Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:12akd/Illés apokalipszise

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bevezető: Illés apokalipszise


Elõszó Illés Apokalipsziséhez Az Illés Apokalipszise egy az ókeresztények által ismert és használt apokaliptikus írás. Az írás több nyelven is fennmaradt, így a koptik nyelv két különbözõ dialektusában, az akhimik és szahidik nyelveken, ezen kívül görögül, és van egy héber változat is. A héber példány dátumát az i.sz. 117 elõttre teszik, vagyis az alexandriai zsidónegyed lerombolását megelõzõ idõre. Sajnos egyik nyelven fennmaradt példány sem mondható teljesnek, így a mai formában ránk maradt írás hiányos. Az akihimik nyelven fennmaradt példány végén ez áll: tiakoplupszisz nheleiasz, azaz Illés apokalipszise. Az ókeresztény íróktól számos utalás található erre az írásra, akik szintén Illésnek tulajdonították. Amikor idéztek belõle, azt az "Illés megmondta" szavakkal kezdték. Az írást tehát Illés egy nem kanonizált írásának tartották, de a modern nyelvészek véleménye szerint az írásban számos keresztény betoldás van. Ez természetesen vitatott nézet, és itt nem kívánunk ebben véleményt nyilvánítani, csak az írást elérhetõvé tenni magyar nyelven is. Ez a fordítás angol nyelvbõl lett magyarra fordítva, figyelembe véve az angolban használt szavak mellé tett megjegyzéseket is.



1. rész   A próféta elhívása 1 Az Úrnak beszéde jött hozzám, mondván: Ember fia mondd ennek a népnek, miért adtok még több bûnt a bûneitekhez és gerjesztitek haragra az Úr Istent aki teremtett titeket? [Pál.Apok. 3; Ezék.33:1, 6:1, 12:1, 13:1, 14:2; Ésa. 30:1; Sir. 3:27; Sal.Zs. 3:6, 10] 2. Ne szeressétek a világot és a dolgokat, amelyek a világban vannak, mert a világ kérkedése és pusztulása az ördögtõl van. [1Ján. 2:15] A fogságból való menekülés a Megtestesült Fiú által lehetséges 3. Emlékezzetek, hogy a dicsõség Ura, aki mindennek teremtõje, megkönyörült rajtatok, hogy ennek a kornak a fogságából megmenekülhessetek. [1Énok 22:14, 25:3] 4. Mert az ördög sokszor akarta visszatartani a napot attól, hogy a föld fölé emelkedjen, és nem akarta a földnek engedni, hogy gyümölcseit megteremje, mert õ tûzben akarja az embereket megemészteni, amely õrjöngve ég a tarlóban, és el akarja nyelni õket, mint a vízáradat. [Eféz. 4:8; Mal. 4:1; Joel 2:5] 5. Ennekokáért a dicsõség Istene megkönyörült rajtunk, és elküldte a fiát a világba, hogy õ megmenthessen bennünket a fogságból. [Ap.Csel. 7:2; Ján. 3:17, 10:36;] 6. Nem tudatta angyallal, vagy arkangyallal vagy bármely uradalommal azt, hogy mikor jön el közénk (Isten Fia), de õ megüresítette magát, emberformát öltve, amikor ideje volt annak, hogy eljöjjön azért, hogy megmenthessen bennünket [a testtõl]. [Fil. 2:6-8] 7. Annakokáért legyetek az õ fiaivá, mert õ atyátok néktek.   Mi vár az elpecsételtekre és a bûnösökre 8. Emlékezzetek, hogy õ trónokat és koronákat készített elõ nektek a mennyekben, ezt mondván: Mindazok, akik engedelmeskednek nekem, uralkodói székeket és koronákat kapnak, azok részeként, akik az enyéimek. [Kol. 1:16; Jak. 1:12; Jel. 20:4] 9. Ezt mondta az Úr: Nevemet a homlokukra írom és elpecsételem õket a jobbkezükön, és õk nem fognak éhezni vagy szomjazni. [Jel.3:12, 7:3, 14:1] 10. A törvénytelenség fia sem fog uralkodni rajtuk, és a trónok sem fogják õket meggátolni, de az angyalaimmal együtt bejönnek majd a városomba. [2Tessz. 