Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-19-1
Az Ózdi Kohászati Üzemek (rövidítve: ÓKÜ) az észak-magyarországi iparvidék egyik legjelentősebb kohászati üzeme volt.
Gömörben a kohászat hagyományai sok évszázados múltra tekintenek vissza, amit a térség vasérc- és szénbányái, illetve a fában gazdag erdőségek magyaráznak. Az iparszerű vaskohászat az 1700-as évek elején, a Rákóczi-szabadságharchoz kapcsolódóan indult fejlődésnek. Az első fontos vaskohászati egyesülések a Murányi Unió és a Rimai Coalitio voltak, amelyek az 1800-as évek első évtizedében alakultak meg. A kis vállalkozások azonban ezután sem voltak igazán életképesek, és ez a termelőerők további koncentrációját igényelte. Némi késedelmeskedést és szervező munkát követően 1845-ben jött létre a Gömöri Vasművelő Egyesület, a két korábbi egyesület és néhány más vasiparos részvételével. Az új társulás Ózdon épített új gyárat, és lényegében ezzel született meg az ózdi vasgyártás. Az iparágban fokozatosan kibontakozó verseny, a hatékonyság és egyéb okok miatt szorosabb fúzióra volt szükség, és 1852-ben, immár az ózdi gyár részvételével, megalakult a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület. A szervezetben az ózdi gyár fokozatosan egyre hangsúlyosabb szerepet kapott. A társaság tevékenysége felvirágzott, komoly műszaki fejlesztéseket hajtottak végre, és tiszta nyeresége pár év alatt megtöbbszöröződött.
Az Ózd környéki eseményekkel hozzávetőleg párhuzamosan Salgótarjánban is hasonló törekvések valósultak meg, és 1868-ban megalakult a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat. Az idők folyamán többször felvetették a két gyár koalícióját, amire azonban csak 1881-ben került sor: ekkor alakult meg a „Rima”, azaz a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt., a kor vaskohászati mamutvállalata. 1898–1900-ban az rt. gyárai az ország nyersvastermelésének közel 44%-át, az acélgyártás 44%-át, a hengerelt acéláru 44%-át adták. Az első világháború és a trianoni békeszerződés miatt a társaság is nehéz helyzetbe került, de – a jelentős nyersanyagproblémák ellenére – viszonylag rövid idő alatt helyreállt a termelése. A folyamatos műszaki fejlesztés, korszerűsítés és új termelő egységek beállítása révén egyre sikeresebben termeltek, amit a második világháború előtti fokozódó megrendelések is erőteljesen segítettek.
A „Rimát” 1946 végén államosították, majd az ózdi gyárból nemzeti vállalat (ÓNV) lett, az Ózdi Kohászati Üzemek nevet pedig a gyár 1950-ben vette fel. Az erőltetett iparosítás évei következtek, és Ózd helyzetét meghatározta a közeli diósgyőri Lenin Kohászati Művek, de különösen az új beruházásként épülő és fejlődő Dunai Vasmű léte. Az 1960-as évek elején nagy műszaki fejlesztéssorozat történt a gyárban, ami kiterjedt a metallurgiai (nyersvas- és acélgyártás) és a hengerlési vonalra, de a kiegészítő tevékenységekre is. Később, az 1970-es évek elején tovább folytatták az új beruházásokat: korszerű folyamatos öntőművet (FAM) és modern rúd- és dróthengerművet (RDH) építettek. Az ÓKÜ a rendszerváltást követő éveket nem tudta eredményesen kezelni, a privatizáció csak az RDH esetén volt sikeres (a gyár többi részét lebontották): az Ózdi Acélművek Kft.-t a német Max Aicher GmbH & Co. vette meg, amely miniacélmű telepítésével viszi tovább az ózdi acélgyártó hagyományokat.