Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-15-2
A szentgotthárdi ciszterci apátságot 1183-ban, III. Béla király adományából alapították a franciaországi Trois Fontaines-ből érkezett szerzetesek. A királytól megkapták a mai Vendvidéket és néhány őrségi települést, amelyek korábban a gyepűrendszer részei voltak.
A ciszterciek igen fejlett mezőgazdasági ismeretekkel jöttek, így az apátság alapítása a környék fejlődésének máig legfontosabb mérföldköve. A szerzetesek maguk művelték a földet jobbágyaikkal, de értettek az állattenyésztéshez, a halászathoz, a szőlőtermesztéshez és az erdőgazdálkodáshoz is. A ciszterci típusú erdőgazdálkodás hozzájárult ahhoz, hogy a Vendvidéken rendkívül egyedi erdők alakuljanak ki.
A ciszterciek nem véletlenül igyekeztek megtelepedni gyéren lakott vagy egészen lakatlan helyeken, hanem mert ez hozzájárult sajátos elzárkózásukhoz. Ennek részeként önnön kétkezi munkájukból kellett megélniük, hogy ne függjenek senkitől. A nehéz fizikai munkát nem kizárólag munkástestvéreikre és jobbágyaikra hárították, de maguk is kivették belőle a részüket. Jobbágyaikkal jól bántak, bár az adóemelések vagy az apát visszaélései miatt előfordultak komoly összetűzések is.
Az apátság a 14. század második felében hanyatlásnak indult. 1391-től 1528-ig időszakos megszakításokkal Széchy Miklós örökösei birtokolták. Széchy Tamás önkényeskedései miatt az apátság csaknem teljesen elpusztult. 1528-ban visszanyerte javait, és a talpra állás jelei mutatkoztak, de az utolsó apátot elkergették 1556-ban, a monostort pedig erőddé alakították át. A török hódoltság idején, a 17. században a rabló akindzsik és szerbek már az apátság belső birtokain jártak. 1605-ben a megszálló császári erők elpusztították a régi apátságot, amelynek maradványai ma is láthatók. 1664-ben a szentgotthárdi csata okozott nagy károkat. A ciszterciektől csak a barokk stílusú templom és monostor maradt fenn, az egykori Magtártemplom ma színház. Az apátságot 1734-ben III. Károly a heiligenkreuzi apátságnak adta, ami után feltámadt poraiból. A kiegyezés után a magyar kormány követelésére 1878-ban a két apátságot szétválasztották.
A régi apátság birtokainak egy része a trianoni békeszerződéssel Jugoszláviához, illetve Ausztriához került. A szerzetesi élet Szentgotthárdon a kommunista hatalomátvétel után, 1950-ben szűnt meg végleg. A Vendvidék a határsávba került és elszigetelődött. Ez nem kedvezett a termelőszövetkezetek kialakításának, ezért a vidéken nem alakult ki a nagyüzemi mezőgazdaság. A birtok egykori majorjaiból kialakult községek többsége ma is megvan, lakóik java ugyancsak az egykori apátság telepeseinek leszármazottja.
A szentgotthárdi ciszterci apátság (vagy egyszerűen szentgotthárdi apátság) története folyamán több nevet is kapott; teljes neve a védőszent után szentgotthárdi Szent Gotthárd-apátság. Felszentelésekor a szerzetesek Szűz Máriának és Hildesheimi Szent Gotthárd püspöknek ajánlották az apátságot, neve latinul B. V. Mariam et ad S. Gotthardum.