Ugrás a tartalomhoz

Szárnyas pörölycápa

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szárnyas pörölycápa
Jól látszik ezen a szárnyas pörölycápán a „kalapácsfej” szélessége a testhosszához képest
Jól látszik ezen a szárnyas pörölycápán a „kalapácsfej” szélessége a testhosszához képest
Természetvédelmi státusz
Veszélyeztetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Osztály: Porcos halak (Chondrichthyes)
Alosztály: Cápák és ráják (Elasmobranchii)
Csoport: Modern cápák (Neoselachii)
Öregrend: Cápák (Selachimorpha)
Rend: Kékcápaalakúak (Carcharhiniformes)
Család: Pörölycápafélék (Sphyrnidae)
Nem: Eusphyra
Gill, 1862
Faj: E. blochii
Tudományos név
Eusphyra blochii
(Cuvier, 1816)
Szinonimák
  • Cestracion blochi (Cuvier, 1816)
  • Eusphyrna blochi (Cuvier, 1816)
  • Eusphyrna blochii (Cuvier, 1816)
  • Sphyrna blochii (Cuvier, 1816)
  • Zygaena blochii Cuvier, 1816
  • Zygaena laticeps Cantor, 1837
  • Zygaena latycephala van Hasselt, 1823
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Szárnyas pörölycápa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szárnyas pörölycápa témájú kategóriát.

A szárnyas pörölycápa (Eusphyra blochii) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a pörölycápafélék (Sphyrnidae) családjába tartozó faj, egyben az Eusphyra nevű porcos halnem egyetlen tagja.

190 centiméteres hosszával a kisebb méretű pörölycápák egyike. Karcsú, hajlékony testének színe a barnától a szürkéig terjed. Az elülső hátúszója magas és sarló alakú. Az angol nyelvben is „winghead shark”-nak, azaz szárnyfejű cápának nevezik, mivel a „kalapácsfeje” a testéhez képest nagyon nagy. A szemeit hordó nyúlványok fesztávolsága körülbelül akkora, mint a hal testhosszának a fele. A „kalapácsfej” pontos használata még nem ismert, de valószínűleg a zsákmány felkutatásában játszik szerepet. A széles távolságban ülő szemei kiváló binokuláris látást biztosítanak az állatnak. Az orrnyílásai a széles fej széleinek közelében vannak és hosszú mélyedésekként folytatódnak a fej közepe felé; ezek segítségével pontosan megérzi áldozatának hollétét. A hatalmas „kalapácsfej” számos, úgynevezett Lorenzini-ampulláinak, valamint oldalvonal végződéseknek ad helyet; mindezek a zsákmány elektromos hullámait és testrezdüléseit hivatottak pontosan bemérni.

Főleg az Indiai- és a Csendes-óceánok határán levő sekély vizű térségek lakója.[1] Kisebb csontos halakkal, rákokkal és fejlábúakkal táplálkozik. Elevenszülő halként a magzatjai az anyahal testében, az emlősök méhlepényéhez hasonló burokban fejlődnek ki. A nőstények évente egy alomnak adnak életet, ezek nagysága élőhelytől függően változó, de általában 6-25 egyedet tartalmaz. Nyolc-tizenegy hónapos vemhesség után az ellések februártól júniusig tartó időszakra esnek. Ezt az egyébként úszójáért, májolajáért és húsáért az emberre nézve ártalmatlan pörölycápát a tiltások ellenére ipari méretekben vadásszák és fogyasztják. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) 2016 nyarától veszélyeztetett fajként tartja számon, mivel elterjedésének egyes részein, a túlhalászás következtében, állománya erősen megcsappant.[2]

Neve

[szerkesztés]

1785-ben Marcus Elieser Bloch német természettudós leírt egy cápát, amelyet a Squalus zygaena (a mai Sphyrna zygaena szinonimája) fajba sorolt be. 1817-ben Georges Cuvier francia zoológus a „Le Règne animal distribué d'après son organisation, pour servir de base à l'histoire naturelle des animaux et d'introduction à l'anatomie comparée” című művében a közönséges pörölycápáról is ír; ebbe belefoglalja Bloch leírását is, melyet „z. nob. Blochii” címen említ meg, de felhívja a figyelmet, mely szerint ez a példány nem egy közönséges pörölycápa, hanem egy másik, még ismeretlen fajba tartozó példány. Cuvier azonban nem nevezi meg tudományosan ezt a halfajt. 1822-ben Cuvier kollégája és segéde a szintén francia Achille Valenciennes, aki egy másik ilyen példányt írt le az új fajnak a Zygaena Blochii nobis tudományos nevet adta, azonban a névadást mesterének, Cuviernek tulajdonította.[3][4] A cápa a fajnevét, azaz a blochii-t az első leírójáról, Marcus Elieser Blochról kapta.[4]

