Stanisław Żółkiewski

Stanisław Żółkiewski
Született	1547 Turynka
Elhunyt	1620. október 7. (72-73 évesen) Țuțora
Állampolgársága	Két Nemzet Köztársasága
Házastársa	Regina Herburt
Gyermekei	Jan Żółkiewski Zofia Żółkiewska Katarzyna Żółkiewska
Szülei	Zofia Lipska Stanisław Żółkiewski
Foglalkozása	diplomata író hadvezér politikus köztisztviselő
Tisztsége	king's secretary at the Polish court Polish elector castellan of Lwow A korona tábori hetmanja (1588. november 7. – 1618. február 6.) voivode of Kyiv (1608. március 28. – 1618. március 6.) Great Hetman of the Crown (1618. február 6. – 1620. október 7.) Chancellor of Poland (1618. március 6. – 1620. október 7.)
Halál oka	bevetésben esett el
Sírhelye	St. Lawrence's Church
A Wikimédia Commons tartalmaz Stanisław Żółkiewski témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Stanisław Żółkiewski (Turynka,1547 - Cerora, 1620. október 7.) Lubicz nembeli lengyel nemes, mágnás, katonai parancsnok és a Lengyel Korona kancellárja a Lengyel–Litván Unió idején, aki számos hadjáratban vett részt annak déli és keleti határain.

Magas tisztségeket töltött be az állam közigazgatásában, többek között a lwówi várnagy (1590-től), a kijevi vajdaság kormányzója és a korona nagykancellárja (1618-tól). 1588-tól hetmanná, 1618-ban pedig a korona nagyhetmanjává léptették elő. Pályafutása során jelentős csatákat nyert Svédország, az Orosz Cárság, az Oszmán Birodalom és a tatárok ellen. Żółkiewski legismertebb győzelme az 1610-es klusinói csatában aratott egyesített orosz és svéd erők feletti győzelem volt, amelynek nyomán a lengyelek elfoglalták és megszállták Moszkvát.

Az oszmánok elleni 1620-as cecorai csatában halt meg, miután állítólag megtagadta a visszavonulást. Az amúgy is híres Żółkiewski hírnevét tovább növelte hősies halála. A történetírás mint a Lengyel-Litván Nemzetközösség egyik legkiválóbb hetmanjaként és hadvezéreként emlékszik rá.

Élete

Fiatalkora

Stanisław Żółkiewski 1547-ben született Turynka faluban (az akkori Lengyel-Litván Nemzetközösség, ma Nyugat-Ukrajna) a Lubicz címeres Stanisław Żółkiewski ruszin vajda és Zofia Lipska gyermekeként. Születésének pontos dátuma ismeretlen, sőt még az évszám is vitatott: a legtöbb forrás 1547-ben állapodik meg, bár néhányan 1550-re teszik azt.

Żółkiewski Lwówban járt a székesegyház iskolájába. Sok kortársával ellentétben nem rendelkezett felsőfokú végzettséggel, és nem utazott külföldre. Tanulmányait azonban önállóan folytatta, és különösen a történelem és a történelmi irodalom érdekelte. 1566-ban csatlakozott II. Zsigmond Ágost király udvarához, a király titkárának, Jan Zamoyskinak a segédjeként. 1566-ban megismerkedett a az exekucionista mozgalommal, amely számos reformot szorgalmazott, köztük katonai reformokat is. 1573-ban részt vett a franciaországi diplomáciai misszióban, amelyet az újonnan megválasztott III. Henrik francia királyhoz küldtek, majd visszafelé Bécsbe küldték, hogy a Habsburgokat megbékítse.

Korai pályafutása

Żółkiewski első katonai tapasztalatait Báthory István király alatt szerezte a danzigi felkelés során, ahol egy rota lengyel huszár parancsnoka volt Ezt követően részt vett Báthory livóniai hadjáratában, harcolt Polack, Rossony, Velizs és Pszkov ostrománál. Żółkiewski e hadjáratok befejezése után is fenntartotta politikai szövetségét a Zamoyski családdal, különösen a Zborowscy-családdal való konfliktusukban. 1584. május 11-ről 12-re virradó éjszaka elfogta Samuel Zborowskit, akinek későbbi kivégzése sok vitát váltott ki. Żółkiewski hírhedté vált az incidensben játszott szerepe miatt, és eme tett heves viták tárgya volt az 1585-ös szejm alatt.

