Székesfehérvár természeti értékei

Székesfehérvár, ez a nagy múltú egykori királyi székhely két tájegység találkozásánál jött létre, határának déli fele az Alföld Dunántúlra nyúló részéhez, a Mezőföldhöz tartozik, míg az északi fél a Dunántúli-középhegység egyik szigethegységének, a Velencei-hegységnek és a Vértestől délre levő löszhátaknak egy részét foglalja magában. Ennek az ütközőzónának köszönhetően a város határa igen változatos, az eredeti élőhelyfoltok ugyan nem nagy kiterjedésűek, de természeti értékük gyakran igen jelentős. A városnak vannak országos, helyi és közösségi (Natura 2000) természetvédelmi területei, néhány terület esetén tervben van a (helyi) védetté nyilvánítás.

Északi vadludak táplálkozó csapata Székesfehérvártól északra

A város természeti viszonyai

Belterület

Székesfehérvár belterülete a 20. század második felében jelentősen megnőtt, az eredeti városközpontot vizek járta, lápos terület vette körbe, melyeket a Keleti-Bakonyból érkező Gaja és a várostól nyugatra levő nagy kiterjedésű Sárrét vizei tápláltak és tettek katonailag jól védhetővé. A város mai déli végén egy homokvidék kezdődik, homokbuckák közötti mélyedésben létrejött szikes tó volt a Sós-tó (gyakran Sóstó néven használják), a homokbányászat másodlagos élőhelyteremtése nyomán pedig országos védelmet érdemelt egy jókora terület (Székesfehérvári homokbánya). A belterület nyugati része a Sárréttel határos, helyenként hamisítatlan kis sárréti rétfoltok maradtak meg zárványként.

Dankasirályok a sóstói költőszigeten, a háttérben a stadion

Az Alföld szintjéből jókora magaslatot képez a Velencei-hegység néhány, a városba elérő magaslata, így az egykor szőlőhegyként hasznosított, ma kertvárosi Öreghegy, illetve a hagyomány szerint az Aranybulla kihirdetésének helyet adó Csúcsos-hegy. Az Öreghegyen több helyen bányásztak gránitot, ennek beszédes emléke a Bányató és a Rácbánya (utóbbi helyen tanösvény is létesült). A Móri-árok és az elkerülő út találkozásánál jókora halastórendszer nyújt táplálkozóhelyet számos vízimadárnak.

Külterület

A Csúcsos-hegy ősszel, háttérben az Aranybulla emlékművel

Délnyugaton a város határa mezőföldi löszhátaknál jóval alacsonyabb terület, a Velencei-tó egykori öble, a Dinnyési fertő nyugati részén halad, itt a közelben van egy külső városrész, Börgönd. Ugyanezt a nevet viseli több kilométerrel nyugatabbra egy egykor katonai, ma polgári célú repülőtér is. A város részesül a Sárrétből is, a tájvédelmi körzet egy keskeny szelete fehérvári határba esik.

A várostól keletre csordogáló Császár-víz patak jókora szakasza a városhoz tartozik, így a Pátkai-víztározó déli vége (beleértve a római kőgátat), Csala és Kisfalud környéke és a Velencei-hegység nyugati lejtői. Székesfehérvártól északra a földrajzi értelemben már a Dunántúli-középhegység egyik kistája (Sörédi-hát) húzódik, de az itt fellelhető löszvölgyek sok tekintetben mezőföldi jellegűek. A legfontosabb két terület az Aszal-völgy és a Máriamajori-erdő.

Vizes élőhelyek

Fokozottan védett szerecsensirály a sóstói sirálytelep fölött

Mindenképpen első helyre kívánkozik a helyi védett Sóstó, amely a 2010-es évek végén egy átfogó rekonstrukción esett át. Egykori szikes tó jellegét jórészt elveszítette, a medret kimélyítették, az iszapból költőszigetek készültek. Ezeken 2020-tól a hazai viszonylatban legnépesebb belterületi danka-és szerecsensirály fészkelőtelep jött létre. Ugyancsak igazi szenzáció a nagy kócsag és néhány más gémfaj itteni költése. A rekonstrukció részeként megújult az interaktív tanösvény is, amely a tavat összeköti a vele határos homokbányával.

