Szematauitefnaht

Szematauitefnaht

Szematauitefnaht^[1] (sm3-t3.wỉ-tfnḫ.t) vagy Szomtutefnaht^[2]^[3] ókori egyiptomi hivatalnok volt az i. e. 330-as években, aki tanúja volt annak, hogy Nagy Sándor meghódította Egyiptomot és véget vetett a perzsa XXXI. dinasztia uralmának.

Élete

Pályafutása valószínűleg a XXX. dinasztiabeli II. Nektanebó uralkodása alatt kezdődhetett. Miután III. Artaxerxész i. e. 343-ban a pelusiumi csatában meghódította Egyiptomot, Szematauitefnaht hűséget esküdött az ország új, perzsa urainak, így afféle kollaboráns lett.^[1] Életrajza mészkő halotti sztéléjéről ismert, mely eredetileg Hérakleopolisz Magna templomában állt, majd a pompeji Ízisz-templomba került, ma pedig a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeumban található (katalógusszám 1035), emiatt nápolyi sztéléként említik. A sztélé szövege szerint Szematauitefnaht a perzsák szolgálatába állt, később pedig III. Dareiosz parancsnoksága alatt harcolt Nagy Sándor serege ellen.^[2] Mikor úgy látta, Nagy Sándor serege megállíthatatlanul tör előre, megijedt, és egy álom hatására – melyben szülővárosának helyi istensége, Herisef jelent meg, hogy tanáccsal lássa el – elmenekült a harcmezőről, és visszatért Hérakleopolisz Magnába, hogy újra ellássa papi kötelezettségeit, majd mikor Sándor nem sokkal később, i. e. 332-ben elfoglalta Egyiptomot, Szematauitefnaht átállt az ő oldalára.^[1]^[2] Élete végén Szematauitefnaht Herisefet dicsőítette, és köszönetet mondott neki, amiért tanácsával lehetővé tette, hogy teljes életet éljen.^[2]

Élete során Szematauitefnaht számos fontos pozíciót töltött be: Szahmet főpapja, Hórusz papja, királyi kincstárnok, „egyetlen társ”, hati-aa és iri-pat volt.^[2]

Nem tévesztendő össze azzal a Szematauitefnahttal, aki körülbelül háromszáz évvel korábban, a XXVI. dinasztia idején Thébába kísérte I. Pszammetik lányát, Nitókriszt, hogy Ámon isteni felesége örökbe fogadja.

Kapcsolódó szócikkek

Udzsahórresznet, egyiptomi hivatalnok és kollaboráns, aki hasonló pályát futott be a XXVII. dinasztia elején, a perzsa hódításkor.

Jegyzetek

↑ ^a ^b ^c Wilkinson, Toby. The Rise and Fall of Ancient Egypt. New York: Random House, 560. o. (2011. december 8.). ISBN 9780747599494 , pp. 467-9
↑ ^a ^b ^c ^d ^e Rice, Michael. Who's Who in Ancient Egypt. London and New York: Routledge (1999. december 8.). ISBN 0-203-75152-3 , p. 197
↑ Lloyd, Alan B.. Egypt, 404-332 B.C, The Cambridge Ancient History (2nd ed.), vol. VI. Cambridge University Press, 337–60. o. (1994. december 8.). ISBN 0 521 23348 8 , pp. 343-4

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Sematawytefnakht című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További irodalom

Tresson, Paul (1931). „La Stèle de Naples”. Bulletin de l’Institut Français d’Archéologie Orientale 30, 369–91. o.
Lichtheim, Miriam. Ancient Egyptian Literature, vol. III. Los Angeles: The University of California Press (1980. december 8.) , pp. 42–3
Pirelli, Rosanna (1998). "Il monumento di Samtawy Tefnakhte e il tempio di Iside a Pompei", in Atti del Convegno di Roma-Pompei 1995 dal titolo "L'Egitto in Italia dall'Antichità al Medioevo". CNR, Roma, pp. 635–644

[wilk-1] Wilkinson, Toby. The Rise and Fall of Ancient Egypt. New York: Random House, 560. o. (2011. december 8.). ISBN 9780747599494 , pp. 467-9

[www-2] Rice, Michael. Who's Who in Ancient Egypt. London and New York: Routledge (1999. december 8.). ISBN 0-203-75152-3 , p. 197

[3] Lloyd, Alan B.. Egypt, 404-332 B.C, The Cambridge Ancient History (2nd ed.), vol. VI. Cambridge University Press, 337–60. o. (1994. december 8.). ISBN 0 521 23348 8 , pp. 343-4

[1]

[2]

[3]