Szerkesztő:Kreamar/Liturgika
 |
Ez nem Wikipédia-szócikk. Ne vedd figyelembe, és ne javítsd!
Ez az oldal a Wikipédia egy szerkesztői munkalapja. Az itt olvasható információk még tévesek, ellenőrizetlenek, rendezetlenek, hézagosak lehetnek, ezért ne támaszkodj rájuk. Ha keresőoldalon át jutottál el ide, akkor kérünk, hogy térj oda vissza, és nézz meg más találatot, vagy használd a Wikipédia keresőjét, és keress egy másik cikket, amely érdekelhet. |
A liturgika görög eredetű szó; a katolikus szertartásnak, vagyis a katolikus istentiszteletnek tudománya; avagy tudományos előadása Krisztus, az apostolok és az egyház által rendelt külső jeleknek és formáknak, melyek a nyilvános katolikus istentiszteletnél alkalmaztatnak.
Felosztása
[szerkesztés]Feloszlik általános és részletesre; amaz oly elveket foglal magában, melyek az egész nyilvános isteni tiszteletet s az azzal kapcsolt szertartásokat közönségesen illetik; a részletes pedig oly szabályokat ad elő, melyek az isteni tiszteletnek csak egyes részéhez s az egyházi szertartások csak némelyikéhez tartoznak.
Története, jelentős alakjai
[szerkesztés]A L. közvetlen forrásai az egyház szertartás könyvei; közvetett forrásai a szentirás, a szent atyák iratai, a régibb liturgiák, zsinati határozatok, pápai bullák és más rendeletek, az egyház gyakorlata s különösen a szertartások gyülekezetének határozatai. Sevillai Izidor volt az első, ki a isteni tisztelet legfontosabb részeinek rendezett leirását kiadta a 7. században, a következő században már több L.-i mű látott napvilágot, megemlítendők e tekintetben Alkutin, Rabanus, Strabo, Damjani Péter. Újabban pedig Govantus, Catalanus, Bona, Mabillon; szellem és felfogás tekintetében kitünő: Stondemayer, Cateaubriand, Sailer, Schmid, Kössing. A magyarok közül: Tompa, Rácz, Pongrácz, Lonovics, Szulik, Dallos, Némethy, Pokorny, stb. A hazai protestáns tudományos liturgikai irodalmat a következő művek képviselik: Károli Péter, Boni Pastoris optimus agendi, vivendique modus (1570); Medgyesi Pál, Doce nos orare quin et praedicare, azaz Imádkozásra és predikáció irástételre s annak megtanulására mesterséges táblák (Bártfa, 1650). A gyakorlati teologia összes tudományait felölelő műveikben tárgyalják a liturgikát is: Marosvásárhelyi Gombási István, A Papi Szent Hivatal Gyakorlásáról való Trakta (Osterwald Frid. János után franciából fordított, Kolozsvár 1784); Zsanay Lajos sárospataki teologiai tanár, Paptan (Sárospatak, 1847 és 1857). Önálló liturgikákat irtak a rendszeres tudomány kivánalmai szerint: Tóth Ferenc (Győr 1810); Tóth Mihály debreceni teologiai tanár, Egyházszertartástan alapvonalai (Debrecen, 1873); Hörk József (Eperjes 1882); Csiky Lajos Egyházszertartástan (Debrecen, 1829). A liturgikában tárgyaltatni szokott egyik liturgiai teendő, az imádság elméleti elveit és irása szabályait, mintegy monográfiaképen tárgyalják: Borosnyai Nagy Zsigmond, Az Igaz Keresztény Embernek Papi Tisztiről... A könyörgésnek tudományáról irt rövid trakta (Amsterdam 1736) és az újabb tudományos haladás szempontjából Csiky Lajos, Imádságtan (Debrecen 1886).