Alkalmi összetételek
Elsiklottam a kérdésed legvége fölött. Az OH. a 100-101. oldalon foglalkozik a jelenséggel a valódi mellérendelések között, és a következőket mondja (az oktató-nevelő munka és hasonló példák után: az alkalmi összetételek jellegzetesen nyitottak, azaz bővíthetőek (nyelvi-stilisztikai-helyesírási stb.)...az alkalmi mellérendelő összetételek esetén fontos, hogy csak rokon vagy ellentétes jelentésű szóalakokat kapcsoljunk össze kötőjellel (a nagykötőjellel írott alkalmi mellérendelésekről lásd...).
Ha jól értem tehát, az alkalmi mellérendeléseknek ezt a típusát, a rokon vagy abszolút ellentétes jelentésű elemeket kapcsolót (sírva-nevetve, társadalmi-gazdasági stb.) különbözteti csak meg a kiskötős kapcsolás, és valószínű, hogy helyesírásilag az állandósult összetételek mintájára kezeljük őket (ízig-vérig, híre-hamva, tejben-vajban). De ez csak az én gyanúm.
És ebben az esetben az elvi választ is megkaptuk: ezeket valami okból az összetételek mintájára kezeljük, akár alkalmiak, akár nem, és ezért kapják a kiskötőt (mert egybe azért mégsem, kivéve a szerteszéjjelt, de az kivételes). Érdemes elolvasni az egész alfejezetet, foglalkozik a kivételekkel is.
Az AkH.11 100. b) utolsó előtti bekezdése (és esetleg az AkH.11 101. a)) nem magyarázza meg a dolgot?
De, sok mindent megmagyaráz, csak épp a Pasztilla eredeti kérdését nem magyarázza explicite: hogy ti. miért szemeljük ki az alkalmi mellérendeléseknek éppen az egyik körét, és hagyjuk meg ott a kiskötőt, míg alapesetben egyébként éppen erre találta fel a 20. századi kodifikáció a nagykötőjelet. Tehát hogy mi a helyesírás-elméleti alapvetés? Vagy egyszerűen rögzültnek tekintettük addigra a kiskötőjelnek ezt a használatát, és csak néhány speciális alkalmi kapcsolatra tartjuk fenn a nagykötőjelet, s ez utóbbiak jól körül is vannak írva?
Hát tessék feltenni. Messze vagyok a menyugodtságtól.