Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Attis42/The Warning (együttes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
The Warning
Információk
EredetMexikó, Monterrey
Aktív évek2013-tól
Műfaj
Kiadó
  • Lava Records
  • Nada Más
  • The Warning
Tagok
Daniela Villarreal Vélez

Paulina Villarreal Vélez

Alejande Villarreal Vélez
SablonWikidataSegítség

A The Warning egy mexikói rockegyüttes, amelyet 2013-ban alapítottak a Villarreal Vélez nővérek: Daniela (gitár, ének és vokál, zongora), Paulina (dob, ének és vokál, zongora) és Alejandra (basszusgitár, vokál, zongora). Három stúdióalbumot, két EP-t és tizenkét videoklipet adtak ki. Negyedik stúdióalbumuk, a Keep Me Fed a tervek szerint 2024. június 28-án jelenik meg.

Történet

[szerkesztés]

Korai évek

[szerkesztés]

A Villarreal Vélez nővérek Monterrey-ben nőttek fel, és mindannyian korán elkezdték a hangszerekes tanulmányaikat. Mind a hárman zongorázni és klasszikus zenét tanultak, majd a Rock Band videojáték kipróbálása után Daniela és Paulina a gitárt és a dobot választották elsődleges hangszerüknek. Miután a legfiatalabb testvér, Alejandra, körülbelül 7 évesen elkezdett basszusgitározni, 2013-ban a nővérek úgy döntöttek, hogy egy rockegyüttest, power triót alapítanak. [1] [2] Megtanultak eljátszani ismert rockdalokat, és a feldolgozásaikról videókat tettek közzé a YouTube-on. [3]

2014-ben a 12 éves Paulinával jelent meg egy interjú a Tom Tom Magazine nevű zenei kiadványban.[4] A zenekar először 2014-ben kapott széleskörű figyelmet, amikor a YouTube-videójuk, amin a Metallica "Enter Sandman" című számát adták elő[5], elterjedt a rockrajongók körében, és végül több mint 20 millió megtekintést ért el. [6] [7] [8] A videóra a Metallica gitárosa, Kirk Hammett is felfigyelt, és egy twitter üzenetben külön megdicsérte Paulinát.[9][10]

Független művészként (2015-2020)

[szerkesztés]

Az "Enter Sandman" videójuk által szerzett ismertség hatására a The Warning úgy döntött, hogy saját dalokat készít és lemezt ad ki.[11] Közösségi finanszírozással (GoFundMe) gyűjtöttek pénzt a hat dalból álló Escape the Mind című EP[12] felvételére, amelyet 2015-ben jelentettek meg.[13] A lemez készítése során a zenekar találkozott Jake Carmona producerrel, aki az Escape the Mind-on és a következő három albumukon is közreműködött.[14] 2015 áprilisában a zenekar szerepelt az The Ellen DeGeneres Show-ban.[15] Ebben az időszakban a nővérek adományokat gyűjtöttek (ehhez a gyűjtéshez csatlakozott DeGeneres és a Target Corporation[15] is), hogy részt vehessenek a Berklee College of Music öthetes képzési programján az Egyesült Államokban.[16][17]

2016-ban és 2017-ben két előadást is tartottak a TEDx konferencián a Nevadai Egyetemen.[18] [19] A zenekar sokszor elmondta, hogy történetük elején a Rock Band videojáték-sorozattal gyakoroltak; a játék tervezői azzal viszonozták a szívességet, hogy a The Warning több dalát is beletették a sorozat 2018-as kiadásába. [20] [21]

A The Warning első teljes albuma, a XXI Century Blood 2017-ben jelent meg.[22] Ebben az időszakban meghívást kaptak a monterrey-i Mother of All Rock Fesztival-ra[23], valamint felléptek a The Killers előzenekaraként is. [24]

Második albumuk, a Queen of the Murder Scene 2018 novemberében jelent meg [25]. 2019 végén bejelentettek egy 2020-as, sok helyszínt érintő észak-amerikai turnét, azonban ezt a COVID-19 világjárvány miatt törölniük kellett. [26]

A Lava Records kiadóval (2020-tól)

[szerkesztés]

