Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Lobotond/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hernádi Szabolcs

[szerkesztés]

Hernádi Szabolcs (Budapest, 1984. április 22. –) magyar színész.

Életpályája

[szerkesztés]

A Gór Nagy Mária Színitandodában végzett 2006-ban, Zsurzs Kati osztályában (osztálytársai: Király Viktor, Pásztor Anna). Színházi pályáját a Kecskeméti Katona József Színházban kezdi (2006–2008), 2010-ben a Székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz szerződik, ahol 2014-ig játszik. 2011-től a PartVonal Műhely beavató színházi közösség tagja. 2012-től a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetének pszichológia szakos hallgatója. 2013-tól rendszeresen látható a József Attila Színházban is.

Televízió

[szerkesztés]

Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Vívóleckék (rendező: Gyöngyösi Tamás) GNM Kontúr Fizikai Táncszínház, 2004.[1]
  • Kari – Felhőfi-Kiss László: Árnyék a nájlonon (rendező: Zsurzs Kati) Merlin – GNM Szíitanoda 2003-as évfolyam, 2006.[2]

Szív Kamara Stúdiószínház

[szerkesztés]
  • Albert – Alan Ayckbourn: A Hang-villa titka (rendező: Harangi Mária) 2014.[19]

Spirit Színház

[szerkesztés]

Tudományos munkák

[szerkesztés]
  • Az én életem ne próbáld meg még egyszer, mert életveszélyes – Laci a reziliens cirkuszvezető (Hernádi Szabolcs) In: Bagdy Emőke - Kövi Zsuzsanna - Mirnics Zsuzsa: A tehetség kibontakozása (2014) Helikon, Budapest. 200-218. o.
  • Érzelmi-hangulati problémák (Antal Krisztin, Hernádi Szabolcs, Molnár Zita, Temesi Patrícia, Vados Anna és Váradi Blanka munkája segítségével) In: Bagdy Emőke - Kövi Zsuzsanna - Mirnics Zsuzsa: A tehetség kibontakozása (2014) Helikon, Budapest. 371-378. o.

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Vívóleckék (2004) a PORT.hu-n
  2. Árnyék a nájlonon (2006) a PORT.hu-n
  3. Arabeszk (2004) a terasz.hu-n
  4. Kecskemét, Katona József Színház,: A shówkirálynő - Aktuális - Katona József Színház, Kecskemét. kecskemetikatona.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  5. Kecskemét, Katona József Színház,: Švejk, a derék - - Aktuális - Katona József Színház, Kecskemét. kecskemetikatona.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  6. Online, Theater: Kaviár és lencse. theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  7. Online, Theater: Az ügynök halála. theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  8. Online, Theater: Édes fiaim. www.theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  9. Online, Theater: Quintus Konrád, Hernádi Szabolcs - Macbeth - Galéria - Előadás. www.theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  10. Online, Theater: Fekete kávé. theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  11. Havi műsor. archiv.vorosmartyszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  12. Online, Theater: Finito. www.theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  13. Havi műsor. archiv.vorosmartyszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  14. Online, Theater: Család ellen nincs orvosság. theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  15. http://artnews.hu/2013/09/11/kozonsegdijas-a-csalad-ellen-nincs-orvossag/
  16. Online, Theater: Pantalone házassága. theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  17. Havi műsor. archiv.vorosmartyszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  18. Online, Theater: Bizánc. www.theater.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  19. Színház, Veszprémi Petőfi: A Hang-villa titka | Veszprémi Petőfi Színház (magyar nyelven). www.petofiszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  20. Oidipusz nyomozás (2013) a PORT.hu-n
  21. József Attila Színház. www.jozsefattilaszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  22. József Attila Színház. www.jozsefattilaszinhaz.hu. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  23. Pasolini:Tétel | Darabok | Spirit Színház. www.spiritszinhaz.com. (Hozzáférés: 2016. december 4.)
  24. Szép magyar népmesék | Darabok | Spirit Színház. www.spiritszinhaz.com. (Hozzáférés: 2016. december 4.)