Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Kulina István/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fitness-Vital Trade Kft.

[szerkesztés]

A Fitness-Vital Trade Kft. Magyarország egyik meghatározó sportszer forgalmazó kereskedelmi vállalata, mely a fitnesz és sportjáték piac aktív szereplője. Leginkább fantázia néven ismert, mely a Vital Force fitnesz szaküzlet és szerviz nevet viseli.  

Története

[szerkesztés]

A társaságot a mai ügyvezető tulajdonos, Kulina István alapította 2008-ban Zalaegerszegen, aki akkor már hosszú évek óta a fitnesz szintéren tevékenykedett. Egy a 2000-es évek elején hazánkban ezen a területen kiemelkedő vállalatnál alkalmazottként dolgozott éveken keresztül, munkássága során a későbbi cégalapításhoz nélkülözhetetlen ismereteket szerzett a piacról, széles kapcsolat rendszert alakított ki. Az itt eltöltött idő alatt rengeteget foglalkozott értékesítéssel látott el vezetői feladatköröket, de ezek mellett mélyen elmerült az eszközök műszaki technikai felépítésében, már fiatalon képes volt akár bonyolultabb mechanikai vagy elektronikai jellegű meghibásodások orvoslására is, így mondhatjuk univerzális kézségekkel és ismeretekkel rendelkezett a fitnesz eszközökkel kapcsolatban. Vállalkozói szellemiségének köszönhetően folyamatosan nyitott volt az újdonságokra és mivel rengeteg potenciált látott ebben az iparban első számú célja hosszútávon a cég megalapítása és felfuttatása volt.

2006-ban jött az első fordulópont, mikor Kulina István egyéni vállalkozást alapított és még ebben az évben egy nem mindennapi lehetősége adódott egy akkor csődöt mondott edzőterem tulajdonosa kereste meg – akinek korábban ő bocsájtotta áruba annak komplett gépparkját. Az újdonsült vállalkozó remek üzletet csinált a teljes felszerelés felvásárlásával, de – mint később kiderült – az igazán jó döntés az volt, mikor nem értékesítette tovább a felszereléseket. Megtartotta az eszközöket, azok felújítását követően bérelhető ingatlanok után nézett és megalapította Zalaegerszeg legnagyobb női fitnesz stúdióját 200 nm-en. A kifejezetten csak hölgyek számára létrehozott sportcentrum megnyitásával egy üresen tátongó piaci rést fedett be, a városból és a környékről hamar nagyszámú törzsközönségre tett szert – mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a frissen nyílt egység egy éves sem volt, mikor kinőtte rendelkezésre álló alapterületét és további szomszédos helyiségek egybenyitásával, az eszközpark bővítésével háromszorosára bővült a keresletnek és kihasználtságnak megfelelően, és nemcsak a térség, hanem egész Magyarország legnagyobb női konditerme lett a Vital-Force Női Fitness-Wellness Stúdió.

Mivel a sportterem marketingje a helyi médiában, lapokban való megjelenés mellett a világhálón volt a legjelentősebb, kézenfekvő ötletnek tűnt annak weboldalát kiegészíteni egy internetes áruházzal is. A piaci ismeretek és a kapcsolatrendszer adott volt, hamar kialakult a kezdeti szortiment és elindult az értékesítés. A megrendelések, pozitív visszajelzése száma, a vállalkozás forgalma folyamatosan nőtt, ezzel együtt szélesedett a kínálat és fokozódtak a vásárlók igényei. Ekkoriban a választék otthoni felhasználásra szánt gépekből (szobakerékpárok, ellipszisjárók, futópadok) állt, valamint a hozzájuk passzoló, jól eladható és folyamatosan keresett fitnesz kiegészítőkből (súlyzók, edzőpadok). A fejlődésnek köszönhetően nem maradtak el a sikerek, a 2008-as a nagy mérföldkövek éve volt: Zalaegerszeg belvárosában megnyílt a vállalkozás első igazi telephelye 180 nm-en mely bemutatóterem, átvevőpont funkciói mellett szerviznek és raktárnak is helyet biztosított és a bevételek növekedési ütemén mindez jelentősen gyorsított. Ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az év második felére a számok meghaladták az egyéni vállalkozói szintet és a sikerek gyümölcseként megszületett november hónapban a Fitness-Vital Trade Kft.