1862-ben Theodore Nicholas Gill amerikai ichthiológus ezt a pörölycápát áthelyezte a saját nemébe, az Eusphyra-ba. Ez az új halnem név a görög nyelvből származik; jelentése eu = „jó” és sphyra = „kalapács”.[5][6] Először a többi ichthyológus nem ismerte el az új halnemet és a szóban forgó halat, a többi pörölycápafajjal együtt továbbra is a Sphyrna nembe helyezték. 1948-ban Henry Bryant Bigelow és William Charles Schroeder újraélesztették az Eusphyra halnemet; 1979 és 1988 között Leonard Compagno taxonómiai kutatásainak köszönhetően általánosan elfogadottá vált Gill taxonjának a használata; kivéve azokat, akik még mindig Sphyrna blochii néven tartják számon ezt a pörölycápafajt.[4][7] Az angol nyelvben a „szárnyas cápa” mellett ezt a halat a következő nevekkel is illetik: nyílhegyfejű, nyílhegyfejű pörölycápa, vagy karcsú pörölycápa.[6]

Rendszertani besorolása

[szerkesztés]

Eusphyra blochii





Sphyrna mokarran



Sphyrna zygaena





Sphyrna lewini





Sphyrna tudes



Sphyrna media





Sphyrna tiburo



Sphyrna corona







A pörölycápafélék filogenetikus fája[8]

A hagyományos nézet szerint a kékcápafélékből (Carcharhinidae) fejlődtek ki az első pörölycápák, melyeknek azonban kisebb „kalapácsfejük” volt, aztán ez a testrész az evolúció során kezdett egyre nagyobbra nőni. Ha ezt az elméletet követjük, akkor a szárnyas pörölycápa, melynek a testéhez képest a legnagyobb „kalapácsfeje” van, kéne legyen a legfejlettebb pörölycápafaj. Azonban a molekuláris-filogenetikus vizsgálatok, melyek az izoenzimek és a sejtmagban található (nukleáris) DNS (nDNS) vizsgálatát, valamint a mitokondriális genetikát alkalmazzák, arra az eredményre jutottak, hogy az első fajnak e csoportból máris széles feje volt, továbbá arra is rájöttek, miszerint a szárnyas pörölycápa az egyik legbazálisabb pörölycápafaj, azaz vagy belőle fejlődött ki az összes többi faj, vagy igen közeli rokonságban áll a közös őssel. Szintén e vizsgálatokból lehetett megtudni, hogy a szárnyas pörölycápa egy saját, önálló nemet alkot, valamint a Sphyrna egy monofiletikus csoportot foglal össze. Feltételezések szerint a két porcos halnem körülbelül 15–20 millió éve vált szét, azaz a miocén idején.[7][8][9]

Előfordulása

[szerkesztés]

A szárnyas pörölycápa előfordulási területe az Indiai-óceán és a Csendes-óceán nyugati fele. A Perzsa-öböltől keletre Dél- és Délkelet-Ázsia partjai mentén, egészen a Fülöp-szigetekig és Pápua Új-Guineáig, valamint Kínától az ausztráliai Queenslandig fordul elő. Elterjedésének északi határa a Kínai Köztársaság vizei, míg déli határa a Nyugat-Ausztráliához tartozó Montebello-szigetek környéke.[1][4] Az előfordulási területén főleg a partok mentén levő sekély részeken, valamint a folyótorkolatok szélein fordul elő.[6]

Megjelenése

[szerkesztés]
Régi rajz e pörölycápáról és annak „kalapácsfejéről”

