Szerkesztő:Khalai/Kokárda

A kokárda

A kokárda (szalagrózsa) - mint magyar neve is mutatja - eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről.

Mint nemzeti színű kitűző a francia polgári forradalom idején, 1789-ben tűnt fel, hagyomány szerint La Fayette márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt. Később ezeket a színeket vették alapul amikor a Francia Nemzetgyűlés megalkotta a polgári állam nemzeti zászlóját. A Trikolor Kokárdát még - követve a divatot - a franciák rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizál, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak.

A polgári - nemzeti színeket - mutató kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 18.-19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárda

A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvi Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

1.	2.	3.
1. A történelmi magyar kokárda 2. Az elterjedt, általánossá vált kokárda, a magyar pántlikás kokárda 3. Az úgynevezett „hajlított kokárda”, a szalagkokárdahal.

A színek a nemzeti zászlót szimbolizálják, tulajdonképpen egy nemzeti színű szalagot körbehajlítanak, és ott, ahol összeér varrással rögzítik. Így egy köralakú nemzetiszínű kitűző jön létre, amihez - már az 1848-49-es években is - lecsüngő, szintén nemzeti színű szalagból pántlikát tűztek hozzá. Történetileg a magyar kokárdák a nemzeti függetlenedés eszméjét magukévá tevő polgárok hovatartozás-jele lett, ilyen köralakú nemzetiszín formában, kis pántlikákkal. A szembejövő személyek számára azt volt hivatva látható módon közölni, hogy viselője a magyar forradalmi eszméket magáénak tudja.

A kokárda alakja

A szalagrózsa (kokárda) - köralakú. A nemzeti kokárda már ilyen volt a francia forradalom idején, - amint az látható egy, a párizsi Musee Carnavaletban őrzött 1790-es évekből származó kokárda fotóján - köralakú kokárdát készítettek a németek Berlinben 1832-ben, és nem lóg ki e sorból Petőfi kokárdája sem. De már korán megjelent az a szokás, hogy a körrózsához kis pántlikákat erősítettek. Az 1900-as évek elejére rögzült az a forma, amit ma pántlikás kokárdának nevezhetünk. E két forma nevezhető ma (polgári) kokárdának. A teljes kokárda mellett elterjedt még az úgynevezett „hajlított kokárda,” viselete is. Ez egy néhány centisre vágott, egyszerűen meghajlított nemzetiszín szalagcsík, amely, bár nemzetiszínű szalagból készítik, történetileg nem kokárda (szalagrózsa), hanem szalaghal, úgynevezett Awareness ribbon. Legismertebb képviselője a red ribbon, amely az 1990-es években kezdett elterjedni.

A kokárda színei

A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű , mivel egy nemzetiszín szalagcsíkot körbehajlítanak, és ahol összeér, összetűzik. Olyannyira magától értetődő volt ez 1848-ban, hogy a sebtiben rögzített törvénycikkben az állami színekről és jelképekről nem is tartották ezt fontosnak külön leírni:

1848. évi XXI. törvénycikk

a nemzeti szinről és ország czimeréről

1. § A nemzeti szin, és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik.

2. § Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapittatik, hogy minden középületnél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czimere használhassék. - Egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország szinei és czimere mellett, saját szineiket és czimerüket is használhassák.

A kokárda az 1848-as forradalom alatt

Jókai Mór így ír a kokárdáról:

„… Jelenleg a nemzeti kokárda a reformerek színe, a békés átalakulás embereié, mentül nagyobb e toll vagy kokárda, annál nagyobb az ő istenbeni bizodalmuk és megelégedettségök.”

1848. március 15-én a pesti forradalom estéjén a Bánk bán előadásán Jókai Mór szónokolt a színpadon, amire így emlékezett vissza egy későbbi írásában:

„Látjátok ezt a háromszínű kokárdát itt a mellemen? Ez legyen a mai dicső nap jelvénye. Ezt viselje minden ember, ki a szabadság harcosa; ez különböztessen meg bennünket a rabszolgaság zsoldoshadától. E három szín képviseli a három szent szót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ezt tűzzük kebleinkre mindannyian, kikben magyar vér és szabad szellem lángol! Ez aztán fordított a dolgon. A háromszínű kokárda helyreállítá a rendet. Aki háromszínű kokárdát akart feltűzni, annak előbb haza kellett menni. Tíz perc múlva a színház üres volt. És másnap minden embernek ott volt a mellén a háromszínű kokárda; a Nemzeti Kaszinó urainak paletot-ján kezdve, a napszámos darócáig, s aki köpönyegben járt, az a kalapjára tűzte. ”

– Jókai Mór: Az a nő, aki együtt jön velem

Már 1848-49-ben is a pántlikával ellátott kokárda terjedt el, amint az jól látható a Vasárnapi Újságban 1868-ban Vasvári Pálról megjelent litográfián is.

