boszorkánykonyha és olaszok
boszorkánykonyha és olaszok
Szia! Láttam a konyhában az ellenőrizni valókat, meg a vitalapomra írt olaszt sem felejtettem el, de meg kell várnod, amíg visszaérek, és egyenesbe hozom a háztartást - remélhetőleg a hét végén besegítek. Addig is, nem akarnál bevezetőt fabrikálni a várfalakhoz? Engem most messze elkerül az ihlet.
Bonszoár! Várok én, nem gond, hiszen én is csak hébe-hóba tudok jelen lenni. Az eukaliptuszfán reagáltam egyes észrevételeidre és javítottam a javítani valót. A harmadik okét neked kell kitenni, s ha az megvan, akkor a cikk mehet majd a szócikk névtérbe. A várfalakkal is foglalkozom majd, csak egyelőre még nem jutottam el odáig. Köszi, hogy foglalkozol Altamurával, s ha majd azt átnézted jöhet Alberobello is. A hétvégéig mindenképpen szeretném befejezni, úgy Alberobellót, mint Muszorgszkijt, ez utóbbi következne az operaműhely részéről kiemelésre. Utána lesz időm foglalkozni a többi épülettel is, amit a pepitalapon felsoroltam. Ja, ha szép idő lesz, a hétvégén folytatom a fotózást: a commonszon gyarapítom a Házsongárdi temető könyvtárát. Kellemes estét, és akkor holnap tali a megbeszélt időben és helyen. Üdv
A jegyre kb. háromnegyedig vártam, de ezt leszámítva, minden rendben volt.
Gratulálok a százezerhez! A Fő térrel kapcsolatban:
- északi irányban a Szamos felé az egykori Híd utca tart (majd Wesselényi Miklós, ma Gheorghe Doja) - most nem Regele Ferdinand?
- amely az 1697-es tűzvészben megrongálódott, így amikor a templomot a katolikusok szerezték meg, - szerintem nem meg, hanem vissza, és nem szerezték, hanem kapták.
- Barokk ház a 27. szám alatt álló Kemény Sámuel-féle ház - én inkább a házat linkelném, ha lesz róla cikk, nem Sámuelt; ugyanígy Wass Ottíliánál is.
- Emeletén székelt 1974 Korunk szerkesztősége - 1974-től vagy 1974-ig?
- a 24-es szám alatti mozi neve Új idők (Timpuri noi) volt, és főleg gyermek- és ifjúsági filmeket vetített. (Ne vedd be a cikkbe, mert nincs hozzá forrásom.)
- A Mauksch–Hintz-ház (28. szám) a Fő tér és az egykori Híd utca sarkán áll. Itt volt a város első gyógyszertára. - Biztos, hogy ez az első? Herepeiből én nem ezt olvastam ki.
- Értékelés: az utcákhoz, terekhez nincsenek kidolgozva a nevezetességi kritériumok. Egyelőre közepesen fontos-nak veszem (mivel Kolozsvár nélkülözhetetlen, és ez a legfontosabb tere, de egész Erdély szempontjából nem nevezném nagyon fontosnak), de még gondolkozom az általános megfogalmazáson. Várom az ötleteidet!
- És végül, de nem utolsó sorban: át kellene nézni az egyes épületek cikkeit, hogy melyiket érdemes megtartani önálló cikként és melyiket átirányítani ide.
Hát na, a nénikék szórakozottak voltak, vagy csak egyszerűen nem tudtak megbírkózni a modern technikával . Kérdéseider válaszolva:
- de igen, elfelejtettem
- igaza van kegyednek
- majd linkelni fogom az épületek szócikkeit ha meglesznek (remélem hamarosan)
- 1974-től
- a moziról szerintem az épület cikkében fogok szólni (forrás van;)
- Mauksch-Hintz: beszélgettem az intézmény egykori igazgatónőjével és ő mondotta, hogy a levéltári iratok nem igazolják Herepeit. Valóban volt a Fő téren gyógyszertár, de az nem régebbi
- az épületek cikkei készülgetnek, anyag került rengeteg szinte az összeshez.
Közben reagáltam az egyes épületekről szóló allapok vitáin a felvetéseidre. Majd lassan azokat is küldhetjük ki a szócikkek közé, ha rendben találod a módosításokat, helyet hagyva egy újabb listának. Az értékeléshez most nem szólok hozzá, rágódom még rajta, kissé fáradt vagyok.