Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2024-48-1
A Szung-dinasztia a Kínában 960 és 1279 között a hatalmat gyakorló uralkodóház volt. Uralkodását az öt dinasztia és a tíz királyság kora előzte meg, utána pedig a mongol Jüan-dinasztia vette át a hatalmat. A sinológusok a Tang-dinasztia aranykorához viszonyítva a középkori Kína ezüstkorának is nevezik.
A Szung-dinasztia idején Kína hatalmas társadalmi-gazdasági fejlődésen ment keresztül. A rizstermelés elterjedésén alapuló demográfiai forradalom révén Kína a korabeli világ messze legnépesebb országa lett. Létrejött az egységes piac, ekkor és itt bocsátottak ki a világon első alkalommal papírpénzt. Felállították az első kínai állandó hadiflottát, először alkalmazták a puskaport katonai célokra, és megalkották az iránytűt az északi irány meghatározására. A gazdaság állami, központi ellenőrzése enyhült, a piacgazdasági erők önállóbban tudtak működni. A helyi közigazgatás és a földbirtokosok szerepe, aktivitása nőtt. A kinevezett hivatalnokok a korábbiaknál nagyobb mértékben támaszkodtak az iskolázottabb szakemberek tanácsaira.
A társadalmi élet megélénkült, a gazdagok érdeklődtek a művészetek iránt és vásárlásaikkal támogatták az alkotókat. Terjedtek a magánjellegű klubok, a városokban szórakoztatóipari negyedek alakultak ki. Az irodalom terjedését nagyban elősegítette a már korábban feltalált nyomtatás elterjedése. A tudományok és a technika nagy fejlődésnek indult. A filozófusok (Cseng Ji, Csu Hszi) buddhista hatást tükröző kommentárjaikkal megújították a konfucianizmust. A császári vizsgák már régebben létező rendszere a korábbiaknál fontosabb szerepet kapott a bürokrata-értelmiségi elit képzésében, lehetővé tette az egységes tisztviselői kar kialakulását.
A korszak két szakaszra oszlik. Az Északi Szung idején (960–1127) a főváros az észak-kínai Piencsing (ma Kajfeng) városában volt, és a dinasztia hatalma kiterjedt Kína csaknem egész területére. A Déli Szung (1127–1279) azért jött létre, mert Kína északi részét a dzsürcsi Csin-dinasztia (1115–1234) hódította meg, a Szung császárok hatalma visszaszorult a Jangcétől délre, fővárosa pedig Lin'an (a mai Hangcsou) lett. Bár elvesztette a kínai civilizáció egyik bölcsőjét, a Sárga-folyó vidékét, a Déli Szung gazdasága még virágzott, uralma kiterjedt a kínai lakosság mintegy 60%-ára és a művelhető területek nagy részére. Hangcsou egymilliós lakosságával a világ messze legnagyobb városa lett. A Déli Szung idején különösen megerősödött Kína tengeri hatalma, a flotta távoli vizekre is eljutott.
A Szung uralkodóházat a hagyományos kínai történetírás gyengének tartotta, hiszen ez volt az első olyan dinasztia, amely behódolt a szomszédos barbár államoknak és lemondott egyes ősi kínai területek birtoklásáról. A Szungokra támadó „barbár” államok azonban számos területen átvették a kínai civilizáció vívmányait (főleg az államszervezésben és a haditechnikában), így a Szungoknak a sajátjukéhoz hasonló szervezettségű és haderejű, félig-meddig kínai államokkal kellett hadakozniuk.