1588-ban, a lengyel örökösödési háború során, amely III. Vasa Zsigmond és III. Habsburg Miksa frakciói között zajlott, Żółkiewski Zsigmondot támogatta. A pischeni csatában a Nemzetközösség csapatainak jobbszárnyát irányította, és a csata során olyan térdsérülést kapott, amely miatt élete hátralévő részére lesántult. A csatában játszott szerepéért korona-hetmanná nevezték ki, és Hrubieszów sztarosztája lett.

Hetmanként

Rettegett Iván megadja magát Báthorynak Pszkovnál. A kép közepén álló szárnyas huszár Stanisław Żółkiewski (Jan Matejko festménye)

Nem sokkal azután, hogy hetman lett, Żółkiewskit Ukrajnába küldték, hogy visszaverjen egy tatár inváziót. 1590-ben Lwów várnagya lett, de a tatárok elleni katonai erősítésre vonatkozó kérései meghallgatás nélkül maradtak.

1595-ben Żółkiewski részt vett a moldvai lengyel–török háborúban és a Prut folyó melletti cecorai csatában. A következő évben leverte Severin Nalivajko kozák felkelését. Köztudottan megértette a kozákok sérelmeit, és általában a velük folytatott békés tárgyalásokat támogatta. Amikor a kozákok átadták neki Nalivajkot és a felkelés más vezetőit, garantálta számukra a méltányos bánásmódot. Nalivajkót azonban később Varsóban kivégezték, a lengyel katonák csőcseléke pedig lemészárolta a többi foglyot, ami a lengyel-kozák kapcsolatok megromlásához vezetett. 1600-ban Żółkiewski visszatért Moldvába, ahol részt vett a győztes bukowói csatában.

1601-ben Żółkiewski északon, Livóniában tevékenykedett a svéd–lengyel háborúban. 1602-ben részt vett Wolmar sikeres ostromában, és 1602-ben Fellin bevételében is. Ugyanebben az évben lengyel erőket vezetett a revali csatában, amely Biały Kamień ostrománál végül svéd kapitulációhoz vezetett. Ám a hadjárat vége felé megbetegedett, és kénytelen volt átadni erőinek parancsnokságát Jan Karol Chodkiewicz hetmannak.

1606-ban Żółkiewski visszatért Ukrajnába, ahol az Udycz melletti csatában legyőzte a tatárokat. Még ugyanebben az évben úgy döntött, hogy támogatja a királyt a Zebrzydowski-lázadás során. Döntése nem volt egyértelmű, mivel mentora, Zamoyski nem támogatta a királyt. Ráadásul rokonságban is állt a Zebrzydowski-családdal, és szimpatizált a lázadók egyes érveivel. A guzówi csatában a királyi erők balszárnyát irányította, de csapatai viszonylag kis részt vállaltak a csatában. A király nem volt elégedett Żółkiewski teljesítményével, ezért nem adta meg neki az általa áhított nagykorona hetmanja címet, bár kinevezte kijevi vajdává.

1609 második felében részt vett a lengyel-orosz háborúban. 1609-ben támogatta IV. Ulászló orosz cárrá választását, valamint a Nemzetközösség és az Orosz Cárság (a Lengyel–Litván–Moszkvai Nemzetközösség) közötti perszonálunió gondolatát. Az 1610-es De la Gardie hadjárat során újabb jelentős győzelmet aratott az egyesített orosz és svéd erők ellen a klusinói csatában. 1610-ben Żółkiewski sikeres hadjárata eredményeként elfoglalta Moszkvát, és foglyul ejtette IV. Vaszilij orosz cárt és testvéreit, Ivan Sujszkijt és Dmitrij Sujszkijt. Zsigmond azonban elutasította a hetman politikai tervét, amely megkövetelte volna Ulászlótól az ortodoxiára való áttérést.

Oroszországból való visszatérése után kezdte el megírni emlékiratait. Az 1612-ben megjelent Początek i progres wojny moskiewskiej (A moszkovita háború kezdete és előrehaladása) Zsigmond politikájának kritikája volt. 1612-ben Stanisław Koniecpolski, a későbbi hetman és katonai parancsnok tanára és nevelője lett. Ugyanebben az évben visszatért Ukrajnába, hogy megvédje azt a folyamatos tatár és moldvai betörések, valamint a kozák zavargások ellen. 1616-ban egy szejm alkalmával előterjesztette O chowaniu żołnierza kwarcianego (A kwarciane katonák felemeléséről) című tervezetét, amelyben amellett érvelt, hogy nagyobb hadsereget kell felállítani a tatárok és a kozákok ellen. A tervezetet azonban az országgyűlés nem hagyta jóvá.