A város környéke vizekben ma már szegény, északnyugati részén ezért nagy érték a Vörösmarty-halastó nevű mesterséges vizes élőhely. Elsősorban a madárvilága kutatott, a környéken előforduló jellegzetes vízimadarak (récék, vadludak, gémfélék, partimadarak) mellett igazi ritkaságok is előfordultak már itt, mint a kékcsőrű réce vagy a halászsirály. De figyelmet érdemelnek az egyéb állatok is, stabilan visszatelepedett ide a hód, boldogul a fokozottan védett vidra és a közösségi jelentőségű nagy tűzlepke.

Vadlúdcsapat a Pátkai-víztározón

A Pátkai-víztározó 2024-es leeresztéséig egy regionális jelentőségű állóvízként szolgálta a madarakat, elsősorban a sirályok jelentek meg itt rendszeresen nagy számban, még olyan ritka jövevények is, mint a sarki sirály, jeges sirály vagy dolmányos sirály. Alacsonyabb vízállásnál sok partimadár is útba ejtette a tározót, köztük az észak-amerikai vándorpartfutó és az igen ritka laposcsőrű víztaposó. Az aszályos 2022-ben és a 2024-es leeresztés során gulipán fészkelt a zátonyokon, kopár szigeteken. A part melletti fákon volt a megye egyetlen kárókatona telepe a 2010-es években. A Császár-víz kedvelt táplálkozóhelye a nagy kócsagnak, szürke gémnek, néha fekete gólyának, de említést érdemel a csalai Kégl-kastély kis, patakmenti tavacskája is, amely főleg aszályos időszakban valóságos oázis kis vöcsök, vízityúk, récefajok számára.

A városban van néhány mesterséges állóvíz. Gránitmurva bányászata nyomán jött létre az öreghegyi Bányató és a Rácbánya Békalencsés-tava. A Malom-árok vizével hozták létre a Csónakázó-tavat és a bregyói horgásztavat, míg a Gaja mellett a Palotavárosi-tavak szolgálják a horgászatot.

Erdők, fásítások, fasorok

A Máriamajori-erdő zárt lösztölgyese nyár elején

Máriamajori-erdő és Nagy-völgy

Székesfehérvár környéke hajdanán nem volt erdős, a ma látható erdők zöme az elmúlt évszázad telepítésének eredménye. Évezredekkel ezelőtt feltehetően a Mezőföld eredeti növényzete, a ligetes, löszgyepekkel, lösztisztásokkal tarkított lösztölgyes boríthatta a városhatár jó részét. A domborzati viszonyok a várostól délre nem állták útját a fák kivágásával, majd a gyepek feltörésével mezőgazdasági táblákat létrehozó embernek, északabbra a természet szerencsésebb volt.

A Sörédi-háton több löszvölgyet is találunk, melyek meredek oldala művelésre még ma is alkalmatlan. Közülük a sokáig Pátkához tartozó, majd az 1960-as években Székesfehérvárhoz kerülő Máriamajori-erdő és Nagy-völgy hosszú, horog alakú völgye az, ahol helyenként az erdőművelés nem változtatta meg az eredeti erdőtársulást, így itt gyönyörű, fajgazdag tölgyesek dacolnak a változó idővel. A terület 2015 óta helyi védett természetvédelmi terület.

Az elhelyezkedéséből fakadóan az erdő nem "tiszta" mezőföldi lösztölgyes, hatnak rá a 15-20 kilométerre levő vértesi erdők is. Így a fajkészletében megtalálható a molyhos tölgy, a virágos kőris, a cserszömörce, állatvilágának jellegzetesen hegyvidéki tagja a havasi cincér.