2:3; Jel. 7:16] 11. A bûnösök pedig megszégyenülnek, és a trónok elõtt nem állnak meg, [Pál. Apok. 13:1] 12. hanem a halál trónjai ragadják meg õket és azok uralkodnak rajtuk, mert az angyalok nem fogadják el õket. Elvágták magukat az õ lakhelyétõl. [Pál. Apok. 15:1]   A megtévesztõk, akik ellenzik a böjtöt 13. Halljátok, ó azok, akiknek értelme van a földön, a megtévesztõket illetõen, akik majd megsokasodnak az utolsó idõkben, úgy, hogy saját maguk által hoznak elõ tanításokat, melyek nem Istentõl jönnek, félre téve az Isten törvényét, azok, akik gyomrukat tették Istenükké, mondván: ’A böjt nem létezik, és nem is Isten teremtette azt,’ elidegenítve magukat az Isten szövetségétõl, és megrabolják önmagukat a dicsõséges ígéretektõl. [ 2Tim. 4:1-5; Fil. 3:19; Márk. 7:11; Jer. 22:9; Efez. 2:12] 14. Így tehát ezek egyáltalán nem megalapozottak a szilárd hitben. Ezért ne hagyjátok, hogy félrevezessenek benneteket. [Jak. 1:12, 2; Mát. 24:4; Márk 13:15]   A böjt haszna 15. Emlékezzetek, hogy attól az idõtõl fogva, amikor megteremtette a mennyeket, az Úr akkor megteremtette a böjtöt is az ember javára, a benne élõ vágyakozások és szenvedélyek miatt, amelyek ellenetek harcolnak, hogy a gonoszság ne keljen lángra bennetek. 16. ’De tiszta az a böjt, amelyet én teremtettem’ – mondta az Úr. 17. Az, aki a böjtöt folyamatosan gyakorolja, az nem fog bûnt elkövetni, bár irigység és viszály van a belsõjében. [Jak. 4:1; 1Pét. 2:11] 18. Böjtöljenek hát a tiszták, de amikor az böjtöl, aki nem tiszta, az haragra gerjeszti az Urat, és az angyalait is. 19. És saját lelkének okoz fájdalmat, haragot halmoz maga ellen, a haragnak napján. [Zef. 2:3; 1:15, 18; Ezék. 7:19; Róm. 2:5] 20. De tiszta az a böjt, melyet én teremtettem, tiszta szívvel és tiszta kézzel..[Zsolt. 24:4] 21. Megszabadít a bûntõl. Meggyógyítja a betegségeket. Kiûzi a démonokat. [Sal.Zsolt. 3:8]. 22. Hatékonyan jut fel az Úr trónjához kenetért, és felold a bûn alól a tiszta ima által.   Az állhatatosság szüksége 23. Ki van olyan közöttetek, aki, ha megbecsült mesterember, szerszáma nélkül menne ki a mezõkre? Vagy ki megy úgy a háborúba harcolni, hogy nem viseli a mellvértjét? 24. Aki ilyennek találtatik, nem megölettetik-e azért, mert megvetette a király iránti szolgálatát? 25. Hasonlóképpen, senki nem mehet be a szent helyre, aki kételkedõ. 26. Aki kételkedõ az imájában, sötét az önmaga számára. És még az angyalok sem bíznak az ilyenben. 27. Legyetek hát ezért határozottak az Úrban mindenkor, hogy minden pillanatban ismeretetek (megnyilvánulás) legyen.     2. rész 1. Továbbiak Asszíria királyait illetõen, és a mennyek és föld és a föld alatti dolgok felbomlását illetõen.   Az igazságtalanság királya Asszíriából 2. ’Annakokáért (azok, akik az enyémek) nem lesznek legyõzve’ mondá az Úr, ’sem félelem nem szállja meg õket a harcban’ [5Móz. 20:3-4; Dán. 11:6-40 ] 3. Amikor látni fogják [a királyt], aki feltámad északon [akinek a neve], az igazságtalanság [és Assíria] királya [aki megnöveli] támadásait és harcait Egyiptom ellen. 4. A föld fel fog akkor nyögni, mert a gyermekeiket elragadják tõlük. 5. Sokan a halált fogják majd kívánni azokban a napokban, de a halál elkerüli õket.   A békesség királya nyugatról 6. És egy király – akit majd a ’békesség királyának’ fognak nevezni – támad fel nyugatról. 