Utolsó évei és halála

Stanisław Żółkiewski és gyóntatójának, Szymon Wybierski atyának halála a cecorai csatában (Walery Eljasz Radzikowski festménye)

Żółkiewski népszerűsége pályafutása utolsó éveiben csökkent. Azzal vádolták, hogy nem támogatta Samuel Koreckit az 1616-os Sasowy Róg-i csatában, hogy 1617-ben aláírta a jarugai (buszai) békeszerződést, amely egyes határvidékeken átadta a befolyást Moldvának és az Oszmán Birodalomnak; és hogy nem állította meg a tatárokat az 1618-as orinini csatában. 1618-ban azonban végül megkapta az általa áhított nagykorona hetmanjának járó buławát, majd nem sokkal később a nagykorona kancellárjának tisztségét. 1618-ban így rövid ideig a király után ő volt a Nemzetközösség leghatalmasabb vezetője, és ezt a pozíciót nem vagyon vagy család révén, hanem pusztán katonai teljesítménye és hírneve révén érte el.

Annak ellenére, hogy több mint 70 éves volt, katonai parancsnokként a végsőkig aktív szolgálatot teljesített. 1620. október 7-én halt meg, a törökök elleni második cecorai csata utáni visszavonulás közben, a moldvai hadjáratok végét jelentő újabb lengyel-török háború során. A csata több ütközetből állt, amelyekben a lengyel erőket szétverték. Az utolsó összecsapás során Żólkiewski elesett; egy anekdota szerint nem volt hajlandó visszavonulni, inkább a végsőkig az utóvédek között maradt. Halála előtt áldást kapott gyóntatójától, Szymon Wybierski (Wybierek) jezsuita atyától, aki rettenthetetlenül mellette állt.

A csata után Żółkiewski holttestét meggyalázták, levágták a fejét, és háborús trófeaként Konstantinápolyba küldték. Özvegye megvásárolta a holttestét a törököktől, és váltságdíjat ajánlott a csatában fogságba esett fiukért. Żółkiewskit az általa felvirágoztatott Żółkiew (ma Zovkva, Ukrajna) város Szent Lőrinc-templomában temették el, nem messze az általa építtetett Żółkiew-kastélytól.

Emlékezete

Żółkiewski hősies halála – amelyet kortársai, például Teofil Szemberg és Stanisław Witkowski számos műalkotásukban ábrázoltak – csak növelte hírnevét, és biztosította számára a helyet a leghíresebb lengyel katonai parancsnokok panteonjában. A halálát követő években olyan írók említették őt műveiben, mint Stefan Żeromski, Józef Szujski, Julian Ursyn Niemcewicz és Maria Konopnicka. A mai napig a halálának története az életének legjobban megörökített aspektusa, számos forrás tárgyalja „Żółkiewski legendáját.”

Halálának helyszínén (ma Călărășeuca, Moldova) fia, Jan 1621-ben emlékművet emelt, melyre egy Horatius-idézetet írtak: „Quam dulce et decorum est pro patria mori” (Milyen édes és illő meghalni a hazáért). 1868-ban az emlékművet az oroszok lerombolták, 1912-ben viszont a lengyelek újjáépítették, 2003-ban pedig felújították. A moldvai lengyel kisebbség által szervezett rendezvények helyszíne. Az emlékmű a moldvai lengyel kisebbség által szervezett rendezvények színhelye. Az emlékművet 1868-ban lerombolták, 1912-ben újjáépítették, 2003-ban pedig felújították.

1903-ban Źółkiewski szobrát állították fel Źółkiewben, de azt 1939-ben a szovjet csapatok Lengyelország szovjet megszállását követően lerombolták. A modern Lengyelországban Źółkiewskit katonai hősként ünneplik, de a modern Oroszországban az egység napja alkalmából éppen az általa a moszkvai helyőrségbe telepített lengyel csapatok megadásának évfordulóját ünneplik. A Szent Lőrinc-templomot és a Źółkwiai várat 2011-ben lengyel és ukrán restaurátorok felújították.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Stanisław Żółkiewski című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.