Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Gerry89/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vita összefoglalója

[szerkesztés]
Ezt az összegzést azok írták, akik vitatják a szerkesztő viselkedését. Akik más szekcióban aláírnak, ne szerkesszék ezt a szekciót.

Marsos nem megfelelő, a több irányelvet is sértő szerkesztési módja miatt 2017-ben megvonta a közösség a megerősített státuszát. Tevékenysége, hozzáállása azóta sem változott. vitalapján 116 üzenet található, ezek ,mind a forrásolatlanságra, szubcsonk és nem nevezetes szócikkeire hívja fel a figyelmet. Ezek közül egyikre sem válaszolt. Több mint 1000 szócikket hozott létre ebben a stílusban, ezek közül eddig a fenti okok miatt közel 100 lett törölve, félő, hogy ez a szám szócikkeinek vizsgálata után csak jelentősen növekedne. Korábban próbáltam ezt a lehetőséget elodázni, többször is kértem adminisztrátori segítséget, de nevezett szerkesztő ezt is figyelmen kívül hagyta. Általában csak a transfermarkt, korábban megbízhatatlan és ellenőrizhetőség szempontjából elégtelennek minősülő adatlapokat linkel a létrehozott lapokra. – Gerry89 vita 2019. február 2., 11:11 (CET)

A véleménykérés remélt célja

[szerkesztés]

A véleménykérés remélt célja számomra az, hogy a legjobb esetben Marsos itt megnyilvánul, elmondja mit miért tesz és jobb belátásra térve ezentúl az irányelveknek megfelelően végzi szerkesztői tevékenységét. Amennyiben ez az opció nem jön létre, úgy a közösség remélem egyöntetűen állást foglal az általam feltett kérdésben, amelyek a következőkː

  • Marsos tevékenysége és magatartása, nem kommunikációja nagyban hasonlít egy tavaly többször is tárgyalt ügymenethez. Az ott hozott WT-döntés alapján az adott szerkesztő forrástalan szócikkei a feljavításra váró szócikkek közé kerülnek, amíg első lépésben nem kommunikál, illetve amíg szócikkeit fel nem javítja az irányelveknek megfelelően. Ez a WT-határozat általános érvényű, tehát alkalmazható-e jelen esetben is, avagy újabb WT-indítványra lesz-e szükség?
  • Amennyiben a közösség szerint utóbbi helyzet áll elő, akkor a WT-indítványt én, mint WT-tag benyújthatom-e?
  • Marsos eddig létrehozott szócikkeinek a tüzetes felülvizsgálatának lehetőségére a közösség szerint van-e mód? – Gerry89 vita 2019. február 2., 11:11 (CET)

Bizonyítékok a vitatott viselkedésre

[szerkesztés]
  • Kommunikálás hiánya miatt semmilyen difflinket nem tudok hozni, vitalapja, szerkesztési naplója és az általa létrehozott lapok listája az ami alátámasztja a fentieket. – Gerry89 vita 2019. február 2., 11:11 (CET)

Problémás viselkedés típusa + kapcsolódó irányelvek

[szerkesztés]

Problémás viselkedés típusa: szerkesztések, nem kommunikáció, hozzáállás

Bizonyítékok vitarendezési kísérletre

[szerkesztés]
  1. Az egész vitalapja, illetve a fentebb linkelt megbeszélés a megerősített jog megvonásáról. Nehéz úgy bármit is rendezni, ha az illető nem reagál semmire.– Gerry89 vita 2019. február 2., 11:11 (CET)


A véleménykérés megalapozottságát tanúsítók

[szerkesztés]
Ha egyetértesz a fenti összefoglalóval, de te magad nem próbáltad meg megbeszélni a vitatott viselkedésű szerkesztővel az ügyet, ne itt, hanem a következő szekcióban írj alá.

Akik egyetértenek az ügy fenti összefoglalójával

[szerkesztés]
Itt írj alá, ha egyetértesz a fenti összefoglalóval, de te magad nem próbáltad meg megbeszélni a vitatott viselkedésű szerkesztővel az ügyet.

Akik nem értenek egyet a kiírással, vagy az összefoglalóval

[szerkesztés]
Ezt az összegzést azok a szerkesztők írták, akik szerint a vita igazságtalan, és a fenti összefoglaló elfogult vagy hiányos.


Az érintett szerkesztő válasza

[szerkesztés]
Ezt az összegzést az a szerkesztő írta, akinek a viselkedéséről vita folyik, vagy más szerkesztők, akik szerint a vita igazságtalan, és a fenti összefoglaló elfogult vagy hiányos.
Ide írd az összefoglalót, de csak a lenti listában írj alá!

Akik egyetértenek ezzel az összefoglalóval:

Nem érintett szerkesztők véleménye

[szerkesztés]
Ezt az összegzést olyan szerkesztők írták, akik nem vettek részt a vitában, de szeretnék kívülállóként jelezni a véleményüket.
Ide írd a véleményed lényegét, de magad csak a lenti listában írj alá!