7. A tenger fövenyére fut, mint egy dühös oroszlán. [1Pét. 5:8] 8. Megöli majd az igazságtalanság királyát, és bosszút áll Egyiptomon, háborúval és sok vérontással. 9. Az fog történni azokban a napokban, hogy békét fog parancsolni és [hiábavaló] ajándékot ad Egyiptomnak. 10. Békét [fog nyújtani] azoknak, akik szentek, [ezt mondván], ’egy az [Isten] neve ’. [Zak. 14:9] 11. Tiszteletet [fog] adni a szenteknek, és felmagasztalja a szentek helyeit. 12. Hiábavaló ajándékokat fog adni az Isten házának. [5Móz. 6:4] 13. Egyiptom városait körbejárja fortélyból, anélkül, hogy tudnának róla. 14. Számbaveszi mind a szenthelyeiket. Felméri a pogányok bálványait. 15. Felméri az õ gazdagságukat. Papokat fog nekik kirendelni. Parancsot ad, hogy a bölcseket, és a nép nagyjait ragadják meg, és a tenger melletti metropoliszba fogják õket vinni, és így szól: ’Csak egy nyelv van’ . [Dán 11:33] 16. De amikor ezt halljátok: ’Béke és öröm uralkodik’, � fogok�   A gonosz fiú a jobboldalon 17. Elmondom a jeleit, amirõl megismerhetitek õt. 18. Mert neki két fia van: egy a jobbján és egy a balján. 19. Az, aki a jobboldalon van, egy démoni arculatot kap, [és] Isten neve ellen fog harcolni. 20. És négy király fog attól a királytól [uralkodni?]. 21. A harmincadik évében feljön Memfiszbe (és) templomot fog Memfiszben építeni. 22. Azon a napon saját fia áll ellene, és megöli õt. 23. És az egész ország zaklatott lesz a bajoktól. 24. Ekkor rendeletet ad majd ki az egész országban, a papok és az összes szentek elfogatására, mondván: " Fizessétek vissza duplán mindazt a sok jó dolgot és ajándékokat, amit atyám adott néktek." 25. Bezáratja a szent gyülekezõhelyeket. Elveszi házaikat. Fiaikat rabságba viszi. 26. Rendeleteket hoz, és áldozatadások, förtelmességek és keserû gonoszságok töltik meg a földet. 27. A nap és a hold elõtt fog megjelenni. 28. Azon a napon a papok megtépik ruháikat.   Siralom Egyiptomért 29. Jaj nektek, Egyiptom uralkodói, azokban a napokban, mert eljött a ti idõtök. 30. Az erõszak, amelyeket a szegények ellen [tettetek], saját magatok ellen fordul, és gyermekeiteket zsákmányként ragadják el tõletek. 31. Azokban a napokban felnyögnek Egyiptom városai, mert az eladók és a vásárlók hangjai nem hallatszanak bennük többé. Egyiptom városainak piacterei porossá válnak. [Jel. 18:11-13] 32. Az Egyiptomban lévõk mindannyian együtt sírnak. A halált fogják kívánni, (de) az elkerüli õket, hátat fordítva nekik. [Jel. 9:6] 33. Azokban a napokban a sziklákra futnak, s onnan levetik magukat, mondván:’Essetek ránk.’ Mégsem fognak meghalni. 34. És kettõs mértékkel sokasodnak meg a szenvedések az egész (egyiptomi) földön. [Hós. 10:; Luk. 23:3; Jel. 6:1] 35. Azokban a napokban a király parancsot ad, hogy fogják össze rabságba és hozzák elé mind a szoptatós anyákat. És azokkal kígyókat fognak szoptatni. És vért fognak mellükbõl szívni, amivel a nyilaik hegyét mérgezik. 36. És a városokra eljövõ bajok miatt újra parancsot ad, és minden fiatal fiúgyermeket összeszednek, akik tizenkét évesek vagy fiatalabbak, hogy megtanítsák õket nyilakat lõni. 37. A bábák mind elszomorodnak, az egész földön. Az asszony, aki szült, szemét a mennyekre emeli és így kiált: "Miért kellett nekem a szülõszékre ülnöm, hogy fiat hozzak erre a világra?" 38. A meddõ asszony és a szûz örülni fog akkor, így szólván: "Ez a mi örömünk ideje, mert nincs gyermekünk a földön, hanem gyermekeink a mennyben vannak. [Luk. 23:29; Ésa. 54:1; Sal.Bölcs. 