Kalapács alakú fején a nyúlványok nagyon hosszúak, keskenyek és szárnyszerűek; hátsó részük kissé lehajlik. A nyúlványok fesztávolságának hossza egyenlő a hal testhosszának 40–50%-ával. A „kalapácsfej” elülső részén kis bemélyedések vannak, az orrnyílások tájékán pedig alig észrevehető duzzanatok ülnek. Mindkét orrnyílása külön-külön kétszer olyan hosszú, mint a szája szélessége. Az orrnyílás a fejnyúlvány majdnem teljes hosszának elülső tájékán fut végig. Kerek szemei a nyúlványok elülső részeinek a legvégén helyezkednek el. A szemeit egy harmadik szemhéj védi. Az eléggé kis szája ívelt. A felső állcsont (maxilla) mindkét felén 15–16 fogsor, míg az állkapocscsont (mandibula) mindkét felén 14 fogsor ül. Néha példánytól függően a felső állcsont vagy az állkapocscsont közepe tájékán még egy fogsor található, de vannak példányok, melyeknél ez a fogsor hiányzik. A fogai kicsik és háromszög alakúak; rajtuk kis háromszögletű kiemelkedés van. Testének mindkét oldalán 5–5 kopoltyúnyílás van, az ötödik kopoltyúnyílás a mellúszók fölött helyezkedik el.[1][4][10][11]

A teste karcsú és áramvonalas. Az elülső hátúszója magas, keskeny és sarló alakú, mindjárt a nála kisebb méretű mellúszók fölött helyezkedik el. A második hátúszó jóval kisebb, mint az elülső; a töve ott indul, ahol a farok alatti úszó utolsó egyharmada van. A farok alatti úszó a második hátúszónál kétszer kisebb. A farokúszó tövén, hosszanti irányban faroktői dudor látható. A farokúszó felső nyúlványa hosszabb, mint az alsó, továbbá ennek vége felé egy kis kiemelkedés helyezkedik el.[1][11] Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkellyel fedett, melyet ha előre simítanánk, a dörzspapírhoz lehetne hasonlítani, viszont ha fordítva, elölről hátulra simítjuk, akkor bársonyos tapintású. Ez a sok fogaspikkelyke szorosan ül egymás mellett. Mindegyik pikkelykének három vízszintes kiemelkedése van.[12] Háti része szürke vagy szürkés-barna, hasi része világosabb. Egyik úszóján sincsenek foltok, vagy egyéb mintázatok.[1] Ez a pörölycápafaj legfeljebb 190 centiméter hosszú. Már 120 centiméteresen felnőttnek számít.[10]

Életmódja

[szerkesztés]
Egy általános cápa fején elhelyezkedő Lorenzini-ampullák és oldalvonal végződések; a pörölycápák esetében is ilyen, azzal a különbséggel, hogy az érzékelőszervek a „kalapácsfej” szélességében terjednek széjjel

Egyaránt megél trópusok sós- és brakkvízeiben is. A kontinentális self területek sekély vizeit kedveli. A folyók torkolataiba is beúszik.[6]

Több egymást nem kizáró elmélet is született arról, hogy a szárnyas pörölycápának miért ilyen széles a „kalapácsfeje” a testméretéhez képest. Az igen távol eső szemei 48°-os binokuláris látást biztosítanak az állatnak; ez nagyobb, mint a többi pörölycápa esetében, és sokkal nagyobb, mint a kékcápaféléknél. Ez a nagymértékű térlátás jelentős mértékben segíti a cápát a vadászatban.[13] A többi pörölycápához képest a szárnyas pörölycápának vannak a leghosszabb orrnyílásai is; minél hosszabbak az orrnyílások, annál több szagló receptor fér el bennük; ennek következtében pedig több vízmintát tud egyszerre feldolgozni, tehát a leghalványabb szagmolekulát is képes pontosan behatárolni. Feltételezések szerint egy 1 méteres példány másodpercenként több mint 2,3 liter vizet képes „átszagolni”. A szaglást talán az is továbbsegíti, hogy a két orrnyílás közepe két különböző helyen helyezkedik el, ami megkönnyítheti a szag eredetének a pontosabb helymeghatározását.[14] Végül a hatalmas „kalapácsfej” számos, úgynevezett Lorenzini- ampulláknak, valamint oldalvonal végződéseknek ad helyet; mindezek a zsákmány elektromos hullámait és testrezdüléseit hivatottak pontosan bemérni.[4] E pörölycápafaj esetében, a rokonaitól eltérően, a „kalapácsfej” széles nyúlványai nagy méretük miatt nem segítik a halat a gyors irányváltásban.[15]

