utolsó éveit súlyos betegen élte a közösség eleki szeretetotthonában.[15]
1976 májusában Egervári Oszkár és Vankó Zsuzsa volt adventista lelkészek „szakadár” tevékenységét veszi célba „Szaniszló Pál” titkos munkatárs. „… ahol járnak, mindenütt sorozatosan teszik tönkre azt a 10 éves jó szolgálatot, amit eddig az egyházvezetés felépített.”- foglalja össze vizsgálódását. A két lelkész március 20-án Miklós Imre államtitkárhoz küldött beadványát megtévesztőnek nevezi, amelyet azzal a céllal írtak, hogy „alattomos munkájuk” leplezve maradjon. „Szaniszló” úgy vélte: „… jól látható, hogy egy Nyugatról hosszabb ideje irányított akcióról van szó”.
Bere József r. őrnagy úgy értékeli a történteket, hogy a szakadárok földalatti egyházként akarnak működni, illegális körülmények között, s ehhez titkosan a svájci divízió is hozzájárul, még anyagiakkal is. A csehszlovák adventista vezetők beavatkozása azt mutatja, hogy a szakadárokat támogatják az egyháztanáccsal szemben, már csak azért is, mert attól tartanak: őket is egy SZET-hez hasonló szervezetbe akarják tömöríteni. [16] 1976. október 28-án – amikor Miklós Imre államtitkár éppen Svájcban tárgyalt az adventista központban – Telkibányán előre megtervezett módon több mint 15 szakadár csoportból jelentek meg szélsőségesen gondolkodó hívők a budapesti Kovács Pál vezetésével, - jelentette „Szaniszló” a BM III/III-1-a alosztálynak.
„Író Rudolf ausztráliai lelkész már egy hónapja Magyarországon tartózkodik, látogatja, bujtogatja a szektás érzelmű tagokat, s így egészen vad helyzet alakult ki”, - írja a titkos munkatárs, majd így folytatja: „Ifj. Kastyó Béla telkibányai és Márton Sándor besztercei fiatalok felálltak nyíltan ilyen kijelentéseket tettek: „Nem vagyunk hajlandók senkinek sem engedelmeskedni. Dániel próféta államellenes volt, így ha hűségesek akarunk lenni a mi hitünkhöz, nekünk is azzá kell válnunk. Az egyházvezetésnek azért nem engedelmeskedünk, mert ők meghajoltak az állam előtt.”
„Szaniszló” szerint a telkibányaiak teljesen Molnár Gyula volt horthysta katonatiszt befolyása alatt állnak, aki Egervárival és Vankóval rendszeresen jár le erősíteni a szélsőségeseket, a csoport megnyilatkozásai egyre inkább társadalomra veszélyesek. Így az egyházban lehetetlenné válik a törvényes keretek közötti működés, a józanabb egyháztagok elbizonytalanodnak, a hivatalos vezetés semmilyen jogvédelmet nem kap.
Szaniszló 1980:
- A Nyugat egyre több olyan találkozást szervez, amelyre kis létszámban is készek fogadni a reakciós személyeket és őket tovább képezni. Mindent megtesznek azért, hogy a hazai reakciós egyházi vonalakat elvileg és anyagilag segítsék. Példaként lehetne itt felhozni számos olyan személyt, aki az átlagosnál jóval magasabb életszínvonallal dicsekedhet, viszont senki sem ellenőrzi a bevételi forrásokat.
Bere alezredes megjegyzi:
- „Sajnálatos, hogy még a SZET alelnökei: Hecker, Laczkovszki és Zarka is emlegeti a SZET-ből való kilépést Iványi Tibor legális működése miatt. Egervári Oszkár volt adventista szakadár lelkész és társai a különböző érdemi tárgyalások ellenére sem állnak le, további ingatlanokat vásárolnak, amelyeket gyülekezeti termekké alakítanak át.”
A kapcsolattartó Bere alezredes értékeléséből:
- „Az a körülmény, hogy az ÁEH nem adott Németh Sándor és Egervári Oszkár működési kérelmére választ, komoly feszültséget okoz a legális egyházak vezetésében és a Szabadegyházak Tanácsában is. A szakadárok és szélsőséges csoportok tevékenységét a válaszadás hiánya bátorítja, mely különösen az ifjúság körében okoz komoly károkat. Érettségi előtt álló fiatalok abbahagyják tanulmányaikat, kilépnek munkahelyeikről, elhagyják szüleiket, stb. a „Szentlélek Keresztség” érdekében. Társadalmunk egyházpolitikájának lejáratására törekednek mind a hazai, mind a külföldi fórumokon. [17]
Budapest, 1979. január 30:
- Január 24-én a Wiener Walzer nemzetközi gyorsvonaton kilépésre jelentkezett férjével együtt Polaneczky Dezsőné miskolci nyugdíjas. A vámvizsgálat során kézitáskájának bélésében bevarrva megtaláltak 76 lap írógéppel írt, az adventista egyház működésére vonatkozó anyagot. Polaneczkyné elmondta, hogy a jelzett anyagot Egervári Oszkár budapesti lakostól kapta és Svájcban élő fiának, Polaneczky Károly Dezsőnek akarta kijuttatni. A vámszervek kiviteli engedély hiányában az iratokat lefoglalták. Az elkobzott anyagok a Magyarországon illegálisan működő Adventista Szakadár Ellenzéki Csoportra vonatkoznak, Polaneczkyné ennek a csoportnak a tagja. Svájcban élő fia disszidens, a Reménység Hangja Adventista Rádió magyar szekciójának munkatársa. - BM. III/II-9 Osztály
Budapest, 1980. január 10.