3:13]   A zsidók visszatérnek Jeruzsálembe 39. Azokban a napokban három király tûnik fel a perzsák között, és az Egyiptomban lévõ zsidókat fogságba viszik. Jeruzsálembe viszik õket, ahol letelepednek és lakni fognak.   Homiletikai melléklet 40. És amikor azt hallani, hogy Jeruzsálemben biztonság van, akkor tépjétek meg ruháitokat, ó, földnek papjai, mert onnantól közel van a kárhozat fiának megjelenése. [1Tessz. 5:2l; Ján. 17:12; 2Tessz. 2:3]   Egy hiányos orákulum a törvénytaposóról 41. Azokban a napokban a törvénytaposó megjelenik a szent helyeken –– [2Tessz. 2:8]   A perzsa-asszír háborúk 42. Azokban a napokban a perzsák királyai hirtelen harcot indítanak az asszírok királyai ellen. Négy király fog harcolni három ellen. 43. Három évig fognak azon a helyen maradni, mialatt elhordják az ott lévõ templom gazdagságait. 44. Azokban a napokban vér fog folyni Kós-tól Memfiszig. Egyiptom folyója vérré változik, és három napig ihatatlan lesz a vize. [2Móz. 7:19-21] 45. Jaj Egyiptomnak és az ott lakozóknak. 46. Azokban a napokban egy király fog uralomra jutni a városban, amelyet "a nap városának" neveznek, és az egész ország nyugtalanná válik. [A király] menekülni fog Memfiszbõl (a perzsákkal együtt).   A perzsák gyõzelme 47. A hatodik évben a perzsák királya tervet szõ, és megtámadja Memfiszt. Megölik az asszírok királyát. 48. A perzsák bosszút állnak a földön, és parancsot kapnak, hogy minden hitetlent és törvénytelent öljenek meg. Parancsot adnak arra, hogy építsék fel a szentek templomait. 49. Dupla ajándékokat adnak az Isten házának. És mondani fogják majd, hogy "Egy az Isten neve." 50. Az egész földön éljenzik majd a perzsákat.   Egy igazságos király uralkodása a nap városából 51. A maradékuk pedig, azok, akik nem pusztultak el a csapásokban, azt mondják: "Az Úr egy igazságos királyt küldött nekünk, hogy földünk ne váljon sivataggá." [Jer. 5:12] 52. Parancsot ad, és semmi királyi határozatot nem hoz nyilvánosságra három évig és hat hónapig. A föld megtelik jóval és bõségben gyarapodik. [Dán. 7:25] 53. Akik élnek, így szólnak majd azokhoz, akik meghaltak: "Keljetek fel, és legyetek ti is velünk ebben a pihenõben."  

3. rész A törvénytelenség fiának eljövetele 1. Annak a királynak a negyedik évében fog megjelenni a törvénytelenség fia, aki azt mondja, "Én vagyok a Krisztus," holott nem õ az. Ne higgyetek neki!   Tudnivaló az igaz Krisztus eljövetelét illetõen 2. Krisztus eljövetele hasonló lesz a galambokhoz, amelyek falkában repülnek fészkükre, és galambok övezik körül koronaként. Járni fog a menny boltozatán a kereszt jelét vonva maga után. [Mát. 3:16] 3. Az egész világ látni fogja, mint ahogyan a napot látni, amely átragyog az égbolton keletrõl nyugatra. [Ésa. 6:13; 2Tessz. 1:7]. 4. Eképpen fog eljönni, körülötte minden angyalával. [Mát. 24:27; Luk. 17:24].   Az Antikrisztus cselekedetei 5. De a törvénytelenség fia újra megjelenik a szent helyeken. 6. Azt mondja a napnak, hogy "ess alá", s az aláesik. Azt mondja "ragyogj", s az ragyogni fog. Azt mondja, "sötétülj el", s az el fog sötétülni. [Mát. 24:29] 7. Azt mondja a holdnak, "válj véressé", és az azzá válik. [Joel. 2:31]. 8. Az égbõl fog alászállni az emberek közé, és közöttük jár. Úgy fog járni a tengeren és a folyókon, mintha szárazföldön járna [Jel. 6:12; Márk. 6:48]. 9. A sántáknak visszaadja a járásukat. A süketeknek visszaadja hallásukat. A némáknak visszaadja beszédüket. A vakoknak visszaadja látásukat [Mát. 11:5]. 