A 2008-as év során tapasztalt és az év végi cégbejegyzést eredményezett fejlődés nem állt meg, 2009-ben tovább gyarapodott a forgalom. Ebben az évben továbbá újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett el a társaság. Mindeddig csak viszonteladóként értékesítették tovább más – egyaránt magyar és külföldi – forgalmazók termékeit, a nyáron azonban tárgyalásokat kezdtek a több, mint négy évtizedes múltra visszatekintő, taiwani tulajdonban lévő és a világon a három legnagyobb fitnesz gyártó között helyet foglaló Johnson Health Tech óriással annak németországi leányvállalatán keresztül, mely egyben az európai központ is – itt található a kontinens disztribúciójáért felelős igazgatóság és a logisztikai, kereskedelmi központ is. Az egyeztetés-sorozat célja a kizárólagos magyarországi forgalmazást biztosító jog megszerzése volt a világcég Horizon Fitness és Vision Fitness nevekre keresztelt márkáira, melyekkel a kézben a Fitness-Vital Trade Kft. óriási piaci előnyre kívánt szert tenni versenytársaival szemben. A tárgyalások november hónapban sikerrel zárultak, a már meglévő viszonteladói kapcsolatok mellett az említett márkák hivatalos forgalmazója lett a cég, mely óriási kapukat nyitott meg előttük az árbevétel és a profit növelése szempontjaiból egyaránt. Ez a szerződés nagyon pozitív minősítés is a cégnek, hiszen ezáltal egyrészt saját (világ) márkával bővülhetett a kínálat és nagyon szigorú átvilágításoknak, minősítésnek kellett megfelelni az anyacég által.

A siker bátorította a társaságot újabb és újabb forgalmazói együttműködések elérésére és nem is kellett sokat várni a következő kontraktusra, még 2010 elején aláírtak a szintén német érdekeltségű Best Body Nutrition céggel, mely táplálék kiegészítőkkel és egyéb sport felszerelésekkel foglalkozik. A termékek több csatornán is remekül értékesíthetőek a Fitness-Vital Trade Kft. által. Nagy fókuszt kapott az új árukészlet a webshopon és az üzletben is, viszont emellett a fitneszteremben is hamar keresett és megvásárolható lett a márka. A vállalkozás marketing lehetőségei is bővültek, járták az országot és az edzőtermeket kóstoltatókkal, promóciókkal, sok olyan potenciális vásárlóval megismertetve a céget, akik korábban nem hallottak róla.

2010 a nagy fordulatok, döntések és pozitív, negatív hullámok éve volt a társaság életében. Még az év első felében, kényszerű költségoptimalizálás megfontoltságából bezárni voltak kénytelenek zalaegerszegi üzletüket, így a kereskedelem átmenetileg csak az interneten zajlott. A tulajdonos viszont nem veszítette el a hitét annak fontosságát illetően, sőt. A webről érkező megrendelésekből jól látható volt, hogy azok döntő többsége a fővárosból, annak agglomerációjából érkezik. Még ebben az évben, szeptemberben bérleti szerződést kötöttek egy belvárosi üzlethelyiségre, ahol (a volt zalai ingatlanhoz hasonlóan) közel 200 nm-en megnyitotta kapuit a budapesti Vital-Force Fitnesz Szaküzlet és Szerviz, tehát egy az egyben „felköltözött” a fővárosba a korábbi telephely, itt zajlott a személyes értékesítés, valamit raktár és szerviz üzemelt a forgalmas csomópont közelében található egységben.  A nyitás már az első hónapokban hozta a várt forgalomnövekedést, az idő múlása egyre jobban igazolta a jó döntést, mely hatására újabb bolt létrehozásán kezdett gondolkozni a cég. A webáruház statisztikáira épülő kimutatások további elemzéseiből az derült ki, hogy a Budapest és környéki régió mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezik viszonylag sok megrendelés az ország többi térségéhez képest. Kulina István tulajdonosnak ekkor már volt egy szakmai kapcsolata Nyíregyházán, aki alvállalkozói megbízás mentén szerviz és üzemben tartás jellegű munkákat végzett a cégnek. Így a szakértelem és az összeköttetés mellett a szükséges helyismeret is adott volt és miután megegyeztek a feltételekben, rá „építve” 2011-ben megnyitotta a társaság második üzletét a megyeszékhely belvárosától néhány percre, mely egyben a kelet-magyarországi szerviz és raktár központ is lett. Még ebben az évben egy újabb kizárólagos forgalmazást biztosító szerződés adott a STAMM Bodyfit márkával való megállapodás révén. Robbanásszerűen nőtt az internetes megrendelések és a bolti látogatások száma egyaránt. A német partner végül két évvel később számára megoldhatatlannak bizonyult likviditási problémák miatt csődöt kényszerült jelenteni, a Fitness-Vital Trade Kft. elérte azt a sikert, hogy a cég legjobban teljesítő európai forgalmazója lett 2012-ben.

