Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-52-1
A phanszori (hangul: 판소리, RR: pansori) vagy koreai népi opera egy, az énekbeszédhez hasonló narratív zenei előadásmód a koreai kultúrában. Egyik szereplője az énekes, aki énekkel, narrációval és dramatizált testbeszéddel, kezében legyezővel egy történetet mesél el, másik a dobos, aki kíséri. Az előadás több órás is lehet.
A phanszori () a phan () („tér, szabadtér”) és szori () („hang” vagy „éneklés”) szavak összetétele, az előadók ugyanis eredetileg nyílt tereken, például piacokon léptek fel. A műfaj eredete a 17. század végére vezethető vissza, és valószínűleg a sámánénekekből fejlődött ki. Az eredeti phanszori ()művek közül csak öt maradt fenn, de a 20. században írtak újakat is. Többféle változata alakult ki, van például kajagum ()kísérettel előadott phanszori () és van színházi előadásra szánt, több szereplős változat is. A phanszori () összetett zenei és énektechnikát kíván meg az előadóktól; a dobos szerepe épp oly lényeges, mint az énekesé. Eredetileg interaktív műfaj, ahol a közönség is aktívan részt vett az előadásban.
A műfaj legkiválóbb képviselőit mesterénekesnek nevezik. A Csoszon ()-korban a legjobb mesterénekeseket alacsony származásuk dacára a nemesség is megbecsülte. Egyes nagy mesterek iskolákat hoztak létre a rájuk jellemző énektechnikákkal és előadásmódokkal. Az eredetileg csak férfiak által művelt műfajba később a nők is bekapcsolódtak. A modern Dél-Koreában a legkiválóbb hagyományőrző phanszori ()énekeseket az állam „élő nemzeti kinccsé” nyilvánította. 2003-ban a phanszori ()t az UNESCO felvette az emberiség kulturális örökségének listájára.