Simafenyő

Simafenyő
	Simafenyő
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Fenyőfélék (Pinaceae);
Nemzetség:	Tűnyalábos fenyő (Pinus);
Alnemzetség:	Selyemfenyő Strobus;
Fajcsoport:	Quinquefoliae;
Fajsor:	Strobus;
Faj:	Simafenyő (Pinus strobus); L.
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Simafenyő témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Simafenyő témájú médiaállományokat és Simafenyő témájú kategóriát.

A simafenyő, amerikai simafenyő vagy kanadai simafenyő^[1] (Pinus strobus) a fenyőfélék (Pinaceae) családjába sorolt tűnyalábos fenyő (Pinus) nemzetség egyik alnemzetségének névadó faja.

Származása, elterjedése

Kanada és az Amerikai Egyesült Államok keleti részének sík- és dombvidéki erdeiből terjedt el. Európában, így Magyarországon is kedvelt díszfa. Nagy helyigényű, ezért tágas parkba való. Európában 30 m magasra nő. Nyugat-Magyarországon több kisebb erdőt–ligetet ültettek belőle — az utóbbi időben kevesebbet, mert érzékeny egy gombás betegségre.^[1] Gyönyörű példányai láthatók a Szarvasi Arborétumban (Pepi-kert).

Megjelenése, felépítése

Karcsú, kúpos, eredeti termőhelyén 50 méter magasra növő fa. Koronája szabályos kúp alakú. Az idősebb példányok oldalágai vízszintesen állnak.

Zöldes sötétszürke kérge sokáig sima marad, az idősebb példányoké mélyen barázdált.

Finom, selymes tapintású, keskeny, 5–12 cm hosszú tűlevelei ötös csoportokban nőnek. Felületük szürkészöld, belső oldaluk piszkosfehér.

Porzós virágzatai sárgák, a termősek rózsásak.

Henger alakú ívelt, lecsüngő, 3–4 cm széles toboza akár 15 cm-nél hosszabb is lehet. Fiatalon zöld, éretten világosbarna. A keskeny tobozokon fehér gyantacsepp válik ki.

Életmódja, termőhelye

Örökzöld. Virágai nyár elején nyílnak a fiatal hajtásokon. A tobozok két év alatt érnek be, és a magvak kihullása után is sokáig a fán maradnak (Józsa).

Párás környezetben érzi magát a legjobban. A talaj kötöttségére nem érzékeny, de a meszet rosszul tűri.

Veszélyes kórokozója a ribizlirozsda, ami még az idős példányokat is elpusztíthatja.

Számos kertészeti változata ismert, de ezek Magyarországon mészkerülő jellegük miatt nem terjedtek el (Józsa).

Felhasználása

Toboza értékes virágkötészeti alapanyag. Hasítva görög koszorúk alapjának lefűzésére használatos.

Kertészeti változatok

P. s. 'Radiata' — törpe (legfeljebb 2 m magasra növő) sűrűn ágas bokor. Szürkészöld, sűrűn álló tűlevelei kissé lecsüngenek. Igényei az alapfajéhoz hasonlóak. Főleg sziklakertekbe ajánlott.

Képek

habitusa
kérge
levele és éretlen toboza
toboza
illusztrációja

Jegyzetek

↑ ^a ^b Ver

Források

Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN 963 545 038 9
↑ Ver: N. Vermeulen. Fák és cserjék enciklopédiája, ford. Illés Beatrix, Budapest: Ventus Libro Kiadó, 262. o. [1997] (2005). ISBN 963 9546 5
A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN
Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 170–172. old.

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[Ver_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Ver

[1]