Ugrás a tartalomhoz

Sabbatizmus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nem tévesztendő össze a következővel: Szombatisták.
Nem tévesztendő össze a következővel: Szombatosok.

A Bohdan Hmelnyickij-féle zsidóüldözések nyomán nyomasztóvá váló légkörben a szefárd zsidóságban megerősödött a messiásvárás. Ezt paradox módon táplálták egyes, a világvégét 1666-ra váró keresztény elképzelések (666 a Fenevad száma a Bibliában), illetve a keresztény világban végbement események értelmezése - mindenekelőtt London 1666-os leégése, mint a végítélet lehetséges nyitánya. A 17. századi ukrajnai pogromok okozta sokkból nőtt ki a zsidó misztika két ága: a haszidizmus és a sabbateánus mozgalom.

Sabbataj Cvi élete és működése

[szerkesztés]

Ebben a feszült, csodaváró közegben született Sabbataj Cvi (1626 – 1676) zsidó álmessiás, a zsidó misztika egyik kora újkori nagy alakja. A zsidó királyság helyreállításának programjával lépett fel, amivel zsidó kivándorlási hullámot indított el Palesztinába - a Zsidó Lexikon emiatt egyenesen a cionizmus előfutárának nevezi. Gazdag kereskedőcsalád sarjaként született Szmirnában. Jó nevelésben részesült, olyan korabeli tudósokat is mesteréül tudva, mint Joszéf Eskapa. Cvi korán kitűnt képességeivel és a Kabbalában való jártasságával, furcsa viselkedése (modern terminológiával kifejezve talán mániákus depressziós volt) és az általa vallott misztikus nézetek miatt azonban 1648-ban kimondták rá a chéremet, azaz kiátkozták a közösségből.

Szmirnából való távozása után bejárta a Levantét. 1665-ben Gázába utazott, ahol a helyi nagytekintélyű rabbi, a nála 18 évvel fiatalabb Gázai Náthán benne vélte felismerni a Messiást. Paul Johnson szerint az egész mozgalom lelke inkább a Cvinél tehetségesebb misztikus Náthán volt, aki folyamatosan kibocsátott vallási állásfoglalásaival igazolta Cvi minden “messiási” cselekedetét.[1] Cvi hamarosan kinevezte a 12 törzs vezetőjét, hogy vezessék vissza a hívőket Palesztinába, majd bevonult Jeruzsálembe. Innen viszont távozni kényszerült, mivel a helyi zsidók elutasították, hogy ő lenne a Messiás - mindenesetre nagy feltűnést keltett a Földközi-tenger térségében és szerte Európában. 1665 szeptemberében visszatért Szmirnába, ahol komoly meghasonlást okozott a hívők között. Cvi leváltotta Áron Lapapát, a szmirnai főrabbit, és helyére Chájjim Benveniste-et ültette, aki némi vonakodás után ugyan, de hajlandó volt elismerni őt Messiásnak. Cvi a megváltás napját 1666. június 18-ára határozta meg és üzeneteket küldött az európai zsidóságnak, melyben visszatérésre buzdított.

Miután kinevezte Izrael királyának utódait is, Cvi 1665. december 30-án Isztambulba hajózott – hívei szerint azért, hogy megdöntse a IV. Mohammed szultán uralmát. Köprülü Ahmed nagyvezír azonban 1666 februárjában elfogatta és meglehetősen kényelmes körülmények között ugyan, de fogságban tartotta: először Isztambulban, majd Gallipoliban. Ez utóbbi helyen rendszeresen felkeresték hívei, ő maga pedig innen keltezett leveleit Istenként írta alá, valamint megváltoztatta a zsidó étkezési előírásokat is. Az őt felkereső lengyelországi Nehemia Kóhén kabbalista csalónak találta, emiatt feljelentette őt az udvarnál. Cvit 1666 szeptemberében az udvar válaszút elé állította: vagy áttér az iszlámra, vagy kivégzik. Cvi az előbbit választva turbánban jelent meg a szultáni udvarban és felvette az Aziz Mehmed Effendi nevet. Adrianopoliszi kényszerlakhelyén azonban folytatta “messiási” tevékenységét - a szultán ekkor 1672-ben Albániába száműzte Cvit, ahol Cvi az 1676-ban bekövetkező haláláig tartózkodott.

