San Martín kutatóállomás
| San Martín kutatóállomás (Base San Martín) | |
 | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Argentína |
| Tartomány | Tűzföld |
| Megye | Antártida Argentina |
| Alapítás éve | 1951 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | ART (UTC-3) |
| Elhelyezkedése | |
 San Martín kutatóállomás
Pozíció az Antarktisz térképén
| |
 d. sz. 68° 08′, ny. h. 67° 06′68.133333°S 67.100000°WKoordináták: d. sz. 68° 08′, ny. h. 67° 06′68.133333°S 67.100000°W | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz San Martín kutatóállomás témájú médiaállományokat. | |
A San Martín kutatóállomás (spanyolul: Base San Martín, nevének jelentése „Szent Márton”, de valójában nem Szent Mártonról nevezték el, hanem nemzeti hősükről, José de San Martín tábornokról) egy Argentínához tartozó kutatóállomás[1] az Antarktiszon. Argentína úgy tekint rá, hogy Tűzföld tartomány Antártida Argentína megyéjéhez tartozik.
A helyszínen folyó kutatások fő témái többek között a geomágnesség, az ionoszféra-kutatás, a fitoplanktonok gyűjtése, a műholdas geodézia és a glaciológia.[2]
Földrajz
[szerkesztés]A bázis az Antarktiszi-félsziget nyugati partjai mellett, a Margarita-öbölben, a Bellingshausen-tengerben található Barry-szigeten található. Az év legnagyobb részében ez az öböl a vastag jég miatt nem hajózható.[2]
Gyakoriak az erős, hideg szelek, amelyek akár a 200 km/h-s sebességet is elérhetik, és akár 5–6 napon keresztül is folyamatosan fújhatnak, veszélyessé téve ezáltal a kint tartózkodást. Bár télen -37 °C-ig is süllyed a hőmérséklet, nyáron akár +8 °C is lehet. A tenger általában júniustól novemberig fagy be. Az átlagos évi csapadékmennyiség 500 mm körüli, többnyire hó, de az utóbbi években eső is elő szokott fordulni.[2]
Története
[szerkesztés]A bázist az argentinok azért építették fel, hogy egyrészt ezzel is hangsúlyozzák az argentin igényt az Antarktisz ezen részére, másrészt hogy létrehozzák az addigi legdélebbi, már a sarkkörön túl található kutatóállomásukat. Hogy az építkezéshez szükséges anyagokat és embereket eljuttassák a térségbe, a Pérez társaság Santa Micaela nevű teherhajóját bérelték ki, amelynek parancsnoka Santiago Farrell volt. A Santa Micaela 1951. február 12-én indult el Buenos Airesből, és március 8-án kötött ki a célállomáson. Az út utolsó szakaszán a haditengerészet Sanavirón nevű vontatóhajója is kísérte a hajót. A megérkezés után 12-napi munkával felépítették az első, kétszintes, dupla fafalú lakóházat, valamint több egyéb épületet, például raktárakat is létesítettek, és felállították a 25 méter magas rombusz-antenna négy oszlopát. A bázis hivatalos felavatására március 21-én került sor az előbb említett két hajó legénységének jelenlétében. Az avatást Hernán Pujato ezredes végezte, a helyszínt Juan Monticcelli szalézi atya áldotta meg.[2]
Bár a tudományos kutatás megkezdését a körülmények nehezítették, de a meteorológiai méréseket már a kezdetektől fogva naponta el tudták végezni. A térségben számos kis menedékhelyet is létesítettek, amelyeknek a nevei: Paso de los Andes, Nogal de Saldán, Granaderos, Plumerillo, Chacabuco, Yapeyú, Maipo és 17 de Agosto.[2]
Az első antarktiszi argentin helikopter, egy Hugo J. Parodi vezette Sikorsky 51 1952-ben tűnt fel a San Martín állomáson. Ugyanezen év június 30-án egy tűzvész több épületet elpusztított, köztük a központi lakóépületet, két raktárat, egy műhelyt és a rádióadót. Mivel a következő időszakban a jég lehetetlenné tette hajók érkezését, a bázis 20 lakójának élete jócskán megnehezedett. Végül 1953. március 26-án a légierő Cruz del Sur nevű repülője az állomás fölé repült, és ledobott oda élelmiszereket és más hasznos felszereléseket.[2]
A bázis 1960-ban megszűnt ugyan, de 1976. március 21-én újranyitották, és azóta folyamatosan működik.[2]
Élővilág
[szerkesztés]A növényvilág nem túl gazdag, csak néhány moha és zuzmó van jelen. Az állatok közül a térségben előfordul a Weddell-fóka, a rákevő fóka, a kardszárnyú delfin, az Adélie-pingvin (főleg a Rocas Rojas nevű helyen), valamint számos repülő madár, például halfarkasfélék, sirályok és kárókatonák. Elszigetelten császárpingvinekkel is lehet találkozni.[2]
Képek
[szerkesztés]-
Épületek -
Régi kép az építkezés idejéből -
Régi kép az építkezés idejéből -
A bázis fennállásának 67. évfordulójának ünneplése
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Antarktiszi kutatóállomások listája
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bases argentinas (spanyol nyelven). DNA. [2017. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. október 17.)
- ↑ a b c d e f g h Base San Martín (spanyol nyelven). Marambio.aq. (Hozzáférés: 2019. július 10.)