10. A leprásokat megtisztítja. A betegeket meggyógyítja. A démonokat kiûzi. 11. Sok csodát tesz és jelet mutat majd azoknak, akik körülötte állnak. 12. Ugyanazokat fogja cselekedni, amiket Krisztus cselekedett, egyedül a halottakat nem fogja tudni feltámasztani. 13. Errõl tudjátok meg, hogy õ a törvénytelenség fia, mert képtelen életet adni.   Az Antikrisztus jelei 14. Mert íme, elmondom az õ jeleit, hogy felismerhessétek. 15. Õ egy � sovány lábú fiatalember, õsz hajtincs van elöl a fején, amely amúgy kopasz. A szemöldökei a füléig érnek. A kezének fejein leprás folt. 16. Átváltozik azok jelenlétében, akik nézik õt. Fiatal gyermekké válik. Majd öregemberré változik. 17. Mindenféle jelekkel változtatja meg önmagát, de a fejének jeleit nem tudja elváltoztatni. 18. Arról tudjátok meg, hogy õ a törvénytelenség fia.     4. rész   Tabitha mártírsága 1. A szûz, kinek neve Tabitha, meghallja majd, hogy a szégyentelene megnyilvánította magát a szent helyeken. És magára ölti finom vászonruháját. 2. És utána ered Judeába, és megfeddi õt Jeruzsálemben, mondván: ó szégyentelen, ó törvénytelenség fia, ó te, aki üldözted a szenteket. 3. A szégyentelen haragja felgerjed a szûz ellen. És üldözni fogja a naplemente földjéig. 4. Estére kiszívja a szûz vérét. Testét a templomba veti, ahol az emberek gyógyulásává lesz. 5. Hajnalban feltámad, és életre kelve megfeddi õt, mondván: ó szégyentelen, nincs hatalmad a lelkem vagy testem fölött, mert mindig az Úrban élek. 6. És a vérem is, amit a templomra vetettél, a népek gyógyulása lett.   Illés és Énok mártírsága 7. Amikor Illés és Énok meghallják, hogy a szégyentelen megnyilvánította magát a szent helyen, lejönnek és harcolnak ellene, mondván: 8.Valóban nincs benned szégyen, amikor a szentekhez csatolod magad? Mert te mindig idegen vagy közöttük. 9. És támadtad mindazokat, akik a mennyekhez tartoznak. És támadtad azokat is, akik a földhöz tartoznak. 10. A trónok ellen voltál. Az angyalok ellen cselekedtél. Állandóan elkülönült vagy. [2Énok 29:3-4; Jel. 4:4] 11. Lehullottál a mennybõl, mint a hajnalcsillagok. [Jób. 38:7; Ésa. 14:2] 12. Elváltoztál, és saját fajod idegen lett számodra. De szégyen az nincs benned. Amikor határozottan Isten ellen állítod magadat. Te ördög vagy. 13. A szégyentelen meghallja ezt, és harag szállja meg, és harcolni fog ellenük a város piacterén. És hét napon keresztül harcol velük. [Jel. 11:8] 14. És három és fél napot fognak a piactéren holtan, fekve tölteni, mialatt minden ember látni fogja õket. 15. De a negyedik nap feltámadnak és megróják õt, mondván: ’Ó te szégyentelen, ó te törvénytelenség fia! Valóban nincs benned szégyen, hogy félrevezeted az Isten népét, azokat, akikért nem te szenvedtél? Nem tudod azt, hogy mi az Úrban élünk?’ 16. Amint ezeket mondták, felülkerekedtek rajta: "Mindezekért levetjük magunkról a húsból lévõ testet a szellemi testért, és mi ölünk meg téged, mert azon a napon nem emelheted szavad, hiszen mi mindig erõsek vagyunk az Úrban. Te viszont mindig az Úr ellen voltál." 17. És amikor a szégyentelen mindezeket meghallja, feldühödik majd és harcol ellenük. 18. És az egész város körülöttük áll. 19. Azon a napon a mennybe ragadtatnak, és ragyogni fognak, mialatt minden ember, és az egész világ látni fogja õket. [Dán. 12:3]   A szentek üldözése 20. A törvénytelenség gyermeke nem fog gyõzelmet aratni fölöttük. Haragját a föld felé veszi, és bûnt kíván az emberek ellen tenni. 