Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2016-49-2
Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert (anyakönyvezve: Szentgyörgyi Albert Imre) (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja, nemzetgyűlési képviselő (1945–1947).
Neves orvosprofesszor dinasztia tagja. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1917-ben, majd az első világháború után Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként. 1927-ben a mellékvesében felfedezett egy redukáló hatású anyagot, amit hexuronsavnak nevezett el, és tanulmányozására elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre. Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, majd az 1930-as évek közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében. Tanítványa, Straub F. Brunó fedezte fel az izom két alapvető proteinje közül az egyiket, az aktint. Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el. 1940–41-ben a Horthy Miklós Tudományegyetem (a mai Szegedi Tudományegyetem) első rektora volt.
A második világháború alatt részt vett az ellenállásban. Már 1942-ben illegális antifasiszta csoportot szervezett, amely vezetőjéről a Szent-Györgyi Szervezet nevet kapta. A kiugrás előkészítésére szerveződő „Tizenegyek” csoportjának vezetője volt. Kállay Miklós miniszterelnök tudtával, a magyar demokratikus erők kérésére Magyarország átállásáról tárgyalt a szövetségesekkel, emiatt a német megszállás után bujkálnia kellett. A háború után egy új demokratikus Magyarország létrehozásában bízva aktív közéleti szerepet vállalt. Budapestre költözött, a Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetője lett, 1945–1947 között a nemzetgyűlés tagja, az Országos Köznevelési Tanács elnöke. Megalapította a Magyar Tudományos Akadémiától független Magyar Természettudományos Akadémiát, majd a két akadémia összevonása után az MTA másodelnöke volt. Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt 1947-ben Amerikába emigrált, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le. Itt létrehozott egy alapítványt, amelynek keretei között eleinte az izomműködés biokémiáját, majd a rák kialakulását kutatta.
1955-ben kapott amerikai állampolgárságot, 1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS), majd 1957-ben az 1780-ban alapított amerikai Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett. Emigrációja alatt csak kétszer látogatott Magyarországra: 1973-ban a Szegedi Biológiai Kutatóközpont átadására, 1978-ban pedig a Szent Koronát visszaszolgáltató küldöttség tagjaként. 1986-ban, 93 évesen hunyt el.
Tudományos munkásságát 1937-ben Corvin-koszorúval, 1948-ban az első alkalommal kiosztott Kossuth-díjjal ismerték el. 1983-ban megkapta a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban vett át. Több neves külföldi egyetem díszdoktora és az Albert Lasker-díj kitüntetettje. Egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő az első olyan magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat.