Ugrás a tartalomhoz

Szabó Csaba (levéltáros)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó Csaba
Született1967. július 7. (57 éves)[1]
Nova
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–2005)
A Magyar Nemzeti Levéltár igazgatója
Hivatali idő
2017 hivatalban
ElődMikó Zsuzsanna
SablonWikidataSegítség

Szabó Csaba (Nova, 1967. július 7. –) főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója.

Életútja

[szerkesztés]

1991-ben szerezte meg magyar-történelem szakos általános iskolai tanári diplomáját. Ezt követően 1992-től Németországban tanult történelmet, gazdaság- és társadalomtörténetet, művészettörténetet az Eichstätti Katolikus Egyetemen, ahol 1997-ben mesterdiplomát kapott, 2000-ben pedig PhD fokozatot nyert. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltár szakán 2005-ben szerzett oklevelet, majd ugyanitt habilitált 2010-ben történettudományi területen.

2003-tól dolgozott először a Magyar Országos Levéltárban, előbb főosztályvezetőként, majd 2004-től főigazgató-helyettesként tevékenykedett. 2010 és 2015 között a Balassi Intézet – Collegium Hungaricum Bécs tudományos igazgatóhelyettesi, és egyben a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója. 2015-től ismét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozott főosztályvezetőként, majd általános főigazgató-helyettesként. 2017 áprilisában kinevezték a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatójává.[2]

Művei

[szerkesztés]
  • Szabó, Csaba : Die katholische Kirche Ungarns und der Staat in den Jahren 1945–1965. Munchen, 2003.
  • Szabó Csaba, Hanák Gábor : A Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen indított per írott, képi és hangzó forrásainak digitalizálása. Budapest, 2008.
  • A rendszerváltás évei, 1987-1990. Kiállítás a Magyar Országos Levéltárban. Megtekinthető 2009. június 11-től; szerk. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; MOL, Bp., 2009
  • József Kardinal Mindszenty in Wien (1971–1975). (Hrsg. Csaba Szabó). Wien, 2012.
  • Österreich und Ungarn im 20. Jahrhundert. (Hrsg. Csaba Szabó). Wien, 2014.
  • Forradalom! 24 megtalált történet, szerk., bev., jegyz. Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba; Magyar Nemzeti Levéltár–MNL, Bp., 2016

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Library of Congress Authorities (angol nyelven). Kongresszusi Könyvtár. (Hozzáférés: 2024. június 21.)
  2. Dr. habil. Szabó Csaba a Magyar Nemzeti Levéltár új főigazgatója. Magyar Nemzeti Levéltár (2017. máj. 15.) (Hozzáférés: 2018. március 7.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • "Vedd ezeket az iratokat..." Jubileumi kötet az ELTE levéltár szak alapításának hatvanadik évfordulójára. Szerk. Mihalik Béla, Zarnóczki Áron. Bp., ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék–ELTE Egyetemi Levéltár.