Akik egyetértenek ezzel az összefoglalóval:

Minden olyan hozzászólást, ami nem kötődik szorosabban a tárgyalt ügyhöz, az oldal vitalapjára írj.


Labdarúgással kapcsolatos nevezetességi irányelvek

[szerkesztés]

A labdarúgókra is vonatkozik a WP:NEVSPOR irányelv, azaz

Labdarúgócsapatok esetében követendő nevezetességi elvárás az élvonalban történő szereplés, a professzionális háttér vagy az elért kimagasló kupaszereplés. Amennyiben nem alkalmas önálló cikk megjelenítésére egy labdarúgó klubról feltöltött tartalom, akkor a hozzá köthető település szócikkével össze kell azt vonni.

Mérkőzések esetében minden átlagostól eltérő kiemelkedő szintű országos vagy nemzetközi derbi, kupadöntő elég nevezetességgel bír arra is, hogy önálló cikke legyen. A bajnokságok esetében azonban célszerű együtt kezelni például 2016–2017-es magyar labdarúgó-bajnokság (első osztály), klubszinten pedig A Budapest Honvéd FC 2016–2017-es szezonja szócikkeket használva.

Labdarúgók nevezetességének megállapításában a WP:NEV irányelv szerint kell eljárni, azaz a szócikknek tartalmaznia kell legalább két olyan forrást, amely a cikk alanyának életét, pályafutását, egyéb munkásságát

  • „jelentős mértékben feldolgozták”
  • „megbízható”
  • „független a tárgytól”

Kiegészítésként figyelembe vehetőek a különböző szervezetek, klubcsapatok statisztikai adatlapjai. (pl. Transfermarkt, FIFA.hu, Soccerway, HLSZ.hu, MLSZ.hu, FTC.hu) Ezen adatlapok legfőképpen a szócikkekben előforduló statisztikai adatok ellenőrzését szolgálják, azonban a fenti követelmények hiányában nevezetesség igazolására nem elegendőek.

Labdarúgó csapatok, egyesületek, klubok

[szerkesztés]

A szócikkek az adott csapat, egyesület, klub hivatalos nevét viseli, azt amelyen az adott csapat, klub egyesület magát saját anyanyelvén nevezi. A hivatalos név meghatározásakor a magyar ábécétől idegen írásrendszer esetén sem használható semmilyen közvetítő nyelv (pl. angol, német, vagy Oroszország kivételével minden volt szovjet tagállam esetén az orosz). Minden esetben a csapat teljes nevét kell figyelembe vennünk.

Amennyiben a labdarúgó-egyesület neve nem latin írásrendszerű, úgy a vonatkozó magyar helyesírási szabályok és Wikipédia-irányelvek alapján kell a hivatalos nevet magyarra átírnunk a következő szempontok figyelembevételével:

  • A földrajzi helység- és városneveket az eredeti nevükön, vagy – idegen írásrendszerű csapat esetén – a hivatalos átírási szabályok szerint használjuk (pl: FK Zenyit Szankt-Petyerburg, FK Austria Wien, FK BATE Bariszav stb.)
  • Amennyiben a csapat neve szponzort tartalmaz, úgy annak nemzetközi, hivatalos nevét használjuk (pl. a kínai „Tiencsin Teda”, amelynél a „Teda” a szponzor, vagy a grúz „SzK WIT Georgia Tbiliszi”, ahol a „WIT Georgia” az amerikai „WIT” cég grúziai leányvállalata). Természetesen figyelembe kell venni az ide vonatkozó átírási irányelvet.

Előfordulhat, hogy az irányelvnek és a magyar helyesírásnak megfelelő labdarúgó-egyesület-elnevezés „eltér” a magyar köztudatban ismerttől. Minden ilyen esetben a szócikk bevezetőjének első sorában kiemelve kell jelölnünk az „ismertebb” változatot is.

A labdarúgó-egyesületek típusa

[szerkesztés]

Számos egyesületi típus létezik (pl. „Football Club”, „Sport Klub”, „Torna Club”, „Futbolnij Klub”), mely a labdarúgó-egyesület hivatalos nevéből származtatható. A labdarúgó-egyesületek elnevezésekor az egyesület típusának kezdőbetűit rövidítve, pontok nélkül, nagybetűvel jelöljük. (azaz pl. „FC”, „SK”, „TC”, „FK”) Kivételt csak az arab labdarúgó-egyesületek képeznek, ahol az „an-Nádi” (jelentése: Klub) használjuk

Időszakos, történelmi jelentőségű, vagy korábbi labdarúgócsapat-elnevezések

[szerkesztés]

A labdarúgócsapatok történelmük során számos néven, illetve különböző nemzetek zászlaja alatt szerepelhettek, így ez jelentőséggel bír. Amennyiben a szövegkörnyezet, táblázat, vagy lista időszaka ismert, úgy a belső hivatkozás a csapat jelenlegi nevéből, a belső hivatkozás megnevezése pedig a csapat abban az időszakban használt nevéből kell hogy álljon. (Példa.: A felsorolásban a „Dinamo Kijiv”-et kell beillesztenünk úgy, hogy 1965-öt írunk. Akkor a Szovjetunióhoz tartozó szovjet csapat volt, így a pontos megnevezés wikilinkje: [[FK Dinamo Kijiv|Gyinamo Kijev]] lesz. További példa a többször is nevet változtató FK Metaliszt Harkiv-szócikk történetében, vagy a Szovjet labdarúgó-bajnokság (első osztály)-cikkben található.