Főleg csontos halakkal táplálkozik, de rákokra és fejlábúakra is vadászik.[1][16] Mindezeket a tengerfenék közelében kutatja fel. Mint sok más cápát, a szárnyas pörölycápát is számos élősködő gyötri. Az ismert élősködői a következők: a galandférgek (Cestoda) (Callitetrarhynchus blochii,[17] Heteronybelinia heteromorphi,[18] Otobothrium carcharidis, Otobothrium mugilis,[19] Phoreiobothrium puriensis,[20] és Phyllobothrium blochii,[21]), a fonálférgek (Nematoda) (Hysterothylacium ganeshi,[22] Pseudanisakis-fajok,[23] Raphidascaroides blochii,[24] és Terranova-fajok,[23]), az evezőlábú rákok (Copepoda) (Caligus furcisetifer,[25]) és az Eimeria zygaenae nevű Protozoa.[26]

Szaporodása

[szerkesztés]

Akár családjának a többi tagja, a szárnyas pörölycápa is elevenszülő, vagyis a kis pörölycápák az anyjuk testéből élve kelnek ki. A kifejlett nősténynek csak egy működő petefészke van, a jobb oldali; továbbá két működő méhe. A méhekben több kamra is van, ilyen módon mindegyik magzatnak megvan a saját, elkülönített helye. Az indiai Mumbai környékén e cápafaj szaporodási időszaka júliusban és augusztusban van, vagyis az ottani monszun idején.[27] Párosodás előtt a hím harapni kezdi a nőstény oldalait. A nőstény minden évben szaporodhat. Egy alomban 6-25 kis pörölycápa lehet; az alom nagysága a nőstény korának az előrehaladtával növekszik. India nyugati partjain a vemhesség 8–9 hónapig, míg Ausztrália északi részein 10–11 hónapig tart.[1][16][28] Már észrevették, hogy vemhes nőstények nem tűrik meg egymást, gyakran összecsapnak egymással.[4]

Az embrió először a többi cápafajhoz hasonlóan a szikzacskóból táplálkozik. 4–4,5 centiméteresen elkezd kialakulni a „kalapácsfeje”, valamint az úszói. Amikor a magzat eléri a 12–16 centimétert, a szikzacskó tartalma elkezd fogyni; a szikzacskón és a méhen redők alakulnak ki, amelyek aztán méhlepényszerű burkot fognak alkotni. Ekkortájt a kis cápa majdnem úgy néz ki, mint a felnőtt hal, csak még színtelen. A „kalapácsfej” nyúlványai hátrahajolnak és a testhez simulnak, a kopoltyúnyílásaiból pedig kopoltyúszálak lógnak ki. 20–29 centiméteresen teljesen kialakul köréje a méhlepényszerű burok; megjelennek az első fogai és pikkelykebőrt növeszt, továbbá pigmentáció jelenik meg rajta. A külső kopoltyúi elkezdenek visszahúzódni. 30 centiméteresen a kis szárnyas pörölycápa már úgy néz ki, mint a felnőtt cápa miniatűr változata.[27][28]

Számos horoggal ellátott hosszú zsinór. Akár ha egyéb halakat is céloznak vele, a csalik szagára számos cápa, köztük a szóban forgó faj is rájuk jár; emiatt nagy számban pusztulnak el mellékfogásként

Mumbai és Parangipettai környékén májusban és júniusban, a Mannar-öbölben márciusban és áprilisban ellenek a nőstények. Ausztrália északi vizeiben pedig február-március között jönnek világra a kis pörölycápák. Születésükkor farokkal előre jelennek meg; ekkortájt a nyúlványaik még a testükhöz simulnak, hogy megkönnyítsék a kloákában való haladást.[16][27][28] Születésükkor a kis szárnyas pörölycápák körülbelül 32–47 centiméter hosszúak.[10] Az ivarérettséget a hímek 1–1,1 méteresen, míg a nőstények 1,1-1,2 méteresen érik el.[10][28]

Ez a pörölycápafaj legfeljebb 21 évig él.[29]

A szárnyas pörölycápa és az ember

[szerkesztés]

Nem jelent veszélyt az ember számára. A szárnyas pörölycápát az elterjedési területének minden szegletében ipari mértékben halásszák. Mindezek ellenére Borneó vizeiben még gyakori zsákmánynak számít. Halászatához a következő módszereket használják fel: halászhálót, vonóhálót, karókra rászerelt hálót, valamint számos horoggal ellátott hosszú zsinórt és horgászbotot. A Thai (Sziámi)-öbölben, valamint India és Indonézia vizeiben hatalmas mennyiséget fognak ki ebből a pörölycápafajból; emiatt a helybéli halászok erős egyedszám csökkenésről számoltak be. A halpiacokon általában frissen árusítják; az úszói az ázsiai konyhákban közkedvelt cápauszonylevesek nélkülözhetetlen alapanyaga, emiatt Ázsiába kerül a legtöbb cápaúszó. Májolajából vitaminokat készítenek, az értéktelen részeiből haleledelt készítenek a tenyésztett halaknak vagy organikus talajjavítót a mezőgazdaságnak.[1][4]