2020 augusztusában a The Warning öt albumra szóló szerződést írt alá a Lava Records-szal, és David Bendeth producerrel elkezdtek dolgozni egy új albumon.[27] A "Choke" című dalt 2021 májusában adták ki [28] Ugyanebben az évben a The Warning szerepelt a Metallica 30 éves tribute albumán, The Metallica Blacklist-en, az Enter Sandman egy másik feldolgozásával, ezúttal Alessia Cara kanadai énekesnővel.[29]

2021 októberében jelent meg a hat dalból álló Mayday EP. [1][30] A lemez dalaival a zenekar 2022. elején Észak-Amerikában turnézott, ahol több mint 30 fellépésen főelőadóként szerepeltek, ezen kívül előzenekarként zenélhettek a Foo Fighters, Sammy Hagar and the Circle és a Stone Temple Pilots koncertjein. [31]

2022 márciusában adták ki a "Money" című kislemezt [32], és a dal elérte a 31. helyet a Billboard Mainstream Rock Airplay listán . 2022 júniusában jelent meg az Error című teljes album, amely a Mayday EP hat számát, valamint a "Money"-t és hét új dalt tartalmaz. [33][34] 2022 júliusában amerikai koncertkörútra indultak a Halestorm és a The Pretty Reckless zenekarokkal, és olyan fesztiválokon léptek fel, mint a Burlington's Sound of Music Festival, az Iceberg Alley, a Summerfest és az Upheaval; majd 2022 augusztusában folytatták szólóturnéjukat.[35][36]

2022 őszén a The Warning további fesztiválokon is fellépett (Louder Than Life, Aftershock, Peninsula Tecate, Rock al Parque), előzenekarként támogattak egy második amerikai turnét a Halestormmal, egy kanadai turnét a Three Days Grace-szel, és a Guns N' Roses turnéjának mexikói állomását. Ezen kívül kisebb koncerteket adtak a kaliforniai Las Vegasban és a perui Limában. [37] A zenekar számos alkalommal szerepelt a Muse előtt a Will of the People World Tour-on Mexikóban és Európában egyaránt. 2023 szeptemberében ismét a Guns N' Roses előzenekara voltak a We're F'N' Back Tour két helyszínén.[38]


2024. elején a zenekar bejelentette, hogy negyedik stúdióalbumuk, a Keep Me Fed 2024. június 28-án jelenik meg.[39] 2024 tavaszán négy új kislemez jelent meg a készülő albumról: "S!CK", "Hell You Call a Dream", "Qué Más Quieres" és "Automatic Sun". Ez utóbbi dal megjelenését a 2024-es észak-amerikai napfogyatkozásra időzítették.[40]

Hatások és zenei stílus

[szerkesztés]

A The Warning tagok interjúikban elmondták, hogy mindenféle zenét hallgatnak, a klasszikustól a popig. Zenei hatásként a Metallica-t, a Muse-t, a My Chemical Romance-t, a Pink Floyd-ot, a Queen-t, Paul McCartney-t, Neil Peart-t, David Gilmore-t, a Placebo-t, a Badflower-t, a Paramore-t, K-popot és a J-rockot nevezték meg.[41] [42] Női inspirációik közé tartozik Hayley Williams, Esperanza Spalding, Sheila E. és Lzzy Hale . [41]

  • Daniela "Dany" Villarreal Vélez (24 éves) [43] – gitár, ének és vokál, zongora (2013-tól)
  • Paulina "Pau" Villarreal Vélez (22 éves) [43] – dob, ének és vokál, zongora (2013-tól)
  • Alejandra "Ale" Villarreal Vélez (20 éves) [43] – basszusgitár, vokál, zongora (2013-tól)

Diszkográfia

[szerkesztés]

Stúdióalbumok

[szerkesztés]
  • XXI Century Blood (2017)
  • Queen of the Murder Scene (2018)
  • Error (2022)
  • Keep Me Fed (2024)
  • Escape the Mind (2015)
  • Mayday (2021)

Kislemezek

[szerkesztés]
Cím Év Legmagasabb helyezés Album
CAN
Rock
US
Hard
Rock
US
Hard
Rock
Dig.
US<br>Main.<br>Rock
"Free Falling" 2015 Escape the Mind
"Narcisista" 2019 Albumon kívül
"Choke" 2021 Error
"Evolve"
"Enter Sandman"
(Alessia Cara-val)
13 11 The Metallica Blacklist
"Martirio" Error
"Disciple"
"Money" 2022 23 31
"Choke"
(featuring Grandson and Zero 9:36)
Albumon kívül
"More" 2023 25 8 36 Keep Me Fed
"S!CK" 2024 30 5 11
"Hell You Call a Dream" / "Qué Más Quieres"
"Automatic Sun"
"Burnout"

