Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2011-43-2
Gárdonyi Géza (eredetileg Ziegler Géza; Gárdony-Agárdpuszta, 1863. augusztus 3. – Eger, 1922. október 30.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a 19–20. századforduló magyar irodalmának máig kiemelkedően népszerű alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenet a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. Első ízben tizenhat évesen, 1881. május 5-én az egri Füllentőben megjelent humoreszkjét írta alá Gárdonyi Z. Géza néven. Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, Gárdony után választotta és 1881 után – a Z. elhagyásával – egyre gyakrabban, az 1890-es évektől pedig kizárólagosan ezt tüntette fel művei fejlécén.
A pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdő, majd 1885 után újságíróként folytató Gárdonyi 1897 után vidékre visszavonulva („az egri remete”) alkotott, szépírói munkásságának szentelve idejét. Pályáját folyamatos útkeresés, tematikai és formai kalandozás jellemezte, prózaírói életműve ennek fényében három korszakra osztható. A kortársak elismerését az 1890-es években írt népies hangvételű novellái és elbeszélései (Az én falum, 1898) hozták meg számára, de az utókor elsősorban a századfordulót követő évtizedben írt történelmi regényeiről (Egri csillagok, 1901; A láthatatlan ember, 1902; Isten rabjai, 1908) ismeri, illetve a magyar lélektani regény korai darabjainak (Szunyoghy miatyánkja, 1913; Ida regénye, 1920) szerzőjét tiszteli benne. Költői és drámaíró munkássága szintén jelentős, bár kevésbé bizonyult maradandónak. Az 1900-as években a szórakoztató célú népszínművek kliséin túllépve lélekábrázoló jellegű népies történeteket dramatizált színpadra (A bor, 1901). Gárdonyi néhány művében célzatosan az ifjúsághoz szólt történetmesélési szándékkal, legjelentősebb történelmi regényeinek megírását nem az újabb generációk szórakoztatása vagy nevelése motiválta. Az utókor azonban, részben már az 1930-as évek, de igazán jellemzően az 1940-es–1950-es évek óta az ifjúsági szerzők között tartja számon. A főbb művei iskolai olvasmányok lettek és legismertebb művét, az Egri csillagokat eddig mintegy húsz nyelvre fordították le, A Nagy Könyv címen futó 2005-ös felmérés során, az olvasóközönség szavazatai alapján pedig a legnépszerűbb magyar regénnyé választották.