Labdarúgótornák, kupák, bajnokságok

[szerkesztés]

Nemzeti labdarúgó-bajnokságok

[szerkesztés]

A szócikk címének elején őszi-tavaszi rendszerű bajnokság esetén az időszakot (pl. „2008–2009-es”), tavaszi-őszi rendszerű esetén az évet (pl. „2008-as”) jelöljük. Ezt követi az adott ország melléknévi formája, majd a „labdarúgó-bajnokság” kifejezés (például: „orosz labdarúgó-bajnokság”, „olasz labdarúgó-bajnokság”). Végül zárójelben jelöljük, hogy melyik szintről van szó (pl. „első osztály”, „másodosztály”, „harmadosztály – keleti csoport”). Így a szócikk teljes címe példaként: „2008–2009-es magyar labdarúgó-bajnokság (másodosztály – keleti csoport)” lesz.

Nemzetközi kupák

[szerkesztés]

Ezek esetében is a nemzeti labdarúgó-bajnokságok szócikkeihez hasonlóan kell eljárni, a különbség mindössze annyi, hogy itt „labdarúgó-bajnokság” helyett a kupák fajtáját kell írni. Ezek lehetnek: „labdarúgókupa”, „labdarúgó-ligakupa”, „labdarúgó-szuperkupa”.

Labdarúgó-szövetségek

[szerkesztés]

A szócikk címének első eleme az ország melléknévi alakja (pl. Angol, Olasz, Brazil, Holland antilláki, Kínai, stb.) A második elem több elnevezés lehet attól függően, hogy az ország vagy nemzet tagja-e bármely kontinentális labdarúgó-szövetségnek.

  • Amennyiben az ország vagy nemzet teljes jogú tagja bármely kontinentális labdarúgó-szövetségnek, úgy a szócikk második eleme a „labdarúgó-szövetség” szóösszetétel lesz.
  • Amennyiben az ország vagy nemzet ideiglenes vagy társult tagja bármely kontinentális labdarúgó-szövetségnek, illetve ha nem tag ilyenben, akkor a szócikk második eleme a „labdarúgóliga” szóösszetétel lehet. Ez fog tehát szerepelni minden olyan esetben, ahol nem működik saját nemzeti labdarúgó-szövetség. (pl. Vatikáni labdarúgóliga, de: Kiribati labdarúgó-szövetség!)

A szócikkre átirányításokat kell készíteni a nemzeti labdarúgó-válogatottat irányító szövetség hivatalos nevéről abban az esetben, ha az országban a hivatalos nyelv latin írásmódú. Amennyiben az ország vagy nemzet nem latin írásrendszert használ, úgy a Wikipédia átírási irányelvének megfelelően a szövetség nevét az eredeti névből magyarra át kell írni, és az átirányítást az átírt alakról kell elvégezni. Az egyszerű kereshetőség végett a nem latin írásrendszerű ország vagy nemzet szövetségének angol nevéről is átirányítás végezhető (pl. Sudan Football Association).

Labdarúgó-mérkőzések irányelvei

[szerkesztés]

A cím a tárgyév megjelölésével kezdődik, hosszú kötőjel használatával, megjelölve a témában szereplő kupasorozatot, melyben a mérkőzést lejátszották. Plː 1999-es UEFA-bajnokok ligája-döntő. Válogatottak adott évi mérkőzései egy fő cikkben sorolandóak fel, értelemszerűen sorszámozva, listaszerűen szerepeltetve. (Plː A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései 2017-ben.)


GhostDestroyer szerkesztő tevékenységei

[szerkesztés]

Érintett felek

[szerkesztés]
  • szerkesztő|GhostDestroyer

A szerkesztőnek több bizonyított IP-címe van, amelyről ugyan azt a káros szerkesztési metódust folytatja.

Irányelvek, leírások

[szerkesztés]

A probléma leírása

[szerkesztés]

GhostDestroyer szerkesztő zenei témájú szócikkeket hoz létre. Ezek részben nevezetesek, részben nem azok. A probléma főbb gyökere itt van, ugyanis mivel nem forrásol, ez elsőre, sőt másodjára sem megállapítható. A felhívásokra, szubcsonkjelzésekre, iránymutatásokra nem reagál, a közösség tagjaival nem hajlandó kommunikálni. Több IP-ről is folytatja tevékenységét, mely a Wikipédiára ártalmas, a közösségre nézve zavarkeltő, és többször elvonta ennél hasznosabb dolgokról a szerkesztők figyelmét, nem egyszer nézeteltérést és vitát kiváltva, ami véleményem szerint kimeríti a trollkodás fogalmát is.

GhostDestroyer szerkesztőnek köszönhetően a formázatlan zenei cikkek száma napról napra nő.