Videóklippek

[szerkesztés]
Dal Év Rendező Link
"XXI Century Blood" 2017 Abraham Marcos [1]
"Choke" 2021 Gabo Ramos [2]
"Evolve" Rudy Joffroy [3]
"Martirio" Oliver Castro [4]
"Disciple" Gabo Ramos [5]
"Animosity" Maurice Vargas [6]
"Money" 2022 Ivan Chavez, Rudy Joffroy [7]
"Error" Alexa Cha, CJ Nicadao [8]
"Choke"

(featuring Grandson and Zero 9:36)

Ivan Chavez [9]
"More" 2023 [10]
"S!CK" 2024 [11]
"¿Qué Mas Quieres?" Paulina Villarreal és Ivan Chavez [12]

Díjak és elismerések

[szerkesztés]
  • 2019 – Independent Music Award (Rock / Hard rock kategória): jelölés a Queen of the Murder Scene albummal [44]
  • 2023 – Modern Drummer's olvasói szavazás (Up and Coming kategória): 1. helyezett Paulina Villarreal [45]
  • 2023 – Drumeo, Az év rock dobosa: Paulina Villarreal [46]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Childers, Chad: There's a New Band The Warning You Should Get to Know - Here's How (angol nyelven). Loudwire, 2022. március 14. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  2.  Press Conference at Gama Music (video). TW - Gig Videos YouTube Channel. A jelenet helye a filmen: 18:20. (Hozzáférés ideje: March 31, 2019.)
  3. Dowdell: You've Been Warned: How The Warning went from video game players to Rock Band musicians - Guitar Girl Magazine (amerikai angol nyelven), 2019. február 11. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  4. Lumbiarres, Mar Gimeno: Killer Drummer Paulina Villarreal Vélez. Tom Tom Magazine, 2014 (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  5. Enter Sandman - METALLICA Cover - The Warning. YouTube
  6. Heigl, Alex: Stop Everything and Watch These Teen Girls Play Metallica's 'Enter Sandman'. People, 2015. április 20. [2017. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva].
  7. Wolfe, Clarke: Teen Girl Band THE WARNING Cover ENTER SANDMAN and Crush It. Nerdist Industries, 2015. április 19. [2015. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  8. Page, Justin: The Warning, A Rock Band Featuring Three Talented Sisters Between the Ages of Nine and 14. Laughing Squid, 2015. április 9. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  9. Kennelty, Greg: These 3 Young Mexican Sisters' Awesome METALLICA Cover is Kirk Hammett-Approved!. Metal Injection. (Hozzáférés: 2024. május 24.)
  10. Leonard, Ian: Who are the Mexican sisters being tipped to make a big noise on the music scene? (angol nyelven). The Mirror, 2015. április 20. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  11. Kliegman, Julie: These Girls Started A Totally Badass Metal Band And Their Bassist Is Only 10. BuzzFeed News. BuzzFeed, Inc., 2015. április 10. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  12. Sweeney, Chris: 'The Warning' Hits GoFundMe Goal, Drops EP in Same Week (amerikai angol nyelven). Boston Magazine, 2015. április 16. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  13. Beaudoin, Kate: Meet the Three Mexican Sisters Whose Viral Videos Just Got Them a Record Deal. Mic, 2015. április 17. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  14. Mixing of Mediums: Record Producer Jake Carmona on Music, Video Games, and Horror. scoop.previewsworld.com. (Hozzáférés: 2021. július 16.)
  15. a b Sheeler, C.F.: The Warning - Hard rock girls conquer Ellen, Megadeth, video games. Perfect Sound Forever, 2017. augusztus 1. (Hozzáférés: 2017. augusztus 26.)
  16. Smith, D. Grant: Three Sisters Metallica Cover Pays For Their College Tuition (amerikai angol nyelven). CMUSE, 2015. április 23. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  17. Keefe-Feldman, Mike: School's in for Summer: Metalhead Sisters the Warning Hone Chops at Berklee | Berklee (angol nyelven). www.berklee.edu, 2015. augusztus 14. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  18. TEDxUniversityofNevada 2016. TEDx University of Nevada. (Hozzáférés: 2019. május 23.)
  19. TEDxUniversityofNevada 2017. TEDx University of Nevada. (Hozzáférés: 2019. május 23.)