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajként tartja számon ezt a cápafajt. Az egyetlen hely, ahol csak elvétve halásszák a szárnyas pörölycápát, az az ausztrál vizek. Itt az IUCN szerint a szárnyas pörölycápa nem fenyegetett fajnak számít.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h Last, P.R.; Stevens, J.D.. Sharks and Rays of Australia, second, Harvard University Press, 288. o. (2009). ISBN 0674034112 
  2. ↑ a b Simpfendorfer, C.A.: 'Eusphyra blochii'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2012.2. International Union for Conservation of Nature, 2003
  3. ↑ Cuvier, G.. Le Règne Animal distribué d'après son organisation pour servir de base à l'histoire naturelle des animaux et d'introduction à l'anatomie comparée. Deterville, 127. o. (1816) 
  4. ↑ a b c d e f g h Compagno, L.J.V.. Sharks of the World: An Annotated and Illustrated Catalogue of Shark Species Known to Date. Food and Agricultural Organization of the United Nations, 540–541. o. (1984). ISBN 9251013845 
  5. ↑ Gill, T.N. (1862). „Analytical synopsis of the order of Squali; and revision of the nomenclature of the genera”. Annals of the Lyceum of Natural History of New York 7, 371–408. o. DOI:10.1111/j.1749-6632.1862.tb00166.x. 
  6. ↑ a b c d 'Eusphyra blochii, Winghead shark. FishBase, 2011. (Hozzáférés: 2013. május 18.)
  7. ↑ a b Martin, R.A.: Recent Changes in Hammerhead Taxonomy. ReefQuest Centre for Shark Research, 1998. (Hozzáférés: 2013. május 18.)
  8. ↑ a b Lim, D.D.; Motta, P.; Mara, K.; Martin, A.P. (2010). „Phylogeny of hammerhead sharks (Family Sphyrnidae) inferred from mitochondrial and nuclear genes”. Molecular Phylogenetics and Evolution 55 (2), 572–579. o. DOI:10.1016/j.ympev.2010.01.037. PMID 20138218. 
  9. ↑ Cavalcanti, M.J. (2007). „A Phylogenetic Supertree of the Hammerhead Sharks (Carcharhiniformes: Sphyrnidae)”. Zoological Studies 46 (1), 6–11. o. 
  10. ↑ a b c d Last, P.R.; White, W.T.; Caire, J.N.; Dharmadi; Fahmi; Jensen, K.; Lim, A.P.F.; Manjaji-Matsumoto, B.M.; Naylor, G.J.P.; Pogonoski, J.J.; Stevens, J.D.; Yearsley, G.K.. Sharks and Rays of Borneo. CSIRO Publishing, 134–135. o. (2010). ISBN 978-1-921605-59-8 
  11. ↑ a b Randall, J.E.. Coastal Fishes of Oman. University of Hawaii Press, 38. o. (1995). ISBN 0824818083 
  12. ↑ Mello, W.C.; de Carvalho, J.J.; Brito, P.M.M. (2013). „Microstructural morphology in early dermal denticles of hammerhead sharks (Elasmobranchii: Sphyrnidae) and related taxa”. Acta Zoologica 94 (2), 147–153. o. DOI:10.1111/j.1463-6395.2011.00547.x. 
  13. ↑ McComb, D.M.; Tricas, T.C.; Kajiura, S.M. (2009). „Enhanced visual fields in hammerhead sharks”. Journal of Experimental Biology 212 (24), 4010–4018. o. DOI:10.1242/jeb.032615. 
  14. ↑ Kajiura, S.M.; Forni, J.B.; Summers, A.P. (2005). „Olfactory morphology of carcharhinid and sphyrnid sharks: Does the cephalofoil confer a sensory advantage?”. Journal of Morphology 264 (3), 253–263. o. DOI:10.1002/jmor.10208. PMID 15549717. 
  15. ↑ Nakaya, K. (1995). „Hydrodynamic function of the head in the hammerhead sharks (Elasmobranchii: Sphyrnidae)”. Copeia 1995 (2), 330–336. o. DOI:10.2307/1446895. 
