Szerkesztő:Glikol/Rubídium-oxid

	berillium-hidrid
	[[file:\|250px]]
IUPAC-név	berillium-hidrid
Más nevek	Berillium-dihidrid; Berillán
	Kémiai azonosítók
CAS-szám	7787-52-2
PubChem	139073
ChEBI	CHEBI:33787
SMILES
	[BeH2]
InChI
	InChI=1S/Be.2H
	Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	BeH2
Moláris tömeg	11,03 g·mol−1
Megjelenés	fehér por
Sűrűség	0,65 g·cm−3 (25 °C)
Olvadáspont	240 ° C-on elemeire bomlik
Oldhatóság (vízben)	bomlik
Oldószerei	oldhatatlan dietil-éterben és toluolban
	Veszélyek
Főbb veszélyek	nagyon mérgező, egészségre veszélyes, környezetre veszélyes,
R mondatok	R49 R25 R26 R36/37/38 R43 R48/23 R51/53
S mondatok	S45 S53 S61
	Rokon vegyületek
Azonos kation	Berillium-fluorid; Berillium-klorid; Berillium-bromid
Azonos anion	Magnézium-hidrid; kalcium-hidrid; Stroncium-hidrid; Bárium-hidrid; Rádium-hidrid
Rokon vegyületek	lítium-hidrid; bór-hidrid
	Az infoboxban SI-mértékegységek szerepelnek. Ahol lehetséges, az adatok standardállapotra (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. Az ezektől való eltérést egyértelműen jelezzük.

A berillium-hidrid egy kémiai vegyület, képlete BeH₂ vagy ([BeH₂])_n. Oldhatatlan azokban az oldószerekben amelyekben nem bomlik.^[3] Eltérően a 2. főcsoport nehezebb elemeinek hidridjeitől amelyek ionvegyületek a berillium-hidrid kovalens vegyület.

Előállítása

Nem lehet elemi berillium és hidrogén reakciójával előállítani. Hanem fémorganikus berillium(II) vegyületek és hidrid (például lítium-alumínium-hidrid vagy diborán) reakciójával lehet előállítani. A reakciót dietil-éterben viszik végbe mert a berillium-hidrid nem oldódik a dietil-éterben és kicsapódik az oldatból:

\mathrm {2\ Be(CH_{3})_{2}+LiAlH_{4}\rightarrow 2\ BeH_{2}+LiAl(CH_{3})_{4}}

De elő lehet állítani bisz(terc-butil)-berillium pirolízisével is 210 ° C-on:

\mathrm {Be(C_{4}H_{9})_{2}\rightarrow BeH_{2}+2\ H_{2}C\operatorname {=} C(CH_{3})_{2}}

Először 1951-ben állították elő dimetil-berillium Be(CH₃)₂ és lítium-alumínium-hidrid LiAlH₄ reakciójával.^[4]

Elő lehet állítani igen tiszta trifenil-foszfin és berillium-borohidrid reakciójával:

Be(BH₄)₂ + 2 PPh₃ → 2 Ph₃PBH₃ + BeH₂

Tulajdonságai

A berilliumhidrid egy szilárd fehér színű polimer anyag, amely elemeire bomlik 205-250 ° C-on^[5]. Nedvesség- és levegő érzékeny, nem oldható a legtöbb szerves oldószerben. Vízben berillium-oxid keletkezik belőle:

\mathrm {BeH_{2}+2\ H_{2}O\longrightarrow \ Be(OH)_{2}+2\ H_{2}}

A berillium-hidrid lánc alakú polimert képez ahol minden egyes berillium atom körül tetraéderesen négy hidrogén van. Hasonló felépítésű mint az alumínium-hidrid.

A vízzel lassan reagál, de a savakban gyorsan hidrolizálódik.

Reagál a trimetil-aminnal N(CH₃)₃ dimert képez áthidaló hidridekkel.^[6] A dimetil-aminnal HN(CH₃)₂ trimer berillium-diamidot [Be(N(CH₃)₂)₂]₃ és hidrogént képez.

A lítium-hidriddel és a hidrid ionnal reagálva LiBeH₃ és Li₂BeH₄ képez.

Szerkezete

Általában amorf fehér színű szilárd anyag, de hexagonális kristályszerkezete is létezik ami nagyobb sűrűségű (~0.78 g cm⁻³) mint az amorf változat.^[7] Az amorf változatból állítják elő nyomással 0,5-2,5% LiH katalizátorral.

A kristályos változatnak tércentrált ortorombos elemi cellája van.^[8]

Dihidroberillium

A dihidroberillium egy rokon vegyület képlete BeH₂. Szolvatálatlanul spontán autopolimerizálódik oligomerekké. Elő lehet állítani elektromos kisüléssel magas hőmérsékleten. Linerális molekula a Be-H kötés hossza 133.376 pm.^[9]

Elméletben a 2 kordinációs számú hidridoberillium csoport (-BeH) hidridoberilliumokat képez, mivel a dihidroberillium elektron párt donáló ligandumot tartalmazó molekulákkal egyesül:^[10]

[BeH₂] + L → [BeH₂L]

Emiatt Lewis-sav karakterű. Két elektron párt tud fogadni így tetrahidroberilát(2) (BeH2−4) aniont képez.

Felhasználása

Használják rakéta üzemanyagként és moderátorként az atomreaktorokban.^[11]^[12]

Biztonság

A berillium erősen mérgező. A patkányokban igen erős rákkeltő hatást észleltek.^[13] Az emberben azonban csak néhány esetben.