  20. Jones, Rebel: All Sister Rock Band Aged 9, 12, & 14, Reach 23M Views With "Enter Sandman" Cover (brit angol nyelven). The Music Man, 2022. július 25. (Hozzáférés: 2022. november 18.)
  21. Rock Band Rivals Round-Up (angol nyelven). www.harmonixmusic.com. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  22. The Warning - XXI Century Blood Album Reviews, Songs & More | AllMusic, <https://www.allmusic.com/album/xxi-century-blood-mw0003040444>. Hozzáférés ideje: 2022-07-04
  23. DEF LEPPARD Confirmed For MOTHER OF ALL Rock Festival In Monterrey. Def Leppard News, 2017. május 31. (Hozzáférés: 2019. május 23.)
  24. The Warning opening for The Killers at Arena Monterrey (angol nyelven). www.wherevent.com, 2018. április 2. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  25. RnB: The Warning. "Queen Of The Murder Scene" album review (spanyol nyelven). Rock and Blog, 2019. február 27. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  26. Coronavirus: A Full List of Metal and Hard Rock Tours and Their Current Status (angol nyelven). MetalSucks, 2020. március 12. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  27. Low, Tara: The Warning talks new music, working with David Bendeth, and the importance of communication - Guitar Girl Magazine (amerikai angol nyelven), 2022. január 27. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  28. Cheetah, Cherri: Review: Rock Band, The Warning Release Their Debut Single with Lava Records, 'CHOKE' (amerikai angol nyelven). BANDED, 2021. június 2. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  29. Daly, Joe: The Metallica Blacklist – Review. Metal Hammer, 2021. szeptember 6. (Hozzáférés: 2021. november 7.)
  30. Diggins, Mark: Hard Rock Trio The Warning Release Debut EP ′Mayday′ (amerikai angol nyelven). The Rockpit, 2021. október 10. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  31. The Warning Rock Band. (Hozzáférés: 2022. augusztus 28.)
  32. Staff, GGM: The Warning Drops New Single & Video "Money", 2022. március 25. (Hozzáférés: 2022. augusztus 28.)
  33. Peacock, Tim: Rock Sister Trio The Warning Announce Debut Album, 'Error' (amerikai angol nyelven). uDiscover Music, 2022. június 6. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  34. Vigil, Dom: The Warning: ERROR (amerikai angol nyelven). Prelude Press, 2022. június 4. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  35. Devin, Cait: The Warning's Dany Villarreal on songwriting with her sisters and the videogame that kickstarted her guitar journey (angol nyelven). guitarworld, 2022. május 16. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  36. Bishop, Matt: Halestorm, The Pretty Reckless Announce U.S. Tour with The Warning, Lilith Czar (amerikai angol nyelven). The Rock Revival, 2022. március 28. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  37. PAST EVENTS. (Hozzáférés: 2023. január 17.)
  38. Guns N' Roses Add Dates to 2023 Tour, Announce Special Guests, 2023. május 31.
  39. THE WARNING Announces New Album 'Keep Me Fed' (angol nyelven). BLABBERMOUTH.NET, 2024. március 8. (Hozzáférés: 2024. április 6.)
  40. Coward, Teddy: The Warning Unveil New Single 'Automatic Sun'. Rock Sound, 2024. április 5. (Hozzáférés: 2024. április 10.)
  41. a b Dowdell, Michael: You've Been Warned: How The Warning went from video game players to Rock Band musicians, 2019. február 11. (Hozzáférés: 2023. október 25.)
  42. Olivier, Bobby: How the Warning, hard rock's hottest new band, morphed from viral covers to hell-raising shreds. Alternative Press, 2022. augusztus 31. (Hozzáférés: 2022. december 13.)
  43. a b c Profiles. thewarningband.com. [2021. március 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
  44. The 17th Independent Music Awards Nominees Announced. Independent Music Awards , 2019. április 11. (Hozzáférés: 2019. december 23.)
  45. Readers Poll 2023: Paulina “Pau” Villarreal Vélez Wins “Up And Coming”. Moderndrummer , 2023. szeptember 26. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
  46. The 2023 Drumeo Awards Show. Drumeo , 2024. január 25. (Hozzáférés: 2024. január 29.)

Külső linkek

[szerkesztés]