  16. ↑ a b c Stevens, J.D.; Lyle, J.M. (1989). „Biology of three hammerhead sharks (Eusphyra blochii, Sphyrna mokarran and S. lewini) from Northern Australia”. Australian Journal of Marine and Freshwater Research 40 (2), 129–146. o. DOI:10.1071/MF9890129. 
  17. ↑ Pramanik, P.B.; Manna, B. (2006). „Callitetrarhynchus blochii new species (Cestoidea: Lacistorhynchidae) from Sphyrna blochii Cuvier, 1817 from Bay of Bengal at Digha coast, India”. Journal of Natural History 2 (2), 10–15. o. 
  18. ↑ Palm, H.W. (1999). „Nybelinia Poche, 1926, Heteronybelinia gen. nov. and Myxonebelinia gen. nov. (Cestoda: Trypanorhyncha) in the collections of The Natural History Museum, London”. Bulletin of the Natural History Museum, London (Zoology series) 65 (2), 133–153. o. 
  19. ↑ Schaeffner, B.C.; Beveridge, I. (2013). „Redescriptions and new records of species of Otobothrium Linton, 1890 (Cestoda: Trypanorhyncha)”. Systematic Parasitology 84 (1), 17–55. o. DOI:10.1007/s11230-012-9388-1. PMID 23263940. 
  20. ↑ Srivastav, A.K.; Capoor, V.N. (1982). „On a new cestode, Phoreiobothrium puriensis n. sp”. Indian Journal of Helminthology 34 (1–2), 82–85. o. 
  21. ↑ Srivastav, A.K.; Srivastava, B.K. (1988). „On a new cestode, Phyllobothrium blochii sp. n. (Phyllobothriidae, Cestoda) from the elasmobranch fish, Zygaena blochii (Cuvier) (Carchariidae, Euselachii) from Puri, Orissa (India)”. Helminthologia 25, 89–94. o. 
  22. ↑ Lakshmi, I.R.; Sreeramulu, K. (2007). „Hysterothylacium ganeshi n. sp (Nematoda-Anisakidae) from the intestine of Shark, Sphyrna blochii (Cuvier)”. Geobios 34 (1), 29. o. 
  23. ↑ a b Arthur, J.J.R.; Ahmed, A.T.A.. Checklist of the Parasites of Fishes of Bangladesh (FAO Fisheries Technical Paper 369/1). Food and Agriculture Organization of the United Nations, 44. o. (2002). ISBN 9251048541 
  24. ↑ Bruce, N.L.; Cannon, L.R.G.; Adlard, R. (1994). „Synoptic checklist of ascaridoid parasites (Nematoda) from fish hosts”. Invertebrate Taxonomy 8 (3), 583–674. o. DOI:10.1071/IT9940583. 
  25. ↑ Margolis, L.; Kabata, Z.; Parker, R.R. (1975). „Catalogue and synopsis of Caligus, a genus of Copepoda (Crustacea) parasitic on fishes”. Bulletin of the Fisheries Research Board of Canada 192, 1–117. o. 
  26. ↑ Chakravarty, M.; Mandal, A.K. (1961). „A new coccidium, Eimeria zygaenae n. sp. from hammer headed shark, Zygaena blochii”. Proceedings of the 48th Indian Science Congress (Roorkee) (Part III), abstract 93. o. 
  27. ↑ a b c Appukuttan, K.K. (1978). „Studies on the developmental stages of hammerhead shark Sphyrna (Eusphyrna) blochii from the Gulf of Mannar”. Indian Journal of Fisheries 25 (1–2), 41–52. o. 
  28. ↑ a b c d Devadoss, P. (1988). „Observations on the breeding and development of some sharks”. Journal of the Marine Biological Association of India 30 (1–2), 121–131. o. 
  29. ↑ Smart, J.J.; Harry, A.V.; Tobin, A.J.; Simpfendorfer, C.A. (2012). „Overcoming the constraints of low sample sizes to produce age and growth data for rare or threatened sharks”. Aquatic Conservation: Marine and Freshwater Ecosystems 23 (1), 124–134. o. DOI:10.1002/aqc.2274. 

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Winghead shark című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

A faj tudományos leírásával foglalkozó további internetes oldalak

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szárnyas_pörölycápa&oldid=27662646”