21. Üldözni fogja mind a szenteket. 22. Azokat, és velük véneiket fogságba gyûjti a földrõl. Ölni fogja õket és pusztítani�. õket. 23. És szemeiket vas nyársakkal veszi ki. Fejükrõl a bõrt letépi. Körmeiket egyenként leszedi. És parancsot ad, hogy erõs ecetet és meszet öntsenek az orrukba. 24. Azok pedig, akik nem képesek ennek a királynak mindezeket a kínzásait kiállni, aranyat vesznek magukhoz és gázlókon át a sivatagi helyekre menekülnek. 25. Ott lefekszenek, mint azok, akik alszanak. 26. Az Úr magához veszi a szellemeiket és lelkeiket. Testeik kõvé merednek. Semmi vadállat meg nem eszi testüket, amíg eljön a nagy utolsó ítélet napja. [Préd. 12:7l; Jel. 20:11-15] 27. Akkor feltámadnak majd, és pihenõhelyet találnak. De õk nem lesznek a Krisztus uralmának országlásában, mint azok, akik kitartottak, mert azoknak az Úr ezt mondta: 28. "Nekik megadatik, hogy jobb kezem felõl üljenek." Õket elõbbrevaló dolgokban részesítem, mint másokat, és õk legyõzik majd a törvénytelenség fiát. És látni fogják, amint a menny és a föld felbomlik. 29. Õk fogják megkapni a trónokat, dicsõséget és a koronákat.   A hatvan igaz mártírsága 30. Hatvan igaz, akik erre az órára lettek felkészítve, hallani fogják mindezeket. És magukra öltik az Isten mellvértjét, és Jeruzsálembe futnak, és harcolnak a szégyentelen ellen, mondván: [Ésa. 59:17l; 1Tess. 5:8] 31. "Mindazokat az erõket, melyeket a próféták is cselekedtek a kezdettõl, te is megtetted. De te képtelen vagy a halottakat feltámasztani, mert nincs erõd életet adni. Ebbõl tudjuk, hogy a törvénytelenség gyermeke vagy." 32. Amikor õ meghallja ezeket, haragra gerjed, és parancsot ad, hogy gyújtsanak tüzeket az oltárokon. És megkötözi az igazakat. 33. Majd felemelik és elégetik õket.   Az emberek menekülése az Antikrisztus elõl   5. rész 1. És azon a napon sokaknak a szíve megkeményedik majd, és elfutnak tõle, mondván: "Ez nem a Krisztus. A Krisztus nem öli meg az igazakat. Õ nem üldözi az embereket, hogy elfogja õket, hanem csodákkal és jelekkel gyõzi meg az embereket. [5Móz. 26:8; 29:2].   Az igazak elvitele 2. Azon a napon a Krisztus megsajnálja az övéit. És elküld a mennybõl hatvannégyezer angyalt, mindegyik hat szárnyú. [Ésa. 6:2; Jel.4:8]. 3. Dicsõítésük és imádatuk hangjai megrengetik a mennyet és a földet. 4. Ekkor mindazok, akiknek homlokára Krisztus neve van felírva, és akiknek kezén ott a jel, legyenek azok alacsonyak vagy hatalmasak, felvitetnek a szárnyaikon az õ haragja elõl. 5. Akkor Gábriel és Uriel fényoszlopokként vezetik õket a szent földre. 6. Megadatik nekik, hogy egyenek az élet fájáról. Mindannyian fehér ruhát viselnek� és az angyalok vigyáznak rájuk. Nem szomjaznak már többé, és a törvénytelenség fia nem gyõzedelmeskedhet fölöttük. [2Móz. 13:2; Ésa. 49:10; Jel. 7:16].   Csapások az igazak elvitele után 7. Azon a napon a föld háborogni fog, és a nap elsötétül, és a békesség elvétetik a földrõl. 8. A madarak döglötten hullanak a földre. 9. A föld szikadttá válik. 10. A bûnösök felnyögnek a földön, és így kiáltanak: "Mit tettél velünk, ó törvénytelenség fia, azt mondtad nekünk, hogy te a Krisztus vagy, holott te az ördögtõl vagy. 11. Magadat sem vagy képes megmenteni, nemhogy minket. Jeleket mutattál nekünk, amelyekkel elcsaltál bennünket a Krisztustól, aki megteremtett minket. Jaj nekünk, amiért rád hallgattunk. 