A társaság a növekedéssel párhuzamosan nagyon hamar kinőtte belvárosi egységét és 2012 márciusában már új telephelyre költözött a főváros egyik külső kerületébe. Itt egy nagyobb kereskedelmi komplexumban béreltek ki a korábbiaknál összességében jóval nagyobb alapterületeket: 200 nm-en már csak a raktár és a szerviz fért el és ehhez egy közel 700nm alapterületű bemutatóterem párosult. Az új helyszín, az alkalmazottak számának megkétszerezését is igényelte.

A következő évben a vásárlók még jobb kiszolgálása és új célcsoportok elérése érdekében új termékkörrel és márkákkal bővítette a cég a kínálatát, a fitnesz mellé bejöttek széles körben sport játékok (mint csocsó, billiárd, darts, asztalitenisz, stb.), illetve a Christopeit Sport Német fitnesz márka is, melyek optimálisan ötvözhetőek voltak az eddigi profillal és ideálisan kiegészítette azt.

A következő nagyobb mérföldkövek a 2014-es évhez köthetőek. A töretlen fejlődés hatására a kettő évvel ezelőtt még bőven elegendőnek bizonyult raktárhelyiséget kinőtte a vállalkozás, bővítés vált szükségessé, ezért a kerületen belül költözés történt 500 nm-re egy nagyobb pesti logisztikai központba és a logisztikai és szervizes munkakörökkel foglalkozó alkalmazotti gárda is teljesen kicserélődött. Még ebben az évben, szeptemberben újabb vidéki bolt nyitotta meg a kapuit, ezúttal Pécsett. Az egység forgalmas helyen, nem messze a belvárostól, nyílt közlekedési csomópontok mentén.

Azonban más területen hullámvölgy következett 2015 első felében. Sem az új raktár sem az ott működő alkalmazotti gárda nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a tulajdonos pedig radikális lépésre szánta el magát: a teljes logisztikát és szervizt átmozgatta Zalaegerszegre. A célnak megfelelő ingatlan megtalálása és az új alkalmazottak felkutatása egyaránt gyorsan ment helyi kapcsolatain keresztül, ahol személyes kontrollja mellett nyitott értékesítési irodát, logisztikai telephelyet.

2015 óta a Fitness-Vital Trade Kft. logisztikai és szerviz központja töretlenül Zalaegerszegen üzemel. Sajnálatos módon időközben a Nyíregyházi és Pécsi üzletek gazdasági okokból bezárásra kerültek. Napjainkban a vásárlások többsége interneten zajlik és ez nagyban leegyszerűsíti a vásárlásokat, lassan az offline boltok kihaló félben vannak. Az elkövetkezendő években a cég további szerződéseket kötött kizárólagos márkaforgalmazó jogokra vonatkozóan, így a cég repertoárjába került a Flow Fitness, a Spirit Fitness, FFittech, Ellipse Fitness, D.C. Athletics, Iron Gym, ATX, Xterra, Vital Force Home Series, Vital Force Professional Series, Kulina Fitness márkák kizárólagos forgalmazói joga is.

Szolgáltatások

[szerkesztés]

-         Fitnesz gépek, sportszerek, és sportjátékok kiskereskedelmi forgalmazása

-         Fitnesz gépek, sportszerek, és sportjátékok nagykereskedelmi forgalmazása

-         Fitnesz gépek, sportszerek, és sportjátékok országos márkafüggetlen szervize

-         Fitnesz gépek, sportszerek, és sportjátékok hivatalos és kizárólagos márkaképviselete

-         Fitnesz gépek, sportszerek, és sportjátékok országos házhozszállítása

-         Edzőtermi berendezések hivatalos márkaképviselete

-         Edzőtermi berendezések hivatalos és márkafüggetlen szervize

-         Edzőtermi berendezések országos házhozszállítása

-         Edzőterem tervezése és kivitelezése

-         Otthoni fitnesz eszközök, sportjátékok, edzőtermi eszközök installálása országos szinten

Napjainkban

[szerkesztés]

Jelenleg a Fitness-Vital trade kft. (Vital Force Fitnesz szaküzlet és szerviz) központja, szervize, és központi raktára Zalaegerszegen van, míg bemutatóterme Budapesten üzemel. A fent felsorolt márkák mindegyike a mai napig elérhető a kínálatban.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]