Vasvári Pál a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja kokárdával díszítetten

A szabadságharc leverését követően tűzzel-vassal irtotta a bécsi kormány a rebellis magyar polgári eszmékre utaló szimbólumokat, így a kokárdát is. Csak az 1867. évi kiegyezést követően lehetett újra elővenni, és alkalmanként feltűzni. A Kádár-rendszer alatt hallgatólagosan megtűrték a hivatalos állami ünneplések alatt viselését, de ellenségesen néztek arra, aki egyéb alkalmakkor fel merte tűzni. A magyar köralakú nemzetiszín pántlikás kokárda a szabadságvágy és függetlenségi eszme kitűzőjévé vált Magyarországon.

Egy újabban elterjedt vélemény

„Szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók: a zászló fölső (függőleges csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére” - terjed újabban, Katona Tamás egy 2004-ben elhangzott vélekedésére alapozva. Sokan kíbővítik még ezt azzal, hogy azért terjedt el „hibásan” a kokárda, mert anno Szendrey Júlia „elrontotta”. Eltekintve attól, hogy egy elrontott körbehajtás nehezen változtatta volna meg a „szabályt” - ha lett volna -, e vélekedés „igazolása” is nem több puszta indokolás nélküli felvetésnél.

„… Ugye a kokárda úgy készül, hogy egy nemzeti színű szalagot meghajlítunk. Hogyha azt akarjuk, hogy kétoldalt piros-fehér-zöld jöjjön ki belőle, bizony itt a zöld kerül kívülre és a piros belülre. A kokárda mindig belülről kifelé olvasandó. De már 1848-ban a kokárdák többsége fordított volt. Kívül volt a piros, mert úgy csinosabb. Az olasz kokárda amit mi hordunk, mert ugye az osztrák fekete-sárga kokárdát is úgy hordták, hogy a katonának a csákóján egy sárgaréz lap volt és a közepén egy fekete gomb. Fekete-sárga. Tehát így kellene kinéznie a kokárdának.”

Katona Tamás itt, e szöveghelyen nem kokárdáról, hanem szalaghalról beszél. Állítása szerint azért kellene fordított állásban - kívül a zöld, legbelül a piros szín - elkezdeni a hajtást, hogy alul a két keresztben álló farkincánál ne fejtetőre állva legyen látható a szemnek megszokott színsorrend! Ez nem „magyarázat, indoklás”, ez maga a „fából - vaskarika”.

Hermann Róbert történész szerint a korszakból ismert kokárdákon mindenhol kívül van a piros, belül a zöld.

A harci repülőgépek katonai felségjele: a roundel

Sokaknál ad félremagyarázásra okot az, hogy elkezdik igazolásként felmutatni a napjainkban elsősorban a harci repülőgépeken használt felségjeleket, amelyek az esetek meghatározó részében ugyancsak kör alakúak. Egyes nyelveken - így a magyarban is - köznapi elnevezése ezeknek is „kokárda”, és bár eredetét tekintve valóban a francia trikolor kokárda adta hozzá a mintát, ezek speciális, kimódolt, egyezményen alapuló katonai ábrák - katonai repülési felségjel, angolul military aircraft insignia.

Létrejöttüknek alapja az [1904]. évi Hágai Egyezmény. A nemzetek meghatározott harceszközein – mindenekelőtt a repülőeszközökön és harcjárműveken – a hágai egyezmény alapján alkalmazott felségjel olyan egyedi megkülönböztető jelzés, amely az adott harci eszközt hadrendbe állító állam és fegyveres ereje egyértelmű felismerhetőségét fejezi ki.

1899-ben és 1907-ben két nagy átfogó nemzetközi konferenciára került sor Hágában, amelyeken a részt vevő államok számos, a modern korszakot érintő nemzetközi jogi kérdést kívántak rendezni. A technikai harceszközök - elsősorban a repülés eszközeinek fejlődésével - az európai nemzetek között felmerült az 1900-as évek elejére, hogy egy esetleges katonai konfliktus esetére a hadszínterek felett - és a hátországokban is megjelenő - repülőpép katonai hovatartozása egyértelműen felismerhető és beazonosítható legyen.