12. Íme, most elpusztulunk az éhínségben. Hol lelhetnénk most az igazságosnak nyomára, hogy imádhassuk õt, vagy hol van az, aki tanítana bennünket és mi hallgatnánk rája. 13. De most valóban elpusztulunk a haragban, mert engedetlenek voltunk Isten iránt. 14. A tengerek sötét mélységeit kutattuk, de nem találtunk vizet. A folyókban a papirusznád között ástunk, de ott sem leltünk vízre."   Az Antikrisztus siralma, az igazak üldözése 15. És azon a napon a szégyentelen sírni fog, mondván: "Jaj nekem, mert az idõm letelt, miközben azt mondtam, az én idõm soha nem múlik el. 16. Az éveim hónapokká váltak és napjaim elmúltak, ahogyan a por elszáll. És most veletek én is elpusztulok. 17. Most tehát rohanjunk a sivatagba és ragadjuk meg a rablóinkat, és pusztítsuk el õket. 18. Hozzuk elõ a szenteket, mert miattuk adja a föld a gyömölcseit. Mert értük ragyog a nap a földre. Miattuk száll harmat a földre." 19. A bûnösök felnyögnek, mondván: "Te tettél minket Isten ellenségévé. Ha képes vagy rá, menj és hozd elõ magad õket." 20. Akkor tüzes szárnyakra kap, s a szentek után röpül. Újra harcra kel ellenük. 21. Az angyalok ezt meghallják, s aláereszkednek. Csatát vívnak vele, sok kard által.   Az ítélet tüze 22. Azon a napon történik, hogy az Úr parancsa szerint harag jön a mennyre és a földre. És tüzet árasztanak a földre. 23. És a tûz emészti a földet hetvenkét könyök magasságban. Elemészti a bûnösöket és ördögöket, mint a pelyvát. 24. Igazságos ítélet történik ekkor.   Az eljövendõ ítélet Ura 25. Azon a napon megszólalnak a hegyek és a föld. A hágók egymáshoz szólnak, mondván: "Hallottatok-e olyan eleven emberrõl ma, akit ne ítélt volna meg az Isten Fia?" 26. Mindegyiknek a bûne ellene fog szólni, azon a helyen, ahol elkövették azt, tették azt éjjel vagy nappal. 27. Azok, akik az igazak közé tartoznak és � látni fogják a bûnösöket és üldözõiket, azokat, akik kínokra és halálra adták õket. 28. Akkor a bûnösök [gyötrelmeikben] látni fogják az igazak állapotát. 29. Akkor eljön a kegyelem. Azokban a napokban amit az igazak ismételten kérnek, megadatik nekik.   Az Antikrisztus ítélete és pusztulása 30. Azon a napon az Úr megítéli a mennyet és a földet. Ítéletet hirdet azokra, akik a mennyekben vétkeztek, és azokra is, akik azt a földön tették. 31. Megítéli a nép pásztorait. Számonkéri a nyáj juhait, és azok neki adatnak úgy, hogy nem lesz már bennük halálos gonoszság 32. Ezek után alászáll Illés és Énok. Levetik magukról e világ testét, és magukhoz veszik a szellemi testet. Üldözõbe veszik a törvénytelenség fiát, és megölik õt, aki akkor képtelen lesz szólni. 33. Azon a napon elfoszlik a jelenlétükben, mint ahogy jég megolvad a tûzben. Elpusztul majd, mint a kígyó, amelyben nincs meg az élet lehellete. 34. Azt mondják majd neki: "Az idõd lejárt. Most pedig te és mindazok, akik hittek benned, elpusztultok." 35. A mélység fenekére lesznek vetve, és az bezárul fölöttük.   A millenniumi korszak 36. Azon a napon Krisztus, a király, és vele mind az õ szentjei eljönnek a mennyekbõl. 37. Megégeti a földet. Ezer esztendõt fog eltölteni rajta. 38. Mivel a földet a bûnösök uralták, új földet és új mennyet teremt majd. Azon nem élnek már halálos ördögök. [Jel. 21:1] 39. Uralkodni fog szentjeivel, akik állandóan le s fel szállnak, az angyalok között élnek, és Krisztussal lesznek, ezer esztendeig. [Jel. 20:24].