Források

↑ Carl L. Yaws: "Thermophysical Properties of Chemicals and Hydrocarbons", S. 298. (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
↑ Sablon:Holleman-Wiberg
↑ Pradyot Patnaik. Handbook of Inorganic Chemicals. McGraw-Hill, 2002, ISBN 0-07-049439-8
↑ Glenn D. Barbaras, Clyde Dillard, A. E. Finholt, Thomas Wartik, K. E. Wilzbach, and H. I. Schlesinger (1951). „The Preparation of the Hydrides of Zinc, Cadmium, Beryllium, Magnesium and Lithium by the Use of Lithium Aluminum Hydride”. J. Am. Chem. Soc. 73 (10), 4585–4590. o. DOI:10.1021/ja01154a025.
↑ C. H. Bamford – C. F. H. Tipper: Reactions in the Solid State. (hely nélkül): Elsevier. 1980. 155. o. ISBN 0444418075 korlátozott előnézet a Google Könyvekben
↑ Shepherd Jr., Lawrence H., Ter Haar, G. L.; Marlett, Everett M. (1969. április 1.). „Amine complexes of beryllium hydride” (PDF). Inorganic Chemistry 8 (4), 976–979. o, Kiadó: American Chemical Society. DOI:10.1021/ic50074a051. (Hozzáférés: 2013. október 16.)
↑ G. J. Brendel, E. M. Marlett, and L. M. Niebylski (1978). „Crystalline beryllium hydride”. Inorg. Chem. 17 (12), 3589–3592. o. DOI:10.1021/ic50190a051.
↑ Gordon S. Smith, Quintin C. Johnson, Deane K. Smith, D. E. Cox, Robert L. Snyder, Rong-Sheng Zhou and Allan Zalkin (1988). „The crystal and molecular structure of beryllium hydride”. Solid State Communications 67 (5), 491–494. o. DOI:10.1016/0038-1098(84)90168-6.
↑ Peter F. Bernath, Alireza Shayesteh, Keith Tereszchuk, Reginald Colin (2002). „The Vibration-Rotation Emission Spectrum of Free BeH₂”. Science 297 (5585), 1323–1324. o. DOI:10.1126/science.1074580. PMID 12193780.
↑ (2000. november 23.) „σ Bond Activation by Cooperative Interaction with ns² Atoms: Be + n H₂, n = 1−3”. The Journal of Physical Chemistry A 104 (46), 10951–10957. o, Kiadó: ACS Publications. DOI:10.1021/jp002313m.
↑ Kenneth A. Walsh: "Beryllium chemistry and processing", ASM International (2009). S. 121 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
↑ Dale L. Perry, Sidney L. Phillips: Handbook of inorganic compounds. CRC Press, 1995, ISBN 978-0-8493-8671-8, S. 62 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).
↑ umwelt-online.de

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Berylliumhydrid című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Beryllium hydride című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

Beryllium chloride at IPCS INTOX adatbank
Properties of BeCl₂ from NIST

[Yaws-1] Carl L. Yaws: "Thermophysical Properties of Chemicals and Hydrocarbons", S. 298. (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).

[HoWi-2] Sablon:Holleman-Wiberg

[3] Pradyot Patnaik. Handbook of Inorganic Chemicals. McGraw-Hill, 2002, ISBN 0-07-049439-8

[4] Glenn D. Barbaras, Clyde Dillard, A. E. Finholt, Thomas Wartik, K. E. Wilzbach, and H. I. Schlesinger (1951). „The Preparation of the Hydrides of Zinc, Cadmium, Beryllium, Magnesium and Lithium by the Use of Lithium Aluminum Hydride”. J. Am. Chem. Soc. 73 (10), 4585–4590. o. DOI:10.1021/ja01154a025.

[Bamford-5] C. H. Bamford – C. F. H. Tipper: Reactions in the Solid State. (hely nélkül): Elsevier. 1980. 155. o. ISBN 0444418075 korlátozott előnézet a Google Könyvekben

[Shepherd1969-6] Shepherd Jr., Lawrence H., Ter Haar, G. L.; Marlett, Everett M. (1969. április 1.). „Amine complexes of beryllium hydride” (PDF). Inorganic Chemistry 8 (4), 976–979. o, Kiadó: American Chemical Society. DOI:10.1021/ic50074a051. (Hozzáférés: 2013. október 16.)

[Brendel-7] G. J. Brendel, E. M. Marlett, and L. M. Niebylski (1978). „Crystalline beryllium hydride”. Inorg. Chem. 17 (12), 3589–3592. o. DOI:10.1021/ic50190a051.

[8] Gordon S. Smith, Quintin C. Johnson, Deane K. Smith, D. E. Cox, Robert L. Snyder, Rong-Sheng Zhou and Allan Zalkin (1988). „The crystal and molecular structure of beryllium hydride”. Solid State Communications 67 (5), 491–494. o. DOI:10.1016/0038-1098(84)90168-6.

[9] Peter F. Bernath, Alireza Shayesteh, Keith Tereszchuk, Reginald Colin (2002). „The Vibration-Rotation Emission Spectrum of Free BeH₂”. Science 297 (5585), 1323–1324. o. DOI:10.1126/science.1074580. PMID 12193780.

[Sharp2000-10] (2000. november 23.) „σ Bond Activation by Cooperative Interaction with ns² Atoms: Be + n H₂, n = 1−3”. The Journal of Physical Chemistry A 104 (46), 10951–10957. o, Kiadó: ACS Publications. DOI:10.1021/jp002313m.

[Walsh-11] Kenneth A. Walsh: "Beryllium chemistry and processing", ASM International (2009). S. 121 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).

[perry-12] Dale L. Perry, Sidney L. Phillips: Handbook of inorganic compounds. CRC Press, 1995, ISBN 978-0-8493-8671-8, S. 62 (korlátozott előnézet a Google Könyvekben).

[Umwelt_online-13] umwelt-online.de

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]