A felségjel használatát az 1907. évi II. nemzetközi hágai békeértekezleten elfogadott egyezmény írja elő, amely szerint a hadviselő felek:

„ … meghatározott és messziről felismerhető, megkülönböztetett jelzést viselnek.”

Az egyezmény nem határozta meg a megkülönböztető jelek formáját, méreteit, színösszeállítását, ezért azok különböző módokon, gyakran a különböző szövetséghez való tartozás jegyében alakultak ki.

Legelsőnek a francia légierő festett fel gépeire nemzeti azonosító jelet, alapul véve a forradalmak korában már használt kokárda - kör - formát 1909-ben. A német légierő gépeire 1910-ben kerültek fel az első jelek, ők a hagyományosnak mondható birodalmi keresztet festették fel. Őket követték az angolok 1912-ben, akik a franciákhoz hasonlóan szintén körjelben tüntették fel nemzeti színeiket. Nagyjából ez idő tájt megjelentek olasz repülőgépeken az első felségjelek, majd 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt az első önálló magyar ábra. Ezzel ki is kristályosodtak a katonai repülési felségjelekre elképzelt formák: vagy körjel, az adott ország nemzeti zászlójából leképezve, vagy ábra, amely szintén határozottan utal az adott államra, és a kettő kombinációjából képzett ábra, amely magába olvasztva mutatja a nemzeti színeket.

Mindhárom variánst közhasználatú elnevezéssel kokárdának lehet mondani, így a ma is használatos magyar katonai repülési felségjel, a nemzetiszínű hegyeszszögű háromszög is kokárda!

A rúdszabály

A franciáknál már a napóleoni időkben elkezdődött a nemzeti zászló „szabályos” megjelenítésének kimunkálása. A katonai felségjelekhez történő zászló-átíráshoz valamiféle egyezményes szabályt kellett kreálni. Ilyennek bizonyult a zászlóprotokollból vehető úgynevezett „rúdszabály”. Alapvetően három nemzeti zászlóösszetétel létezik: a vízszintesen sávozott (ilyen a magyar zászló), a függőlegesen sávozott (francia zászló), és a címerkép forma (ilyen az angol zászló). A vízszintesen sávozott zászló, rögzítve a zászlórúdon, a szemlélőhöz képest bármerre is fordul, mindig felismerhető a színsorredje, hiszen azt fentről lefele kell olvasni. Ugynez a helyzet a címerkép-zászlókkal is. De hogyan határozható meg a függőlegesen sávozott zászlóknál a színsorrend? Hiszen annak sávozásainak olvasata annak megfelelően, hogy a szemlélőhöz képest merrefelé fújja a szél, változnak. Ezért a függőlegesen sávozott zászlókat mindig „belülről kifelé”, azaz a zászlórúdtól kifelé kell olvasni. Ezt vették alapul a franciák körjelük megalkotásánál, és ezt veszik alapul azok az államok, amelyek függőleges sávozású zászlójuk színeit kívánják felségjelként megjeleníteni. Míg a vízszintesen sávozott zászlót képzeletben körbehajlítják, addig a függőlegesen sávozottat a rúdnál fogva körbeforgatják. Ennek megfelelően alkalmasint lehet ugyanolyan kinézetű körjele két olyan államnak, amelyiknek vízszintesen illetve függőlegesen sávozott zászlóinak színei megegyeznek, de fordított olvasatúak: olasz; zöld-fehér-piros és a magyar; piros-fehér-zöld.

magyar pántlikás kokárda

Maradva még a zászlóprotokollnál: ha a vízszintes sávozású zászlót keresztrúdra téve függesztik fel (elfordítják kvázi függőleges sávozásúvá), akkor a kezdő legfelső színnek kell a vele szemben álló szemlélő felől nézve a bal oldalra kerülnie. Bár az itt emlegetett rúdszabály és zászlóprotokoll még csak alakulófélben lehetett 1848-ban, fentiekre is tekintettel a helyes magyar szalagrózsa (kokárda) kitűző a következőképpen néz ki:

Külső hivatkozás

• A kokárdáról angol nyelven
• A kokárdáról franciául
• A katonai repülési felségjel
• A katonai repülési körjelek
• A katona repülési felségjelek áttekintő tálázata nemzeti zászlókkal együtt
• Il Museo del Tricolore - Olaszország
• 1848-49 emlékezete - Emlékkiállítás a Néprajzi Múzeumban
• A fordított kokárda agyrémről
• A magyar kokárda - nyomozás való és hamis után