A sabbateánus mozgalom

[szerkesztés]

A sabbateánus mozgalom azonban tovább élt. Náthán Luria Kabbalájából kiindulva azt tartotta, hogy a Messiás kínok közt vállalja magára az eredeti harmónia visszaállítását a földön. Enged a gonosznak, hogy aztán belülről győzze le. Emiatt számos zsidó titokban követte Cvi példáját és látszólag áttért az iszlámra. A Cvi nyomán látszólag áttért, titokban azonban zsidó vallást folytatókat a dönme névvel illették. Központjuk Szaloniki volt.

Mások a zsidóság keretein belül folytatták Cvi tanainak propagálását. Cvi legismertebb követője a XVIII. században Podóliában fellépő Jacob Frank volt, aki a kereszténység és a judaizmus összeegyeztetésén fáradozott, ami miatt viszont hamarosan őt is kiközösítették eredeti közösségéből. Hitsorsosai ellen Frank ekkor a kamenyeci püspökhöz fordult segítségért. 1757-ben a püspök jelenlétében tartott, a rabbikkal folytatott hitvitája során el is égették a Talmudot, mivel ő maga azt állította, hogy mind a rabbinikus iratok, mind a Talmud keresztényellenes kitételeket tartalmaznak. 1759-ben egy Lembergben tartott hitvitán azt igyekezett bizonyítani, hogy a Krisztusban, mint megváltóban való hit a Tórából eredeztethető. A katolikus papság buzdítására ezután ő és több száz híve katolizáltak, Franknak maga III. Ágoston lengyel király volt a keresztapja. Azonban hamarosan kiderült, hogy Frank és hívei számára az igazi messiás maga Frank, ami miatt Frankot a vallási szabályok megsértése miatt 1772-ig a chenstochowai kolostorba zárták. Paul Johnson szerint az ortodox kereszténységbe is betért.[2] Szabadulása után Ausztriában és Németországban próbálta meg elterjeszteni sajátos zsidó-keresztény hitét.

Magyar vonatkozások

[szerkesztés]

Cvinek elsősorban a budai zsidóságban volt sok követője. Magának Cvinek első írásos említése 1667-ből, Eszéki István nagybányai iskolamester Jézus Messiás című drámájából való. Cvi nyomán Magyarországon is támadt álmessiás, a kismartoni Mordechai Móchiach személyében (1678-83).

Török vonatkozások

[szerkesztés]

A Török Köztársaság megalakulása után Kemál Atatürk ellen İzmirben elkövetett merénylet egyik vezetője egy Mehmed Cavid Bey nevű dönme volt,[3] az Unió és Haladás Bizottságának (İTC) egyik alapító tagja és az Oszmán Birodalom korábbi pénzügyminisztere.[4][5][6][7] A kormányzati vizsgálat után elítélt Cavid Beyt 1926. augusztus 26-án Ankarában felakasztották.[8]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Paul Johnson, 326-333. old.
  2. ↑ Paul Johnson, 333. old.
  3. ↑ Andrew Mango, Atatürk, John Murray, 1999, 448-453 old.
  4. ↑ Kieser 2018, 215. o.
  5. ↑ Ilgaz Zorlu, Evet, Ben Selânikliyim: Türkiye Sabetaycılığı, Belge Yayınları, 1999, 223 old.
  6. ↑ Yusuf Besalel, Osmanlı ve Türk Yahudileri, Gözlem Kitabevi, 1999, 210 old.
  7. ↑ Rıfat N. Bali, Musa'nın Evlatları, Cumhuriyet'in Yurttaşları, İletişim Yayınları, 2001, 54 old.
  8. ↑ Javid (Cavid) Bey, Mehmed. [2021. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. április 8.)

Források

[szerkesztés]
  • Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. Történeti Kézikönyvtár. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. ISBN 9632600991
  • Esther Benbassa – Aron Rodrigue: A szefárd zsidók története. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. ISBN 9633895871
  • Simon Dubnov: A zsidóság története. Gondolat Kiadó – Bethlen Gábor Kiadó. Ford.: Szabó Bence. Budapest, 1991. ISBN 9637426000
  • Világvallások. Akadémiai Lexikonok.Szerk.: Görfzöl Tibor – Máthé-Tóth András. Akadémiai Kiadó, 2009. ISBN 9789630587082
  • Paul Johnson: A zsidók története. Európa Kiadó, Budapest, 2001. ISBN 9630770342
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 038. o.  Online elérés
  • Kieser, Hans-Lukas (26 June 2018), Talaat Pasha: Father of Modern Turkey, Architect of Genocide, Princeton University Press (published 2018), ISBN 978-0-691-15762-7

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sabbatizmus&oldid=26728600”