- Az Adventista Egyház Budapest, Nagy Ignác utcai „B” gyülekezete két részre szakadt. Az egyik csoport kinyilvánította, hogy meggyőződését nem terjeszti környezetében. A gyülekezet másik részének tagjai Egervári Oszkár prédikátor vezetésével reakciós szellemben hirdeti az adventista tanokat, jobboldali politikai tanokat vallanak. Részt vesznek a Svájcból illegálisan behozott vallási tárgyú irodalom terjesztésében is. - BM. III. Főcsoportfőnökség Operatív Koordináló, Ellenőrző és Titkársági Osztály
A H.N. Adventista Egyházon belül Egervári Oszkár és Vankó Zsuzsanna vezetésével országos méretű szakadás következett be. A megye területén Abasáron, Nagyúton és Egerben találhatók szakadár csoportok. Vezetőik és tagjaik támadják a hivatalos egyházi személyeket, közülük egyesekről lejáratásukra alkalmas híreket terjesztenek. Rajtuk keresztül a társadalmi rendszert is bírálják. Fölvették a kapcsolatot a nyugati egyházi központokkal, egyesek részéről megfigyelhetők voltak a szakadás elmélyítésére irányuló törekvések. Magánházaknál jönnek össze, külön lelkészképzőt, a fiatalok részére továbbképző központot alakítottak ki Budapesten, melyet Abasárról két fő végzett el.
A hozzájuk tartozó gyülekezeteket a hivatalos egyházvezetés ellen hangolják, arra törekszenek, hogy a kialakult pozícióikat megtartsák, megakadályozzák az anyaegyházba való visszatérést, s új egyházként ismerjék el őket. Az állami szervekkel folytatott tárgyalásaik eddig nem hoztak eredményt. Tevékenységük akadályozása, tagjaik befolyásolása eredményeként elsősorban Abasár községben tapasztalható, hogy egyes, a szakadárokhoz tartozó személyek visszakérték magukat az anyaegyházba.
Egyik águk az úgynevezett Őrálló Adventisták, akik Fedémesen találhatók meg, létszámuk kb. 25 fő. Ők a jehovistákhoz hasonlóan nem vállalják a katonai szolgálat semmilyen formáját sem.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Egervári O.: „Pályám emlékezete”
- ↑ a b c d e f g h i j k l Rajki Zoltán: Az Egervári-mozgalom (2012)
- ↑ ÁBTL 3.1.2. M-40918/1. "Szaniszló Pál" 257. (1962.)
- ↑ ÁBTL 3.1.2. M-40918/2. 196 (1965.)
- ↑ ÁBTL. 3.1.2. 40918/2 91-92.
- ↑ Oláh István bejelentése a Választókonferencia elé (1967. 04. 08.)
- ↑ Egyháztanács jegyzőkönyve (1968. 03. 12.) Adventista Irattár
- ↑ Egyháztanács jegyzőkönyve (1968. 07. 08.)
- ↑ Egyháztanács jegyzőkönyve (1969. 11. 05.) Adventista Irattár
- ↑ Kisegyházak, szekták, vallási közösségek és az állami, állambiztonsági szervek a jelentések tükrében. www.utolag.com. (Hozzáférés: 2021. március 11.)
- ↑ Balogh M. –Gergely J.: Egyházak az újkori Magyarországon, 1790–1992, Kronológia
- ↑ MOL XIX-A-21-b-30a 402. doboz. Dunamelléki Egyházterület levele. (1976.03.17.)
- ↑ Árvai Henrik jelentése, 1976.03.06. ; A pécsi gyülekezet levele az Egyháztanácshoz, 1976.03.10.
- ↑ Békehírnök, Palotay Sándor: Ökumenikus törekvések - közös feleősség (1976)
- ↑ Az idők jelei, 2012 / 3.
- ↑ ÁBTL 3.1.2. M-40918/7
- ↑ Ilkei Csaba
Források
[szerkesztés]- ↑ Egervári O.: „Pályám emlékezete”: Beszélgetés Egervári Oszkárral: „Pályám emlékezete”
- ↑ Vankó Zsuzsa: Egy „hivatásos prédikátor”, Egervári Oszkár emlékére
- ↑ Ilkei Csaba: Kisegyházak, szekták, vallási közösségek és az állami, állambiztonsági szervek a jelentések tükrében