Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2010-40-1

A Vaskapu-szoros (románul: Porţile de Fier, szerbül Đerdapska klisura) a Duna folyami szurdokvölgye a Déli-Kárpátok és a Szerb-érchegység között, Szerbia és Románia határán. Ez a Kárpát-medence legnagyobb részének egyetlen kifolyása a világtenger irányába, a Szurdok-szoros (Zsil folyó) és a 352-360 méter tengerszint feletti magasságban lévő Vöröstoronyi-szoros (Olt) mellett. A Vaskapu a miocén és pliocén időszakokban létezett Pannon-tenger megszűnésével párhuzamosan jött létre. A szoros tulajdonképpen egy több szakaszból álló, összesen 134 kilométer hosszú rendszer (Galambóci-szurdok, Gospodin Vir szurdoka, Nagy- és Kis-Kazán-szoros, Sip-szurdok). Elnevezése a legtöbb hajózó nép nyelvén is Vaskapu jelentésű.

Az ókortól, azaz a nagy népmozgások és a folyami hajózás megindulásától kezdve természetes határként működött a Kárpát-medence és a Balkán északi része között. A hajózás megkönnyítésére Tiberius római császár i. sz. 33–34 során a szoros jobb partján egy 210 méter hosszú utat építtetett, ennek segítségével lehetett biztosítani a hajók állati erővel való vontatását a zúgókon keresztül. A római kori építmények elpusztulása után a középkorban a Vaskapu hajózása gyakorlatilag alig volt lehetséges. A hajózás biztonságossá tételének, az Al-Duna szabályozásának gondolatát Széchenyi István vetette fel, s a terveket Vásárhelyi Pállal készíttette el. A munkálatokat már 1834-ben elkezdték, de egy év múlva abbahagyták, és csak 1856-ban nyílt lehetőség a folytatásra. A szabályozott szakaszt 1896-ban adták át. Mára állandó vízi út vezet át itt – a Rajna–Majna–Duna-csatorna révén – az Északi-tengertől a Fekete-tengerig.

A Vaskapu-szoros alatti szakaszon két vízerőmű működik: a Vaskapu I erőmű 1964 és 1972 között, a Vaskapu II 1977 és 1984 között épült.