Ugrás a tartalomhoz

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2024-37-2

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Maróczy Géza
Maróczy Géza
Pályája csúcsán (1906. január)
Pályája csúcsán
(1906. január)

Maróczy Géza, Maróczi Géza József (Szeged, 1870. március 3.Budapest, 1951. május 29.) újságíró, szakvezető, sakknagymester, sakkolimpiai bajnok (1927, 1936), az Osztrák–Magyar Monarchia bajnoka (1900), magyar bajnok (1932), a Magyar Sakkszövetség elnöke (1911), három olimpián a magyar sakkválogatott kapitánya. Pályájának csúcsán a világ egyik legjobb sakkozója volt.

A Chessmetrics módszer teljesítményszámításai szerint 1904 októbere és 1907 márciusa között a világranglista élén állt. Ennek ellenére csak egyszer hívta ki a világbajnokot, 1906-ban, az Emanuel Lasker elleni mérkőzés azonban a helyszínként kijelölt Kuba politikai problémái miatt nem jött létre. Az 1906. októberre számított 2820-as Élő-pontszámával a sakkozók örökranglistáján ma is az első tízben állna. Magyar sakkozó ezt a pontszámot azóta sem tudta elérni.

Aktív sakkozói pályafutása 1908-as befejezését követően, majd hosszú kényszerű külföldi távollét után állt a magyar válogatott rendelkezésére a sakkolimpiákon. Csapatkapitányként és első táblásként járult hozzá a magyar sakkválogatottnak az 1927-es első hivatalos sakkolimpián Londonban nyert aranyérméhez, az 1930-as hamburgi sakkolimpián elért második helyéhez és ezzel ezüstérméhez, valamint 1936-ban, 66 éves korában a müncheni nem hivatalos sakkolimpián nyert újabb aranyérméhez. 1932-ben magyar bajnokságot nyert. 1950-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) korábbi eredményei alapján nagymester címet adományozott neki.